Kissé kínoskodva kezdek íráshoz: hogyan tehetek eleget a szerkesztõség megtisztelõ felkérésének, megfelelve az elfogulatlanság és tárgyilagosság követelményének, ha olyan tárgyról kell írnom, amelyhez nagyon is sokrétûen és mélyen van közöm. Egy külsõ szemlélõ, egy messzirõl jött éles szemû-fülû riporter bizonyára jobban meg tudna felelni ezeknek a követelményeknek. A dicséret elfogulatlanabbul, a bírálat kevesebb tapintattal, tehát valószínûleg mindkettõ hitelesebben hangzana a riporter szájából. A megbízható eredményhez talán csak jól kell kérdeznie és következtetnie... A messzirõl jött vagy a riport tárgyát csak kívülrõl ismerõ újságíróval szemben viszont remélhetõen elõnye a "bennfentesnek", jelen esetben e sorok írójának, hogy naponta együtt él a témával, sõt benne él évtizedek óta. Ezért -meglehet, némiképp indokolatlan magabiztossággal -azt gondolom, elegendõ ismerettel rendelkezem Kodály Zoltán és szülõvárosa kapcsolatáról, és tapasztalattal a Kodály-életmû kecskeméti gondozásáról, az innen belátható területekrõl ahhoz, hogy kalauza lehessek másoknak, a Muzsika olvasóinak is egy virtuális látogatáskor. A kép tehát, amely itt kirajzolódik, végül is - a tárgyilagosságra törekvés ellenére - óhatatlanul szubjektív is lesz. A személyesség azonban remélhetõen nem annyira abban fog megnyilvánulni, hogy mirõl szól (vagy éppen mirõl nem szól) ez az írás, hanem inkább abban, ahogyan szól többféle résztémáról, ahogyan kibontakozik a kecskeméti Kodály-körkép.

Rövid történeti visszatekintés

Egy vidéki város zenei életét, annak múltját aligha kell egy országos szakfolyóirat olvasóinak ismerniük. Erre gondolva kezdem a körkép megrajzolását egy kis múltba tekintéssel. Már maga az a tény, hogy Kodály Zoltán 1882. december 16-án Kecskeméten született, elegendõ volt ahhoz, hogy a város neve beíródjék a magyar, sõt az egyetemes zenetörténetbe. Akik egy kicsit is tájékozottak az utóbbi évszázad zene- és pedagógiatörténetében, azt is tudják, hogy ennél több, sokkal több köze volt, van Kodálynak a Petõfi egyik versében "hírös város"-nak nevezett szülõhelyéhez. Annak is köszönhetõ ez, hogy a városnak is - persze nem személytelenül, hanem neves és névtelen zenekedvelõ vagy éppen muzsikus polgárai révén -több köze volt s van Kecskemét legnagyobb szülöttéhez. Ezt a rangot az 1947-ben díszpolgárrá fogadott zeneszerzõ az itt született, élt s halt Katona Józseftõl, nemzeti drámaírónktól "orozta el" - hogy a világ szemében nem ok nélkül történt ez így, aligha lehet kétséges.

A 19. század második felében a polgárosodó városban, mint más hasonló helyeken, némi zenei élet bontakozott ki. Hogy a klasszikus zene megvetette a lábát a mûkedvelõk körében, azt - más források mellett - éppen Kodály Zoltán önéletrajzi-családi megnyilvánulásaiból tudjuk. Vasúti hivatalnokként dolgozó édesapja Kecskeméten a kollégium diákjaival játszott vonósnégyeseket, amirõl egy idõre tán le is kellett mondania, amikor 1883 nyarán Szobra került állomásfõnöknek.

1894-tõl a városi zeneiskola lett a helyi zenei élet utánpótlásának nevelõje, a dalárdák mellett a zenei igények fõ kiszolgálója és fejlesztõje. A népszerû zeneszerzõ, Kacsoh Pongrác fõreáliskolai igazgató, majd 1910-tõl M. Bodon Pál zeneiskolai igazgató (aki a nevezetes 1907-es Csík megyei népdalgyûjtõ úton Bartók munkatársa volt) szorgalmazására elõbb a Bartók-mûvek leltek otthonra Kecskeméten. Mint Heltai Nándornak, a kecskeméti múlt szorgos kutatójának jóvoltából tudhatjuk, Kodály nevét 1923-ban, a szöveg-költõje révén is ide kapcsolódó Psalmus hungaricus évében, de nem arról szóló hírben írták le a helyi sajtóban. Az akkor hegedûsként külföldre szerzõdõ, s ezért Kodálynál végzett zeneszerzés-tanulmányait éppen megszakító, ugyancsak kecskeméti születésû Vásárhelyi Zoltán hangversenyén közremûködõ Villecz Miklós zongoramûvész játszott "Európa-szerte nagy föltünést keltett Kodály-féle népdalokat" (talán a Hét zongoradarab megfelelõ tételeit?).

