Nos, Ujfalussy József éppenséggel nem effajta "nagy öregje" a magyar szellemi életnek. Aktív tudós és tanár, aki teljes életet él. Ma is tanít, ír, számíthatunk tanácsaira. Jó volna ellesni titkát. De ha ez nem megy, legalább mondjuk ki, hogy példája sokunk életútját nolens volens ma is befolyásolja, hogy közös szakmai dolgainkban nagy szükségünk van rá.

Kivonulni a szellemi élet rangos vezető posztjairól, de megmaradni a szakmai terepen, ezt kevesek gyakorolják méltósággal és sikeresen. Ujfalussy tanár úr esete példaértékű. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola egykori rektora (1980-1988) emeritus professzorként ma is tanít az egyetemen, mert a szó valódi értelmében pótolhatatlan, helyére senki nem pályázik. Vállal stíluselemző kurzusokat, ahol óriási zeneelméleti tudása, zeneközeli gondolkodása révén elemében van. Természetesen övé a zeneesztétika oktatása mindaddig, amíg van kedve együtt dolgozni fiatal muzsikusokkal és muzikológusokkal, végtére is a tudomány eme szakágának ő a magyar klasszikusa. Nem tudom, vajon a mai huszonévesek tisztán látják-e, milyen privilégium, hogy tőle tanulhatnak. Az érettebbek mindenesetre tudják. Öt évvel ezelőtt egy strasbourg-i professzor, Grabócz Márta, a zenei szemiotika nemzetközileg ismert kutatója vallotta meg születésnapi tisztelgésében, hogy számára máig milyen meghatározó Ujfalussy tanítása. Grabócz azt is felrótta, egyébként joggal, hogy kutatási területén általában sajnos más útcsinálók kevésbé finom módszerű munkáira hivatkoznak (L. Ratner, V. Karbusicky stb. könyveire-cikkeire), és a horizontról hiányzik Ujfalussy. Az mindenesetre tény - ezt már én teszem hozzá -, hogy az idegen nyelvű hazai könyvkiadás, de talán Ujfalussy József maga sem tett meg mindent azért, hogy alapkönyve, A valóság zenei képe 1962-es publikálása után egy-két évtizeden belül teljes terjedelmében, apparátusában felfrissítve, világnyelven, valódi szakkiadónál megjelenjen, és kihasználva a változó zenetudományi klímát, belekerüljön a nemzetközi muzikológia vérkeringésébe. Egy Studia philosophica-beli rövid változat (és egy sor rokon témájú dolgozat a Studia musicologica lapjain) az idézettség visszajelzései szerint ezt nem helyettesíthette. Itt teszem szóvá, mert valóban lehangolónak tartom, hogy Ujfalussy egyik legkorábbi, briliáns dolgozata, az Egy különös formacsoport Haydn zongoraműveiben (1960), amely évtizedekkel lekörözte a bécsi klasszika variációs formáinak E. Sisman írta alapmunkáit, a nyelvi korlátok miatt általában a bibliográfiákból is hiányzik. Persze kérdés, hogy ezen az Akadémiai Díj, a Kossuth-díj, a Herder-díj (1963, 1966, 1987) kitüntetettjének dolga-e változtatni? Ujfalussy Józsefnek talán soha nem is volt érzéke és hajlandósága, hogy valóban belevesse magát a nemzetközi konferenciákra járás, a szakmában disputára kész jelenlét fáradságos életformájába. Mint öt esztendeje Tallián Tibor oly szépen megírta, tudós habitusában Ujfalussy igazi úriember volt már a pártállami időkben is.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen nem csak tanít - ezt számos nyugdíjas korú pályatársa megteszi -, hanem a minőséget szavatoló pontokon ma is ő az egyik kulcsfigura: szakdolgozatok, doktori disszertációk konzulense, doktori szigorlatok elnöke, döntéshozó tanácsok tagja. Noha korban-tudásban vitathatatlanul ő a szenior, tudja a titkát, hogyan viselkedjék a fiatalabbak vezette szakmai testületekben. Évtizedek óta lebilincsel, ahogyan a Zenetudományi Tanszék munkájában részt vállal. Soha nem ő volt a tanszak irányítója, de a Szabolcsi Bencét követő egyre fiatalabb tanszékvezetőkkel, Kroó Györggyel, Tallián Tiborral, Batta Andrással, elfogadva a feléje áradó tiszteletet, igazán gyümölcsöző, bár jellegzetes kint-is-bent-is kapcsolatban van, őrzi függetlenségét. Szívesen ad tanácsot, de nem akarja meggyőződését ráerőltetni kollégáira. Jómagam közel egy évtizede a zenetudományi PhD-program kapcsán külön is érzékelem, milyen ajándék, hogy miközben a valamivel fiatalabb professzorok és tanácstagok rendre kidőlnek a sorból, rá változatlanul számíthatunk. Itt hozom szóba azt a jellemvonását (élettaktikáját?), amiért őszintén irigylem. Hogy tudniillik rendkívüli mértékben ki tudja kerülni a konfrontálódást, ellenségek szerzését, a meggyőződéssel vállalt ügyek védelmében óhatatlanul keletkező szakmai és emberi konfliktusokat. Alig egy-két olyan esetre emlékszem, amikor az ő nyakába varrt és általa tisztességgel referált ügyre végül is nem lehetett igent mondani. Én ezeket nehezen tudtam magamban feldolgozni, de ő, legalábbis így érzékelem, nem csinált presztízskérdést a dologból.

