A jövőbe nem láthatunk, olykor a jelenbe sem, mindenesetre e cikk nyomdába adásakor a legfrissebb hír a Magyar Állami Operaház környékéről, hogy az új kormányzat meneszteni szándékozik Hegyit, helyére - eleddig hivatalosan meg nem erősített és meg nem cáfolt értesülés szerint - Vass Lajost, a kulturális tárca eddigi politikai államtitkárát kívánja ültetni. Jól mutatja az események dinamikáját, hogy Bozóki András ex-miniszter, aki két-három héttel korábban még azt hangoztatta, Hegyi Árpád Jutocsa élvezi a bizalmát, Győriványi Ráth György főzeneigazgatóvá történt kinevezése után egy internetes fórumon elismerte, lehet, hogy tavalyi döntése mégsem volt jó. Bozóki helyzetét persze a legkevésbé sem tekinthetjük irigylésre méltónak, ha ugyanis leváltja Hegyit az Operaház éléről, nyíltan bevallja tévedését, aminek mifelénk nincs nagy hagyománya. Azzal viszont, hogy nem mozdította el a főigazgatót, csupán azt kockáztatta, hogy az operaházi válság eszkalálódik és kezelése még nehezebbé válik.

A kedvenc tévedéséhez szemlátomást állhatatosan ragaszkodó minisztert azért olyan nagyon mégsem lephette meg, hogy Hegyi Árpád Jutocsa nem a megfelelő személy a színház élére. A 2005-ös főigazgatói pályázat elbírálásában részt vett, a miniszter által felkért szakember elbeszélése szerint a jelölt vezetői alkalmasságát a bizottság tagjai közül többen is vitatták, pályaművét nehezen értelmezhetőnek, sőt kimondottan blöffnek tartották. Mellette a miskolci színházban szerzett vezetői tapasztalatát és a Bartók + fesztivált hozták föl, valamint azt, hogy a beadott igazgatói pályázatok némelyikéhez képest Hegyié kimagasló volt, például mert nem volt benne annyi helyesírási és nyelvhelyességi hiba, ráadásul a benne felsorolt szakemberek, akikre a pályázó mint leendő munkatársakra hivatkozott, referenciát jelentettek. A Hegyi mellett szóló legfőbb érv pedig bírálóbizottsági informátorunk elmondása szerint az volt: elvállalta, "kihozza kevesebből" is. Zimányi Zsófia és csapata ugyanis azért vonta vissza pályázatát a végső elbíráláskor, mert a kulturális kormányzat nem vállalta magára az adósságok rendezését. Az új vezetés gyakorlatilag kilátástalan anyagi helyzetű operaházat vett át: júniusra a 2005-re tervezett dologi kiadások négyötöde elfogyott, a kormány pedig 5,3 milliárd forintra csökkentette a színház 2006-os apanázsát. (Rockenbauer Zoltán miniszterségének idején korábban soha nem látott mértékben megemelték a színház költségvetési támogatását: 2,3 milliárdról 6,3 milliárdra. Ebből a pénzből rendezte Szinetár Miklós az átlagostól jócskán elmaradt béreket.) Ebben a helyzetben az esélyes Zimányi Zsófia és stábja úgy gondolta, amennyiben a fenntartó nem vállalja az anyagi terheket, úgy a kulturális tárca legalább a szükséges intézkedéseket tegye meg.

A pályázatot elbíráló grémiumnak tagja volt Rácz István, az Operaház közalkalmazotti tanácsának elnöke is. Rácz megítélése szerint a benyújtott pályaművek között nem akadt megfelelő. Ennek - mint mondja - "nem a pályázók alkalmatlansága volt az oka, hanem a pályázati kiírás, amely híján volt a koncepciónak, és még csak utalásszerűen sem volt benne szó valamiféle modernizációs programról... Nyilvánvaló volt: aki hajlandónak mutatkozik rá, hogy másfélmilliárddal kevesebből gazdálkodjék, az lesz az igazgató." A pályázók közül négyet hallgattak meg. Végül már csak Hegyi és csapata maradt állva. Rácz István jegyzőkönyvbe vétette az operaházi közalkalmazottak tiltakozását Hegyi Árpád Jutocsa kinevezése ellen, mondván: Hegyit konfliktusos személyisége nem teszi alkalmassá a posztra. Az érdekképviselők egyben azt is javasolták, hogy írjanak ki új pályázatot, a régit nyilvánítsák eredménytelennek és egyelőre ne töltsék be a főigazgatói posztot. A minisztérium szempontjai azonban nyilvánvalóan mások lehettek: a hosszabb interregnumot elkerülendő, a fenntartó ragaszkodott a főigazgató kinevezéséhez.