Ami ezután következett, a bátor, sok nehézség leküzdésével járó tettek sora a zenei életben s a zenepedagógiában, nemcsak a végrehajtókat dicsérik, hanem azért is említésre méltók, mert az utóbbi évtizedeknek szinte minden eredménye ezekben gyökerezik.

Az igazi "Kodály-kultusz" kezdetére Vásárhelyi hazatértéig kellett várni. A zeneiskola tanáraként Kodály tanácsára kórust szervezett, s 1929 tavaszán már mestere gyermekkaraiból is elõadott néhányat. Más iskolai énekkarok vezetõit is megnyerve, az év decemberében tartott hangversenyükkel már felzárkózhattak a gyõriek és budapestiek mellé. A zeneszerzõ jelenlétében és teljes megelégedésére 1930 márciusában megismételték mûsorukat. Ettõl számíthatjuk azt a közvetlen kapcsolatot, amelynek eredményeként már 50. születésnapjának kecskeméti megünneplésekor elmondhatta Kodály Zoltán: "engem szívébe fogadott Kecskemét, amelyért pedig semmit sem tettem". Eljött aztán a tettek ideje is. Elõször azzal, hogy több új mûvének bemutatóját szülõvárosa kórusára bízta: 1934-ben (Akik mindig elkésnek, Öregek, Jézus és a kufárok), 1936-ban (Molnár Anna) és 1947-ben (A magyar nemzet, Élet vagy halál).

A megújuló kórusmozgalom jegyében kialakult "munkatársi" kapcsolat helyét 1950-ben a Nemesszeghy Lajosné Szentkirályi Márta erõfeszítéseinek köszönhetõen az országban elsõként létrejött ének-zenei általános iskola foglalta el Kodály és szülõvárosa kapcsolatában. Az új típusú iskolában Kodály a zenei mûveltség általánossá tételének legmegfelelõbb útját látta, ezért lehetõségeihez mérten minden támogatást megadott alapításához, majd mûködéséhez. Elsõ személyes látogatására az iskolában 70. születésnapja kecskeméti ünneplésekor, 1952. decemberében került sor, melyet 1967-ben bekövetkezett haláláig több-kevesebb gyakorisággal számos alkalom követett. A városban tett látogatásai közül most csak kettõt emelünk ki. 1962-ben Kecskeméten Katona József szobrának avatásán mondott beszédet, és a Psalmus hungaricusnak négy évtizede várt elsõ kecskeméti elõadásán vett részt. Ekkor azonban még csak vendégegyüttesekkel volt lehetõség ilyen nagyszabású mû bemutatására. E hangverseny elõtt olvasta fel Illyés Gyula nevezetes, sokszor idézett ódáját. A másik kiemelkedõ esemény 1964 februárjában az ének-zenei iskola új épületének avatása volt, természetesen Kodály Zoltán ünnepi beszédével, melyben a közel másfél évtizedes múltra visszatekintõ iskolát példának állította, meghatározva az énekes iskolák igazi hivatását:

"Ez az iskola nem zeneiskolának készült, és nem ismételhetjük eléggé, hogy nem zeneiskola, mint még ma is hiszik sokan. De ez az elsõ iskola, amely szervesen beépíti a zenét az általános emberi mûveltségbe. Mindent tanítanak itt, sõt egyes dolgokat jobban, mint másutt. Itt megtanítják arra a tanulókat, hogy aki zenével indul az életbe, az evvel bearanyozza minden késõbbi tevékenységét. Az életnek olyan kincsét kapja ezzel, amely átsegíti sok bajon. A zene táplálék, vigasztaló elixír. A zene az élet szépségét, s ami benne érték, azt mind meghatványozza."

Kodály maga is tett arról, hogy Kecskemét híre - ahogy maga kívánta 1957-ben - ne csak "a szõlõ, azután a barack, a bor, a barackból fõzött szeszesital", hanem "magasabbrendû termények, a szellem terményei" révén is menjen el széles e világba. Küldte, sõt hozta az énekes iskolába az érdeklõdõ külföldieket, még a Nemzetközi Népzenei Tanács konferenciájának résztvevõit is 1964-ben, aztán a Brémai Televízió forgatócsoportját Lutz Besch riporterrel. Az iskola gimnáziumi osztályokkal bõvült ekkoriban, így már 12 évfolyamban folyhatott a kodályi alapelvek szerinti énekes alapú zenei nevelés.

