- Meseoperának nevezem a 35-40 perces darabot, amely Pilinszky János 1974-ben megjelent verses meséjére készült. Mindig szívesen veszem kezembe a kötetet, már csak azért is, mert az általam jól ismert és nagyra becsült Bálint Endre illusztrálta. Gyorsan változó 16 képben épül föl a cselekmény, híven követve a vers dramaturgiáját. Kiszínezett "tervrajzot" készítettem ennek lebonyolítására, s még címeket is adtam az egyes szakaszoknak: Indulás, Támadás, Öldöklés, Eltévedés, Megaláztatás, Vezeklés, Megbocsátás, Visszatérés, Felmagasztalás... Egyszerre filmszerű és színházi a történet, persze kamaraméretekben, és leginkább animációs filmre vagy bábszínpadra tudom elképzelni. Az egyes jelenetek átkopírozódnak egymásba, ami a zenének és a filmnek egyként sajátja. A Kecskemétfilm és kitűnő animációs filmrendező barátom, Richly Zsolt felkérésére készült a mű, amely mintegy összegzése eddigi munkásságomnak, és egyedien sajátos hangrendszerre épül.

- A partitúrát lapozgatva úgy tetszik, mintha inkább oratórium volna a kompozíció. Tévedek?

- Nem, igazad van. A zene önálló szerepet kap. Képi vagy színpadi történésektől függetlenül is előadható a darab, jóllehet a mese képi megfogalmazása nagyban segítheti a mű befogadását. A szöveg drámai felépítettsége alkalmat adott arra, hogy a legváltozatosabb zenei kifejezésmódokat használjam, a szabadabb, elbeszélő jellegű parlandótól a kötött, ritmikus allegróig.

- Milyen hangrendszerre utaltál az imént?

- Voltaképp szabad tizenkétfokúságot írtam, de mintegy móduszokban. Ezt már kipróbáltam Magnificatomban is. Nem diatonikus, nem egészhangú, nem is kromatikus. Mondjuk egy c, desz, esz, f, gisz, a, h hangokból álló szelet. Egyes részeiben ismert móduszokra emlékeztet, más részeiben valamely centrumhang köré épül a zenei szövet. A darab több tételében is szívesen használom az akusztikus hangsort.

- Az apparátus kamaraegyüttes.

- Hét fúvós és négy vonós hangszer vesz részt az előadásban, továbbá három énekes szólista, cimbalom, amelynek igen jelentős, concertáló szerepe van, elektromos orgona és egy ütőhangszer-játékos egészíti ki a palettát. (Fodor Beatrix, Szolnoki Apollónia és Hámori Szabolcs lesznek az énekesek, Vékony Ildikó a cimbalmos, a Componensemble-t Serei Zsolt vezényli majd.) Az énekszólamok - szoprán, alt és basszus - szintén nem könnyűek. Az utóbbinak csak egy áriája van, s a tercettben szerepel, a női szereplők egyenként és duettben többször előfordulnak.

- A kottát egyenletes ritmika jellemzi, sok az unisono és a párhuzamosság, tehát olyan hangzáskép ébred bennem, amely önmagán belül élő hangszeres világot sejtet rendelni a több szenvedélyességet hordozó ének köré. Távol járok a valóságtól?

- Nem. Erősen törekedtem a szöveg érthetőségére és az éneklés kifejező mivoltára: drámaiságra, ahol az kell, líraiságra, ahol meg az. Az ének köré építettem tehát a hangszeres zenei világot.

- Az énekesek szerepet formálnak, vagy inkább narratívak?

- Az énekesek szinte főszereplői az operának; van, ahol narratívak, de általában melodikusak. Mindenütt énekelhetőségre törekedtem, s szerencsére az előadók megfelelőnek is tartják.

- Meseopera, illetve meseoratórium - de csakugyan gyerekeknek való?

- Nem tudom... Nem egy bizonyos korosztályt céloztam meg. Elsőre talán nem a gyerekvilágba illőnek érezzük, de filmen vagy bábszínpadon hozzájuk is közelebb kerülhet. Terjedelmében annyi, amennyit egy gyerek átfoghat, de azt gondolom, mindenképp iskolás korúnak kell már lennie.

- Nem akarok abba a hibába esni, hogy a gyerekeknek való zenét olyannal azonosítom, amelyben periodikus időközönként xilofonütéseket hallunk, de ezt a partitúrát olvasgatva úgy vélem, egy kisiskolás korú gyereknek túl nehéz feladat kihallani belőle a mesét (bábbal, animációval persze könnyebb).

- Valószínűleg így van. Ezért is várom az őszi bemutatót. Mindenképp viszek majd gyerekeket is - természetesen zenében otthonosakat -, mert kíváncsi vagyok a fogadtatásra. Azt mondják, a legmagasabb rangú irodalmat kell adni a gyerekeknek - úgy gondolom, ez a zenére is vonatkozik. Én mindenesetre egy év munkáját szántam rá.