Egy társaság évi rendes közgyűlésén nagy izgalmakra nemigen szokás számítani. Beszámolók, kötelező kérdések, tisztújítás, aztán, gondolják a résztvevők, ezen is túl leszünk, lehet menni haza. Így is történik ott, ahol minden problémamentes. Ahol nem az, ott nem lesz unalmas a kötelező éves találkozó. A Magyar Zenei Tanács idei közgyűlésén a szerzői jogi törvény tervezett módosítása borzolta fel a kedélyeket, és késztette a jelenlévőket arra, hogy egyhangúlag elfogadjanak egy tiltakozó határozatot. Fő napirendi pontként a közgyűlés meghallgatta az úgynevezett „színházi" törvény tervezetéről szóló beszámolót. Az eredetileg csak a színházakra vonatkozó dokumentum menet közben szélesedett ki általában az előadó-művészeti szervezetek, vagyis -a táncművészek mellett -a zenekarok és énekkarok működését is szabályozó törvénytervezetté. Megszületése a negyven szervezetet tömörítő Zenei Tanács elnöke, Victor Máté szerint rendkívülinek mondható.

-A rendszerváltás óta csak a filmtörvény jött létre hasonló módon. Az lehetett a példa, és ezért kellőképpen hálásak is vagyunk a filmeseknek. A lényeg, hogy a kezdeményező, vagyis a kulturális tárca közreadott egy koncepciót, amelyet széles szakmai vita után mi, az érintettek kezdtünk el részleteiben kialakítani. Miután a színházi társaságokkal és a táncművészek képviselőivel az alapelvekben egyetértésre jutottunk, munkacsoportokban dolgoztuk ki a részleteket. Ezután megint összejött a szélesebb grémium, újból mindent több fordulóban végigtárgyaltunk, majd ismét szakcsoportok, nagy találkozó. Csak én magam három hónap alatt tizennégy különböző értekezleten, egyeztetésen, megbeszélésen vettem részt, és a legnagyobb elismerésem a minisztérium azon képviselőié, akik ezeket szintén végigülték, és hihetetlen türelemmel végighallgattak mindenkit. Amikor aztán többé-kevésbé mindannyian egyetértettünk a kidolgozott részletekben, a minisztérium jogászai jogi szaknyelvre lefordították, vagyis kodifikálták a létrejött anyagot. Így született meg az a javaslat, amelyet a zenei szervezetek képviselői teljes mértékben támogatnak. A célunk nem az volt, hogy mindent lesöpörjünk az asztalról, hanem hogy a működő rendszer jó elemeit megőrizve átláthatóbb, igazságosabb viszonyokat teremtsünk.

-Melyek a javaslat legfontosabb elemei?

-A törvénytervezet három fő területe a regisztrációs feltételrendszer, a normatívák és finanszírozási elvek, valamint a munkajogi, foglalkoztatási kérdések. Az utóbbiak súlya miatt a munka során sokan már nem is színházi, hanem munkajogi tervezetként emlegették az előadó-művészetről szóló törvénytervezetet. Tulajdonképpen joggal, mert tudomásul kell venni, hogy egy ilyen, az együttesek működését szabályozó törvény a művészek foglalkoztatásának mikéntjéről is szól.

-Mi a regisztrációs feltételrendszer lényege?

-A törvénytervezet meghatározza, mi tekinthető hivatásos zenei együttesnek. Jelenleg hivatásos minden együttes, amelyik magát annak nevezi vagy annak elismerteti. Mitől szimfonikus egy szimfonikus zenekar? Abból indultunk ki, hogy egy Beethoven-szimfónia előadásához minimum 56 muzsikus kell. Tehát amelyik együttes egy Beethoven-szimfóniát nem képes megszólaltatni, az nem szimfonikus zenekar. De további kategóriák is vannak. Az 56 fő ugyanis egy Beethoven-szimfóniát el tud játszani, de egy Brahms- vagy Berlioz-szimfóniát már nem, Mahlert meg végképp nem, de egy nagyzenekari Bartók-művet sem. Vannak tehát lépcsőfokok. Lefelé is, hiszen egy negyvenfős együttes már nem kamarazenekar, de a fentiek értelmében nem is szimfonikus. Erre mi a kamaraszimfonikus megjelölést találtuk ki.

