Néhány napja, amikor a reformáció emlékmûve elõtt sétáltunk [és] Kálvin szigorú körvonalára mutattam, Ön azt mondta: "Ez Bartók". Théodore de Bèze életnagyságú arcmására pedig: "Ez én vagyok. Mégis - tette hozzá nevetve - az életben ez inkább fordítva volt."¹

Bartók legkorábbi ismert hangfelvételét egy fonográfhenger õrizte meg. Rajta két darab hangzik el. Elsõként a "Duhajkodó" -szlovákul: "Lumpácka" -címû népdalfeldolgozás. Ez a gyors - duhaj - kis darab a Gyermekeknek egyik szlovák füzetét zárja. Szövegét a közös barát, Balázs Béla magyarította a pedagógiai sorozat Rozsnyai-féle kiadása számára, ilyeténképpen:

Kecskét fogtak legények,

A tölgyesbe lelték,

Oda megyek, megkérdem,

Él-e a rózsám még.

A darab hangulata, s az eredeti népdalszöveg is jól illeszkedik ahhoz az alkalomhoz, melyre a komponista a felvételt nagy valószínûséggel szánta. Mint Somfai László, a Bartók-hangfelvételek közreadója sejti, a Kodály hagyatékában fönnmaradt, 1910-bõl datálható felvétel Kodály Zoltán és Schlesinger Emma esküvõjére készülhetett. ² A fonográfhengeren (a záró hang híján csonka formában) mindenesetre elhangzik Bartók egy másik kompozíciója is, a Vázlatok 3. darabja. "Emmának és Zoltánnak, 1910. augusztus" -szól a darab ajánlása a kompozíciót záró kettõsvonal után, vagyis egyértelmûnek tûnik, hogy a fonogram maga is nászajándék lehetett. S a kettejüknek ajánlott darab? A Vázlatok elsõ három száma mind magánéleti vonatkozású. Az elsõ darab "Leányi arckép", a zeneszerzõ feleségének, Ziegler Mártának gyöngéd-játékos zenei portréja. Az egyik kéziraton csigavonalban leírt második szám, a "Hinta-palinta" - ugyancsak Mártáé - egy együttlétük emlékét örökíti meg. ³ Hát a harmadik darab? Talán Zoltán portréja? Bizonyára benne vannak erõteljes, komoly vonásai is. De talán két ember egymásra találásáról is szól az alsó és felsõ szólam között a darab végére elért éteri harmónia (lásd a kottapéldát).

A késõbbi barátok egyetlen év különbséggel kezdték zeneakadémiai tanulmányaikat: Bartók 1899 szeptemberében, Kodály a rákövetkezõ évben. Úgy tûnik, mégsem kerültek akkor közvetlen, személyes kapcsolatba egymással. A két fiatalember útja akkor még nem kapcsolódott volna össze? Meglehet. Bartók a zeneszerzés mellett, sõt mondhatni fõhivatásként zongora szakot végzett Thomán István tanítványaként, Kodály pedig az egyetemen hallgatott magyar és német tanári szakot, s a híres Eötvös Kollégium hallgatója volt. Közös tanulmányaik idejére esett Bartók utolsó elhúzódó fiatalkori betegsége, melynek következtében 1900-1901 fordulójának telét orvosi rendelésre a monarchia legmediterránabb téli gyógyfürdõjében, Meranban (a mai Meranóban) kellett töltenie édesanyjával, s a hónapokig tartó távollét miatt kénytelen volt tanulmányait is halasztani.

De vajon nem is tudott volna a másfél évvel idõsebb, már akkor nagy tehetségként számon tartott Bartókról a Zeneakadémiát kezdõ, Nagyszombatból érkezõ fiatalember? "Bartók Béla, az ember" címû írásának elején, ahol egy természettudós precizitásával és szenvedélyes részvétlenségével elemzi akkor egy éve halott barátja személyiségvonásait - lehetséges megközelítést keresve, mintegy kísérletképpen - a lélektan eszközeihez folyamodik, s megvizsgálja, mennyiben lehet segítségünkre a kretschmeri karakterológia.

[...] Lehetséges, hogy exakt emberek nem érik be a költõk adta sejtetõ képekkel s a tudomány pozitívumai után vágyódnak elõször. [...] A ciklothym vonások közül semmi sem vonatkozik rá [ti. Bartókra]. A másik (schizothym) csoportból már illenek rá a képek: törékeny, finom, szenzitív, hûvös, szigorú, rideg, hideg [...], valamennyi jelzõ illik rá. A lelki feszültség kategóriái [...]: fanatikus, pedáns, szívós, kitartó, rendszeres [...] pontosan talál. Mozgékonysági szempont: [...] a szokottnál gyorsabb inger-reakció. [...] Társasviszonyt illetõen: magának élõ, zárkózott [...] idealista, reformátor, forradalmár, szisztematikus, szervezõ, önfejû [...] nincsen egyik sem, amelyiket ne alkalmazták volna rá többé-kevésbé jogosultan. [...] A schizothym lelkialkatnak iskolapéldája lehetne. [...] Ezt mondja róla a karakterológia. Elég exaktnak hangzik, azonban az élet viszonyai itt is olyanok, hogy a tudomány nem bírja utolérni az életet. Mert ha igaz is, hogy ezek a tulajdonságok idõnkint elõtûntek, nem olyan egyszerû egy ember, hogy pársoros lebélyegzéssel örök rejtélyét megfejthetnõk. [...]⁴

Kodály ugyanakkor megjegyzi még, hogy a Meranból való hazaérkezésekor Bartók - a gyógykezelés következtében életében egyetlen egyszer meghizlalva - az általában rá jellemzõ "schisothym" lelkialkat helyett a "pyknikus" alkathoz tûnt volna sorolhatónak. Ujfalussy József figyelt föl rá, hogy ez az észrevétel mintha a szemtanú - 1901-bõl való - személyes élményén alapulna. ⁵ Sejthetõ, hogy Kodály minden esetben gondosan készült barátjával kapcsolatos írásaira, beszédeire, s bizonyára tanulmányozott írásos dokumentumok, levelek mellett fényképeket is. Mégis valószínû, hogy látnia kellett a Zeneakadémián kiemelkedõ tehetségnek tartott zongorista növendéket legalább egy-egy koncerten, s bizonyára nehéz lett volna tudomást sem vennie az akkor már végzett Bartók Kossuth-szimfóniájának nagy figyelmet keltett 1904-es budapesti bemutatásáról. Ez év augusztusában mindketten ellátogatnak a Bayreuthi Ünnepi Játékokra: Kodályt néhány diáktársával együtt Gianicelli Károly, a Zeneakadémia nagybõgõtanára viszi egy hétre Bayreuthba - közelebbrõl sajnos nem ismert idõpontban⁶ -, Bartók pedig augusztus 14. és 21. között tartózkodik ott, gerlicepusztai remeteségét megszakítva. ⁷ Kodály számomra ismert egyik konkrét kijelentésében azonban ezek egyikére sem utal:

