-Kinek az ötlete volt a Cembalissimo Fesztivál?

-Az enyém. Régi vágyam volt valami hasonló, és mivel néhány éven belül bizonyára visszavonulok, úgy gondoltam, pedagógusi és művészi pályám szép megkoronázása lenne ez a rendezvény.

-Úgy érzed, a működő régi zenei napok, fesztiválok mellett ennek is van létjogosultsága? A nem túlságosan népes közönségből ide is jut?

-Azt, hogy hosszú távon fog-e működni, még nem tudom. Elképzeléseim szerint pedig nem évente, hanem úgy három év múlva tartanánk a következő Fesztivált és Találkozót.

Sok fiatal csembalistát ismerek világszerte, s látom, hogy ezeknek a tehetségeknek mindenképpen szükségük van ilyen lehetőségekre. Itt tanulnak, másokat is hallanak, részt vesznek nagy tudású professzorok mesterkurzusain, ismerkednek egymással, megtapasztalják a magyar zenei viszonyokat, hangszereket próbálhatnak ki. Mindez igen fontos a magyar és külföldi növendékek számára, ebből a szempontból ez a találkozó teljesen más, mint a többi rendezvény. Azt tudomásul kell venni, hogy a régi zene viszonylag kisebb közönséget szólít meg. Azoknak viszont, akik ebben akár hallgatóként, akár pedagógusként vagy előadóként részt vesznek, kicsit másképp jár az agyuk. Szerintem a lényeg nem is az úgynevezett historikusság, hanem az a fajta mély megérteni akarás, ami korunkban Harnoncourt-t jellemzi, vagy például a régi hangszeriskolákat. F. Couperin, Quantz, Carl Philipp Emanuel Bach, Leopold Mozart olyan végtelen precizitásra törekedtek a zenei mondanivaló, kifejezés, előadás és ezek eszközeinek leírásában, annyira komplex a gondolkodásuk, hogy bevallom, magam is néha úgy érzem: csak mostanában kezdem igazán megérteni, áttekinteni ezt a tudásanyagot.

-Ha Te most érzed úgy, hogy eljutsz a lényeghez, a fiataloknak valóban van mit tanulniuk.

-Igen, de hál'istennek látom bennük az akaratot. Akiben nincs meg, az előbb-utóbb abbahagyja. Nagy örömöm, hogy idén először sikerült a tanév során olyan kurzust tartanom, ahová orgonisták, zongoristák, csembalisták, de még jazzt tanuló növendékek is járnak, s amelyen a csembalójátékkal és a stílusokkal, előadásmódokkal kapcsolatban kapnak információkat. Rendkívül érdeklődők. Szerencsére a zongora tanszék nyitottabbá vált, több fiatal tanár is kíváncsi olyasmire, ami eddig nem volt a képzés része. A Bartók-konzervatóriumban már elkezdődött, hogy a zongoristáknak kötelező fél évig csembalózni, ami nekem harminc éve dédelgetett álmom volt, de sosem sikerült keresztülvinni. Az Akadémián még most sem kötelező, de a konzervatóriumot jó előiskolának tartom. Elsősorban talán nem is a sok régi zenei együttes meg koncert a fontos, hanem hogy ez a szellemiség beépüljön a muzsikusok tudatába, tudásába, és a modern hangszeres is tanulja meg, hogy, teszem azt, mit jelenthet egy kötőív, miben különböznek az ütemnemek, miként lesz beszédszerű egy dallam tagolása, vagy milyen a courante karaktere.

-A jéghegyelmélet szerint működik mindez? A hangszer és a játszott repertoár a művész számára csak a kilátszó csúcs, alulról megtámasztja maga a hatalmas hegy...

-Pontosan erről van szó, az a hegy, amelyre épülnie kell tudásának, gondolkodásának -ezek pedig az elmúlt korok hangszerei, stílusai, zenei nyelvei, előadói gyakorlata.

-Akkor egy efféle fesztiválnak valóban van létjogosultsága, hiszen ilyen gondolkodású művészektől, professzoroktól hallhatnak muzsikálást, kurzusokat, előadásokat. Mennyi ideje dolgozol rajta?

-Körülbelül másfél éve.

-Első lépés az ötlet, második a pénz?