-Miért kell ezt meghatározni?

-Azért, mert a finanszírozás nagyrészt -legalább az elnyerhető összeg feléig - a létszám függvényében alakul. Tehát egy nagyobb létszámú zenekar a költségvetési keretből többet kap. Létszámon az alkalmazottak száma értendő, alkalmazotton pedig a tartós, minimum egy éves munkaviszonyban foglalkoztatott, megfelelő felsőfokú szakirányú végzettséggel rendelkező muzsikust kell érteni. Tehát a kisegítőkkel alkalmilag, egy-egy koncertre felduzzasztott zenekar nem ugyanúgy esik a latba, mint az, amelyik ugyanannyi zenészt tartósan foglalkoztat. A finanszírozás másik, ennél izgalmasabb és első pillanatra talán kevésbé átlátható szempontja, hogy a központi költségvetési támogatásból nagyobb arányban részesülnek azok a zenekarok, amelyek a saját fenntartóiktól nagyobb támogatást kapnak. Ezzel szeretnénk megszüntetni azt a jelenlegi gyakorlatot, hogy a fenntartó arra számítva csökkenti az általa nyújtott támogatást, hogy az állam majd mentőövet dob és kiegészíti a pénzt a központi költségvetésből. Ez a törvény, ha életbe lép, véget vet ennek. A fenntartónak, amely az esetek nagy részében valamelyik önkormányzat, zenekara az általa képviselt lakosságot szolgálja, igenis vállalnia kell a maga részét. Egy debreceni, miskolci, pécsi vagy szombathelyi zenekar elsősorban Debrecent, Miskolcot, Pécset vagy Szombathelyt látja el. Ezeknek a városoknak tehát elsődleges érdekük, hogy a zenekaruk működjön. A fenntartói támogatás aránya ezért valamelyest rávetül a központi költségvetésből való részesedésre is. Utóbbi szétosztásakor - a korábbi gyakorlattal ellentétben - nagyon fontos szempontnak tekintettük az előadásszámot is. E téren óriási különbségek mutatkoznak. Gyakori, hogy egy zenekar akár kétszer annyi hangversenyt is ad, mint a másik, holott mindkettő nagyjából ugyanakkora költségvetési támogatásban részesül. Azt is sikerült bevennünk a szempontrendszerbe, hogy kedvezményt, vagyis több pénzt kap az a zenekar, amelyik több ifjúsági hangversenyt ad, és amelyik több kortárs magyar művet mutat be. Kidolgoztunk erre egy pontozásos rendszert: ha elfogadják, nem lesz vita, nem lehet lobbizni vagy befolyásos barátokkal ügyeskedni, mert a számokból egyenesen következik, hogy ki mekkora költségvetési támogatást kap. Pontosabban, hogy a rendelkezésre álló keretből milyen arányban részesedik. A konkrét összeget ugyanis a Parlamentnek kell évről évre megszavaznia. Valószínűleg azért nem tapasztaltunk semmiféle ellenállást a politikusok részéről, mert mi nem pénzt kértünk, hanem a rendelkezésre álló keretek elosztásának szakmai szempontok szerinti szabályozását terveztük meg.

-A minőség nem szerepel a szempontok között?

-Nem. A minőség szubjektív dolog, egy törvény nem tudja egzakt módon meghatározni, mitől jobb az egyik koncert vagy zenekar, mint a másik.

-A muzsikust a tervezet nem hozza könnyebb helyzetbe, hiszen a zenekar
a fenntartójának van kiszolgáltatva. Ha az csökkenti a hozzájárulást, most az eddigieknél is rosszabb helyzetbe kerül, mert állami támogatása is csökken. Igazságos ez?

-Ha a törvény életbe lép, a zenekarok csak saját gazdáiknál tudnak lobbizni. De a keretnek csak a húsz százaléka osztódna el a saját fenntartó támogatásának arányában. Ez nem jelenthet olyan nagyságrendű csökkenést, amitől önmagában működésképtelenné válna egy zenei együttes.