Egy iskolába jártunk, 1900-tól évekig együtt tanultunk a Zeneakadémián. Csak éppen hogy soha nem találkoztunk. Bartók mindig más napokon ment be, mint én. Különben is, Bartók igen visszavonult egyéniség volt, még a saját osztálytársaival sem barátkozott. [...] Magam sem voltam pajtáskodó természetû, meg nagy elfoglaltságom is akadályozott a társas érintkezésben. Zenei tanulmányaimmal párhuzamosan az egyetemre is jártam. Bartók közt és köztem 1905-tõl kezdve fejlõdött ki közelebbi kapcsolat. ⁸

Más visszaemlékezésében azonban Kodály nem volt ilyen kategorikus. Lutz Beschnek így nyilatkozott: "Bár mindketten ugyanabba az iskolába jártunk: más-más osztályba; õ eggyel feljebb. Így ritkán láttuk csak egymást, legfeljebb egyszer, egy hangversenyen."⁹ Dillének pedig kifejezetten említette, hogy hallotta egyszer Bartókot egy másik diákkal beszélgetni egy koncert szünetében. ¹⁰

Közelebbi személyes kapcsolatra azonban bizonyosan valóban kevés alkalom kínálkozhatott a zárkózott, kevesekkel érintkezõ zeneszerzõ kollégával. Kodály tanulmányainak utolsó éveiben Bartók egyébként is - zongoramûvészi és zeneszerzõ pályája érdekében - nagyobbrészt külföldön élt: Bécsben rendezkedett be, Berlinben töltött hónapokat, 1905 késõ nyarától pedig a Rubinstein-verseny kapcsán hosszabban idõzött Párizsban. Akkorra azonban már bizonyosan ismeretséget kötött Kodállyal. Ifj. Bartók Béla, a zeneszerzõ fia által gyûjtött adatok szerint 1905 márciusában találkoztak elõször Gruberné otthonában. ¹¹ Úgy tûnik, mindjárt politikai vitára kerülhetett sor. Utólag mindenesetre erre utalhatott Emma asszony, amikor egyik levelében megjegyezte: "politikailag azonban nem zaklatom kérdésekkel - elég volt a Zoltánból egyszer is." ¹²

A Thomán István baráti köréhez tartozó Schlesinger Emmát, akkoriban Gruber Henriknét Bartók 1901-ben ismerte meg. A húszéves fiatalember szemével Gruberné "igen kedves, mûvelt, nagyon muzsikális, nagyon szókimondó, félig idõs úrnõ"-nek számított elsõ találkozásukkor. ¹³ Négy évvel késõbb, Kodállyal való találkozásuk idején már Bartók legmeghittebb baráti kapcsolatai közé tartozott. A fiatal zeneszerzõ több korai mûvét ajánlotta neki. A Zoltánra vonatkozó megjegyzés egy olyan levélbõl való, melyben Gruberné a zongorarapszódia (a késõbbi megjelölés szerint: "opus 1") ajánlását köszöni meg.

Denijs Dillének igaza lehetett, amikor úgy vélte, hogy Bartók Kodállyal való találkozása döntõ jelentõségû volt. Szerinte Bartók korai politikai patriotizmusának (Bartók maga utóbb "sovén politikai áramlat"-ról beszél) ¹⁴ is Kodály hatása vetett egyszeriben véget. S így foglalta össze a találkozás jelentõségét: "Ettõl a találkozástól kezdve válik Bartók fokozatosan Bartókká, vagyis azzá az egyedülálló személyiséggé, melynek talán az egész zenetörténetben sem találjuk párját [...]"¹⁵ Kodály Bartókkal kapcsolatban "naiv hazafiság"-ot említ. Így jellemzi útjukat ebbõl a szempontból: "Ellentétes kiindulás [...] 1896, Millenium még elkápráztatatott, de 1909-ben már megmosolyogtam a »Kossuth« programját." ¹⁶ Bartók Geyer Stefinek írt egyik levele dokumentálja talán a legközvetlenebbül, milyen hatással volt rá Kodály: "a legértékesebb ember, a legnagyobb ember, akit én eddig annak tudok". S megkérdezi - kettejük megismerkedésére utalva -: "Megérezte-e, hogy egy magasabb lénnyel beszél? Kiérezte-e azt az óriási fölényt belõle a csõcselék, filiszterek fölött?"¹⁷

Nagy hatással volt rá Kodály, semmi kétség. Sokat érlelhetett is a hétéves korától apátlan felnõtt Bartók gondolkodásán, személyiségén. Olykor külsõségekben is átvett tõle szokásokat, akár modorosságot. Töredékesen fennmaradt, nagyrészt Denijs Dille és Eõsze László kiadásában megjelent levelezésükbõl jól követhetõ például, miként nyerte meg a fiatalabb a korban elõtte járót a század elején német nyelvterületen dívó természetes életmód, a ruhátlan nap- és levegõkúra, vagyis a Freikörperkultur számára. ¹⁸ Már Kodály egy 1906 decemberében, közvetlenül berlini elutazása elõtt írott levelének szentenciaszerû fordulatai mutatják, hogyan tudott fiatalabb létére olykor vezetõként, útmutatóként, programadóként föllépni. "Sok szerencsét a professzorsághoz, az akadémián lássék meg a professzor, ne a professzoron az akadémia" - írta a váratlanul nyugdíjazott Thomán helyére frissen kinevezett Bartóknak. ⁹