Kodály után

A Kodály Iskola

Az ének-zenei általános iskola, gimnázium, zenemûvészeti szakközépiskola és alapfokú mûvészetoktatási intézmény, egyszóval mindközönségesen a Kodály Iskola jelenti Kecskeméten az örökség megszakítatlan továbbvitelét. Hogy miként tud ebben helytállni, az sok tényezõtõl függ, mint mindenhol. Ma sem küszködik létszámproblémákkal, hisz évek óta három osztályt kell indítaniuk az általános iskolában. Igaz, nem csak az emelt szintû ének-zene oktatás, hanem a jó közismereti képzés, az iskola szellemisége is sok szülõt késztet arra, hogy itt keressen gyermekének helyet, legalább az általános iskolai évekre. Városi intézmény lévén sorsa-gondja többé-kevésbé össze van kötve a többi iskoláéval. Ha tudják is a város vezetõi, hogy - túl belsõ és helyi értékein - a város utóbbi évtizedekben megszerzett és megõrzendõ hírneve szempontjából is fontos a Kodály Iskola léte és színvonalas mûködése, a szorongató anyagi gondok miatt ezt az intézményt sem hagyják érintetlenül az önkormányzatoknál manapság tapasztalt, kényszerûen vállalt korlátozó intézkedések. Most például az M. Bodon Pál Zeneiskolával, a néptáncot oktató Alapfokú Mûvészeti Iskolával és néhány mûvészeti nevelési programot mûködtetõ óvodával kényszerült egy "családba" gazdasági okok miatt. Szerencsére, ha e tehertétellel is, ez a közel hatévtizedes múltra visszatekintõ, mintát adó iskola a megmaradó ének-zenei iskolák közé tartozik. Tudnivaló ugyanis, hogy jó, ha ma annyi mûködik, amennyi 1967-ben, Kodály halálának évében; a húsz évvel ezelõtti több mint kétszázhoz viszonyítva kevesebb mint annak a fele... Ezért is fontos, hogy idõrõl idõre fórumot kapjanak ezek az iskolák; ezt a célt szolgálják az ének-zenei iskolai találkozók Kecskeméten. 2007-ben az "õs-iskola" 57. születésnapjához kapcsolódóan október végén került sor a másfél napos kórustalálkozóra és tanári konferenciára - megfelelõ külsõ támogatással.

A házigazda iskolának az 1990-es évek közepe óta különösen jó az elhelyezése egy hajdani kaszárnyában és a hozzáillesztett új épületben. Kórusai ma is az országos élvonalhoz tartoznak: elsõsorban a Durányik László vezette két kórus, a Miraculum Gyermekkar és az Aurin Leánykar öregbítette az iskola hírnevét számos hazai és nemzetközi versenydíjjal, helyezéssel. Alapjában tiszteletben tartva Kodály intencióját, hogy tudniillik ez nem zeneiskola, hanem az éneklésen keresztül a zenét fontos helyre állító közoktatási intézmény, már jó negyedszázada, hogy az iskola befogadta a leendõ muzsikusok oktatását, a zenemûvészeti szakközépiskolai tagozatot.

A több lábon állás tette például lehetõvé, hogy a 2007-es Kecskeméti Tavaszi Fesztivál keretében különleges hangversenyt tartsanak a gimnazista és zeneakadémista Kodály mûveibõl. Kodály Zoltánné szívessége folytán olyan darabok is elhangozhattak a hajdani ifjú szerzõ életkorához illõ elõadóktól, amelyeket legfeljebb ha a nagyszombati érseki fõgimnázium önképzõkörében, iskolai ünnepségein vagy csak valamelyik muzsikáló diák családjának otthonában szólaltattak meg, úgy 110 éve. Ilyen volt például az a Trió, amely az op. 12-es Szerenád hangszer-összeállítását (két hegedû, brácsa) elõlegezte meg. Az autodidakta ifjú zeneszerzõ tehetségét dicsérte az ugyancsak felfedezésnek számító, szólóénekre és vonósokra írott Ave Maria és a kiadásnak köszönhetõen már repertoárdarabnak számító, nõi karra, vonósokra és orgonára komponált másik Ave Maria (1898), vagy a klasszikus-romantikus mintákat követõ Menuet vonósnégyesre. Már az akadémiai zeneszerzõ-növendék alkotása az olykor-olykor megszólaló, kettõs karra komponált Miserere, melynek elõadására a középiskolások egyesített kórusa vállalkozhatott.

