Három új lemezről lesz szó az alábbiakban, mindhárom 2007-ben  jelent meg a Hungarotonnál, mindhárom olyan műveket rögzít, amelyek eddig nem voltak hozzáférhetők hangfelvételen, s bár az előadók teljesítménye mindhárom esetben kiváló, az általuk megismerhető zenék egyike sem késztet a zenetörténeti kánon újragondolására. Sőt ahogy az efféle „kisszerzőkkel" lenni szokott, műveik megismerése éppen abban erősített meg, hogy a tradíció ítélőképességével nincsen semmi baj. Nem véletlen, hogy éppen Mozart, Beethoven és Schubert váltak  Korszakuk meghatározó szerzőivé, nem pedig Albrechtsberger, Druschetzky és Johann B. Spech, hogy a három lemez főszereplőit említsem. A felvételek hozadéka tehát sokkal inkább történeti, semmint esztétikai jellegű, s ha így tekintünk rájuk, számos érdekességet rejtenek. A magyar zenetörténet iránt érdeklődők számára különösen.

Felmerül persze a kérdés, hogy mennyiben képezi részét a magyar zenetörténetnek az osztrák Johann Georg Albrechtsberger és a cseh Georg Druschetzky életműve, s ha Spech János történetesen Pozsonyban született is, schuberti ihletésű dalai és négykezes darabjai vajon tekinthetők-e bármilyen szempontból magyarnak -amennyiben a 19. század eleji zenékkel kapcsolatban használható egyáltalán ez a fogalom. Nemzeti zenetörténetek természetesen nem csupán szerzők és életművek sorozatából állnak össze, s bármilyen zenét írt is Spech vagy Druschetzky, életük jelentős részét töltötték Pest-Budán, Albrechtsbergernek pedig több műve a pozsonyi építész és rajztanár, J. N. Schauff műkereskedésében jelent meg. És Druschetzky vagy Albrechtsberger számos darabja -így a vizsgálandó lemezek közül kettőnek az anyaga - magyar gyűjtemények útvesztőiben rejtőzködve vészelte át a történelem viharait, s maradt fenn a lelkes kései újrafelfedezők legnagyobb örömére.

Magyar szalonok zenéje

Johann B. Spech

Fortepiano-darabok
és dalok

Halmai Katalin -ének

Horváth Anikó és Ratkó Ágnes -fortepiano

HCD 32489

Bécsben és Londonban lappangó kották  előbányászásával a Magyar szalonok zenéje címet viselő lemezt is ilyen lelkes újrafelfedezők hozták létre: két billentyűs játékos, egy énekes és egy zenetörténész, név szerint Horváth Anikó, Ratkó Ágnes, Halmai Katalin és Barna Péter. Hogy a kizárólag Johann B. Spech (1767-1836) műveit tartalmazó felvétel mennyiben tekinthető reprezentatívnak a reformkor arisztokrata szalonjainak zeneéletében, nem tudom megítélni, a lemez érzékenyen összeállított programja azonban alighanem tökéletes keresztmetszetét nyújtja Spech érdekes és színes életművének. A pozsonyi születésű, Bécsben tanult, majd Budán hivatalnokoskodó, s 1804-től a pesti Deutsches Theater karmestereként működő Spech korának valamenynyi műfajában alkotott: műjegyzéke három operát, egy oratóriumot, több kantátát, kilenc vonósnégyest, billentyűs darabokat és több mint kilencven dalt sorol fel.

Életművének sokszínűsége tükröződik a lemezen is: szépen formált, zeneileg és technikailag sem túlságosan bonyolult F-dúr zongoraszonátája (op. 5) mellett három, kevés szellemi izgalmat kínáló, de komoly szakmai tudással megírt négykezes fúga (op. 39), egy schuberti atmoszférájú négykezes variációsorozat, német és francia nyelvű dalok, valamint három olasz nyelvű ária található. Schubert jelenlétét nemcsak a variációk, hanem a dalok mögött is érzékelheti a „nagy szerzőkhöz" szokott hallgató, ami sokkal inkább a befogadás mikéntjét jellemzi, semmint a konkrét történelmi szituációt: Spech minden valószínűség szerint nemhogy Schubert műveiről, de a létezéséről sem tudott. Ám mindketten hasonló szellemi környezetben működő költők verseit zenésítették meg, s ekként a kora romantika számos toposza köszön vissza dalaikban (éjszaka holdfénnyel; rokkánál ülő lány; tébolyító szerelmi szenvedély; ártatlan lelket űző gonosz démon és így tovább), és zenei eszközeiket tekintve is számos hasonlóság regisztrálható a két szerző között.