Pedig más szempontból, számos gyakorlati kérdésben talán mégis Bartók járt elöl. Nem véletlenül beszél egy helyen az õ "savoir vivre"-jérõl Kodálytól eltérõen. ²⁰ Õ lesz persze az 1911-ben megalakult, rövid életû, de eleinte reményteli indulású Új Magyar Zene-Egyesület elnöke. Nem csak másfél év korkülönbségük magyarázza, hogy annyi mindenben, talán kevésbé megfontoltan, de elõbbre tart. A Zeneakadémián éppúgy elõbb lesz tanár, mint ahogy az Universal Editionnál is elõbb jelennek majd meg mûvei. A Tudományos Akadémiának is elõbb választják levelezõ tagjává. ²¹ Bartók tehetsége okozhatott feszültséget olyan emberben, aki valóban irányító szellem volt, mint Kodály. Visszaemlékezése a szeretettel teli megfogalmazással együtt is errõl árulkodik: "attól a pillanattól kezdve, amint zsenijét felismertem, kötelességemnek éreztem, hogy tõlem telhetõen egyengessem útját, és elhárítsak elõle minden akadályt. Éppen ezért mindig kerültem a vele való versengést; mindig megpróbáltam mást csinálni, mint õ." ²² E megjegyzés nem csak valamiféle szeretettel féltõ kitérést mutat. Azt is jelzi - vagy legalább sejteti -, hogy a zseniális pályatárs gátlólag is hathatott rá. Hiszen akár önkéntes, akár kényszerû volt a "versengés kerülése", a teljes szabadságnak útját kellett hogy állja. Ugyanakkor nem kétséges, hogy Bartók egész lénye mennyi támogatást jelenthetett. Nincs okunk kételkedni a kijelentés jogosságában, miszerint "szerencsére egy útra kerültem a hasonló elõzmények után hasonló irányt vett Bartók Bélával. Az õ törhetetlen energiája sokszor ösztönzött engem is".²³ S persze nem feledkezhetünk meg Bartók meghatározó zongoramûvészi szerepérõl, Kodály mûveinek - szóló zongoramûvek mellett a zongorás kamarazene, dal- és népdalfeldolgozás-kíséretek - elõadójáéról.

Kodály írásai a Bónis Ferenc szerkesztette Visszatekintés kötetei mellett hátrahagyott feljegyzéseinek Vargyas Lajos gondozta kiadása óta vázlatos formában is tanulmányozhatók. ²⁴ A sokszor azonosítható tanulmányokhoz, elõadásokhoz tartozó elõkészítõ feljegyzések néha talányosan, néha azonban a végleges megfogalmazásnál kendõzetlenebbül fejezik ki szerzõjük gondolatait. ²⁵ Kodály ezen önmagának írott feljegyzései között szokatlan nyerseséggel és õszinteséggel szól például éppen Bartók elõadómûvészetérõl. Bartók zongorafelvételei alapján hajlamosak vagyunk zongoramûvészi zsenijét is igen magasra értékelni, Bach-, Mozart-, Beethoven-, Brahms-játékát is csodálni. A Kodály által Bartók zongorázását jellemzõ kifejezések, "rideg objectivitás, mely csak néha engedett fel", vagy a Dohnányi játékához képest hiányzó "zongorahang, kantábile", sõt "az elragadóság hiányá"-nak említése éppen ezért rosszul eshet, bár egy másféle esztétika szemszögébõl, amit e kifogások megcéloznak, azt akár erénynek is tarthatjuk. Másfelõl viszont egészen más súllyal esik latba ilyen kíméletlen, önálló mércével mérõ ítész tollából a megjegyzés, miszerint: "Saját mûveinek legjobb [elõadója]". Különösen, hogy hozzáteszi még: "Enyim: magyar hangsúlyok írásban ki nem tehetõ finomságok." ²⁶ Egy kiemelkedõ példát, Kodály 1918-ból való "Székely keserves"-ének, az op. 11-es Hét zongoradarab Bartók koncertjein is gyakran szereplõ 2. számának tolmácsolását a barát elõadásában egy 1936-ból való amatõr rádiófelvétel örökítette meg. ²⁷

Föl kell figyelnünk arra, hogy Kodály Bartók zongorázását éppen Dohnányiéhoz méri. Amikor azt írja, "Bartók példaképe Dohnányi volt", persze nem mond mást, mint Bartók saját 1918-ból való Önéletrajza. De tõle részben más a jelentõsége Dohnányi emlegetésének. Dohnányi Ernõ persze valamennyiük elõtt járt. Az általa képviselt német romantikus zeneszerzõi ideál és stílusvilág - mely rivalizálásra és ellentmondásra ingerlõn Bartók elõtt lebegett - Kodályból korán határozott ellenérzést váltott ki. Az akkor már világjáró, mûveit Németországban publikáló, évekig a berlini Zeneakadémián tanító Dohnányi, a Gruber-szalon rendszeres vendége ugyanakkor a legszemélyesebb kapcsolatok révén is fontos szereplõje volt életüknek. Kodály maga Dohnányi és Bartók után harmadikként éppen 1905 tavaszán kezdte meg Emma asszony zeneszerzés-tanítását. Ha Kodály Bartókhoz való viszonyát vizsgáljuk, nem tekinthetünk el Dohnányi alakjától sem. Ráadásul szakmai kapcsolataik a késõbbiekben újabb és újabb jelentõségre tesznek szert, gondoljunk akár Dohnányi tízes évekbeli zeneakadémiai reformterveire, ²⁸ akár 1919-ben történt igazgatói kinevezésére (mellette Kodály volt az aligazgató), akár a Pest, Buda, Óbuda egyesítésének jubileumára 1923 novemberében rendezett koncertre, melyhez - jól ismert tény - épp hármuktól rendelt egy-egy új mûvet a fõváros.

Denijs Dille, aki évtizedekkel ezelõtt szentelt több mélyenszántó tanulmányt Bartók és Kodály kapcsolatának, még magától Kodálytól szerzett értesülés alapján valamivel késõbbre tette az elsõ érdemi találkozás idõpontját, Kodály legkorábbi tudományos publikációjának, a "Mátyusföldi gyûjtés"-nek 1905. októberi megjelenése utánra. ²⁹ Talán valóban az volt a kapcsolat tényleges kezdete, hiszen Bartók akkor a népzenegyûjtõ tapasztalatok iránti érdeklõdésbõl, tájékozódás céljából kereste föl fiatalabb kollégáját.

Való igaz, egymástól függetlenül jutottak egyazon témához, az addig módszeresen nem kutatott falusi népzene rendszeres gyûjtésének tervéhez. Kodály egyetemi doktori értekezésének, "A magyar népdal strófaszerkezeté"-nek tervezésekor fogott hozzá már 1903-ban az addigi kiadványok és Vikár Béla úttörõ jelentõségû fonográfos gyûjtéseinek tanulmányozásához. Bartók 1904-ben, az ismert adatok szerint véletlenül figyelt fel a felvidéki Gerlicepusztán Dósa Lidi, az Erdélybõl való cselédlány énekére, s jegyezte le néhány dalát. A kiindulópont, a megközelítés nem is lehetne különbözõbb. Bartók látszólag véletlenszerû (persze alighanem várt, óhajtott) esztétikai élménybõl indult ki, amint késõbb is mindig hangsúlyozta, s úgy jutott el a tudományos vizsgálódást igénylõ tárgyhoz, míg Kodály a tudományos kutatás felõl fogott az "esztétikai tárgy" pontos elemzéséhez. A kezdeti különbség tehát legalább annyira fontos, mint a Kodály által említett, kettejüknél kétségkívül fölismerhetõ "hasonló elõzmények", mindenekelõtt a nemzeti zenei stílus újraértelmezésére való törekvés.

