Puha, kicsit félretaposott bőrcipő baktat az úton, mégis fura, kopogó hang kíséri a homályos alak felénk közelítő lépteit. A fej mögött még furább árnyék billeg, innen a kopogás. Hatalmas, fehér tok ütődik a kicsit görnyedt háthoz. Perényi Miklós cipeli egész életét: a gordonkáját. Puha és rugalmas a járás, nem egy hatvanévesé, és jóval magabiztosabb, mint amikor a színpadon megy kezében hangszerével. Pedig megszokhatta már. Majd' 60 éve viszi. Mérei Anna portréfilmje, A gordonka hangja indul a fenti képekkel Reich László operatőr remek felvételein. Januárban volt a születésnap, április 29-én, a Zeneakadémián a film bemutatója, május 10-én vetítette a Magyar Televízió. Remélhetőleg nem utoljára.

Mérei Anna és Bársony Ágnes szerkesztő-riporter mögött hosszú, termékeny évek, szép filmek állnak. Nem rutintalan televíziósok ők. Ám Perényi-fába vágni a fejszéjüket, ez merész vállalkozás. Nem az a kimondottan szószátyár, kitárulkozó művész. Így hát egyik ámulatból a másikba esve néztem a filmet: Perényi mosolyog, beszél, mesél, jön-megy, cseveg, él, kicsit Bársony Ágnessel, kicsit Schiff Andrással, a kamerát beengedi a teraszáig, a próbatermekig, látjuk fiát, feleségét, kedvenc időtöltéseit. Utóbbi okán a pályaudvarra siet lelkesen: egy régi vonatot mutat. Tudták, hogy egyik kedvenc lapja Az indóház? Egyáltalán: van ilyen lap? És éppen Perényi olvassa megszállottan? Villamoson ül, kottát olvas, zenét szerez otthona és másik otthona, a Zeneakadémia közt. Külön világot alkot a sárga kombínón ő, a nagy, fehér tok meg a partitúra. El sem jutnak hozzáa külvilág hangjai, a pesti kosz, bűz, lárma: az ő világa belül van. Nem a kintet hallja, hanem a bentet: Bartókot, Perényit. Aztán biciklire kap, fiával túrázik a hegyekben.

„A vándorlástól feltöltődik az ember - mondja. - Itt hallani a csöndet. Csönd akkor van, ha a méheket is halljuk" -, mosolyog a fűszálak közt a kamerába. Ámulok: ez Perényi Miklós? A szótlan, zárkózott? Hisz ez egy végtelenül kedves, oldott ember, és milyen egészségesen él! Fanatikus hegymászó is, ezt nem látjuk, de Kocsis Zoltán elmeséli. Autónak nyoma sincs az életében: vonatok, fák, virágok, család és főleg kottafejek népesítik be tereit. Karján kosár: a budai biopiacon válogat, biosütiből négyet is fel tud falni, mondja, búzafűcsokrot kap ajándékba, otthon várja a daráló: igazi energiabomba a zöld lé. Így tartja épen magát ma már. A Munkás cigit elvitte az ifjúság.

Csodálatos szerencse, hogy kivételes tehetségét azonnal felismerték, megörökítették, így láthatjuk csellózni már néhány esztendősen. Miatta meg kellett változtatni a Zeneakadémia szabályzatát, csak így vehették fel hétévesen előkészítőbe. Első koncertjét 1956. november 4-ére tűzték ki az Akadémián. A kisfiú nem értette, miért marad el. Az 1957-es Filmhíradó beszámol az áprilisra halasztott bemutatkozó hangversenyről. Fehér térdzokni, rövidnadrág, a gyerek akkora, mint a csellója. A közönség tombolva ünnepli. Nincs megilletődve, sem pánikban, sem eksztázisban. Néznek a hatalmas barna szemek, valami olyan magától értődően fogadja be a sikert, mint úgy ötven évvel később, amikor elmesélik neki, hogy Rosztropovics őt tartja magával egyenértékűen jó játékosnak. Meghallgatja ezt is, „lehet - mondja, aztán hozzáteszi: - akkor próbáljunk". A villamoson felfedezett néhány újdonságot a százszor játszott kottában, ezzel érkezik lelkesen Takács-Nagy Gábor lakásába kamarazenei próbára. Így érkezett Kodályhoz is meghallgatásra tizenöt évesen, a Kodály-szonátával. A mester nem tett zenei észrevételt, csak tornázni tanította a fiút, fekvőtámaszokat csinált előtte: „Neked is ezt kell tenned. Túl vézna vagy."

Beszélnek róla a családtagok: testvérei, Eszter és Erzsébet. Látjuk a gyerekkori otthoni muzsikálásokat: ha egy zenész házaspárnak három gyereke van, legpraktikusabb, ha triót alakítanak: így lett Eszter hegedűs, Erzsébet zongorista, Miklós csellista. Még szerencse, hogy gyermeki tehetségek is társultak az apai ambícióhoz. Kocsis szerint a legigényesebb muzsikus ő, aki már az első próbára tökéletesen felkészülten érkezik, és soha mást, mint zenei eszközt nem vet be a tökéletes előadás érdekében. Batta András szerint a legjobb tanár; olyan, akinek hatalmas, félelmetes tudása mégsem nyomasztó a növendék számára, pedig az is lehetne: hiszen mikor juthat el valaki ezekbe a magasságokba? De Perényi olyan természetesen oktat, hogy nem rettennek meg sem tehetségétől, sem az előttük álló feladatoktól. Ez a természetesség a lényege. Eötvös Péter szerint Perényi olyan, mint a természet, mint a fák, virágok: csak van és kisugároz. Schiff sok évtizede a barátja. Alig beszélnek, inkább muzsikában társalognak. Több részlet is látható a filmben kettejük zeneakadémiai születésnapi koncertsorozatából: a legmagasabb szintű zenéléssel ünneplik Perényit, és ami ezzel egyenlő: a zenét.

„Kár, hogy Bartókkal nem találkozhattam -  mondja szomorkásan. - Talán megihlettem volna annyira, hogy írjon még néhány művet gordonkára." Bizony, jó lett volna.

MIKES ÉVA

A gordonka hangja  portréfilm Perényi Miklósról

Szerkesztő-riporter   Bársony Ágnes
Vezető operatőr   Reich László
Rendező                   Mérei Anna
Berenice Bt., 2008

 Képek a portréfilmből