|
Milyen sok veretesen megfogalmazott nekrológot írt az Új Zenei Újság számára! A magyar zeneélet számos kiválóságát ő búcsúztatta - és a sors akarata folytán most tőle, egykori kiváló kollégánktól, a hazai muzsikustársadalom nagyra becsült, mindenki által szeretett és tisztelt alakjától kell búcsút vennünk. 1912. május 4-én, Szombathelyen született - és 92 esztendősen, Budapesten érte a halál. Szülővárosában zongorázni és hegedülni tanult, a zeneelméletet és az egyházzene alapjait pedig dr. Werner Alajostól sajátította el. 1937-ben az Esti Kurírnál kezdte újságírói pályáját, majd a háború után jó néhány éven át a Magyar Rádió zenei osztályán dolgozott, ott készítette gonddal felépített műsorait. Sok éve már annak, hogy visszavonult, és csendesen élt, figyelve a zeneélet eseményeit.
Eszményi módon egyesítette magában a biztos zenei alapokkal rendelkező műítész alakját és a szakma minden titkát ismerő, tollát remek stílusérzékkel vezető újságírót. Minden mondata szépen formált, nemesen csengő volt. Több könyve is megjelent: jelentős sikert aratott az Együtt új utakon című, amelynek alcíme Művészcsoportok a zenetörténetben - ezt egyébként a kitűnő zenetörténésszel, Fábián Imrével közösen írta. Ő rendezte sajtó alá Wilhelm Furtwängler Zene és szó című esszégyűjteményét, valamint a Liszt Ferenc Társaság emlékalbumát. Nagyjából ezerötszáz rádióműsort gondozott, írt és szerkesztett, dokumentumjátékot készített Haydnról és Offenbachról. Magam sohasem felejtem el azt a kedvességet és segítőkészséget, amellyel annak idején, mint rádiós újoncot fogadott. Sokat köszönhetek neki: mindig tanultam tőle valamit egy-egy beszélgetés során.
Amilyen finom volt a tolla, olyan volt a megjelenése is: mindig elegánsan láttuk a Rádióban és a szerkesztőségben. Nemcsak pályakezdésemben segített, de azzal is, hogy éveken át írhattam kritikákat az általa szerkesztett hetilapban. Drága Pista, kedves Albert István, nyugodj békében.
|