Bár késõbb Kodály talán valóban törekedett rá, hogy következetesen "mást csináljon", megismerkedésük elõször mégis zenetörténeti és tudománytörténeti jelentõségû együttmûködést eredményezett. Elsõ közös munkaként a Húsz magyar népdal-kiadványt, e nagyközönségnek szánt, egyszerû, zongorakíséretes feldolgozás-sorozatot, mindkettejüktõl tíz-tíz darabbal. Az 1906-ban megjelent, szerény visszhangot kiváltott sorozat helyébe a továbbiakban gondosan megkülönböztetett formában kíséretek nélküli tudományos népdalkiadványok léptek egyfelõl, másfelõl mûvészi feldolgozások, mint Kodály húszas években kezdett, énekhangra és zongorára írott nagy sorozata, a Magyar népzene, benne olyan mesteri feldolgozásokkal, mint a Mónár Anna balladája. Egy bõ válogatást 1928-ban vettek hanglemezre Budapesten, Bartók zongorakíséretével. ³⁰

Habár 1906-os elsõ közös népdalkiadásuk idején mindent egyeztettek, a dalok kiválasztását, a feldolgozás módját, az elõszó és a kiadványt hirdetõ felhívás megfogalmazását, s a továbbiakban is sokáig közösen, egymással értekezve folytatták folklorista munkájukat, nem együtt gyûjtöttek, hanem inkább okosan felosztották a terepet. Barátságuk, mely egészen kivételes lehetett mindkettejük életében, ez után fokozatosan kezdett csak kibontakozni. Kodály 1906-1907-es berlini-párizsi tanulmányútja után azonban nem mélyülhetett el azonnal. Bartókot ekkor Geyer Stefivel való megismerkedése, s az élményhez kapcsolódó komponálás kötötte le, miközben heteket-hónapokat töltött elsõ erdélyi gyûjtõútján. Az 1907-1908-as év válságos idõszaka, amikor különben Gruber Emma volt egyik legfõbb bizalmasa, jelenthette a Kodállyal való kapcsolat elmélyülésének kezdetét. Az elsõ néhány közös fénykép is éppen ebbõl az idõszakból örökíti meg kettejüket. Bartók 1909-ben veszi el Ziegler Mártát, barátaiban ekkortájt születik meg az elhatározás, hogy Emma fölbontja elsõ házasságát, s Zoltánnal egybekelnek. Az esküvõ, 1910 augusztusa - melybõl elemzõ vizsgálódásunk kiindult - szinte egybeesik Bartók elsõ fiának születésével.

De nem szabad a két barát együttmûködésének közben lezajlott fontos momentumait átugranunk. Hiszen 1910 márciusára esik az elsõ párizsi bemutatkozás, melyen többek között Bartók- és Kodály-kompozíciók is elhangzanak - Bartók tolmácsolásában. Néhány napra rá már Budapesten rendezik meg bérletben elsõ zeneszerzõi estjüket, külön egy Kodály- és külön egy Bartók-koncertet. "Kodálynak óriási sikere volt. Valóságos szenzáció volt estélye, hiszen egy eddig teljesen ismeretlen ember tûnt fel benne, mint a legelsõk egyike [...] Általában konstatálták Kodályról, hogy sokkal szelídebb, emberibb a zenéje, mint az enyém" -számolt be az elsõ estrõl Kovács Sándornak Bartók. ³¹ Mindkét mûsor fõ számai közé tartozott a két 1. vonósnégyes. Waldbauer Imre és Kerpely Jenõ vezetésével egészen fiatal mûvészekbõl létrejön az új zene megszólaltatására egy új vonósnégyes-társaság. Zeneszerzõi szövetségüknek ezt a döntõ mozzanatát éppen a két kvartettel lehet a legközvetlenebbül jellemezni.

Milyen hasonló, s mégis milyen más kettejük eljárása már a nagyjából egy idõben keletkezett két, azonos mûfajú kompozíciójukban is. Kodály darabjának kezdõtétele a klasszikus gyors nyitótétel-típusból való. A melodikus fõtémát a cselló indítja. A dallamvonal Kodályt - saját bevallása szerint csak utólag vette észre - emlékeztette egy népdalra. Dallama népzenekutatóink szerint "Ha meghalok, temetõbe visznek" szövegkezdettel volt ismert a századelõn. ³² Kodály - emblémaszerûen - a gyors nyitótétel elé illesztette ennek a moll dallamnak megharmonizálását. A népdal megszólaltatását már itt is a csellóra bízza. A fisz-moll téma - milyen különös - a tétel c-moll alaphangnemével éppúgy tritonusz távolságban lévõ hangnemet állít szembe, mint Bartók annyi esetben. Nem csoda, ha Kodály is foglalkozott Bartók zenéjének e tonális sajátosságával. ³³

A Bartók-kvartett szokatlan nyitótétellel kezdõdik, melynek elõzményét a szakirodalom Beethoven cisz-moll vonósnégyesében találta meg. A szólampárokkal kezdõdõ imitációs szövésmód sûrû kromatikus szövetet hoz létre. Maga a két-két hangszerre elosztott téma nem más, mint az eredetileg emelkedõ, nemes vonalú Geyer Stefi-téma lefelé fordított, moll variánsa. Milyen más tehát a két darab elindulása! Bartóknál viszont - különösen a II. és III. tétel témái esetében - már belejátszik a népzenében megismert ritmika, karakterek. Jól fölismerhetõ népzenei utalás azonban szigetszerûen jelentkezik. Ugyancsak mottónak mondható a III. tétel melléktémája. Az izgalmas, nyugtalanul pergõ tétel érzelmi csúcspontját képezi ez az egyetlen sornyi ereszkedõ pentaton népdalidézet-szerûség, melynek mintáját a "Romlott testem a bokorba" szövegkezdetû balladában találhatjuk meg. ³⁴

Ugyanakkor már itt is látható, hogy minden különbség ellenére mennyi közös vonás van - nemcsak a zenei hangban, hanem a népzenéhez való zeneszerzõi hozzányúlásban is. Közös, hogy a népdalt nem tekintik a mûzenei kompozícióban közvetlenül felhasználhatónak. Bartók egy 1937-es nyilatkozata szerint: "a népi dallamok nemigen alkalmasak az úgynevezett tiszta-zenei formákban való felhasználásra, mert kivált eredeti alakjukban nehezen tûrik az ilyen formákban szokásos feldolgozást." ³⁵ Kodály 1965-ben Lutz Beschsel folytatott beszélgetésében így fogalmazta meg ugyanezt a gondolatot:

A népi téma, a népdalmelódia teljesen alkalmatlan anyag a bonyolultabb mûzenei formálásra. Ha eredeti mivoltukban használunk fel ilyen dallamokat, csakis olyan formákra szorítkozhatunk, melyek nem állnak ellentétben velük. [...] Aki szonátát akar írni, magának kell kitalálnia témáját. E téma legyen fejlõdõképes és tartalmazza azt a hajtóerõt, mely megköveteli, hogy nagyobb szabású formává dolgozzuk ki. A népi dallam mindenkor zárt forma.

