Pedig ott, Párizsban Eötvösnek aligha van szüksége az efféle támogatásra. A Muzsika 1998-ban részletesen beszámolt a Három nővér lyoni ősbemutatójának óriási sikeréről, 2001-ben szem- és fültanúja lehettem, milyen dübörgő taps fogadta dirigensként, amikor a Salle Pleyelben kilépett a pódiumra. A magyar zeneszerző-karmester, bár már régóta nem a francia főváros a főhadiszállása, állandó, megbecsült sztárja a sokszínű francia zeneéletnek, ennek egyik jele a tavalyi MIDEM-en elnyert életműdíj. Eötvös alkotásainak megítélése azért nem egészen egyöntetű, a Jean Genet Balkonjából komponált darabról valamennyi írás megjegyzi: hűvösebben fogadták, mint a Három nővért Lyonban és 2001/2002-es felújításán, szintén a Théâtre du Châtelet-ban. A szerző szerint a Balkon szerényebb sikere az előadók érzéketlenségével függ össze; tavasszal a magyar verzió budapesti bemutatója nyilván az ő elképzeléseit igazolja majd.

Három opera három különböző nyelven (oroszul, franciául és angolul), háromféle hangzásvilággal: vajon nem tart-e attól, hogy egyesek azt mondják, nem létezik "Eötvös-stílus"? - kérdezte a Figaro munkatársa. Eötvös a megjegyzést inkább bóknak tekinti, a sokféleség számára emberi és művészi gazdagságot jelent. A keresés, a kísérletezés időszakán túl van, ma tudatosan választja meg, mit és hogyan zenésít meg, ami persze nem jelenti azt, hogy ne foglalkoztatná párhuzamosan többféle téma, irodalmi anyag. Az Angyalok Amerikában a Tony- és Pulitzer-díjas amerikai drámaíró majd' hét órányi, többrészes és több ízben átdolgozott színművéből készült. A nyolcvanas években játszódik, a Reagan-korszakban, amikor az Egyesült Államokban az embereknek többféle ellentmondással kellett szembesülniük - jólét és korrupció összefonódásával; azzal a szabadságnak vélt szabadossággal, amely a serkentő- és nyugtatószerek használatában vélte megtalálni a boldogtalanság gyors ellenszerét; az azonos neműek már-már tüntetően vállalt szerelmében pedig a bigott vallásosság ellenpontját. Kushner színjátékának számos, valaha feszültséget hordozó aktuálpolitikai elemén túllépett az idő. Az AIDS, ha biztonsággal nem gyógyítható is, de a fertőzöttek életét már meg lehet hosszabbítani, ám az ózonpajzson ütött lyukak nem gyógyultak be, sőt! Az emberi kapcsolatok sem váltak őszintébbé, tartalmasabbá. Mezei Mari biztos kézzel választotta ki és fűzte össze operaszövegkönyvvé Kushner jeleneteiből azokat, amelyek túlmutatnak a naptári éveken, és amelyek a jelen és a jövő nézőjét is megérintik. Hiszen az eredeti anyag is sokrétű, a szereplők hallucinációi is vissza- és előreröpítenek a múltba meg a vágyott vagy vizionált jövőbe.

Két felvonásból, tizennyolc jelenetből áll az Angyalok Amerikában, a teljes mű időtartama valamivel több mint két és fél óra. A Théâtre du Châtelet kitűnő körülményeket teremtett a darab, a szerző és az előadók számára. A 1862-ben megnyílt, nemrég felújított színház technikai felszereltsége remek, így Eötvös elképzelése, hogy a hangok öleljék körül a nézőt, tökéletesen érvényesült. Tizenhat válogatott, szólista képességű muzsikus (vonósok, fúvósok, ütősök, billentyűs) szólaltatta meg Eötvös partitúráját. Huszonhárom alak - valóságos, illetve allegorikus figura és látomás - részese a cselekménynek, nyolc nagyszerű szólista jeleníti meg őket. A tévésorozatban pompás alakítást nyújtó Al Pacino méltó versenytársa az operaszínpadon a (főként) Roy Cohn ügyvédet játszó Donald Maxwell. Az ausztrál születésű bariton mögött imponáló karrier áll, a Covent Gardenban, a Wagner-tetralógiában megformált jelentős szerepek mellett énekelte Figarót A sevillai borbélyban, volt már Wozzeck és Falstaff. Aki tavasszal Salzburgban jár, a Simon Rattle vezényletével színre kerülő Peter Grimesban ismerheti meg az énekest.

