Október 11-én, életének 94. évében elhunyt Vargyas Lajos Széchenyi-, Erkel-, Magyar Örökség- és Prima Primissima-díjas népzenekutató, néprajztudós, a Bartók és Kodály utáni kutatónemzedék kiemelkedõ egyénisége. Tanulmányait a budapesti tudományegyetem bölcsészettudományi karán végezte (1932-37), ahol 1941-ben doktorált, illetve a Zeneakadémia egyházzene szakán (1937-38). 1963-tól a zenetudományok doktora.

Pályája kezdetén az Egyetemi Könyvtár munkatársa (1942-1952), majd a Néprajzi Múzeum népzenei osztályának vezetõje (1952-1961), az MTA Népzenekutató Csoportjának fõmunkatársa (1961-69), késõbb igazgatója (1970-1973), majd 1981-ben történt nyugalmazásáig tudományos tanácsadója. Tagja volt az MTA Zenetudományi Bizottságának és Magyar Õstörténeti Komplex Bizottságának. 1952-54-ben az ELTE néprajz tanszékén docensként hirdetett szabadon választható kollégiumokat, szemináriumokat népzenei, népi tánczenei, verstani témakörökben.

Talán nincs olyan, legalább középfokú zenei végzettséggel rendelkezõ ember Magyarországon s a határon túli magyarok körében, aki ne hallott volna Vargyas Lajosról, legalább a "Kodály-Vargyas" kapcsán. Ezen a néven ismert, s tankönyvként használt mind a mai napig Kodály A magyar népzene címû összefoglalása (1937), amely a 3. kiadás óta (1952) Vargyas közel félezer dallamot tartalmazó példatárával, s a maga által szerényen mutatónak nevezett dallamrendszerével került forgalomba. Ebben a formájában 13 kiadást ért meg.

Elsõ nagyobb munkája (Áj falu zenei élete, 1941) egyben az elsõ magyar zenei falumonográfia, amely ugyanakkor szakít az értékközpontú népzenekutatás hagyományával, s zeneszociológiai szempontokkal tágítja a vizsgálódás spektrumát.

Érdeklõdésének egyik központi témakörét a magyar folklór keleti öröksége, illetve annak európai környezetbe való beilleszkedése képezte. Ezt a szemléletmódot tükrözi két gyûjteményes tanulmánykötetének címe: Keleti hagyomány - nyugati kultúra (1984, 1999).

Népzenekutatási eredményeit A magyarság népzenéje (1981) címû mûvében foglalta össze, amelyhez 675 szövegközti és példatárba rendezett dallamot mellékelt. A kötet második kiadásához (2002, szerkesztette Paksa Katalin) tíz CD-nyi hangzó melléklet jelent meg, a teljes kötet ma már CD-ROM-on és az interneten is elérhetõ.

Sokoldalú érdeklõdése számos nem zenei területre csábította. Így került sor verstani könyveinek megírására (A magyar vers ritmusa, 1952, Magyar vers - magyar nyelv, 1966). A magyar népballada-kutatásban is kiemelkedõ eredményeket ért el. Hatalmas magyar és nemzetközi anyag feldolgozása után adta ki A magyar népballada és Európa (1976) címû kétkötetes munkájában balladakutatásai gyümölcsét.

Több reprezentatív tudományos összefoglaló kötetsorozat társszerzõje, így a nyolckötetesre tervezett Magyar néprajz népköltészettel, népzenével kapcsolatos köteteiben írt fejezeteket, tagja volt a sorozat szerkesztõ bizottságának, s az 5. kötet esetében a fõszerkesztõi munkát is õ végezte. Részt vett az Ethnographia szerkesztésében, sajtó alá rendezte a Magyar Népzene Tára VIIIA-B kötetét (1992). Szerkesztõi munkájának gyümölcse a Népzene és zenetörténet I-IV sorozat (1972-1982), amely Kodály Néprajz és zenetörténet címû írása alapgondolatából kiindulva a két tudományterület közelítését vállalta föl. Munkássága utolsó szakaszában két kötetben rendezte sajtó alá Kodály hátrahagyott írásait: Közélet, vallomások, zeneélet (1989), Magyar zene, magyar nyelv, magyar vers (1993). Élete utolsó évtizedében megérhette még az áji falumonográfia új, az eredetinél monumentálisabb, a teljes gyûjtött anyagot közreadó, s hangzó melléklettel kiegészített kiadását (2000, szerkesztette Bereczki János).

Természetes, hogy aki ennyi új, gyakran meghökkentõ eredményt hozott kutatásaival, gyakran került szakmai viták kereszttüzébe. Szenvedélyes vitázó volt. Emlékezetesek a balladákkal kapcsolatos polémiái hazai és külföldi kutatókkal, a magyar verselés kérdéseirõl nyelvészekkel, irodalmárokkal, Szabolcsi Bencével az új stílusú népdal eredetérõl, Vikár Lászlóval a magyar népzene õstörténetérõl. Verstani elgondolásainak egy részével Kodály is vitába szállt. Vargyas filológusi nagyságát jelzi, hogy a Magyar vers - magyar nyelv második kiadásában (1994) közreadja Kodály lapszéli ceruzabejegyzéseit is, amelyek nem mindig egyetértõek.

Vargyas Lajos írja Bartókról és Kodályról: "Nemcsak a mûvészetben: a tudományban is másként hagyták maguk után a világot." Tudományos területen ugyanezt mondhatjuk róla is, hiszen a 21. században több népzenetudományi-néprajzi s egyéb témakörben nem lehet mûvei, kutatási eredményei ismerete és felhasználása nélkül továbblépni.

Kádár Kata felvétele