A Cselló szólószonáta példája világítja meg a különbséget népzenei forma és a népzenei nyelv használata között, mely mindkettejük számára alapvetõ jelentõségû volt:

Igen, ez "anyagon túli" népzene. A népzene nyelvét használja, de nem él annak formáival. A nyelv, önmagában, formátlan: nyersanyag csupán, melybõl mindent csinálhatunk, ha akarunk. A népdal azonban befejezett zenemû. Nem lehet tovább vékonyítani, kinyújtani vagy meghosszabbítani. Az ilyen próbálkozás mindig elárulja a dilettánst.³⁶

A két zeneszerzõ barátságának, illetve a Kodály házaspár és a Bartók család baráti viszonyának legszorosabb idõszaka a tízes évekre esik, amikor Bartókék Rákoskeresztúron laktak, s Bartók a zeneakadémiai zongoratanításának napjain hetente többször járt Kodályékhoz, rendszeresen ott is aludt. Az érintkezés közöttük a húszas évek elején, különösen Bartók mind gyakoribb külföldi koncertturnéi, majd második házassága idején rendszertelenebbé vált. Kodályt ekkoriban kezdte mind intenzívebben lefoglalni országos pedagógiai programja és az Éneklõ Ifjúság mozgalom, de emellett megkezdte mûvei vezénylését is. Utolsó jelentõs közös vállalkozásuk a Magyar Népdalok Egyetemes Gyûjteményének sajtó alá rendezése volt, melyre közösen kaptak megbízást 1934-ben. Bartók - Dohnányi újbóli zeneakadémiai igazgatóságának köszönhetõen - a zongoratanítás helyett a Tudományos Akadémián folytathatta rendszerezõ munkáját. Úgy tûnik azonban, hogy ebben az idõben közös munkáról nemigen lehetett szó. Bartók Amerikába történt kiutazásukig a Kodályétól független ritmuselv bevezetésével újrarendezte az addig összegyûlt népzenei anyagot. Kodályék utolsó ismert, sok szemrehányást tartalmazó levele mindenekelõtt éppen a rendszerezõ munkával kapcsolatos megbeszélés teljes hiányát kifogásolta.³⁷ Az amerikai kiutazás következtében a barátok kapcsolata végképp megszakadt. Bartók egyetlen, Kodályéknak írt, fõként új délszláv népzenei munkájával foglalkozó levele - úgy tûnik - föladatlan maradt. ³⁸

Pedig a kiutazás elõtt, az Anschlusst követõen még közösen határozták el, hogy mûveik kiadását a német irányítás alá került Universal Edition helyett az angol Boosey & Hawkes cégre bízzák, s jogvédõ irodát is változtattak. Más, fontos kérdésben is nyilvánvalóan egyeztették álláspontjukat. Sokszor idézett levelében Bartók 1938-ban így írt svájci ismerõsének, Müller-Widmann-nénak:

Éppen tegnapelõtt kaptam meg a hírhedt kérdõívet nagyapákról és egyebekrõl szóló kérdésekkel, továbbá: "Ön németvérû, fajrokon, vagy nem árja?". Természetesen ezt a kérdõívet sem én, sem Kodály nem töltjük ki: a mi álláspontunk az, hogy az ilyen kérdezgetések jog- és törvényellenesek. ³⁹

Ez a közös fellépés éppoly fontos, mint az a különbség, hogy Bartók nem tudott, nem kívánt maradni, s megtette "az ugrás"-t "a bizonytalanságba a biztos elviselhetetlenbõl",⁴⁰ Kodály pedig úgy vélte: "Itt maradni 100 és 1 okom volt. Elmenni csak egy lett volna." ⁴¹

A két zeneszerzõ kapcsolatának kiemelkedõen fontos dokumen- tumai egymásról fogalmazott írásaik. Elsõként Kodály közölt kritikákat Bartók zenéjérõl. ⁴² 1918-ban kettõ is megjelent a Nyugatban: egy különösen szép, nemes írás a 2. vonósnégyesrõl, s a Kékszakállú bemutatójakor írott "Bartók Béla elsõ operája". A kvartettrõl (tulajdonképpen Bartók mindkét kvartettjérõl) szóló ismertetõ a mûfaj legnagyobbjai között jelöli ki a kompozíciók helyét. Az opera ellentmondásos fogadtatású szövegkönyvének pedig ugyancsak Kodály volt legértõbb kritikusa, pedig, mint élete végén megjegyezte, tõle annyira távol állt a darab, hogy sohasem gondolt a megzenésítésére, míg Bartók mindjárt rokonnak érezte. ⁴³ A továbbiakban -ez is milyen jellemzõ - Bartók gyermekeknek írt zongoradarabjairól értekezett a majdani nagy zenepedagógus (a Musikblätter des Anbruch 1921. márciusi Bartók-különszámában). A teljes addigi életmû egyik elsõ korai összefoglaló értékelése is Kodály munkája, a La Revue musicale 1921-es évfolyamában. Maga Bartók így várta: "Márciusban [...] jelenik meg Zoltánnak hosszú tanulmánya rólam; még nem tudom, mit írt, de kétségkívül az övé lesz a legjobb, már csak azért is, mert legjobban van beavatva mindabba, ami fejlõdésemre hatással volt." ⁴⁴ Végül pedig a két Hegedûszonátát ismertette. A húszas évek eleje után azonban hosszú ideig nem írt Bartók mûveirõl. Az egyetlen jelentõs - és jellemzõ - kivétel Bartók 1935-ben komponált 27 gyermek- és nõi kara - azok a mûvek, melyeknek komponálására õ maga biztatta barátját.