Hogy ennek ellenére az utókor számára Spech miért nem vált Schubertté, arra az olyan apróságok világíthatnak rá, mint Spech Liebesrausch című dalának egy részlete. A lányért epekedő ifjú monológja egyszerű dallamot és harmonizálást kap a dal első strófájában, a második versszak közepén azonban, a „Du, Mädchen, lebst in meinen Träumen, mit süßer Harmonie" (Te, lányka, úgy élsz álmaimban, mint édes harmónia) szövegrész végén, a „harmónia" szóra hirtelen új hangnemi irányba fordul a zenei anyag, mégpedig egy meglehetősen agresszív moduláció segítségével. Váratlan harmóniai fordulatokkal ugyan Schubert dalaiban is gyakran találkozhatunk, itt azonban ez az eszköz annyira erőteljes, annyira eltér a dal egészének hangulatától, hogy sokkal inkább tűnik félresikerült megoldásnak, de legjobb esetben is karikatúrának, semmint a megfelelő helyen és módon alkalmazott kompozíciós eszköznek. Nemcsak az efféle apróságok adják persze a kettejük közötti különbséget, hiszen Schubert művei zenei anyagukat tekintve és érzelmileg is jóval sűrűbbek, mint Spech darabjai.

A felvétel ezzel együtt nem volt hiábavaló, hiszen általa nemcsak abba nyerhetünk betekintést, hogy például Podmaniczky József báró (1755-1823), Bács-Bodrog megye főispánja, aki Spechet 1809-ben házi szerzőjének nevezte ki, milyen jellegű zenéket kultivált, hanem például Schubert zenéjét is mélyebben érthetjük meg a lemez által felvillantott kontextus tükrében. S ehhez minden segítséget megad a három művész nagyszerű interpretációja. Halmai Katalin rendkívül érzékenyen tolmácsolja a német nyelvű dalokat, a valódi operai scenának tekinthető olasz nyelvű áriákat komoly drámaisággal énekli, és együttműködése a zongoristával példaértékű. Hogy melyik dalban ki játssza a zongorakíséretet, az a kísérőfüzetből nem derül ki, de tulajdonképpen mindegy is: Horváth Anikó és tanítványa, Ratkó Ágnes játéka rendkívül egységes, a négykezes darabokat mintha egyetlen, négykezű zongorista játszaná. Mindketten tökéletesen tisztában vannak a fortepiano sajátos képességeivel, a hangszerben rejlő különleges hangszínlehetőségekkel, ismerik a historikus előadói gyakorlat minden csínját-bínját, és a felfedezés öröme még a hangfalakon keresztül is érződik a játékukból.

Johann Georg Albrechtsberger

Három vonósnégyes

C-dúr kvartett (op. 7 no. 4)

g-moll kvartett (op. 7 no. 5)

Esz-dúr kvartett (op. 7 no. 6)

Authentic Quartet

HCD 32495

 Az Authentic Quartet (Kalló Zsolt, Bozzai    Balázs, Rác Gábor, Vályi Csilla) új lemeze a 18. század második felének egyik legjelentősebb szerzőjét kívánja új fényben megvilágítani, de legalábbis életművének egy  kevéssé ismert aspektusára irányítani a figyelmet. Johann Georg Albrechtsberger (1736-1809) a zenetörténeti gondolkodásban kora legjelentősebb zeneszerzéstanáraként él, s alakjához tökéletesen illeszkedőnek tűnik a konzervatív, múltba forduló, saját korának divatjait távolságtartással szemlélő tudós toposza: ő az a szerző, aki Haydn és Mozart korában sem képes és hajlandó túllépni a „nagybarokk" stílusán, akit Szabolcsi Bence egyszerűen a „kontrapunktikus" epitethon ornansszal illet zenetörténetében. És ha életművében valóban túlsúlyosan vannak is jelen olyan műfajok, mint a fúga, szép számmal írt műveket a 18. század második felében kurrens homofon, dallamközpontú idiómában. Jó példa erre az 1787-ben komponált hat vonósnégyes, amelynek első három darabját op. 7-es jegyzékszámmal Pozsonyban jelentette meg 1789-ben. Az Authentic Quartet lemezén a sorozat másik három darabja hallható, amely Albrechtsberger életében kiadatlan maradt, s hagyatékával került 1810-ben az Esterházy-gyűjteménybe, majd onnan az Országos Széchényi Könyvtárba.

Mindhárom kvartett (C-dúr, no. 4; g-moll, no. 5; Esz-dúr, no. 6) kivételesen jó zene. Világosan formált, tökéletesen megszerkesztett, finoman kidolgozott, érzékeny művekről van szó, amelyek nem a korszakban népszerű quatuor concertant műfajának képviselői, hanem a klasszikus, Haydn-féle vonósnégyestípusé, amelyet a négy (nagyjából) egyenrangú szereplő között zajló társalgás metaforájával szokás leírni. Albrechtsberger kvartettjei nem annyira szellemesek és ökonomikusak, mint Haydn darabjai, nem annyira érzelem- és invenciódúsak, mint Mozart nagy vonósnégyesei, de magasan felülmúlják a korai Mozart-kvartettek színvonalát, és könnyűszerrel találhatunk olyan Haydn-darabokat, amelyekkel kiállnák az összevetés próbáját. A g-moll kvartett menüettjének gazdag szövetű, kromatikus triószakasza, az Esz-dúr vonósnégyes nagyszabású nyitótétele vagy a C-dúr kvartett cizelláltan hangszerelt, éteri atmoszférájú lassúja nem egyszerűen jó zene, hanem jelentéssel telíti a hasonló felfedezések kapcsán végletesen kiüresedni látszó „méltatlanul elfeledett" szókapcsolatot.

