Maynard Solomon egyesült államokbeli zenetörténész (1930) a New York-i Juilliard School of Music tanára. Életrajzi könyve (Mozart. A Life) az év végén jelenik meg a Park Kiadónál, Mozart címmel. A Muzsikában két részben megjelenő szöveg a kötet hetedik, jegyzeteiben rövidített fejezete.

_________________________________________________

A 18. századi utazó, ha délről tartott Salzburg felé, fokozatosan egyre változatosabb tájakat, egyre csinosabb paraszti otthonokat és fejlett földművelést vehetett szemügyre a város körzetében. Kaspar Riesbecknek, a kortárs utazónak legalábbis ez volt a benyomása. "Mintegy félórányira a várostól" - írta, az egyik legszebb kilátás tárul élénk, amelyhez valaha is szerencsém volt. Gondoljunk egy óriási amfiteátrumra. A háttérben csupasz sziklák vetik fejüket az égbolt felé. A kép szélén némelyik szikla piramisra hasonlít. Ez a szeszélyes tömb hátul apránként erdő borította heggyé alakul át, kétoldalt pedig szép, részben megművelt dombokká. A színpad kellős közepén fekszik a város, mely fölött egy magas szirten emelt kastély uralkodik.

Salzburgot illetően így folytatta:

Maga a város is igen szép. A házak magasak, és mindet kőből építették. A falak olasz módra emelkednek a lapos tetőig, melyre az egész utca mentén kisétálhatunk. A dómnál szebbet Párizs óta nem láttam. Nagy kváderkövekből emelték a római Szent Péter-bazilika kicsinyített és egyszerűsített másaként. [...] A városban számos további kiváló épület és szobor található, ami eszünkbe idézi, hogy az olasz határ nincs is olyan messze.¹

Mozart szakítása Salzburggal és távozásának keserűsége utólag árnyékot vetett erre a kellemes környezetre. A zeneszerző 1773. március 13-án tért vissza Itáliából a városba, és a következő hét és fél esztendő nagy részét ott töltötte. Az előző tizenegy év kétharmada alatt úton volt - ehhez képest a következő hét év során, 1780 novemberéig mindössze huszonöt hónapot maradt távol Salzburgtól. Három, megszakítás nélküli időszak tartozik ide: az első tizenöt hónapnyi, a második két és fél évnyi, a harmadik másfél évnyi hosszúságú. Ez idő alatt Mozart járandósága évi 150 forint volt, ami nem nagy összeg, mégis kedvezőnek mondható a többi salzburgi zenészével összehasonlítva, beleértve a másodkarmester papa 250 forintos fizetségét. Az akkori szokásoknak megfelelően zeneműveiért Mozart kisebb fizetéskiegészítéseket is kapott az udvartól. Bár Salzburgban nem fizettek neki oly kiugróan magas összegeket, amekkorákat másutt hangszeres virtuózként és udvari kötöttségektől mentesen alkotó zeneszerzőként megkereshetett volna, ettől még szülővárosában nagy megbecsülésnek örvendett, különösen ha zsenge életkorára gondolunk. Igazság szerint kimondhatjuk, hogy ellentétben azzal, ahogyan saját maga fogta föl helyzetét, salzburgi évei alatt a város kedvencévé lett, elismerés és jóindulat övezte. Az 1770-es évek Salzburgjában - ha csupán akkor írt műveit és széles körű föllépési lehetőségeit tekintjük bizonyítéknak - Mozartot megértették, biztatták, és rendkívüli mozgásteret biztosítottak számára, hogy bemutathassa virtuozitását, illetve kibontakoztathassa zeneszerzői képességeit. Tény, hogy Salzburg kínálata szűkös volt - gondoljunk akár az operára, akár a hangversenyekre vagy a jelentős zenészekkel való találkozások alkalmaira -, e szűk korlátokon belül azonban Mozart messzemenően megkapott minden lehetőséget, amit a város zenei élete nyújthatott számára.