Bartók, aki tehát már 1910-tõl rendszeres elõadója volt Kodály zongorás kamarazenéjének, majd zongoramûveinek, valamivel késõbb kezdett írásban foglalkozni barátja szerzeményeivel. Elõször 1918-ban megfogalmazott részletes Önéletrajzában mindenesetre már kétszer is említi Kodállyal való kapcsolatát. Nemcsak Debussy zenéjének fölfedeztetését köszöni pályatársának, hanem emberi-muzsikusi értékelését is megfogalmazza, amikor a népdalkutatással kapcsolatos munkájából kiindulva így ír: "[...] e munkámban nagy szerencsémre kiváló zenész munkatársat találtam Kodály Zoltán személyében, akinek éleslátása és ítélõképessége nem egy megbecsülhetetlen útmutatást és tanácsot adott számomra a zene minden terén." ⁴⁵

1921-ben Kodálynak a Tanácsköztársaság alatt vállalt szakmai pozíciója miatti hivatalos mellõzése idején azonban szükségesnek tartotta, hogy külön írásban álljon ki mellette. Kodály 1921. január 10-én bemutatott zenekarkíséretes Két énekét -részben, mint Eõsze László írja, ⁴⁶ bizonyára az elõadás gyengéi miatt is, de aligha csak ezek miatt -a legtöbb zenekritikus megtámadta. Cserna Andor 1921. január 12-én megjelent bírálatában ez olvasható:

Ady Endrének egész életében sok keserûséget okoztak a körülötte rajzó utánzók és túlzók, akiknek botlásait, meggyõzõdés nélkül való erõlködését a sokszor felületes közvélemény, még inkább az ellenlábasok tábora szívesen írta Ady számlájának terhére. Körülbelül ez a viszony már évek hosszú sora óta Bartók Béla és Kodály Zoltán között is, aki ügyesen adminisztrálja magát, mindig és mindenütt mint Bartók kongeniális pályatársa igyekszik szerepelni. ⁴⁷

Késõbb még bántóbb szembeállítást tesz: "Ami Bartókban igazi genialitás, az Kodálynál bensõ meggyõzõdés nélküli modorosság, ami ott nagyvonalú és erõteljesen egyéni, az itt verítékes erõlködés és eredetieskedés csupán." A kritikára Bartók röviden válaszolt:

A Magyarország január 12-iki számában megjelent hangverseny-beszámolónak személyemmel foglalkozó részét illetõen kötelességemnek tartom kijelenteni: nem igaz, hogy Kodály Zoltán személyemet bármikor is saját érvényesülésére használta volna ki; 2. nem igaz, hogy nekem keserûséget okozott volna, mert elõször is távolról sem tartozik utánzóim közé, másodszor, mert régi üldöztetésem idején õ volt az egyetlen, aki mindenkor nyíltan és bátran mellém állott.

Távolról sem Cserna Andoré volt az egyetlen kritikusi támadás, legföljebb övé volt a legkíméletlenebb megfogalmazású. A "mesterkéltség", az "érdektelenség" és "unalmasság", az "elkoptatott klisék" alkalmazásának vádja Haraszti Emil kritikájában is megjelenik. Gajáry István Az Újságban Kodály "szertelenkedéseibõl" nem érezte ki "a genie-t és a meggyõzõdés fanatikumát, mint Bartóknál". Legélesebben mégis épp a Magyarország kritikusa állította szembe Kodály mûvészetét Bartókéval. A barát teljes -nyílt -válaszát a Nyugatban közölte.

Kodály mint zeneszerzõ napjaink legkiválóbbjai közé tartozik. Mûvészetének kettõs gyökere, éppúgy, mint az enyémé, a magyar parasztzenébõl és az új francia zenébõl sarjadzott ki. De kettõnknek ebbõl a közös talajból kinõtt mûvészete már a kezdet legkezdetén is teljesen elütött egymástól [...] Lehet, hogy Kodály zenéje nem olyan "agresszív", lehet, hogy formában kevésbé távolodik el bizonyos hagyományoktól, lehet, hogy nem annyira "zabolátlan tobzódások", mint inkább nyugodtabb szemlélõdések kifejezõje. De épp ez a lényeges különbség, mely mint teljesen új, teljesen eredeti zenei gondolkozásmód jut zenéjében napvilágra, teszi annyira értékessé zenei mondanivalóját.

A Két ének kapcsán kijelenti: "Akit Ady »Sírni« dalának zenéje nem rendített meg lelke legmélyéig, az vagy süket, érzéketlen fabáb, vagy elfogultan rosszhiszemû."

Írásában Bartók több ponton is foglalkozik barátságuk kérdésével.

Egy idõ óta kiváló szeretettel szokták bizonyos zenei körök személyemet Kodály Zoltán ellenében kijátszani. Úgy szeretnék feltüntetni a dolgot, mintha a köztünk levõ barátságot használná ki Kodály érvényesülésére. Ez a legotrombább hazugság. [...] Hallom megrovó megjegyzésüket: belõlem az "elfogult barát" beszél. Csakhogy itt megint a sorrendet vétették el: nem azért becsülöm Kodályt, mint a legjobb magyar zenészt, mert barátom, hanem azért lett egyetlen barátommá, mert (nagyszerû emberi kvalitásaitól eltekintve) a legjobb magyar zenész. Hogy e barátság hasznának legjavát én láttam, és nem Kodály, ez újból csak az õ nagyszerû képességeit és félreálló önzetlenségét bizonyítja. [...] Bámulatosan biztos és gyors ítélõképességének köszönhetem akárhány mûvemnek végleges, az eredetinél tökéletesebb kialakulását. Mégiscsak sajátságos, hogy a "legnagyobb magyar zeneszerzõ"-re ez a "quantité négligeable" -amilyennek most Kodályt feltüntetni óhajtják -ilyen lényeges hatást tudjon gyakorolni pedagógiai képességeivel.

Bartók 1920 körüli írásainak Somfai László által gondozott közreadásából tudjuk, hogy Bartók - leveleibõl egyébként jól ismert szakmai õszinteségével - eredetileg nem csupán "akárhány mû"-rõl beszélt, melyek "az eredetinél tökéletesebb kialakulás"-ukat Kodálynak köszönhetik. Konkrét tételeket nevez meg, az 1. és 2. kvartett II. tételét, melyekben Kodály javaslatára alakított a formán; a Medvetánc esetében pedig pontos ütemszám megadásával hivatkozott a barátja tanácsára betoldott szakaszra.⁴⁸ Kéziratok is tanúsítják, hogy a zeneszerzéstanár Kodály egyike volt a legelsõknek, kik Bartók új mûveit áttanulmányozhatták. Még a Cantata profana 1930-ban elkészült partitúrafogalmazványa is tartalmaz - igaz: csak ortográfiára vonatkozó - módosítási javaslatokat Kodály kézírásával.