-A muzsikusok érdekeinek védelmével ez a törvény egyáltalán nem foglalkozik? Legjobb zenekaraink közül több is -gondoljunk a Telekom, vagy akár a Rádiózenekarra, teljes mértékben kiszolgáltatott a fenntartó pénzügyi lehetőségeinek és akaratának.

-Ha maga a fenntartó nem akarja finanszírozni az együttesét, azzal nem tudunk mit kezdeni. Tehetetlenek vagyunk. Panaszkodhatunk, kesereghetünk, meggyászolhatjuk, de megmenteni őket nem tudjuk. Azt viszont sikerült elérni, hogy ne jelentsen különbséget az, hogy a gazda valamelyik önkormányzat vagy egy alapítvány. A Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar például, amely alapítványi együttes, ugyanolyan joggal regisztrálhat és kaphat támogatást. Kivételt csak a kifejezetten állami intézmények, tehát a Nemzeti Filharmonikusok és az Operaház zenekara képez, valamint, sajnos, a Rádió együttesei, amelyek közvetlen költségvetési támogatásból működnek, tehát állami fenntartású együttesek.

-Ez a törvény tehát nem tudja megvédeni ezeket a muzsikusokat? Például a Rádióénekkar radikális leépítését nem tudta volna megakadályozni?

-Sajnos nem. Ezeknek a zenekaroknak a státusát csak a Parlament változtathatja meg, vagy egy új médiatörvény, esetleg a meglévő újrafogalmazása. Ami egyébként az ősszel esedékes lehet. Ez rendezheti például a Rádió zenei együtteseinek helyzetét. Elképzelhető, hogy az ő státusuk megváltozik, és bekerülhetnek ebbe a rendszerbe. Akkor persze valószínű, hogy a Rádió zenei együttesei számára jelenleg a Parlament által közvetlenül megítélt állami támogatásnak is ebbe a rendszerbe kell átkerülnie.

-Mire jó tehát ez a törvénytervezet?

-Arra, hogy átláthatóbbá, kiszámíthatóbbá tegye a viszonyokat. Hogy kizárja az érdekcsoportok általi nyomásgyakorlást, lobbizást, ügyeskedést. És arra, hogy a támogatásban részesülő zenészek munkajogi helyzetét is tisztázza. Olyan részletekre is kiterjed, hogy ha például felvételről szól a zene, akkor is ki kelljen fizetni minden egyes előadás után a felvételen közreműködő zenészeket. Vagy nagyon pontosan meghatározza a szolgálat fogalmát, és azt, hogy mennyi szolgálatra kötelezhető egy-egy muzsikus. Ezek a szempontok azért kerülhettek bele a dokumentumba, mert végre egyszer valaki úgy akart egy törvényt megalkotni, hogy az érintett szakma sajátosságait is figyelembe vette. Sajnos a példák azt mutatják, hogy az érintetteket általában kihagyják a törvényalkotásból.

-A közgyűlésen fő témává lépett elő a szerzői jogi törvény módosításának tervezete, amely ellen a Zenei Tanács egyhangú határozatban tiltakozott. A dokumentumból az derül ki, hogy a muzsikus társadalmat a tervezet váratlanul érte.

-Teljesen váratlanul. A véleményezési határidő már lejárt, amikor szinte véletlenül tudomást szereztünk róla. Egyetlen muzsikust sem hívtak meg sehova. Ebben az esetben egyszerűen semmibe vették az érintetteket. Holott egy szerzői jogi törvény a mi megkérdezésünk nélkül elképzelhetetlen. A tiltakozó közgyűlési határozat egyrészt kifogásolja, hogy az érintett muzsikustársadalmat teljesen kihagyták minden előzetes egyeztetésből, másrészt nehezményezi, hogy a törvénytervezet szövege kifejezetten muzsikusellenes.

-Mennyiben?

