Nem számoltam meg, hány Mini fesztivált hallottam az elmúlt két évtizedben. A legutóbbi ötöt hivatalnoki rendszerességgel, a régebbieket civil érdeklődéssel követtem. Tapasztalatom szerint a Mini fesztiválok színvonala igencsak hullámzott -az idei nem a hullámhegyek, hanem a hullámvölgyek számát növelte. A szervezők -velem ellentétben - számoltak, s alighanem úgy gondolták, a huszadik évfolyamába lépő fesztivált a visszatekintés, a jubilálás jegyében rendezik meg. Legalábbis részben. E „részben" miatt a négy koncertből álló program a koncepciótlanság martalékává lett. A szándék, hogy a közelmúlt értékesnek ítélt alkotásait újra közönség elé vigyék, hogy húsz év sikeresnek vélt fesztiválprodukciói ismét megmérettessenek, üdvözlendő. A kivitelezés azonban felemásan sikerült. A válogatás mikéntje és az előadások színvonala tökéletlenül szolgálta a szándékot. Kezdjük az utóbbival, azaz a produkciók előadói színvonalával, mely a zárónapon csalódást keltett, egyszersmind elgondolkodtatott. (A fesztiválon huszonkilenc magyar zeneszerző darabja hangzott el, az értékelés nem tér ki valamennyi műre.)

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara lépett fel ezen az estén, a brit Lionel Friend vezényletével. Hagyomány, hogy a fesztivált zenekari hangverseny zárja, a tavalyi egészen jól sikerült -akkor is a Rádiózenekar foglalta el a Fesztivál Színház pódiumát. Az idei program MAROS RUDOLF 1964-ben befejezett művével kezdődött: a 24 fúvósra, ütőhangszerekre és két hárfára komponált Eufonia 2 egyszerre friss és kordokumentum értékű kompozíció. Szembetűnő és érthető a szerző nyugati trendekhez való csatlakozásának igyekezete. Lionel Friend igyekezete viszont kevéssé volt érthető. Különösen az első két tételben éreztem úgy, hogy kevés időt hagy a tagolásra, a szakaszok egymás sarkára lépve, idegesen követik egymást. Ám még így is ez a produkció bizonyult az est legsikerültebbjének. BOZAY ATTILA 1987-es „versenyművének" (Pezzo concertato no. 3) magánszólamát Drahos Béla szólaltatta meg fuvolán. Gyakran forszírozott dinamikával játszott, és ez olyan hatást keltett, mintha a mű technikai értelemben különleges, muzikalitás tekintetében azonban csekély kihívást jelentene. Ám abban, hogy a mű erőltetett hatást keltett, Drahos és a zenekar kicsiny szerepet játszott: döntőnek az első tétel megjátszott líraisága, látszatdramaturgiája, a második tétel kényszeres lendülete s a csenevész tematika bizonyult. Érzésem szerint a harmadik Pezzo concertato nem tartozik a legjobb Bozay-művek sorába. Kedvezőbb tapasztalatot szereztem KOCSÁR MIKLÓS 1986-os Formazionijáról: egy igazán jó előadáshoz ebben az esetben talán elegendő lett volna még egy átpolírozó próba. Az est nagy csalódása DURKÓ ZSOLT Fioriture című darabjához kapcsolódott. Az egy évvel korábban, 1965-ben komponált Magyar rapszódiáról kellemes emléket őrzök, a tavalyi Mini Fesztivál záróhangversenyén hangzott el. A Fioriture annak idején élénk érdeklődést keltett, elképzelhető, hogy az elemzés a Rapszódiánál jelentősebbnek is mondaná. A Durkó zenéje iránt elkötelezett Friend ebből a jelentőségből alig mutatott fel valamit. A kamarakórus (nemcsak átvitt értelemben) nem találta a hangot, a vonósok durván, differenciálatlanul játszottak, az egész hangzáskép dinamikailag tervezetlen benyomást keltett.

Nem világos, hogy néhány középgenerációhoz tartozó vagy fiatal szerzőtől miért kértek a szerkesztők régi darabot. HORVÁTH BARNABÁS Vonósnégyesének még az átdolgozott változta is tizenkét évnél régebbi. A Bozsodi Vonósnégyes igyekvő előadásából kiderült, hogy a kvartett ügyesen szerkesztett, arányos, jól megírt darab -nem több, nem kevesebb. Úgy érzem azonban, egy ilyen korú komponista esetében szerencsésebb friss darabot a közönség elé tárni, csekély indoknak tűnik, hogy a műről az 1996-os fesztiválon jó benyomás alakult ki. Nincs fesztiválmúltja SÁRY BÁNK érzékenyen formált és hangszerelt triójának (Szivárvány havasán). Szívesen hallgattam meg újra a fuvolára, hegedűre és kürtre írt, majd' tízéves kompozíciót, de mennyivel jobban örültem volna egy új Sáry-opusznak! Hasonló érzésem volt FEKETE GYULA Kék hold című szaxofonkvartettjével kapcsolatban. Tizenöt éves, tanulmányokhoz szorosan kapcsolódó mű, melyből ugyan világosan kihallatszik Fekete mai hangja, kompozíciós stílusának utóbbi években tapasztalt fegyelme és ökonómiája azonban nem. A Budapest Saxophone Quartet jelenléte egy másik, ugyanilyen hangszerösszeállítású darab bemutatójára is lehetőséget adott. DURKÓ PÉTER Kvadroszaxofóniája megerősítette korábbi gyanúmat. A Fészek Művészklub közelmúltbeli koncertjeit szemlézve Durkó Péter stílusának egyszerűsödéséről számoltam be. A 2006-ban befejezett szaxofonkvartett igazolta feltételezésemet. Úgy tűnik azonban, hogy a hangzáskép szimplifikálásával párhuzamosan Durkónál háttérbe szorult az anyag nagyléptékű elrendezésének igénye.