Népzenei találkozók

Hívták, várták Kodály Zoltánt is 1967-ben az elsõ népzenei találkozóra, de az egybegyûltek már csak emlékezéssel fejezhették ki tiszteletüket. Az akkori kezdeményezés, Heltai Nándor és Kálmán Lajos magvetése máig gyümölcsöt hoz a Kodály-örökség egyik gondozójaként: 2007 szeptemberében már 21. alkalommal gyûltek össze a gyökerén nõtt népzene falusi, illetve az újabb népzenei mozgalom énekes és hangszeres városi mûvelõi meg oktatói.

Az Erdei Ferenc Mûvelõdési és Konferencia Központ és a budapesti Hagyományok Háza gazdag programot ajánlott az érdeklõdõknek, de még az érdeklõdés nélküli járókelõknek is, a város fõterén felállított szabadtéri színpadon pedig naponta több órán keresztül szólt a népzene, természetesen élõ elõadásban. "Adatközlõ" népdalénekesek, népzenészek és a táncházmozgalom zenészeinek szereplésétõl az Állami Népi Együttes fellépéséig sok minden belefért a nagy nyilvánosságot kapott mûsorokba. A fiatalok népzenével való találkozását az élõ zenés, rendhagyó énekórák és az országos középiskolás népdaléneklési verseny biztosította.

A népzenét tanítók és az iskolai énektanárok tanácskozásán a mai népzenetanítási gyakorlatot szembesítették Kodály pedagógiai elveivel. A népzene tanításán itt persze nem a szakoktatásban ismert tudományos megközelítést kell értenünk. Hanem egyfelõl a népdaloknak a zenei írás-olvasás tanítását is szolgáló iskolai felhasználását, ahogy azt Kodály ajánlotta; másfelõl az utóbbi években örvendetesen megszaporodott népzenei iskolák szájhagyományoshoz közelítõ tanítási metódusát. Épp e kettõ egybevetése és együttmûködésének keresése volt a konferencia fõ témája. Az, hogy a Liszt Ferenc Zenemûvészeti Egyetem e tanévtõl a legmagasabb szinten adott polgárjogot a gyakorlati népzenészképzésnek, biztosan meg fogja erõsíteni e sokszínû terület megbecsültségét a zeneoktatás egészében. (Ehhez persze az is kell, hogy -a ma "kecsegtetõ" kilátásokkal ellentétben -a zeneoktatás egészét becsüljék meg a politika és az államháztartás irányítói is!)

A Kodály Intézet, nemzetközi szemináriumok

Kodály halála után szinte azonnal felvetõdött az életmûvet gondozó valamilyen intézmény terve a város vezetõi és Kodály Zoltánné megbeszélésein. Elõbb fogalmazódott meg egy emlékmúzeum és kutatóhely létesítésének gondolata, mint a másik, a zenepedagógiai örökség szolgálatát elõtérbe helyezõ terv. Ez utóbbihoz az alapot részben az 1967 decemberében Kodály Zoltán nevének védelme alá helyezett Ének-Zenei Általános Iskola és Gimnázium jelentette. Végül mintegy két évtized alatt lényegében mindkét elgondolás megvalósult, természetesen számos módosítással. Talán a nemzetközi igények kielégítésének várt hozadéka is megerõsítette azokat a hivatalosokat, akik elõbb a Zenepedagógiai Intézet tervének megvalósítását támogatták.

A demonstrációs célokat is szolgálni képes iskola megléte mellett a Zenepedagógiai Intézet egyik elõzményének tudhatjuk, hogy Kodály Zoltánné és Nemesszeghy Lajosné irányításával, kellõ helyi és minisztériumi támogatással, 1970-ben és 1972-ben megszerveztük az elsõ nemzetközi Kodály-szemináriumokat Kecskeméten. (A többes szám elsõ személyt jogosan használom, mert ez a szél, meg a létesítendõ intézet terve hozta e sorok íróját gyõri szolgálati helyérõl az Alföldre.) A Kodály Szeminárium is olyan kezdeményezés volt, amely máig él, és kétévente nagy számban vonz ide zenepedagógusokat, karvezetõket és más muzsikusokat a világ minden tájáról. Megnyitása, 1975 óta a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet a gazdája ezeknek a szakmai összeseregléseknek. A "seregek" mérete, létszáma némi hullámzást mutat az évek során, de most is elmondhatjuk, hogy -a világban sokfelé megszervezett nyári Kodály-kurzusok ellenére - mintegy húsz országból százan, visszatérõk és újoncok zarándokoltak el a forráshoz 2007-ben is. Szerencsére a nemzetközi érdeklõdésben még nem érezteti hatását, legalábbis nem jelentõsen, hogy a mennyiségében és minõségében meggyengített (igen, szûklátókörû oktatáspolitikai, többek közt az óraszámokat érintõ "reform-intézkedésekkel" meggyengített, és nem csak úgy magától meggyengült!) magyar zenei köznevelés és a megfogyatkozott számú ének-zenei iskola nem tud olyan biztos és példamutató hátteret adni ennek a szellemi-zenei exportcikkünknek, mint még 15 éve is.