Három, Magyarországon is népszerű szólista lépett színre a Théâtre du Châtelet-ban. A hol vakító fehér, hol koromfekete angyali kosztümben alá- s fölszálló, a főangyalt megszemélyesítő Barbara Hendricks kevés eszközzel teremtett érzékletes figurát. Az énekesnő márciusban egy jazzkvartett társaságában lép föl a Nemzeti Hangversenyteremben a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, az a zenei stílus tehát, amely az Angyalok Amerikában egyik jellemzője, közel áll a neves szopránhoz. Julia Migenes utóbbi budapesti vendégszereplései haknijellegűnek tűntek, most színészi és zenei megközelítésben egyaránt aprólékosan kidolgozta a Valium fogságában élő Harper Pitt személyiségét. A mccarthysta Roy Cohn víziójaként Ethel Rosenberg alakjában is föltűnt. Ahogy Eötvös megrendítő dallamával végtelen álomba ringatta a haldokló ügyvédet, felejthetetlen marad. A kontratenor Derek Lee Ragint a Budapesti Kamaraopera Orfeusz-előadásaiban ismerhette meg a magyar közönség. Ragin hibátlan fizikai kondícióban négy, igen eltérő, és pontosan eltalált figurát hozott. Felfedezésszámba ment a találkozás az amerikai Roberta Alexanderral, aki Londontól Berlinen át Bécsig Mozart-, Puccini- és JanáĄcek-operák szoprán hősnőjeként aratott eddig komoly sikereket. Honfitársa, a Houstoni Operaház stúdiójában nevelkedett Daniel Belcher (bariton) az Angyalok Amerikában központi alakja, Prior Walter szerepében mutatkozott be Párizsban. Partnerét és szerelmét, Louis Ironsont a finn tenor, Topi Lehtipuu keltette életre, a két fiatal énekesnek bátran jósolhatunk eredményes pályát. Omar Ebrahim (Joe Pitt) a londoni Guildhall Schoolban diplomázott, huszadik századi operák elkötelezett és hivatott előadója. A szereplőket előzetes meghallgatáson választotta ki Eötvös, s amint szokta, már a komponálás időszakában intenzív kapcsolatban állt velük. Az előadáshoz olyan csapat állt össze, amely erről a világról nemcsak grammatikai értelemben beszél anyanyelvi fokon. Az opera azt a kompozíciós utat folytatja, amely Eötvös ideálja, az akusztikus hangszerek és az erősítés keltette hangok keverésében New York sajátos zajainak hangulata éppúgy jelen van, mint a belső, lelki folyamatok kifejezése a suttogásokban, az énekbeszéd a dialógusokban. A rendező, Philippe Calvario a kilencvenes évek közepén kezdte önálló rendezői munkásságát. A színpadképet tervező Richard Pedruzzi sokoldalú művész: építész, festő és színházi tervező. Megőrizte a színpadtér tágasságát, kevés jelzéssel érzékeltette, hogy Roy irodájában, Harper szobájában, Prior kórházi ágyán, vagy valamelyikük képzeletében játszódik az adott szituáció. A Théâtre du Châtelet (ahogy 1998-ban a Lyoni Opera) megadta a kiindulópontot egy izgalmas új mű életének folytatásához.