A Durkó-darab ősbemutatóként csendült fel. Idén, érthető okokból, kevés effélére került sor. A legújabb művek közül LÁNG ISTVÁN Broken Consortja és SUGÁR MIKLÓS Minikoncertje keltette fel a figyelmemet -mindkét mű a Fesztivál felkérésére született. Láng szokatlan összeállítású triójában szopránszaxofon, gitár és brácsa szerepel. A zeneszerző találékonyan csillapítja az összeállításban rejlő feszültséget, a választott forma révén pedig sokféle kombináció megmutatására nyílik lehetősége. SUGÁR MIKLÓS elektroakusztikus darabját ezúttal sikerültnek találtam. A színpadon zenélő kamaraegyüttes és az előre felvett elektronikus zenei anyag harmonikus együttműködését még egy illúzió is színesítette: néha úgy tűnt, hogy a rögzített anyag valóban inspirálja az élő zenét, és kezdeményező módon lép fel. Sugár Miklós vezénylése a két réteg koordinálását szolgálta -többnyire eredményesen. Az EAR Együttes produkcióját a hangmérnök Horváth István közreműködése segítette. DRAGONY TÍMEA három Shakespeare-szonett szövegéből összeállított romantikus kantátája (dala?) is a fesztivál megrendelésére készült. A Gondolatok címet viselő kompozíció számomra megközelíthetetlennek bizonyult, és feszengésre késztetett. A Bozsodi Vonósnégyes Kun Ágnes Anna énekét kísérte. Kamaraegyüttessel kísért szólóének kategóriában jó volt újra meghallgatni LENDVAY KAMILLÓ három dalát (Az erdő dalai). Azért külön hálás vagyok, hogy a megzenésített három Lucian Blaga-verset Áprily Lajos fordításában közölte a műsorfüzet - régen nem olvastam ennyire erős szövegeket. Meláth Andrea szokásához híven ízléssel, magabiztosan és meggyőzően közvetítette a darabot. A fesztivál legemlékezetesebb vokális teljesítményét azonban nem ő, hanem Csereklyei Andrea nyújtotta. SZOKOLAY SÁNDOR Pálma című, Paul Valéry versére komponált szólókantátájában az EAR Együttes kísérte. (Az 1990-ben komponált darab 1993-ban szerepelt a fesztivál programján.) Nagyon ritka, hogy az ember azt érzi, minden egyes megszólaltatott hang jól áll az énekesnek, mintha a zeneszerző a szólamot tökéletesen az előadóra szabta volna. Csereklyei Andreát hallgatva nem lehetett nem szeretni ezt a művet. Általa aratott a kompozíció megérdemelt sikert.

A régebbi darabok között kalandozva gyöngyszemre is akadtam. Hagyomány a Mini Fesztiválon, hogy a háromnapos koncertsorozat második napján, szombaton két hangversenyt rendeznek. Délután jórészt kórusmuzsikával ismerkedhet a közönség. Idén is így volt, ezúttal az Angelica Leánykar és a Magnificat Gyermekkar adott színvonalas műsort. A Gráf Zsuzsanna által vezetett leánykar MOHAY MIKLÓS, SZŐNYI ERZSÉBET és SZŐLLŐSY ANDRÁS egy-egy művét szólaltatta meg. Mohay darabjának (Virághullás,
no. 2) jót tett, hogy a program élén, s nem
a kristályos tökéletességű Szőllősy-darab, a Planctus Mariae után hangzott el. (Emlékeim szerint az Angelica Leánykar már énekelte jobban is ezt a művet, a szólistákkal, Heim Mercedesszel és Skoff Zsuzsannával viszont kifejezetten elégedetlen voltam.) A gyöngyszem Szőnyi Erzsébet 1967-ben, Kodály halálára komponált Siratója volt. A háromrészes kompozícióban egy temetési szertartás három stációjára, a siratásra, a sírbatételre és a consolatióra, azaz a vigasztalásra ismertem rá. Szigorúan véve a darab műfaja népdalfeldolgozás. A kórushoz fuvola, cimbalom és brácsa csatlakozik. Különösen egyedi (furcsán pikáns) a fuvola használata. Míg a cimbalom és brácsa konvencionálisan alkalmazkodik az énekhez, addig a fuvola szándékosan leválik, elkülönül tőle. Mintha egy külső szemlélő volna, talán maga az utazás előtt álló lélek. Az utolsó tétel -melyben a kórus egyik tagja gyönyörű szólót énekelt -egyszerűségében megindító volt. A nyitótétel kezdősorai - „Jaj, ides bátyám, jaj, ides drága felnevelőcském" - természetesen magára Kodályra vonatkoznak, s a kompozíció egésze sugározza magából a személyes érintettséget. Nincs benne semmi keresettség, protokolláris máz, a Sirató őszinte és ihletett alkotás.

A fesztivál magában álló jelensége volt a fiatal Lajkó István, aki LIGETI GYÖRGY
sorozatából, Musica ricercatából zongorázott el öt tételt. Az interpretáció minősége, intenzitása és hitelessége lenyűgözött, Lajkónak mihamarabb jelentkeznie kell a teljes mű előadásával.

MOLNÁR SZABOLCS

Lendvay

Lendvay Kamilló: Az erdő dalai. Gyöngyössy Zoltán, Kovalszki Mária,
a szerző, Meláth Andrea és Szödényi Nagy Enikő

Szőnyi Erzsébet: Sirató.  Párkai Krisztina és az Angelica Leánykar

Csibi Szilvia felvételei