-Nem. A második az volt, hogy elmentem a Nemzeti Múzeumba, és megkérdeztem a hangszergyűjtemény kurátorát, dr. Radnóti Klárát, mit szólna hozzá, ha a pompás gyűjteményt a tervezett Fesztivál helyszíneként is reflektorfénybe állítanánk, s egyben koncerteket is szerveznénk ott. Ő és munkatársai lelkesen fogadták az ötletet, sőt dátumot is ajánlottak: június 21‑ét, a Múzeumok Éjszakáját. Christine Schornsheim javasolta erre az éjjelre a csembalómaratont, vagyis magyar és külföldi fiatalok folyamatos koncertjét, ezt a Nemzeti Múzeum Lapidáriumában rendezzük. Így kezdődött a szervezés. Hatalmas segítséget kaptam Igric Györgytől, a Filharmónia Budapest Kht. igazgatójától és Liszkay Máriától, a Soproni Régi Zenei Napok szervezőjétől, hiszen az általam képviselt Clavicembalo Alapítvány szerény lehetőségeit a szervezés terhei jócskán meghaladják. A Soproni Régi Zenei Napok június 23-án kezdődik, a mi fesztiválunk 18-tól 22-ig éppen elé illik. Aki eljön a Cembalissimóra, de menne Sopronba is, a kettőt remekül össze tudja kötni -a Filharmónia mindkettőt meghirdette. További szerencse, hogy Johann Sonnleitner itt is, ott is vállalt mesterkurzust és koncert-közreműködést, ez is biztosítja a folytonosságot.

-A következő lépés?

-A többi közreműködő művész meghívása. Ez főleg személyes ismeretségek alapján sikerült. Az évtizedek során sok kiváló művésszel kerültem jó kapcsolatba, a Zeneakadémián szinte évente tartottak mesterkurzusokat kiváló külföldi professzorok. A három pillér tehát Sonnleitner, Christine Schornsheim Münchenből és Jacques Ogg, a hágai Konzervatórium tanára, aki többször járt Sopronban is. Utóbbiak kurzust tartanak, Sonnleitner pedig egy előadást a zene és a terápia kapcsolatáról. Újabb szerencsés véletlen volt Károlyi Angelica grófnő jelentkezése, aki évek óta rendszeresen meghív Fehérvárcsurgóra, a kastélybeli hangulatos kápolnakoncertekre. Érdeklődött, volna-e kedvem valamilyen együttműködéshez? Így aztán bekerült a helyszínek közé a Károlyi-kastély is. A hangszerépítő Romanek Tihamér a közelben, Velencén él és dolgozik,  egy vagy két, általa épített lantcsembaló bemutatója a kastélyban lesz, ezzel indul az ottani program június 19-én délután.

-A lantcsembaló a fesztivál igazi különlegessége lehet.

-Nem maradtak fönn források, se rajz, se pontos leírás; a kutatók többféle úton indultak el. Tihamér -aki vonós és pengetős hangszerész mester - kitalálta, hogy nem lehetett más, mint egy hatalmas lant, de csembalómechanika kapcsolódik hozzá egy vagy két billentyűsorral. Megépítette őket, és lenyűgöző a hangjuk. Ezt a bemutatót követi Sonnleitner professzor előadása a Goldberg-variációk különféle aspektusairól, és persze maga a mű is felcsendül.

-A következő helyszín Szentendre.

-Két volt tanítványom a Vujicsics Tihamér Zeneiskolában tanít, tehát jó a kapcsolat. Szentendrén remek a zenei élet, sőt évek óta tanítanak csembalózni gyerekeket, akik a legfogékonyabbak a hangszer és irodalmának finomságaira, nincs bennük semmiféle gátlás vagy rossz beidegződés, ami sok zongoristában már megvan. A kottaolvasásban is jóval nyitottabbak ... de ez messzire vezetne.

-Van tehát egy jól működő zeneiskola.

-Igen, egy aktív, lelkes igazgatóval, Bokor Györggyel, és egy szép, modern, jó akusztikájú evangélikus templommal, amely alkalmas koncertre. Ott lesz Schornsheim C. P. E. Bach-Haydn-estje, másnap pedig kurzust tart a zeneiskolában, sőt maguknak a zeneiskolásoknak is lesz bemutatójuk. Ezután következik Soltész Anikó konzervatóriumi tanítványainak hangversenye, amelyen már kortárs művek is felcsendülnek -ezt is lényegesnek tartom. Nem szeretem a beskatulyázást: ha csembaló, akkor Frescobalditól Haydnig szokás gondolkodni. Pompás kortárs darabok születnek csembalóra, fontos, hogy megismerjék őket. Ezek a délutáni koncertek igazából műhelyek is, mert rövid beszélgetés is kíséri a hangszeres játékot. Egy ukrán professzorasszony, a kijevi Szvitlana Sabaltina egyik növendékével egy fiatal ukrán zeneszerző négykezes darabját adja elő. A szentendrei műsor után mindenki átjön Budapestre, ahol a Nemzeti Múzeumban fél 10-kor zenekari hangverseny kezdődik. A Zeneakadémia hallgatóiból alakult zenekart Vashegyi György vezényli, és itt működik közre Jacques Ogg egy Haydn-versenymű szólistájaként. Az ő személete és gyakorlata is nagyon érdekes: magával hozza a kijelölt kottaanyagot, mert a stílushoz és szerzőhöz a lehető leghívebben akarja a zenekarral kidolgozni az előadást. A hangversenyt követi a csembalómaraton a Lapidáriumban. Most kérdezem végig a külföldi hallgatókat, hogy ki venne részt ezen, és milyen műsorral. Természetesen magyarok is közreműködnek majd.

