1986: milyen távolinak tűnik. Újraolvasom a kötetet, amely Kurtág György 60. születésnapjára jelent meg, és máris itt a nyolcvanadik. Mellesleg egy év különbséggel ugyanebben az - egészen friss - élményben osztozom magam is. Újraolvasom tehát ezt a kötetet, így többek között azt a szöveget, amelyet tőlem kértek, és nem találok benne semmi változtatnivalót: sem témájának aktualitásában, sem a benne foglalt gondolatokban. Így hát röviden megismételhetem, amit akkor írtam, és főleg felidézhetem azt a délelőttöt, amelyet - valószínűleg 1977-ben - az Ensemble Intercontemporain székházában töltöttem, ahol a számos bekért vagy beküldött partitúra között olyan darabokat kerestem, melyeket ez az újonnan létrehozott együttes a műsorára tűzhetett volna. És az egyre fásultabban végignézett művek növekvő halmában egyszer csak megakadt a szemem az egyiken, amelyik ellenállhatatlan kíváncsisággal töltött el. Azonnal megragadott rendkívülisége - Concerto szoprán hangra és zongorára. Utólag azt gondolom, nem lehetett más, csak a Bornemisza Péter mondásai. Érdeklődésemre kiderült, hogy a szerzője Kurtág György, akinek neve akkor még teljességgel ismeretlen volt számomra. Később megtudtam, hogy a művet 1968-ban már játszották Darmstadtban, de én (sok éves, talán jónak, de mindenképpen hűségesnek nevezhető szolgálat után) 1965 óta be sem tettem oda a lábam. Kurtág éppen akkor készült befejezni A boldogult R. V. Truszova üzenetei című, szoprán hangra és kamaraegyüttesre komponált művét. Mindjárt megragadtam az alkalmat, és néhány gyakorlati nehézség elhárítása után végre megtarthattuk a dalciklus gondosan kidolgozott előadását és elkészíthettük első hangfelvételét. Így kezdődött az a mindmáig folyamatosan élő kapcsolat, melynek mérföldkövei a hiteles személyesség szférájában fogant, autentikus eredetiséget mutató alkotások. Furcsamód az Ensemble Intercontemporain archívumában keresgélve arra jöttem rá, hogy máig sem játszottuk el a művet (mármint a Bornemisza Péter mondásait), melynek láttán módom nyílt a magam számára felfedezni ezt a rendkívüli zeneszerzőt. Remélem, hogy a közeljövőben erre is lehetőségünk nyílik, még ha erre nem is a születésnapi megemlékezés a legmegfelelőbb alkalom!