A bécsi császári udvarban 1762-ben aratott első diadaloktól fogva a gyermek Mozartot Salzburg csillogó koronaékszerének tekintették, és a család a salzburgi érsekség félig-meddig hivatalos kulturális követe lett: az érsekség képviseletében bűvölték el Európa jelentős fővárosainak és udvarainak közönségét. Utazásaik során mindenütt salzburgi polgárokként és a salzburgi hercegérsekek alkalmazottjaiként azonosították őket, ami igencsak jó fényt vetett nevezett hercegérsekek bölcsességére, jóindulatára és ízlésére. Az újságbeszámolók és a hangversenyhirdetések folyamatosan arra emlékeztették Európa uralkodóit és hatalmasait, hogy Mozarték Salzburgból érkeztek. 1769 novemberében Mozartot az udvari együttes hangversenymesterévé (Konzertmeister) nevezték ki, hogy Itáliába már hivatalos salzburgi titulussal utazhasson. És ő Itáliában is híven szolgálta városát és gazdáját: döntése, hogy két operát ír, és zenét szerez a milánói királyi esküvőre, fölöttébb jó színben tüntette föl a salzburgi udvart.

A Mozart család különleges bánásmódot élvezett a salzburgi hatóságok részéről, főleg Schrattenbach érseksége idején. A család londoni, párizsi és itáliai utazásait jelentősen támogatta az udvar - mind közvetlen készpénzkifizetéssel, mind Leopold Mozart hosszan tartó fizetett szabadságaival. Mozart a város kedvence volt - ennek legnyilvánvalóbb bizonyítéka, hogy szülővárosa sok művet rendelt tőle, és be is mutatta őket. Feltűnő, hogy 1768-ban, miután Bécsben lemondták A színlelt együgyű előadását, és Leopold Mozart hiába írt erről beadványt, Salzburgban 1769. május 1-jén - mindössze néhány hónappal a család hazaérkezése után - színre vitték az operát. Részlet a műsorlapból:

LA

FINTA SEMPLICE

DRAMMA GIOCOSO

PER MUSICA,

DA RAPPRESENTARSI IN CORTE

PER ORDINE

DI S.A. REVERENDISSIMA

MONSIGNOR SIGISMONDO

ARCIVESCOVO

E PRENCIPE

DI SALISBURGO:

PRENCIPE DEL S. R. I.

LEGATO NATO DELLA S.S.A.

PRIMATE DELLA GERMANIA,

E DELL'ANTICHISSIMA FAMIGLIA

DEI CONTI DI

SCHRATTENBACH

&c. &c.

TUTTI IN ATTUAL SERVIZIO

DI S.A. REVERENDISSIMA &c.

La Musica è del Signor Wolfgango Mozart, in

Età di Anni dodici.²

Az előadás arról tanúskodik, hogy az érsek tántoríthatatlanul támogatta Salzburg büszkeségét, s burkoltan állást foglalt Leopold Mozart bécsi panaszának jogossága mellett.

Schrattenbach érsek 1771. december 15-én elhunyt. Utódját, Hieronymus Colloredo grófot a rangjabeliekből álló, igen erősen megosztott bizottság 1772. március 14-én, a negyvenkilencedik szavazással tudta csak megválasztani. Ettől fogva az érsek és Mozarték viszonya alapvetően megváltozott - már nem dédelgették őket annyira, mint Schrattenbach idejében, de azért mellőzésről sem beszélhetünk. Az új hatalomtól Mozart továbbra is értékes megbízásokat kapott, de része volt, igaz, ritkábban, színházi megrendelésekben is. Colloredo beiktatási ünnepségére átdolgozta dramatikus szerenádját, a Metastasio szövegére írt Scipio álmát (Il sogno di Scipione, K. 126), melyet eredetileg Schrattenbachnak szánt, s talán az érsek rezidenciáján mutatták volna be április végén. 1775 elején az odalátogató Miksa Ferenc főherceg tiszteletére keletkezett egy másik dramatikus szerenád, A pásztorkirály (Il re pastore, K. 208). A kétfelvonásos művet április 23-án mutatták be, s utána hangverseny következett, amelyen Mozart is rögtönzött. Végül 1776. január havában a Thamosz, Egyiptom királya (Thamos, König in ägypten, K. 345/336a) című színdarabhoz írott közzenéjét adták Salzburgban. Ennek korábbi változatát Bécsben játszották el, 1774 áprilisában. Mozart nagy mennyiségű hangszeres és kórusmuzsikát is komponált a város vezető intézményei számára - az egyháznak, az udvarnak, az egyetemnek és a színháznak. Egy kortárs naplóban följegyezték, milyen "különlegesen szép és kellemes" zenét írt egy nagymiséhez, amelyre a Maria Plain-templomban, egy Salzburg környéki zarándokhelyen került sor 1774-ben:

Szinte kizárólag a hercegi udvar muzsikusai működtek közre benne, s főképpen mindkét hírneves Mozart úr, az idősebb és a fiatalabb. Az eseményen az ifjú Mozart úr egy orgona- és egy hegedűversenyt játszott, csodálatra késztetve és megdöbbentve mindenkit. Általában egészen rendkívüli zene szólt a mai nagymisén.³

Mozart saját használatára is számos billentyűs, illetve hegedűdarabot írt, nyilvános koncertekre, valamint a legjobb magánházaknál tartott hangversenyeire, továbbá a szép Mozart-lakás szalonja számára. A lakás a tekintélyes Tanzmeisterhausban volt, ahová 1773 őszén költöztek be. Mozart annyira változatos zeneszerzői megbízásokat és előadói feladatokat kapott, hogy egyidejűleg gyakorolhatta magát a fontosabb világi és egyházi műfajokban. Munkái közt szerepelt mise, szimfónia, versenymű, kamaradarab, szonáta, divertimento, szerenád és mindenféle tánc.

Az itáliai utazásokat követő salzburgi években Mozart termékenysége nem csökkent. 1773-ban - néhány töredéket, kétes szerzőségű művet és egy-két bizonytalan datálású kompozíciót nem számítva - írt hat vagy hét szimfóniát, négy divertimentót, egy szerenádot, hat vonósnégyest, egy vonósötöst, egy zongoraversenyt, egy variációsorozatot és nyolc menüettet billentyűs hangszerre, tizenhat zenekari menüettet, továbbá egy misét. Az 1774-es termés három szimfónia, egy zongoraszonáta, két templomi szonáta, egy variációsorozat, egy szerenád, két versenymű, két mise és sok más egyházi darab. Munkáját a Giuseppe Petrosellini szövegkönyvére komponált Az álruhás kertészlány (La finta giardiniera, K. 196) című opera buffa koronázta meg. Az operán szeptember elejétől több mint négy hónapon át dolgozott. Az 1775-ös esztendő főbb műveinek listája: hat zongoraszonáta (melyeket egy müncheni utazás idején írt), öt hegedűverseny, négy vagy öt mise (ezek közül egyik-másik a következő évben is keletkezhetett), A pásztorkirály, valamint egy fúvós divertimento, egy szerenád, öt ária és egy templomi szonáta. 1766-ban a divertimentóé és a szerenádé volt a főszerep (összesen nyolc ilyen művet komponált), emellett született két zongoraverseny, egy háromzongorás versenymű, több hangversenyária, négy templomi szonáta, egy litánia és - az év végén - egy offertórium. Jóllehet 1777 első kilenc hónapjában Mozart valamivel kevesebbet írt - talán a Salzburggal való szakítás közelsége miatt -, így is elkészült egy zongoraverseny, két divertimento, egy "notturno", egy oboaverseny, egy hangversenyária, egy vagy két mise, egy graduálé, egy offertórium, két templomi szonáta és számos kisebb terjedelmű darab (köztük nem kevesebb mint húsz tánc 1776-77-ből).