A késõbbiekben Bartók egyetlen mûcsoportját, 1935-ben írt kórusait nézte át Kodály. Javításait azonban - talán nem véletlenül - már nem a kéziratokba, hanem a mûveknek a Magyar Kórusnál megjelent elsõ kiadásába vezette be. Úgy tûnik, Bartók már nem gondolt a mûvek átnézetésére. Kodály igen nagyszámú javaslatából azonban - amint ezt Szabó Miklós gondos elemzése kimutatta - többet is jó okkal, általában praktikus, kórustechnikai megfontolások miatt elfogadott. Máskor az adott helyet másként javította. Sok olyan javaslatot is tett azonban Kodály, melyet Bartók - talán stílusuk különbözõsége, zeneszerzõi gondolkodásuknak még ennyire "közös" mûfajukban is megnyilvánuló eltérései miatt - figyelmen kívül hagyott. ⁴⁹

Bartók Kodályról szóló írásaiban mindvégig megõrizte tiszteletét a másik iránt. Legfeljebb a késõi idõszakban, leginkább talán Amerikában jelentkezik valamiféle nagyobb nyomaték zenéjük különbözõségére vonatkozóan. Míg 1921-es Nyugat-beli írásában barátja zenéjének az övétõl eltérõ zenei-jellegbeli sajátosságait dicséri, addig a késõbbi írások Kodály mûvészetének egygyökerûségét hangsúlyozzák, aminek következtében saját zenei nyelvének több forrásból való táplálkozása válik zenei világuk legfõbb megkülönböztetõ jegyévé. Kodály lenyûgözõ stíluskészségû írásai, melyek jelentõs részben a barát halála utáni több mint két évtized alatt készültek, nyilvánvalóan többrétûek. Egyfelõl a személyiség és a mû megértésének, közvetlen ismeretének legértékesebb dokumentumai, s ilyen módon jelentõségük a Bartókról szóló irodalom számára alapvetõ. Különösen az írások, beszédek elõkészületeként papírra vetett nyers, vázlatos feljegyzések mutatnak rá a mélységesen humánus Bartók-kép mellett mind az embernek, mind a komponistának az írásokon végigvonuló szigorú, már-már kíméletlenül kritikus -nemritkán fájó indulatokat jelzõ -értékelésére. Az írások bonyolult belsõ vívódás lenyomatainak tetszenek. Noha a zseni iránti csodálat még a kevéssé hízelgõ megjegyzésekbõl is kiérzik, a vele való viaskodás egyúttal - mint egy fiatal kutatója, Dalos Anna véli - alighanem önmagával folytatott belsõ viaskodás is lehetett.

JEGYZETEK

1 Ernest Ansermet beszélgetése Kodály Zoltánnal (1947), lásd Kodály, Visszatekintés, 3, közr. Bónis Ferenc (Budapest: Zenemûkiadó, 1989), 473.

2 Bartók-felvételek magángyûjteményekbõl, szerk. Somfai László, Sebestyén János és Kocsis Zoltán, kísérõfüzet (Budapest: Hungaroton, 1995), HCD 12334-37.

3 A zeneszerzõ amerikai hagyatékában megõrzött kézirat fakszimiléjét lásd többek között a Benjamin Suchoff által közreadott Piano Music of Béla Bartók: The Archive Edition, Series I (New York: Dover Publications, Inc., 1981) kötet bevezetõjében.

4 Kodály, "Bartók Béla, az ember" (1946), in Visszatekintés, 2, közr. Bónis Ferenc (Budapest: Zenemûkiadó, 1974), 442-443.

5 Kézírásos följegyzés a budapesti Bartók Archívumban.

6 Eõsze László, Kodály Zoltán életének krónikája (Budapest: Zenemûkiadó, 1977), 29.

7 Ifj. Bartók Béla, Apám életének krónikája, 2. kiad. (Budapest: Helikon, 2006), 68. Ifj. Bartók Béla alapvetõ adatgyûjteménye Bartók eddig kötetekben összegyûjtött levelezésével (lásd alább Bartók levelei, és Bartók családi levelei) együttesen megtalálhatók elektronikus formában a Bartók Béla élete -levelei tükrében CD-ROM-on, szerk. Pávai István és Vikárius László (Budapest: MTA Zenetudományi Intézet -Hagyományok Háza, 2007).

8 "Bartókról és a népdalgyûjtésrõl" (1950), in Visszatekintés, 2, 456.

9 "Utam a zenéhez" (1964-66), in Visszatekintés, 3, 547. Idézi Dille is más további bizonytalan utalásokkal alkalmi találkozásaikra, "La rencontre de Bartók et de Kodály", in uõ, Béla Bartók: Regards sur le passé, éd. Yves Lenoir (Louvain-la-Neuve: Institut supérieur d'archéologie et d'histoire de l'art, Collège Érasme, 1990), 200., 202-203.

10 Uo., 203.

11 Ifj. Bartók Béla, Apám életének krónikája, 72., egy március 18-i bejegyzés szerint e napon adta Kodály negyedik zeneszerzés-óráját a háziasszony Gruber Emmának.

12 Gruber Emma levele Bartókhoz, 1905. április 26., lásd Denijs Dille: "Gerlice puszta (mai-novembre 1904)", in uõ, Regards sur le passé, 118.

13 Bartók levele édesanyjának, 1901. május 12., Bartók Béla családi levelei, szerk. ifj. Bartók Béla és Gomboczné Konkoly Adrienne (Budapest: Zenemûkiadó, 1981), 44.

14 "Önéletrajz" (1918), Bartók Béla Írásai 1, közr. Tallián Tibor (Budapest: Zenemûkiadó, 1989), 28.

15 Denijs Dille, "La rencontre de Bartók et de Kodály" in uõ, Regards sur le passé, 200.

16 Kodály, Közélet, vallomások, zeneélet, közr. Vargyas Lajos (Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 1989), 214-215. Számomra kérdés, helyes-e a kiadásban szereplõ 1909-es évszám. A Kossuth bemutatóját, mint már szó volt róla, 1904. január 13-án tartották, tehát Kodály elõször akkor hallhatott róla. Viszont Bartók tanárának, Thomán Istvánnak írt 1905. június 27-i levelébõl az derül ki, hogy Kodály valószínûleg akkoriban elkérte a kéziratot (talán mert mégsem hallotta a bemutatón): "Ugyan mi történt »Kossuth«-tal. Érte jött-e Kodály? Lendvai azt írja nekem, hogy õ a partitúrát »megtalálta« a zeneakadémián, s elvitte, nehogy elkallódjék valahogyan." Bartók Béla levelei, szerk. Demény János (Budapest: Zenemûkiadó, 1976), 89. 1909-ben, szoros barátságuk kezdetén, az 1. vonósnégyes elkészültekor aligha lehetett aktuális a Kossuthtal való foglalkozás.