Hogy Hegyi Árpád Jutocsa valóban nem taszítja a konfliktusokat, hamar kiderült: alig néhány héttel az új vezetés hivatalba lépése után, megalázó körülmények között váltak meg a Hegyi csapatát legitimáló és a folyamatosságot képviselő Petrovics Emil főzeneigazgatótól. Helyére Petrovics korábbi famulusát, a fiatal Kesselyák Gergelyt nevezték ki. Nem sokáig maradhatott az Operaház ügyvezető igazgatója a színház gazdasági rendbetételére még 2005-ben az Operához szerződött Závecz Ferenc sem. Egészen elképesztő, de az operai állapotokról sokat eláruló történet az övé: egy bágyadt szeptemberi napon a minisztériumban az Operaház költségvetéséről tárgyalt. Eközben telefonon többször is egyeztetett Hegyi Árpád Jutocsával, akinek nem jutott eszébe, hogy közölje vele, ne fáradjon, el van bocsátva. Závecz Ferenc perel és visszahelyezését kéri. Nem bizonyult hosszú életűnek az Andrássy úton a Závecz helyére kinevezett Kunos József, a modernizációs terv egyik kidolgozója sem. Lapzártakor az Operaház főigazgatója mellett - tanácsadói szerepkörben - Megyeri László, a Thália Színház igazgatója munkálkodik a színház modernizációján.