Mozart alkotói sokszínűségét műfajok szerint is szemlézhetjük e négy év során. 1773-ban és 1774-ben továbbra is aktív szimfóniaszerző maradt, négyet írt belőlük (Esz-dúr, K. 184/161a; G-dúr, K. 199/161b; C-dúr, K. 162 és D-dúr, K. 181/162b) 1773. március 30. és május 19. között - vagy helyi hangversenyekre, vagy talán már a júliusi bécsi utazás előkészületeként. További kettőt (B-dúr, K. 182/ 173dA és g-moll, K. 183/173dB) október első hetében, a megérkezését követő tíz napon belül fejezett be, ami arra utal, hogy talán egy bécsi megbízást teljesített velük. A C-dúr szimfónia (K. 200/189k) feltehetően 1773. novemberi, s talán e Bécs utáni művek harmadikja, de az sem lehetetlen, hogy már a következő év novemberéhez tartozik. Az A-dúr és a D-dúr szimfónia (K. 201/186a, 1774. április 6., illetve K. 202/186b, 1774. május 5.) talán valamilyen salzburgi ünnepi alkalomra készült, bár a városban efféle ünnepségekre egyre ritkábban került sor, s 1778-as párizsi tartózkodásáig Mozart nem is írt több szimfóniát. Hogy szimfóniáival elégedett volt, azt megerősíti 1780-as évekbeli kérése: küldjék utána a partitúrákat Bécsbe. Furcsa, de Leopoldnak a fia alkotásaival kapcsolatos legsúlyosabb fenntartásai éppen a szimfóniákat illetően maradtak ránk. Óvta fiát attól, hogy 1778-ban párizsi kiadóknak közlésre ajánlja föl őket:

Semmit sem kell otthagynod, ezt nem gondolom és nem is gondoltam így, hanem, ha módodban áll, add el nyomban néhány darabodat. Ami nem hoz dicsőséget, azt jobb, ha nem ismeri meg senki. Emiatt nem adtam át egyik szimfóniádat sem [másolásra], mert előre tudtam, hogy amikor érettebb és belátóbb leszel, örülni fogsz, hogy nem jutottak mások kezébe, pedig amikor megírtad őket, még elégedett voltál velük. Hiába, az ember a korral egyre finnyásabb lesz. ⁴

A korszak számos divertimentóját és szerenádját jól elkülöníthető csoportokra oszthatjuk. A különféle, gyakran szabadtéri ünnepségekre - esküvő, diplomaosztás, nemesi cím adományozása - komponált zenekari szerenádok közé tartozik a D-dúr "Antretter"-szerenád (K. 185/167a, 1773 július-augusztus), a D-dúr "Colloredo"-szerenád (K. 203/189b, 1774 augusztus), az 1775. augusztus 5-re datált D-dúr szerenád (K. 204/213a), az 1776-os, "Serenata notturna" néven ismert D-dúr szerenád (K. 239), valamint a D-dúr "Haffner"-szerenád (K. 250/ 248b), amely 1776 júliusában keletkezett. Mindegyik vonósokat és fúvósokat foglalkoztat, kivéve a "Serenata notturná"-t, melynek hangszer-összeállítása vonóskar üstdobbal. További divertimentók asztali zeneként (Tafelmusik) szolgáltak, köztük a B-dúr (K. 186/159b) és az Esz-dúr (K. 166/159d, 1773 március), valamint a fúvós szextettre (két-két oboa, kürt és fagott) írt öt divertimento (F-dúr, K. 213; B-dúr, K. 240; Esz-dúr, K. 252/240a; F-dúr, K. 253 és B-dúr, K. 270); ez utóbbiak 1775 júliusa és 1777 januárja között keletkeztek. ⁵ Az 1776 augusztusában komponált hat zongorás trió közül az első (B-dúr, K. 254) szintén a "divertimento" nevet viseli.

Mozart nagyobb szabású kamaraművei között három divertimentót találunk vonósnégyesre és két obligát kürtre, ezek 1776 és 1777 júniusa között születtek: F-dúr (K. 247), D-dúr (K. 251, oboával kiegészítve) és B-dúr (K. 287/271H). A sorozatot néhány évvel később a D-dúr divertimento (K. 334/320b) folytatta. Fontos előzménye ezeknek a műveknek a feltehetően 1773 júniusában Maria Anna Elisabeth Antretter, Johann Ernst von Antretter felesége névnapjára írt D-dúr divertimento (K. 205/167a), amely talán műsorra került a bécsi Mesmer-házban tartott hangversenyen (1773. augusztus 18.). Jó néhány kisebb divertimento és a nagyobb művekhez kapcsolódó számos induló teszi teljessé Mozart munkásságát e műfajokban, melyek igen fogékony hallgatóságra leltek Salzburgban.