17 Bartók kiadatlan levele Geyer Stefinek, dátum nélkül, 1908 elejérõl.

18 Vö. Denijs Dille, "Bartók et Kodály" (1962), in uõ, Regards sur le passé, 310.

19 Kodály levele Bartókhoz, 1906. december 10. és 15. között, Denijs Dille, "Vier Briefe Kodálys an Bartók", Documenta Bartókiana, 4, 129. Ugyancsak közreadta Eõsze László, Örökségünk Kodály (Budapest, Osiris Kiadó, 2000), 221.

20 Bartók kiadatlan levele Gruber Emmának, 1908. április [?] 1. Kodály Archívum, Ms mus. epist. -BB 24.

21 Bartók 1934-tõl dolgozott a Magyar Tudományos Akadémián, s 1935 májusában választották levelezõ taggá, lásd ifj. Bartók Béla, Apám életének krónikája, 363. Kodályt 1943-ban választották az Akadémia levelezõ tagjává, lásd Eõsze, Kodály Zoltán életének krónikája, 191. Kodály jelölése elõször két évvel korábban vetõdött fel, amikor egyetlen szavazaton múlott, hogy nem választották meg, lásd i. m., 179-180.

22 Kodály, "Emlékek" (1963), in Visszatekintés, 3, 531., vö. Közélet, vallomások, zeneélet, 211.

23 Közélet, vallomások, zeneélet, 145.

24 A már többször hivatkozott elsõ kötet, Kodály, Közélet, vallomások, zeneélet, valamint a második, Kodály, Magyar zene, magyar nyelv, magyar vers (Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 1993).

25 A hátrahagyott Kodály-írásokból kirajzolódó Bartók-portréhoz lásd Somfai László, "Kodály as Bartók Commentator", Budapest Review of Books 5/1 (Spring 1995), 32-34.

26 Közélet, vallomások, zeneélet, 210.

27 Bartók-felvételek magángyûjteményekbõl.

28 A reformtervezetrõl, melyet nem fogadtak el, lásd szemelvényesen Vázsonyi Bálint, Dohnányi Ernõ, 2., átdolgozott kiadás (Budapest: Nap Kiadó, 2002), 148-151.

29 Dille, "La rencontre de Bartók et de Kodály", in uõ, Regards sur le passé, 200-201.

30 Bartók zongorázik, szerk. Somfai László és Kocsis Zoltán (Budapest: Hungaroton, 1991), HCD 12326-31.

31 1910. márc. 19. utáni levél, Bartók levelei, 160.

32 Bereczky János-Domokos Mária-Olsvai Imre-Paksa Katalin-Szalay Olga, Kodály népdalfeldolgozásainak dallam- és szövegforrásai (Budapest: Zenemûkiadó, 1984), 29.

33 Kodály, "Szentirmaytól Bartókig" (1955), Visszatekintés, 2, 465.

34 Kárpáti János, Bartók kamarazenéje (Budapest: Zenemûkiadó, 1976), 68.

35 Bartók beszélgetése Denijs Dillével, in Bartók breviárium, közr. Ujfalussy József,3. kiad., szerk. Lampert Vera (Budapest: Zenemûkiadó, 1980), 479-480. Újraközölte Wilheim András, Beszélgetések Bartókkal (Budapest: Kijárat Kiadó, 2000), 180-181.

36 Visszatekintés, 3, 551-552.

37 Kodály Zoltán levele Bartókhoz, 1941. december 20. k., Bartók, Magyar Népdalok. Egyetemes Gyûjtemény, közr. Kovács Sándor és Sebõ Ferenc, 1 (Budapest: Akadémiai Kiadó, 1991), 18-20. Újraközölte Eõsze, Örökségünk Kodály, 262-264. Vö. Szalay Olga, Kodály, a népdalkutató és tudományos mûhelye (Budapest: Akadémiai kiadó, 2004), 271-273.

38 Bartók levele Kodály Zoltánhoz és feleségéhez, 1941. december 8., Eõsze, Örökségünk Kodály, 259-262.

39 Bartók 1938. április 13-i levele, Bartók levelei, 582.

40 Bartók levele Müller-Widmann-nénak, 1940. október 14., Bartók levelei, 653.

41 Közélet, vallomások, zeneélet, 161.

42 Kodály publikált írásai mind megtalálhatók Bónis Ferenc közlésében a Visszatekintés köteteiben, 2, 419-473., illetve 3, 469-481.

43 "A kékszakállú herceg váráról" (1966), nyilatkozat két változatban, készítette Bónis Ferenc, lásd Visszatekintés, 3, 481.

44 1921. január 8-i levél, lásd Bartók családi levelei, 313.

45 Bartók, "Önéletrajz" (1918), in Bartók Béla Írásai 1, 28.

46 Kodály Zoltán életének krónikája, 85.

47 Ezt és a többi vonatkozó kritikát Denijs Dille tanulmányának függelékébõl idézem: "Bartók, défenseur de Kodály" (1970), in uõ, Regards sur le passé, 213-228.

48 Bartók, "Kodály Zoltán", Bartók Béla Írásai 1, 117., a kihúzott részek közlését lásd Somfai László kritikai közreadásában, "Vierzehn Bartók Schriften aus den Jahren 1920/21", in Documenta Bartókiana 5, hg. László Somfai (Mainz: B. Schott's Söhne, 1977), 63.

49 Lásd ehhez Szabó Miklós, "Kodály széljegyzetei Bartók kórusmûveihez", Muzsika, 38/9 és 10 (1995. szeptember és október), 27-33, illetve 16-22. Vö. tanulmányom, "Bartók's Late Adventure with Kontrapunkt", Studia Musicologica 47 (2006), 406-411.

__________________________________________________________

A szöveg elsõ változata az MR3-Bartók Rádió Kodály-elõadássorozatának részeként hangzott el 2007. április 13-án, majd pedig 2007. május 27-én az õriszentpéteri "Virágzás Napjai" fesztiválon.

Bartók: Vázlatok - a 3. szám záró sora a metszõpéldányban, Ziegler Márta leírása Bartók kiegészítéseivel és ajánlásával, Bartók Archívum, BA-N: 2011Két felvétel Kodályék budapesti otthonából, 1912Kodály elsõ szerzõi estjének mûsoraMûsorlap: Bartók elsõ szerzõi estjeKettõs portré a harmincas évek elejérõl Juan Gyenes felvétele