Nem hagyhatjuk említetlenül, hogy a hazai és a határon túli magyar ének-zene tanárok számára idõrõl idõre továbbképzési lehetõséget kínáltunk s kínálunk; részben a szemináriumok keretében, részben külön tanfolyamokon. Ezek hivatalos anyagi támogatottsága és az irántuk megnyilvánuló érdeklõdés korábban erõsebb volt, ma sajnos sokkal esetlegesebb. Az okok sorolásától most el kell tekintenünk: túl sokrétû a probléma, elemzése meghaladná jelen áttekintés kereteit.

A Kodály-szemináriumok és az Intézet éves tanfolyamai nem "csak" módszertani továbbképzést jelentenek, amint egyesek vélik. A zenei készségek és ismeretek többoldalú fejlesztése mellett lehetõség van a zenei elõadókészség fejlesztésére is, kinek-kinek a maga szintjén. Az arra érettek intenzív programját a szemináriumok keretében -igaz, csak korlátozott létszámmal -ugyancsak a Kodály Intézet tanárai vezetik. Szabó Orsolya a zongoristák istápolója, az énekes kurzust Klézli János és Hajdu Roland irányítja már sok éve, közmegelégedésre, vegyes (nem kizárólag Kodály-mûvekbõl álló) repertoárral. Különösen sikeresnek mutatkozik a karvezetõi tanfolyam, ahol a csoport óriási lehetõséget kap azzal, hogy tagjai legalább egy hétig színvonalas "mûhely-kórussal" dolgozhatnak. Több szemináriumon is egy kitûnõ svéd együttes, a Swedish Voices, újabb nevén Stockholm Singers vállalkozott erre a munkára, fesztiválhangversenye mellett. Nem csoda, hisz karnagyuk, Bo Aurehl valamikor maga is Kodály-szemináriumok hallgatója volt. Errõl az Erdei Péter vezette kurzusról mondta egy közeli országból érkezett résztvevõ, hogy a háromheti munka eredménye felért zenefõiskolai nyolc hónapjával.

Itt tehetjük fel a kérdést: mi is hozza, vonzza Kecskemétre a leendõ és már mûködõ szakembereket? Sokak véleményébõl leszûrve azt mondhatjuk: egyfelõl a Kodály-koncepción alapuló módszer és tanítási technikák megismerésének szándéka, másfelõl éppen a koncepcióból következõ gyakorlat, a zenei készségek személyre szabott fejlesztésének lehetõsége a szolfézs és zeneelmélet keretében. Jellemzõen ez az egyik oka, ha valaki egy évre tervezett program-ját meghosszabbítja a kecskeméti intézetben.

A Kodály Intézet 30 (az alapítástól számítva 32) évi önállóság után 2005. január 1-jétõl a Liszt Ferenc Zenemûvészeti Egyetem keretében mûködik. Ez a szervezeti változás tette lehetõvé, hogy a mostani tanévtõl az alapdiplomával rendelkezõknek már akkreditált, mesterfokozatú Kodály-zenepedagógiai szakértõképzés is folyjon az Intézetben, a hagyományos tanfolyami oktatás mellett. Reméljük, hogy a külföldieken kívül mielõbb hazai résztvevõi is lesznek a programnak.

A kodályi örökség gondozására vonatkozó, elsõnek felvetõdött terv 1991-re valósult meg, amikor a Kodály Intézet részeként a Mester hajdani lakásában megnyílt a Kodály Zoltán Emlékmúzeum. Rendszeres hangversenyprogrammal nem rendelkezvén, talán ritkábban hallat magáról, mint a Bartók Emlékház vagy a Liszt Múzeum, pedig ugyanúgy szentélye az újkori magyar zenetörténetnek, mint amazok. Mind a szakmai körökbõl, mind pedig az általános kulturális turizmus szempontjából több figyelmet érdemelne. Az Emlékmúzeummal egy fedél alatt mûködik a Kodály Archívum, amely Kodály Zoltánné gondozásában õrzi a hatalmas kéziratos hagyatékot.