Négy Mozart-szerenádban (K. 185/167a, 203/189b, 204/213a és 250/248b) miniatűr, két- vagy háromtételes hegedűversenyek bújnak meg, s a divertimentókban gyakran fontos hegedűszólókat is találunk, melyeket Mozart udvari hangversenymesterként bizonyára saját maga szólaltatott meg. Ebben az időszakban történt, hogy egyre gyakrabban föllépett hegedűművészként is, nemcsak Salzburgban, hanem Bécsben, Münchenben és Augsburgban is. 1777 októberében a B-dúr divertimento (K. 287/271H) előadása után ezt írta Münchenből: "Úgy játszottam, mintha én volnék egész Európa legnagyobb hegedűse." ⁶ Ennek ellenére - talán mert vonós játékosként adottságai mégsem értek föl billentyűs képességeivel, vagy mert a vonós hangszerek kevesebb teret adtak a rögtönzésnek - a későbbiekben hegedűn és brácsán csupán kamarazenét játszott.

Hegedűművek szerzőjeként Mozart öt hegedűversennyel ért a csúcsra. A B-dúr (K. 207), D-dúr (K. 211), G-dúr (K. 216), D-dúr (K. 218) és A-dúr (K. 219) versenymű 1775. április 14. és december 20. között keletkezett. Mindegyikük stílusa és hangvétele szorosan kapcsolódik a szerenádokéhoz. Számos, hegedűre és zenekarra írt különálló tétel - E-dúr adagio (K. 261), B-dúr rondó (K. 269/261a), talán a versenyművek egyik-másik tételének helyettesítésére - teszi teljessé Mozart alkotásainak sorát ebben a műfajban, melyben a kezdetet az 1774-ből való, két szólóhegedűt alkalmazó C-dúr concertone (K. 190/186E) jelentette. A D-dúr és Esz-dúr hegedűverseny (K. 271i, illetve K. 268) hitelessége kétes. A salzburgi korszakban Mozart csupán két további versenyművet komponált, a B-dúr fagottversenyt (K. 191/186e, 1774. június 4.) és a C-dúr oboaversenyt (K. 271k), amely Giuseppe Ferlendis oboaművész számára készült 1777-ben. A művet hosszú időn át elveszettnek hitték, később azonban kiderült, hogy a versenymű voltaképpen a D-dúr fuvolaverseny (K. 314/285d) eredetije. Ez utóbbit Mozart Mannheimben írta 1777-78 telén.

Salzburg kevésbé volt fogékony a húros hangszerekre írt kamarazenére vagy a billentyűs szólókra - mind a hat vonósnégyesét (K. 168- 173) és mind a hat zongoraszonátáját (K. 279-283/189d-h és K. 284/205b) más városokban tett látogatásai idején írta Mozart:a kvartetteket 1773. augusztus és szeptember havában Bécsben, a szonátákat 1775. január 14. és március 6. között Münchenben. Nem ismeretes, milyen alkalomból született első vonósötöse (B-dúr, K. 174, 1773); talán Michael Haydn ilyen irányú próbálkozásai ihlették - mindenesetre ez maradt az egyetlen, salzburgi keltezésű, vonósokra írott kvintettje. Zongoraszonátát Salzburgban nem írt, leszámítva két négykezest (D-dúr, K. 381/123a, 1772 közepe; B-dúr, K. 358/186c, 1774 tavasza), amelyek a nővérével közös föllépésekhez szolgáltattak játszanivalót. Salzburgi billentyűs szólóelőadásain inkább különféle rögtönzések voltak hallhatók, semmint szonáták vagy variációsorozatok. Ebből az időszakból csupán két zongoravariációja maradt ránk, a Hat változat egy Salieri-témára (G-dúr, K. 180/173c, 1773 ősz, Bécs) és a Tizenkét változat egy Johann Christian Fischer-témára (C-dúr, K. 179/189a, 1774 második fele).