Ami a modernizációt illeti, Rácz István közalkalmazotti tanácselnök megfogalmazása szerint "amióta - december táján - Jutocsa elkezdett igazgatni, egyszer sem tárgyalt velünk. A december 1-jén elfogadott modernizációs programban, amelyet ő is aláírt, az áll, hogy nem lehet létszámot csökkenteni, mert akkor működésképtelenné válik az Operaház." Az Operaház modernizációja című, 2006 május eleji sajtókommünikéjében Hegyi Árpád Jutocsa a programszűkítés mellett már a terápia eszközeként említi az alkalmazotti létszámcsökkentést is. A főigazgató zárójeles megjegyzése: "Ma még, a közalkalmazotti törvény és más munkajogi szabályzások miatt az Operaházban művészek tucatjai - közalkalmazotti státuszban - jutnak rendszeres illetményhez tényleges teljesítmény nélkül, miközben nincs mód a valós teljesítményt nyújtók honorálására. Terveink szerint az átszervezés után a MÁO tisztességes eseti megbízási díjjal honorálja majd azokat, akik munkájukkal, fellépéseikkel hozzájárulnak a Ház sikeres működéséhez." (sic!) Betűhíven idéztük Hegyi elaborátumát, amelyből az derül ki, hogy a főigazgató - ha rajta állna - megszüntetné az intézmény dolgozóinak közalkalmazotti státuszát. Hegyi alapvető kérdést érint: jó-e, ha közalkalmazottak az operaházi művészek? Az első karmester posztjáról lemondó Kovács János az Élet és Irodalomnak adott interjújában (2006. május 19.) elengedhetetlenül fontosnak mondja, hogy a művészek maradjanak közalkalmazottak, hiszen fokozott védelemre van szükségük, azt azonban ő maga is belátja, hogy a törvény "túlvédi" őket. Azokat sem lehet elmozdítani, akiknek a maradását már semmi sem indokolná. A főzeneigazgatói stallumától időközben ugyancsak megvált Kesselyák Gergely elmondta, hogy a most véget érő szezonban száznyolcvan magánénekes énekelt, ami azt jelenti, "hogy egy énekesre olyan ritkán kerül sor, olyan ritkán találkozik ugyanazzal a partnerrel, hogy nem alakul ki műhelymunka." További probléma, hogy a száznyolcvan énekes háromféle szerződéssel kötődik a házhoz. A Hegyi-féle vezetés belépésekor nyolcvanegynéhány magánénekes volt közalkalmazotti állásban, huszonöt énekes évadra szerződött, a többi vendégként lépett fel. A vezetés gyakran kapott szemrehányást, hogy miért nem a közalkalmazott magánénekeseket szerepelteti. Mármost, érvelt Kesselyák, a törvények nem teszik lehetővé, hogy a legmegfelelőbb énekesek legyenek közalkalmazottak. 1989/90 óta pedig mindössze négy vagy öt magánénekest tudtak közalkalmazotti státuszba venni, ami egy ekkora társulat frissítésére tizenöt-tizenhat év alatt minden, csak nem elegendő. "Már az előző igazgatók sem tudták elküldeni azokat, akikre nem volt szükségük, ezért a fiatalokat megpróbálták tíz havi szerződéssel a színházhoz kötni. Kesselyák hatvanöt közalkalmazottból álló énekesgárdával számol. Ennyi ember reálisan meg is tudná kapni a pályája építéséhez, művészi fejlődéséhez szükséges szerepeket. Ennyi énekesből kialakulhatnak az ideális, összeszokott szereposztások." A munkajogilag vitatható, "színlelt szerződésnek" minősülő, tíz havi foglalkoztatás megszüntetésétől, az érintettek státuszba vételétől egyértelműen nyereséget várt a volt főzeneigazgató. Némi naivitásra vall, hogy Kesselyák úgy gondolta, rá tudja venni azokat a nyugdíjas kort még el nem ért tagokat, akikre a menedzsment nem számít, hogy válasszák önként a szakmai nyugdíjat, és hozzátette, a nyugdíjazás terheit a fenntartónak kell viselnie, amit akár úgy is érthetünk, hogy a menedzsment ígéretet tett az olcsóbb üzemeltetésre, most azonban mégis annyi pénzt kér, amennyivel kevesebbet kapott... Akárhogy is, akárki lesz is a színház vezetője, az Operaház tagjainak munkajogi helyzete egészen biztosan megkerülhetetlen téma lesz, ha egyszer valakik végre érdemben tárgyalni fognak a színház jövőjéről. A művészek közalkalmazotti státusza minden valószínűség szerint áldozatul esik majd a közeljövőben várható, a közalkalmazotti létszám csökkentését előirányzó törvénymódosításoknak.

Hegyi modernizációs programjának a létszámcsökkentés mellett (és azzal összefüggésben) alapeleme volt a programszűkítés, a bemutatók számának lefaragása. Érdekes módon a biztosítékot ez, és nem a tervezett létszámcsökkentés verte ki. Keveházi Gábor balettigazgató 2006. május 5-én levelet intézett Hegyi Árpád Jutocsa főigazgatóhoz. Levelében - amelyet a sajtónak, a miniszterelnöknek, az Országgyűlés elnökének, az MSzP elnökének és a kultusztárca helyettes államtitkárának is eljuttatott - Keveházi "barátilag" azt ajánlja Hegyinek, hogy az "az Operaház, és az általa képviselt művészetek [sic!] érdekében ajánlja fel lemondását!" Keveházi Gábor azt veti Hegyi Árpád Jutocsa szemére, hogy az "önhatalmúlag belenyúlt a Magyar Állami Operaház és a Nemzeti Balett 2006/2007-es műsortervébe, programjába anélkül, hogy a balettigazgatóval erről bármilyen konzultációt folytatott volna." Levelében Keveházi szakszerűtlennek nevezi az előadások számának csökkentését, és közli, nem fogadja el és semmisnek tekinti a főigazgatói változtatásokat.