Az Intézet alapító okiratának megfelelõen kiadványokkal is jelentkezünk, s nemcsak a tanárok, belsõ munkatársak, hanem más szerzõk pedagógiai és a zenetudományi munkáival is. Tizenkét éve a Kodály Intézetért Alapítvány is segíti a célok megvalósítását, a Kodály életmû megismertetését. A kodályi zenepedagógia elméleti és gyakorlati bemutatását szolgálja egy közelmúltban megjelent DVD-ROM, de az Alapítvány volt a szellemi felelõse annak a húsz tablóból álló kiállításnak is, amelyet a Külügyminisztérium, illetve a Kulturális és Oktatási Minisztérium készíttetett és mutat be számos országban Kanadától Kínáig, Angliától Finnországig. Külföldi társintézményekkel, más országokban mûködõ Kodály-társaságokkal közvetlen együttmûködésben, az illetékes minisztériumok és a külföldi magyar kulturális intézetek szervezésében, illetve támogatásával 2007-ben a Kodály Intézet és az Alapítvány is hozzájárult az évforduló megünnepléséhez koncertek, elõadások, tanfolyami programok exportjával. Hogy nemcsak magyar oldalról voltak, vannak kezdeményezések, azt angliai, dániai, görögországi és lengyelországi példák is mutatják. Ez utóbbi országból személyes tapasztalatként említhetem a Krakkói Zeneakadémiát, ahol márciusban nemcsak pedagógiai tanácskozást szerveztek, hanem a kamarazene tanszék két hangversenyen mutatta be hallgatók és fiatal oktatók tolmácsolásában Kodály Zoltán számos mûvét az Adagiótól a 2. vonósnégyesig, az op. 4-es cselló-zongora Szonátától a Magyar népzene (angolul énekelt) néhány darabjáig.

Kodály Fesztivál, "Kodály-év"

A Nemzetközi Kodály Szemináriumok kezdettõl fogva hangversenysorozattal párosultak. Ez az 1980-as évek közepe óta Kodály Fesztivál néven jelenik meg a mûsorfüzetekben. Bár Kodálynevét viseli ez a rendezvénysorozat, természetesen nemcsak az õ mûvei hangzanak el. A szervezõk igyekeznek a névadó minél több mûvét mûsorra tûzni, de alapvetõen a mûfaji és stílusbeli sokoldalúság érvényesül a kamarazene és a kórushangversenyek elsõbbségével. Énekkari koncert mindig szerepel a programban, részben a Kodály Szeminárium alkalmi együtteseivel, részben helyi vagy vendégkórusokkal. Ugyancsak hagyományos a kortárs zenei koncert, egy vagy több szerzõ mûveibõl. A magyar zeneszerzés színe-java megfordult már Kecskeméten, hogy munkáival bemutatkozzék a nemzetközi közönség elõtt. 2007-ben Orbán György dalai és kamaramûvei-köztük újdonságok -hangzottak el. A neves mûvészek mellett rendszeresen fellépési lehetõséget kapnak fiatalok, akik a fesztivált megelõzõ év(ek)ben versenygyõztesek vagy díjazottak voltak. A hazai pályakezdõk mellett egy-egy külföldi is feltûnik a pódiumon. Idén, nem sokkal a moszkvai Csajkovszkij-versenyen aratott sikere után, Várdai István, a Popper-verseny gyõztese és Borbély László, a Liszt-verseny második díjasa adott frenetikus sikerû, igazi zenei élményt jelentõ hangversenyt. A szemináriumok nemzetközi résztvevõi és a helyi közönség így viszonylag széles kínálatot kapnak a zenei stílusokat, mûfajokat s a szereplõk körét illetõen. A Kodály Intézet évtizedek óta ápolt lengyel kapcsolatainak köszönhetõen 2007-ben a mi 125 éve született zeneszerzõnk darabjai mellett a vele egy évjáratú Karol Szymanowski néhány mûve is megszólalt a kecskeméti koncertteremben, lengyel vendégmûvészek tolmácsolásában. (A "hangversenyterem" hagyományosan a református Új-kollégium dísztermét jelenti, ahol annak idején Bartók zongorázott több ízben, s ahol Vásárhelyiék mindkét mester mûveibõl bemutatókat tartottak, számos Kodály-koncertet rendeztek, olykor a szerzõ jelenlétében.)

Mint már említettem, a 25 éves múltra visszatekintõ Tavaszi Fesztivál is teret ad Kodály-hangversenyeknek. 2007-ben a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, a Nemzeti Énekkar és énekes szólisták hozták el Kocsis Zoltánnal Kecskemétre a Budapesti Tavaszi Fesztivál megnyitó koncertjének mûsorát.