-Meddig tart a maraton?

-Éjjel két óráig.

-Bizonyára élénk lesz az érdeklődés, mert a Múzeumok Éjszakája egyre nagyobb tömegeket vonz. Jót tesz az ügynek, a régi zenének, és nyilván nagy lehetőség a fiatalok bemutatkozására. Az utolsó helyszín Győr. Csak nem megint egy tanítvány révén?

-De, pontosan. Idén diplomázik, s a férjével művészeti iskolát és központot vezetnek. Kitalálták, hogy mivel a soproni program másnap kezdődik, egy győri rendezvény, épp félúton, remek összekötő lenne térben és időben. Nagyon szép helyszín a Zichy-palota, termei alkalmasak koncertekre, hangszerbemutatókra. Ennek a szervezése még zajlik, de valószínűleg ez a nap már a fortepiano felé mutat majd. Fellép Komlós Katalin, és lengyel programot mutat be Elz˙bieta Stefan´ska, a krakkói Zeneakadémia világjáró művész-tanára. Dobozy Borbála és Peter Zají≈ek pozsonyi barokkhegedűs ritkaságokat játszik. Romanek Tihamér valószínűleg ide is elhozza a lantcsembalókat, Belgiumból is várunk egy különleges virginált. Igyekszünk bevonni a győri közönséget, pedagógusokat, hallgatókat. Még Szlovákiából is érkeznek, az érsekújvári tanárképző főiskoláról.

-Ezt mind értem. Azt nem, hogy miből jut az egészre pénz. Ha a helyszíneket ingyen bocsátják rendelkezésre, és a barátaid ingyen működnek közre, akkor is rengeteg a költség. Miből futja hangszerbérlésre?

-A csembalók többségét a Zeneakadémia biztosítja, Batta Andrásnak rektorként és a fesztivál fővédnökeként is rengeteget köszönhetek. Két csembalót a Bartók Béla Szakiskolából kapunk. Igen hálás vagyok azoknak, akik honorárium nélkül is vállalták a közreműködést. Tehát szűkösen, de rengeteg emberi, eszmei segítséggel sikerül megrendezni az eseményt. Pályázom az NKA-hoz, ha az sikerül, akkor némi honoráriumot is fizethetünk a professzoroknak, a Zeneakadémia kutatási és fejlesztési alapjából pedig fedezhetjük a szállodájukat és a hangszerszállítás egy részét. Az Art Face Seven segítségével egy hotel ad majd kedvezményt, és egy angol csembalórajongó mecénásunk is van. A Művészeti és Szabadművelődési Alapítványtól is sikerült pályázati támogatást nyerni.

-Manapság a szervezés nemcsak művészetmenedzselést jelent, hanem igazi kalapozást.

-Kissé talán naivul kezdtem az egészhez, de egyetlen pillanatra sem tántorodtam el, kezdettől bíztam benne, hogy színvonalasan meg tudjuk szervezni. Nem szeretem a siránkozást, hogy nincs pénz erre, nem jut arra, nem lehet semmit megvalósítani. Sok erő, akarat, elszánás és hit kell hozzá, de fontos, nemes célokért érdemes dolgozni. Én ezen a területen tudok tenni valamit, ehhez értek, itt vannak ismerőseim, barátaim, tanítványaim. Rengeteg pozitív élmény ért a szervezés kapcsán, amelyek mind erősítettek és gazdagítottak, remélem, ezeket tovább tudom majd adni.

Az utóbbi hetek legnagyobb örömét számomra az a néhány mondat jelentette, amelyet az általam olyannyira tisztelt hatalmas muzsikus személyiségtől és felelősen gondolkozó embertől, Nikolaus Harnoncourt-tól mintegy üzenetként kapott a Cembalissimo 2008: „Minden jót kívánok e csodálatos kezdeményezéshez és megvalósításához! Ha ilyenekről hallok, boldog vagyok és bizakodó!"

MIKES ÉVA

   Christine Schornsheim

 Jacques Ogg 

  Johann Sonnlitner