Évtizedek óta tudjuk, mert nap nap után tapasztaljuk, hogy Ujfalussy József szellemi függetlenségének egyik forrása gondosan őrzött mássága. Úgy kezdődött, hogy ő tulajdonképpen csak egy klasszika-filológus. Aki természetesen görögül idézte a klasszikus auktorokat, akkor is, ha a fiatal zenetörténész kollégák közül csak kevesen követték. Vagy hogy ő voltaképpen nem zenetudós, csupán gyakorló zenész, Ferencsik és Veress növendéke. Aki persze a fél zeneirodalmat fejből játssza zongorán, s ez ismét leszűkítette a kört: Szabolcsi Bencével dialogizáltak az intézeti munkatársak hallgatósága előtt. Vagy hogy ő máig ízig-vérig debreceninek érzi magát. Ami érthető módon rokon érzéseket keltett egynéhányunkban, de volt némi éle a Budapest-centrikus zenetudományi közegben. (Megjegyzem, noha Szabolcsi Bence egyfajta szárnysegédi szerepet osztott rá, Ujfalussy Józsefben volt kurázsi kiállni Molnár Antal, Bartha Dénes, Szőllősy András és néhány más különutas, Szabolcsival ilyen vagy amolyan okból konfliktusba keveredett jeles személyiség munkásságának védelmében.) Amikor pedig az MTA Zenetudományi Intézet igazgatói, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola rektori pozíciói után jószerivel kinőtte a zenei posztokat, a Magyar Tudományos Akadémia lett közéleti tevékenységének első számú színtere. Alelnöksége áthidalta a rendszerváltozást, dolgozott Berend T. Iván és Kosáry Domokos oldalán egyaránt. S enciklopédikus tudásával, harmonikus egyéniségével eközben nagyon sok tisztelőt és barátot szerzett más tudományok köreiben. Az MTA klubélete, hangversenyei külön terep Ujfalussy József mai életében. Ebben, mint annyi másban, ott áll mellette élete párja, Enikő asszony, akinél jobban talán senki nem tudja, miként lehet megszervezni egy nyolcvanöt éves finom tudósember mindennapjainak programját. Lehet, hogy egy-egy unalmas ülésről már kimenti magát Ujfalussy József, de az érdekes meghívásokra, kivált, ha szűkebb pátriájából érkeznek, mindig van ideje. És a legfontosabb, szemléletformáló koncerteken rendre ott látjuk kettejüket. Kimeríthetetlen szellemi tartalékai vannak, és bizony jobban tennénk, ha többen, többször állítanánk meg kérdéseinkkel, amelyekre válaszolni soha nem rest.

És vajon mi készül a tudós műhelyében? Egy ideje már nem merem erről megkérdezni, hisz nem volna illő, de bizakodom. Az új New Grove lexikon Ujfalussy szócikkének bibliográfiája természetesen nem naprakész. Még benne van két emlékezetes 1995-ös tanulmánya (az egyik Bartók "romantikus" korszakáról, a másik Debussy-tárgyú, mindkettő inspiráló esszé), de hiányoznak a frissebb munkák, köztük például a rendkívül fontos Kodály Zoltán esztétikája, vagy a Molnár Antal zeneesztétikai szemlélete. Úgy tudjuk, hogy - a régi Debussy-könyvecske és megannyi úttörő "Debussy és..." résztanulmány eredményeinek megkoronázásaként - sok év óta készül szívszerelme témájának, egy nagy Debussy-könyvnek megírására. Egyszer elejtette, milyen érdekes új szakirodalomra lelt, s hogy milyen reménytelenül nagy az újabb Debussy-literatúra, főként az angol nyelven írott. Aki már belevágta fejszéjét hasonlóan nagy fába, jól tudja, hogy tyúk-tojás helyzet ez. Néha azért nem megy az írás, mert - noha hitünk szerint van egy könyvre való eredeti mondandónk - a tudományos tisztesség kedvéért át akarjuk lapozni a friss szakirodalmat; de néha azért olvasunk hónapszámra, mert szeretnénk megerősítést nyerni, hogy jó nyomon járunk. Sokadmagammal szeretném hinni, hogy még olvasni fogjuk Ujfalussy József alapkönyvét Debussyről. Ha mégsem így lenne, nem ez az egyetlen bugyra hatalmas tudásának, amit egy életen át bőkezűen pazarolt hallgatóira főiskolai óráin, nyilvános előadásain, rádiós beszélgetésekben, mesterművekről nagyközönségnek elmondott rádióműsoraiban. Mindazonáltal dum spiro, spero: van még idő, hogy az örökifjú Ujfalussy József meglepjen valamennyiünket.