A Kecskeméten székelõ és kétévente nemzetközi gyermekfesztivált szervezõ Európa Jövõje Egyesület hathatós városi és egyéb anyagi támogatással már 2006-ban nemzetközi ifjúsági zenekart szervezett Bartók és Kodály neve alatt, Vásáry Tamás vezetésével, Mozart- és Liszt-mûvet is mûsorra tûzve. A 125. Kodály-évforduló jegyében tiszta Kodály-mûsort tanultak be a zenekari táborba érkezõ fiatalok. Kivételes alkalom volt, hogy a Kodály Szeminárium Kórusával (karigazgató: Erdei Péter) és Kiss B. Atilla szólójával a Psalmus hungaricus is elhangzott, elõbb a budapesti Operaházban, majd a Szeminárium és a Fesztivál augusztus 3-i záróhangversenyén, a kecskeméti Nagytemplomban. Ezúttal joggal jegyezhetjük föl: a templomot teljesen megtöltõ közönség kitörõ lelkesedéssel fogadta a nagyszerû produkciót. Azután turnéra indult a zenekar: a Nyári este, a Galántai táncok, a Háry-szvit és a Páva-variációk elõadásával Galyatetõ turista-közönsége után a galántaiakat örvendeztették meg, majd Belgiumba utaztak. Neerpeltben és a brüsszeli fõtéren szereztek híveket Kodály zenéjének és maguknak. Most várjuk: lehet-e folytatás, meglesz-e hozzá a pénzügyi akarat is...

A Kodály Mûvészeti Fesztivált a kilencvenes évek vége óta minden évben megrendezik. Amikor nincs szeminárium, az Erdei Ferenc Mûvelõdési Központ mint városi intézmény a gazdája. A hangversenyek mellett egy-egy kiállítás, irodalmi vagy táncos mûsor is gazdagítja a programot. 1970-et kezdõpontnak tekintve Magyarország nagy múltú fesztiváljai közé tartozik ez a kecskeméti mûvészeti eseménysorozat. Ehhez képest, azt hiszem, joggal érzik a szervezõk, nincs a tartalmához, színvonalához méltó visszhangja a városi médián túl (amihez persze hozzájárulhat a nem eléggé széles körû, így nem is kellõen hatékony propaganda, s talán az is, hogy az események általában viszonylag lazán, idõben kissé széthúzva követik egymást). Bevallott céljuk persze a szervezõknek, hogy a város közönségének is kínáljanak olyan hangversenyeket, amelyeket a fesztivál keretében, legyen az bármennyire is szerény költségvetésû, mégiscsak könnyebb megszervezni, mint az évad során. Termékeny ötletnek bizonyult, ha nem is sikerült minden páros évben megvalósítani, hogy a város fõterén vagy annak közvetlen közelében lévõ templomok adjanak helyet odaillõ mûsorral a fesztivál eseményeinek - a több katolikus, a református, az evangélikus, a görögkeleti templom mellett a hajdani zsinagóga (ma a Tudomány és Technika Háza) is számításba vehetõ. Ha mód van rá, akkor Kodály-mûvet mindig kérnek a szervezõk a szereplõktõl, legyenek azok helybeliek vagy vendégek. Az elõbbiekrõl meg kell jegyeznünk, hogy ma már vannak olyan együttesei Kecskemétnek, amelyek önállóan vagy másokkal társulva meg tudják szólaltatni a nagy Kodály-alkotásokat. A Kecskeméti Szimfonikus Zenekar (karnagya Gerhát László) is fel tud nõni ilyen feladatokhoz. Némi kisegítéssel õk adták a kecskeméti Katona József Színház elõzõ évadbeli Háry János-produkciójának zenekarát. A táncos Juronics Tamás rendezése akkoriban sok vitát váltott ki, mert a mesestilizálás helyett az aktualizálást választotta a történelem késõbbi eseményeire, elsõsorban 1956-ra utaló megoldásaival.

A kórusmozgalom fõ erõssége a Kecskeméti Pedagógus Énekkar. Korábban huszonöt évig Erdei Péter vezette, fejlesztette nagyigényû mûvek, oratorikus alkotások elõadására képes együttessé. Most egy fiatal karnagy, Laczkó János vezeti a kórust, s idei nagy Kodály-vállalásuk az összes orgonakíséretes kóruskompozíció elõadása élõ hangversenyen és hanglemezen, Révész László közremûködésével. December 17-én, a Kárpát-medencei általános és középiskolás Kodály-vetélkedõ Kecskeméten tartandó döntõjéhez is kapcsolódóan, a Kodály-év zárásaként e két együttes szerepel az ünnepi hangversenyen. Erdei Péter vezényletével a Páva-variációk és a Psalmus hungaricus szólal meg.