Az Authentic Quartet játéka méltó a felfedezés értékéhez: nagyszerű kamarazenélést mutatnak be, a négy zenész valóban társalgást folytat, mindvégig tiszteletben tartva a másik mondanivalóját, s ha valami kifogás felmerülhet interpretációjukkal kapcsolatban, akkor az éppen arra vonatkozhat, hogy az egymás és a zenei anyag iránti tisztelet olykor mintha túlzott finomságba -már-már finomkodásba -menne át. Albrechtsberger zenéjének érzésem szerint kifejezetten jót tenne az intenzívebb, erősebb kontrasztokban gondolkozó, szilajabb játékmód. A g-moll kvartett drámai fináléja például bizonyosan hatásosabb lenne vérmesebb és szenvedélyesebb előadásban. Ezzel együtt is kitűnő lemezről van szó: Georg Lickl, Nikolaus Zmeskáll és Friedrich Ernst Fesca kvartettjei után újabb nagyszerű darabokat fedeztek fel és tettek közzé a Hungarotonnál a klasszikus vonósnégyes-repertoár feltehetően kimeríthetetlen kincsesbányájából.

Kevésbé érzem sikeres választásnak  Georg Druschetzky (1745-1819) oboanégyeseit, amelyek Lencsés Lajos lemezén hallhatóak. Pedig Lencsés és kamarapartnerei, az Erdődy Kamarazenekar három szólamvezetője -Szefcsik Zsolt (hegedű), Csoma Ágnes (brácsa) és Maróth Bálint (cselló) - nagyszerű zenészek, játékuk kifogástalan, a makulátlanul kivitelezett, s olykor igencsak virtuóz oboaszólam számára tökéletes hátteret nyújt a három vonósjátékos. És a lemez mögött meghúzódó szándék is jogosnak tűnik: megmutatni -miként  Albrechtsberger esetében az Authentic Quartet teszi -, hogy Druschetzky nem az, akinek látszik. Hogy nem pusztán közepes minőségű fúvós szerző, ahogyan korábban számon tartották, hanem sokoldalú komponista, akinek műjegyzékében a százötven fúvóspartita és egyéb fúvós művek mellett találunk két operát, kilenc misét, huszonhét szimfóniát, jó néhány versenyművet (köztük a Hungaroton katalógusában szereplő, egyedülálló üstdobversenyeket), negyvenkilenc vonósnégyest, tizenhat oboanégyest és egyebeket.

Georg Druschetzky

Oboanégyesek

F-dúr, g-moll, Esz-dúr, C-dúr oboanégyes

Lencsés Lajos -oboa

Szefcsik Zsolt -hegedű

Csoma Ágnes -brácsa

Maróth Bálint -gordonka

HCD 32491

Lencsés Lajos és kamarapartnerei a szerző életének utolsó korszakában, 1800 után keletkezett oboanégyesek közül mutatnak be négyet. Három (az F-dúr, az Esz-dúr és a
C-dúr) most először szerepel lemezen, a g-moll darabból már több felvétel is született. Nem véletlen, hogy éppen a g-moll kvartett kelt önálló életre, s hagyta maga mögött a társait az ismeretlenség homályában, s a lemezzel kapcsolatos legfőbb problémám éppen erre vonatkozik. Mert a négy mű közül egyedül a g-mollt érzem felfedezésre méltónak -benne a B-A-C-H motívumot használó lassú tétellel -, a maradék három azonban egyáltalán nem nyűgözött le. El tudom képzelni, hogy egy oboás számára kihívást jelentő gyakorlatokról van szó, de e művek zenei tartalma meglehetősen szegényes: klisé klisé hátán, mintha minden műben önmagát ismételné Druschetzky, ráadásul az oboa és a három vonóshangszer alkotta zenei szövet is igencsak lukacsos. Ha nem ismerném Mozart F-dúr oboanégyesét (K. 370), e művek ismeretében azt gondolnám, megoldhatatlan feladat a vonósok és az oboa kamarazenei házasítása.

Történeti szempontból persze így sem teljesen hozadék nélkül való a lemez: megtudhatjuk általa, hogy József Antal János főherceg, a korban oly népszerű József nádor udvari muzsikusa miféle zenékkel szórakoztatta munkaadóját a 19. század elején. Lehet tehát, hogy Druschetzky oboanégyesei kevéssé felvillanyozóak, de szerves részét képezik a korszak magyar zeneéletének, s ekként a magyar zenetörténetnek. Ez a zene talán kicsi, talán sárga, talán savanyú, de mindenképpen a miénk.

FAZEKAS GERGELY