Szintén a salzburgi évek alatt keletkeztek az első zongoraversenyek (a mások zenéjének átiratai nyomán szerzett korábbi versenyművektől itt eltekintünk). Talán az 1775-ös hegedűversenyek megírását kiváltó impulzus hatásához kapcsolódik az 1776 első négy hónapjában megjelent billentyűs versenyművek csoportja: a B-dúr (K. 238) és a C-dúr, "Lützow" zongoraverseny (K. 246), továbbá a három zongorára írt F-dúr versenymű (K. 242, "Lodron"). Ennél is korábbi a D-dúr koncert (K. 175), melyen 1773 decemberi keltezés olvasható, de ezt 1777-78 táján a zeneszerző átdolgozta - a mű legkorábbi hiteles kézirata már Mozart Bécsbe költözése után keletkezett. Az 1777 januárjában komponált, korszakos jelentőségű Esz-dúr, "Jeunehomme" zongoraverseny (K. 271) teszi teljessé a salzburgi versenyművek sorát.

Salzburgban Mozart termékeny és gyakorlott egyházi zeneszerzőnek bizonyult. Tizenöt vagy tizenhat salzburgi miséje közül kilenc az itáliai utazásokat követő négy év során íródott. A legtöbbjük missa brevis típusú, hangvételük nagyjából megfelel az akkoriban uralkodó és elvárt stílusnak. Idetartozik az F-dúr (K. 192/186f), a D-dúr (K. 194/186h) a C-dúr "Verébmise" ("Spatzenmesse", K. 220/196b), a C-dúr "Piccolomini-mise" (K. 258), a C-dúr "Orgonaszóló-mise" (K. 259) és a B-dúr mise (K. 275/272b). Ez utóbbit 1777 őszén, nem sokkal mannheimi és párizsi útja előtt fejezte be. További salzburgi miséi: C-dúr "Szentháromság-mise" (K. 167, 1773. június), C-dúr Missa longa (K. 262/246a, 1776. június vagy július), C-dúr "Credo-mise" (K. 257, 1776-77 fordulója). Ehhez jön még egy C-dúr Dixit és Magnificat (K. 193/186g), egy D-dúr Kyrie-töredék (K. 91/186i), az Esz-dúr Litaniae de venerabili altaris sacramento (K. 243), a "Sancta Maria, mater Dei" graduálé (K. 273), továbbá három offertórium: a "Misericordias Domini" (d-moll, K. 222 /205a), a "Venite, populi" (D-dúr, K. 260/ 248a) és az "Alma Dei creatoris" (F-dúr, K. 277/272a).

Bár a salzburgi pártfogók nem helyeztek nagy súlyt az egyházzene egyediségére, eredetiségére vagy kifejezőerejére, Mozart azért meglehetősen kedvezően vélekedett F-dúr és C-dúr miséjéről (K. 192 /186f, illetve K. 220/196b), valamint a "Misericordias Domini" (K. 222/ 205a) offertóriumról, ugyanis magával vitte őket 1777-es utazására. 1780-ban három, később írt salzburgi miséjével, köztük a B-dúr Missa brevisszel (K. 275/272b) akarta bizonyítani: otthonos az egyházi zene komponálásában. "Szeretném, ha megismernék azt is, hogyan komponálok ebben a stílusban - írta Münchenből, saját munkáját jobbnak tartva a helyi kínálatnál. - Először Grua egyik miséjét hallottam, hát az efféléből napi fél tucatot könnyedén megír az ember." ⁷ Élete vége felé, 1791 nyarán mutatta be Badenban a B-dúr Missa brevist (K. 275/272b), s nyilvánvaló, hogy utolsó évének szeptemberében számos salzburgi miséjét játszották Salieri vezényletével Prágában, II. Lipót koronázása alkalmából.

Mozart néhány művét barátok, családtagok, zenészkollégák számára írta. Az egyik D-dúr divertimentót (K. 251) nővére 25. születésnapjára; az Ah, lo previdi - Ah, t'invola agl'occhi miei (K. 272) recitativót és áriát a prágai szoprán, Josepha Duschek salzburgi látogatására 1777 augusztusában; az Ombra felice - Io ti lascio (K. 255) alt hangra írt recitativót és áriát Francesco Fortini kasztrált énekesnek 1776 szeptemberében; a C-dúr oboaversenyt (K. 271k) Giuseppe Ferlendis oboaművésznek; végül az Esz-dúr zongoraversenyt (K. 271) 1777 januárjában a Salzburgot fölkereső Mlle Jeunehomme francia zongoraművésznőnek.