A számos hazai és nemzetközi versenysikerrel, a Hungarotonnál megjelent lemezzel rendelkezõ Ars Nova Énekegyüttes és a közelmúltban szervezõdött Kecskeméti Fesztiválkórus (mindkettõ mûvészeti vezetõje Kiss Katalin) 2006. december 16-án a Lausanne-i Bach Kórussal és a MÁV Szimfonikusokkal szövetkezve Farkas András vezényletével nyitotta meg a kecskeméti Kodály-évet. A mûsor súlyponti darabja a Budavári Te Deum volt, vendégszólistákkal. A koncert a cappella-részében közremûködött a Kodály Iskola Clarus Fiúkórusa (karvezetõ: Hainfart Márta) -náluk ilyen is van!

A város

Ha valaki autóval érkezik Kecskemétre, a városba vezetõ fõutak mentén Kodály Zoltán portréjával ékes tábla köszönti: "Üdvözöljük Kecskeméten, Kodály városában". Bizonyára a messzirõl jövõben is elõtolakszik a kérdés: valóban Kodály városa Kecskemét? Tágabb értelemben ez nyilván azzal lenne igazolható, ha fordítva is igaz lenne: ha nem is mindenki, de legalább az itt lakók többsége valóban személyes ügyének érezné a Kodály-örökség gondozását. Ha így lenne, talán nem vetemedett volna senki az új évezred hajnalán arra, hogy a Melocco Miklós és Kerényi József alkotta Kodály-emlékmû fém részét eltulajdonítsa...

Az önkormányzat - több jel mutat erre - tudja, milyen értéket, s ezzel együtt milyen kötelezettséget jelent a város számára a Kodály-örökség. Ezt azzal is kinyilvánítja, hogy a megõrzõk, gondozók, tágabban véve: a zenei életben eredményesen munkálkodók közül évente egyet a város Kodály-díjával tüntetnek ki, a szakmai testületek, intézmények javaslata alapján. A Nemzeti Kulturális Alaptól vagy más forrásokból pályázatokon elnyerhetõ támogatás mellett (vagy inkább elõtt?) az önkormányzati pénzügyi támogatás segíti a Kodály-életmû gondozását közvetve vagy közvetlenül szolgáló programok megvalósítását. A korábbi ciklusban dr. Szécsi Gábor polgármester kezdeményezésére és elnökletével jött létre egy tanácsadó testület Kodály Örökség Munkacsoport néven. Tevékenységéhez évrõl évre pénzt is rendel a helyi költségvetés - nem keveset, de sajnos nem tud annyit adni, amennyi az igényeket hiánytalanul kielégítené. A város tavaly megválasztott polgármestere, dr. Zombor Gábor és az új képviselõtestület is folytatandónak ítélte e programot, s reméljük, nemcsak néhány éves múltja van, de sok éves jövõje is lesz e koncepciót adó testületnek és a hozzá kapcsolódó támogatási formáknak. A zenei és egyéb mûvészeti mûhelyek mûködési vagy programtámogatása mellett ki kell emelni a Kodály Intézetért Alapítvány kezdeményezésébõl kinõtt énekoktatási támogatást, mely pályázat útján biztosít anyagi forrást arra, hogy a kötelezõ heti egy óra mellé az általános és középiskolák - legalább néhány osztályban - második énekórát is beiktathassanak, vagy bõvítsék az iskolai kórusmunkát. Az eddigi eredmények biztatóak.

A 125. évforduló Kodály-ünnepségei Kecskeméten is decemberben érnek csúcspontjukhoz. A Magyar Kodály Társaság helyi csoportjának szervezésében tartandó hangversenyek, továbbá Heltai Nándor Kodály és Kecskemét témakörét feldolgozó könyvének, valamint a Forrás címû folyóirat Kodály-számának megjelenése és a már említett ünnepi hangverseny lesznek a fontosabb eseményei. Talán meglepõ, de nem Kodály-szobor, hanem egy Psalmus hungaricus-emlékmû felavatásával kívánja az Önkormányzat hosszú idõre megörökíteni két szülötte - a zeneszerzõ mellett a szöveg költõjének, a neves, mégis ismeretlen Kecskeméti Vég Mihálynak - az emlékét. Szemõk Zsuzsa helyi szobrászmûvész alkotása a városközpontban figyelmezteti majd az arra járókat, messzirõl jötteket és helybélieket - nemcsak egy kompozícióra, hanem az egész Kodály- életmû sokrétû értékére, a mindenkori mának is szóló üzenetére.

Kodály fogadása a kecskeméti vasútállomáson, elsõ hivatalos látogatása alkalmából (1930. március). Balra M. Bodon Pál, szemben Vásárhelyi Zoltán, Kodály mögött Tóth AladárKodály és Nemesszeghy Lajosné az Ének-zenei Általános Iskola elsõ végzõs osztályának búcsúztatásán,1958. június Reisman Mariann felvételeA Kodály Iskola Pálinkás Albert felvételeA Kodály Intézet Sztana Ágnes felvétele