-A fő baj az, hogy egy európai bizottsági ajánlásra hivatkozva meg akarja szüntetni az úgynevezett közös jogkezelés monopóliumát. Magyarországon ezt a feladatot több mint száz éve a szerzők egyesülete, az Artisjus látja el, mégpedig remekül. Ő hajtja be a jogdíjakat és osztja fel a szerzők között, azokét is, akik nem tagjai az egyesületnek, de a külföldiekét is. A rendszer ellenőrizhető és átlátható. A szerzők választott képviselőik útján irányítják az egyesület működését, és tudják ellenőrizni, hogy a jogdíjaikat hogyan használja fel az Artisjus. Bele is szólhatnak, ha másként szeretnék. Ha ugyanezt egy Virgin-szigeteken bejegyzett cég kezdi végezni, a magyar szerző soha nem fogja tudni, mennyi pénze volt, és mi lett az összeg sorsa. Az Artisjus 83 ország szerzői jogi társaságával áll kölcsönös szerződéses jogviszonyban. Saját területeiken behajtják egymás jogdíjait is, és azokat úgy továbbítják, hogy közben lemondanak arról, hogy a saját árfolyamaikat ráerőltessék egy másik országra. Ki-ki a saját országában létező jogdíjszabályzatot tekinti mérvadónak. Ha ezt a feladatot nemzetközi társaságok veszik át, nyilván mindenki a saját árfolyamait akarja érvényesíteni, és megállapíthatatlan lesz, hogy kinek mi jár. A szerzők teljesen kiszolgáltatottá válnak. Nem kevés pénzről van szó. Az Artisjus ugyanis évről évre, ha nem is feltűnő mértékben, de folyamatosan növeli a bevételeit, annak ellenére, hogy közben romlott a gazdasági helyzet, és összeomlóban a lemezpiac. Öt év alatt több mint harminc százalékkal csökkent a lemezeladás, következésképpen az abból származó jogdíj is. Megjelent az internet, ahol a jogdíj nélküli, illegális felhasználás hihetetlen mértékben terjed. Az Artisjus mégis tudja hozni ugyanazt az összeget, tehát a szerzőknek egzisztenciális garanciát is ad. Ráadásul ha felszámolják a közös jogkezelést, megszűnnek a jogkezelő által a bevételből jelenleg nyújtott szociális és kulturális támogatások. Az Artisjus a jól bevált gyakorlat szerint a jogdíjak bizonyos százalékát a szerzők jóváhagyásával egy alapítványba teszi. Ez az alapítvány kiadványokat, koncerteket, fiatalokat támogat, díjakat ad ki, premizálási rendszert működtet, a szerzőknek szociális biztonságot, orvosi ellátást biztosít, egyszóval úgy működik, ahogyan egy szakmai egyesületnek működnie kell. Hasonlóan működik az előadóművészi jogdíjakat kezelő EJI (Előadóművészi Jogvédő Iroda) is. Ha ez megszűnik, több milliárd forintnyi összeg esik ki a magyar kultúra támogatásából. Nem valószínű, hogy ezt a költségvetés átvállalná. Egy szó mint száz, a zenészeknek nem érdekük, hogy ilyen erős, jól működő szervezeteket meggyengítsenek, tönkretegyenek vagy ellehetetlenítsenek. Márpedig az Európai Bizottság ajánlásának megfelelő szabad verseny bevezetése ezt jelentené.

-Vannak olyan országok, ahol ez megtörtént?

