Magyar Gábor 1914. december 5-én született Budapesten. A Nemzeti Zenedében gordonka szakon Friss Antal tanítványa volt. A Zeneakadémián, ahol Kodálynál és Weinernél tanult, 1939-ben szerzett diplomát; ezután tanított és koncertezett. 1948-ban elhagyta Magyarországot - rövid ideig Caracasban élt, majd 1949-ben az Egyesült Államokba költözött: az Oklahomai Egyetemen kapott tanári állást. 1956-ban vette át Palotai Vilmos helyét a Magyar Vonósnégyesben. A világhírű kamaraegyüttessel tizenhat éven át a világ minden táján megfordult, és számos lemezfelvételt készített. Beethoven összes vonósnégyesének rögzítésével a kvartett 1966-ban elnyerte a Francia Hanglemez-akadémia nagydíját. Az együttes feloszlása után, 1980-ig az Illinois-i Egyetemen tartott kamarazene- és csellókurzusokat.
Kapcsolatba léptem három kitűnő zenésszel és egyetemi tanárral, akiket Magyar Gábor az Illinois-i Egyetemen és Colorado államban, a Banffi Művészeti Központban tanított. Parry Karp, Daniel Foster és Paul Meyer a legnagyobb elismeréssel és szeretettel beszéltek mesterükről. Olyan zenésznek tartják, aki teljes mértékben aláveti magát a mű követelményeinek. Sohasem egyéni akaratát tartotta fontosnak, hanem a zeneszerző elképzelésének legpontosabb tolmácsolását. A tökéletes intonáció mellett csellójátéka valami különleges melegséget sugárzott. Egészen finom és lélekbe markoló hangokat volt képes kihozni a hangszerből, különösen a Beethoven- és Schubert-vonósnégyesek lassú tételeiben. A melódiák megrajzolásakor kerülte az ujjak csúsztatását, és egészen különleges ujjrendet alkalmazott. Szívesen használta hüvelykujját a hangszer nyakának felső végén, így a hangok a bal kéz fekvésváltása nélkül szóltak meg, mintha hegedűből jöttek volna elő. Csak akkor színezte játékát egy-egy portamentóval, amikor a zene a legmélyebb érzéseket ébresztette fel benne, mint például Beethoven op. 59/1-es kvartettjének lassújában.
Tanári működését két fő pedagógiai erény jellemezte: a végtelen türelem és a nagyfokú igényesség. Daniel Foster szerint "ritka és nagyon sikeres ez a kombináció". Figyelme a partitúra minden részletére kiterjedt, és képes volt órákat szentelni egy Mozart-darab nyolc ütemének, sőt néha csak nyolc hangjának betanulására. Tanítványait arra serkentette, hogy újabb és újabb előadói lehetőségeket fedezzenek fel a frázisok és a tételek részletes tanulmányozásával. Felhívta a figyelmüket, hogy e lehetőségekre érzéseik és képzeletük által is rátalálhatnak. Kérte őket, hogy különböző képek felidézése révén egyre mélyebben hatoljanak be a művekbe, és töltsék meg őket élettel. Saját képeit a természet szeretete és megfigyelése sugallta: gyakran hasonlította a lassú tételeket az őszi táj nyugalmához. Beethoven op. 18/2-es kvartettjének Scherzójában például a tarlón ugráló szöcskék mozgására utalt. Növendékei ideális tanárnak tartották; pedagógiai szigora mellett mindig udvarias, kedves maradt, és alázattal közeledett a remekművekhez. Magatartása óhatatlanul átragadt tanítványaira is. Tudta, hogy a zenetanár nemcsak szavaival, hanem játékával és egész lényével tanít.
Nyugalomba vonulása után főleg rajzolt és festett; képei nagy sikert arattak kiállításokon. Saját példájával szemlélteti azt a nézetét, hogy a zene nem magányos művészet: képekre, festői elemekre is utalhat. És megfordítva: a festészet a ritmus- és a harmóniaérzéket mozgathatja meg.
Magyar Gábor figyelmes társalgó, őszintén érdekli partnere véleménye, gondolatmenete. Az Illinois állambeli Champaignben élő idős művész minden energiáját és szeretetét felesége ápolására fordítja.