Ugyanaznap kelt válaszlevelében Hegyi Árpád Jutocsa visszautasítja Keveházi állításait, hangsúlyozva, hogy a döntéseket az igazgatóság egyhangúlag hozta meg, a műsorterv átalakításának - és benne az előadásszámok csökkentésének - elemeit pedig személyesen, illetve telefonon egyeztette a balettigazgatóval. A főigazgató felhívja Keveházi figyelmét a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényben előírt kötelezettségére is: "Levelével Ön ezt súlyosan megsértette, mely [sic!] alkalmas fegyelmi eljárás megindítására." Melléklet gyanánt - alighanem a tájékoztatás szándékával - Hegyi Árpád Jutocsa csatolta leveléhez a Munka törvénykönyvének a rendkívüli és rendes felmondásról szóló rendelkezéseit is.

Egyebek mellett a fentiekben idézett levelek fénymásolt példányait is tartalmazta az a sajtómappa, amelyet az Operaház modernizációja tárgyában május 11-ére meghirdetett sajtótájékoztatóra érkezők kézhez kaptak. A sajtótájékoztató időpontjában az Operaház ügye már napok óta vezető témája volt a köz- és kereskedelmi médiának. A műsorok kivétel nélkül a történések rövid távú kifutására fókuszáltak, konkrétan azt vizsgálták, kinek van igaza, és hogy vajon kirúgja-e Hegyi Árpád Jutocsa az ellene lázadó Keveházi Gábort. Az érdekelt felek május második hetében végighaknizták a sajtót, és a társasházi lakógyűlésekre jellemző emelkedett stílusban gondoskodtak a nagyérdemű szórakoztatásáról.

A történet azóta egy sor fordulatot vett. Összefoglaló az előző rész tartalmából:

Kesselyák Gergely is szembefordult Hegyi Árpád Jutocsával, és nyílt levélben tett hitet az Operaház mellett, majd lemondott főzeneigazgatói posztjáról. A dicső elődök székében ülő Hegyi Árpád Jutocsa tanúk előtt, obszcén szavak kíséretében egyebek mellett azt helyezte kilátásba, hogy elvágja Rácz István magánénekes, közalkalmazotti tanácselnök torkát. Hasonló élményben lehetett része Gárday Gábor magánénekesnek is, akit hasonló stílusban telefonon próbált megrendszabályozni a főigazgató.

A nürnbergi mesterdalnokok premierje előtt az Operaház dolgozói félórás figyelmeztető sztrájkot tartottak. Hegyi Árpád Jutocsa pedig azt a Győriványi Ráth Györgyöt nevezte ki a színház főzeneigazgatójává, akinek egy ideje bírósági papírja van vezetői alkalmatlanságáról.

Itt tartunk 2006. június 11-én. Folytatás következik. Egyelőre döbbenten ülünk, és még mindig nem tudjuk, bohózatot vagy tragédiát látunk-e. Netán egyszerű pankrációt. Az is lehet, hogy disszonáns hangokkal kísért tragikomédia nézői vagyunk, amelynek súlyos civilizatorikus kihívásokkal küszködő hősei csupán egy dolgot veszítettek szem elől: az Operaház és a magyar operajátszás ügyét. Azon tűnődünk: mi jöhet még? Miért van, hogy mit sem tanulva Ütő Endre és Győriványi Ráth György regnálásának tapasztalataiból, a politika teljes támogatásával valakik ismét ámokfutásba kezdhetnek az Operaházban? Aztán elolvassuk Hegyi Árpád Jutocsa modernizációs programját, és egy kicsit megnyugszunk. Magunk talán egyszerűbben fogalmaztunk volna, de egyet kell értenünk a főigazgatóval. Így ír: "Magyarországnak szüksége van a megújulásra és az ország első színháza zászlóshajóként járhat a magyar kultúra megújulásának élén. Ez most a tét." Fillérre stimmel.

Június 14-én Hiller István miniszter felmentette Hegyi Árpád Jutocsát, és miniszteri biztosként fél évre Vass Lajost bízta meg az Operaház irányításával. (A szerk.)