-A lengyelek megpróbálták. Évekig nem volt náluk ellenőrizhető, kiszámítható jogdíjfizetés, s most visszakoztak. A törökök néhány évvel ezelőtt bevezették a szabad versenyt: teljesen összeomlott a jogdíjrendszerük. A török szerzők évekig nem láttak pénzt a műveikből. Végül most ők is létrehoztak egy közös jogdíjbehajtót. Az EU Csehországot és Hollandiát is megpróbálta ebbe az irányba terelni, de ők azonnal visszautasították. Magyarország egyetlenként és elsőként játssza a mintadiákot, aki a kérésnek azonnal eleget tesz. Ez azért is fölösleges, mert az EU Bizottság dokumentuma csak ajánlás, nem biztos, hogy olyan sürgős végrehajtani. Sőt az Európai Parlament egyáltalán nem is támogatja. Állásfoglalásában az áll, hogy a kis népeket, a kisebbségeket és kis kultúrákat ez a lépés hátrányosan érintené. Egyszerűen nem igaz tehát, hogy mi európai kényszernek teszünk eleget azzal, hogy ezt a módosítást bevezetjük. A Zenei Tanács mindenesetre tiltakozik, és állásfoglalásunkkal talán sikerül a közvélemény figyelmét is ide irányítani. Többek között arra a furcsaságra is, hogy a törvény végrehajtásával kapcsolatos feladatok felelősei között a kulturális tárca egyáltalán nem szerepel. Tehát módosul egy művészeti tevékenységgel kapcsolatos törvény, amelyhez a jelenleg érvényes törvénytervezet szövege szerint a kulturális tárcának semmi köze nem lesz. A jogdíj kérdése ezzel az ipari, kereskedelmi szférába kerülne át. Ez azt is jelenti, hogy a művészeknek az ipari, kereskedelmi lobbikkal kellene harcolni, minden fajta kormányzati támogatás nélkül.

-A közgyűlés tiltakozó határozata után mi várható?

-A kerülő úton hozzám eljutott hírekből arra következtetek, hogy a tiltakozás nem volt teljesen hiábavaló, mert állítólag újabb egyeztetések kezdődtek a törvénnyel kapcsolatban. Egyelőre nem velünk, úgyhogy csak reménykedünk, hogy megkérdeznek majd bennünket is, hogy szerintünk miképp kellene egy ilyen törvénynek módosulnia. Ha belegondolok, mulatságos, hogy egyidejűleg sürgetünk és fékezünk. A közgyűlésen megszületett egy levél, amelyet a Miniszterelnöknek címeztünk, és amelyben a közreműködésünkkel kidolgozott anyag elfogadását sürgetjük. Az előadóművészetről szóló törvénytervezetet ugyanis most már csak a Parlament elé kellene terjeszteni, de nem történik semmi. A levéllel tehát sürgetni próbáljuk az illetékeseket. Ugyanakkor egy másik dokumentum, a közgyűlés által egyhangúlag elfogadott határozat tiltakozik a szerzői jogi törvény módosítása ellen. Reméljük, mindkét esetben meghallják a szakma szavát.

-Mi ketten éppen két évvel ezelőtt találkoztunk utoljára. A 2006 májusában tartott közgyűlésen választottak meg a Magyar Zenei Tanács elnökévé. Akkor azt mondtad, a forradalmi változások híve vagy, pontosan idézve akkori szavaidat, hogy elnökként inkább szeretnél forradalmat, mint óvatos reformokat. Erről most mi a véleményed?

-Az, hogy valószínűleg nem gondoltam meg eléggé, amit mondtam. A demokrácia nem így működik. Ezeket a dolgokat minisztériumi irodákban, parlamenti tárgyalókban, pártirodákban vagy szakmai fórumokon, és hihetetlen türelemmel kell intézni. Előfordulhatnak olyan helyzetek is, amikor nincs más megoldás, mint felborítani az asztalt. De ennek csak végszükségben lehet értelme. A demokrácia intézményrendszere, kerete adott, ennek tartalommal való megtöltése nem forradalmi tett, hanem aprólékos, sok időt igénybe vevő munka. Én alkatilag sajnos inkább forradalmár lennék, de visszafogom magam, és igyekszem minél türelmesebb lenni.

-Melyek azok a dolgok, amelyekre leginkább büszke vagy, amit sikerült elérni elnöki tevékenységed két éve alatt?

-Nem voltak látványos sikerek. De a Zenei Tanács működik, és a zenei életet érintő eseményekre érzékenyen reagál. Azzal foglalkozik, ami a feladata, és rangja is van. A magyar zenei élet kérdéseiben a Zenei Tanács megkerülhetetlen. Ha megpróbálják megkerülni, akkor rúgkapálunk. Ezt mosolyogva, forradalmi hevület nélkül mondhatom.

PETRÁNYI JUDIT