Számos Mozart-darab kapcsolódik Salzburg nevezetesebb lakóihoz. A város vezető zenei szalonját fönntartó Maria Antonia Lodron grófnő névnapjára komponált Mozart két divertimentót (F-dúr, K. 247 és B-dúr, K. 287/271H), s szintén a grófnőnek és két leányának dedikálta az F-dúr hármasversenyt (K. 242). Egyik C-dúr miséje (vélhetően a K. 262/246a Missa longa) Friedrich Franz Joseph Spaur gróf 1776. november 17?i pappá szentelésekor született, míg az 1776 áprilisából való C-dúr zongoraverseny (K. 246) arisztokrata címzettje Antonia Lützow grófnő.

A főnemesség köreiből mások is Mozart barátai és támogatói közé számítottak, köztük a Firmian, Arco, Kuenberg és Czernin család tagjai. "Szabad bejárása volt az otthonaikba - írja Jahn -, játszhatott a jelenlétükben és taníthatta leányaikat, s az idősebb és ifjabb hölgyek a nagyszerű virtuózt kegyes figyelmükben részesítették." ⁸ Ami a salzburgi hierarchia csúcsait illeti, még írásos bizonyítékok nélkül is föltehetjük, hogy Mozart zenéje gyakran szólalt meg az érseki palotában, az udvarnál és a székesegyházban egyaránt. Valószínű, hogy a fúvós szextettre írt divertimentók asztali zenének készültek, s az érseki étkezések hangulatát kellett emelniük. Már esett szó arról, hogy 1774-ben a Maria Plain-i vallási szertartást Mozart játéka tette teljessé. Miksa Ferenc főherceg naplójában olvasható egy eset, amikor palotájában Mozart egy 1775-ben tartott mulatságon az arisztokráciával elegyedett:

Este [...], miként az előző napokon is, kiválasztottuk, milyen muzsikával múlatjuk az időt, s ezen az estén Lüzau grófnő, az érsek egyik unokahúga, valamint egy másik hölgy csembalózott, és [Miksa] főhercegen meg az érseken kívül Ugarte, Czernin és Hardegg gróf kísérte őket. A muzsika végén a híres ifjú Mozart ült a csembalóhoz, és különböző dolgokat adott elő fejből, nagy művészettel és legalább akkora kellemmel. ⁹

Mozart ügyének csak javára vált, hogy sok nemes támogatója vérségi kapcsolatban állt egymással. Johann Rudolph Czernin gróf például Lützow grófnő fivére volt, s mindkettő Colloredo érsek unokaöccse, illetve unokahúga. Nem kétséges, hogy egyes különleges eseményeken Mozartnak módjában állt kiegészíteni szerény fizetését a támogatók szokásos ajándékaival és pénzadományaival. Emellett úgy tűnik, 1776-ban Czernin grófnak sikerült meggyőznie apját, a prágai Prokop Adalbert Czernin grófot, hogy csekély, 20 dukátos évjáradékot állapítson meg Mozartnak néhány zenemű ellenében. Talán ez az oka annak, hogy a zeneszerző 1776-ban és a következő évben is egy-egy kontratáncsorozatot ajánlott a grófnak (K. 269b és K. 267/271c).

Mozartnak az alsóbb nemesség, a hivatalnokok és a gazdag salzburgi polgárok között is számos támogatója akadt. A Haffner-szerenádot (K. 250/248b) a korábbi polgármester, Sigmund Haffner lányának, Marie Elisabethnek az esküvőjére írta 1766 júliusában; a bemutatóra Haffnerék nyári otthonában került sor. (Később Mozart nevezetes szimfóniát írt abból az alkalomból, hogy ifjabb Sigmund Haffner nemességet kapott.) Haffnert egy textilkereskedő, Ignaz Anton Weiser követte a polgármesteri székben, aki irodalommal is foglalkozott: Leopoldnak és Wolfgang Amadeusnak is szállított szöveget, például Mozart első oratóriumához, Az első parancsolat kötelméhez (Die Schuldigkeit des ersten Gebots, K. 35, 1766-67). ¹⁰ A középosztálybeli támogatók és barátok köréhez tartozik még Robinig von Rottenfeld gyáros és kereskedő (az ő egyik családtagjának írt Mozart egy D-dúr divertimentót, K. 334/320b); ¹¹ Silvester Barisani, az érsek orvosa; Johann Bernhard Zezi textil- és díszműkereskedő; Johann Lorenz Hagenauer bankár, kereskedő, hosszú időn át a Mozart család háziura és közeli barátja; valamint Giovanni Battista Gusetti kereskedő és műkedvelő muzsikus, akinek otthonában Mozart-darabokat játszottak. Sok kisnemesi család neve (Mölk, Heffner, Amann, Kürsinger, Schiedenhofen) szintén gyakran fordul elő Mozart levelezésében. Természetes, hogy Mozart több tucat zenésztársával is jó viszonyban volt, előadókkal és komponistákkal egyaránt. Ide sorolható Johann Andreas Schachtner, Joseph Leutgeb, Joseph Nikolaus Meiβner, Franz de Paula Deibl, Anton Kajetan Adlgasser, Johann Eberlin és Michael Haydn, hogy csupán néhányat említsünk. Ehhez jön még egy sor műkedvelő, aki informálisan vagy olyan együttesekben működött, amilyen a Czernin gróf által vezetett zenekar is volt. Mindent összevetve az 1770-es években Mozart sűrű társasági életet élt, barátokat fogadott és maga is eljárt hozzájuk, rendszeres résztvevője volt meghitt mulatságoknak, s nem hiányzott a színházból, a hangversenyekről és a nyilvános bálokból sem.

Barabás András fordítása

(befejező rész a következő számban)

JEGYZETEK

^1. Kaspar Riesbeck: Briefe eines reisenden Franzosen über Deutschland (Zürich, 1783; utánnyomás: Stuttgart, 1967), 67-69.

^2. Otto Erich Deutsch, szerk. Mozart: Die Dokumente seines Lebens. Neue Mozart Ausgabe, X:34, Kassel, 1961 (a továbbiakban: Dokumente), 82. A dokumentum magyarul: A színlelt együgyű, komikus zenedráma. Előadják az udvarnál Ő legtiszteletreméltóbb fensége, Monsignor Zsigmond érsek, Salzburg hercege, a Római Szent Birodalom hercege, az Apostoli Szentszék örökös követe, Németország prímása és az ősi gróf Schrattenbach család sarja stb., stb. parancsára. Valamennyi közreműködő Ő legtiszteletreméltóbb fensége tényleges szolgálatában. Zenéjét a tizenkét éves Sig. Wolfgango Mozart szerzette.

^3. Beda Hübner: Umständliche Geschichte, des allerersten feyerlichst gehaltenen Jahrhunderts, zu Maria Plain nächst Salzburg (Salzburg, 1774): Neue Mozart Ausgabe, 25.

^4. Wilhelm A. Bauer, Otto Erich Deutsch és Joseph Heinz Eibl, szerk., Wolfgang Amadeus Mozart: Briefe und Aufzeichnungen. Gesamtausgabe, Kassel, 1962-75 (a továbbiakban: Briefe), 2. köt., 485. (1778. szeptember 24.)

^5. A sorozat hatodik divertimentója (Esz-dúr, K. 289/271g, dátuma 1777 nyara) nem hiteles.

^6. Briefe, 2. köt., 41. (1777. október 6.)

^7. Briefe, 3. köt., 19. (1780. november 13.)

^8. Otto Jahn, W. A. Mozart. Lipcse, 2. kiad., 1867, 2. köt., 10.

^9. Miksa főherceg útinaplója (1775. április 24.): Dokumente, 137.

^10. L. H. Klein: "Unbekannte Mozartiana von 1766/67", Mozart-Jahrbuch 1957, 171-172.

^11. Carl Bär: "Die »Musique vom Robinig«", Mitteilungen der ISM 9, 3-4 sz. (1960), 6-11.