Október 2-án déli egy órakor olyan eseményhez érkezett a 2003/2004-es nagy-britanniai magyar kulturális évad, a Magyar Magic, amely több emberöltő múlva is tanúskodni fog a rendezvénysorozatról. Ezen a napon leplezték le Londonban Bartók Béla egész alakos, az életnagyságúnál valamivel magasabbnak tűnő szobrát, Varga Imre alkotását. A szobor - eredetije a budai Bartók Emlékház kertjében látható - a South Kensington földalatti-állomás kijárata előtt áll egy járdaszigeten. Bartók a mintegy kétszáz méterre található Sydney Place 7. számú ház felé tekint, ahol 1922 és 1938 között londoni tartózkodásai során lakott (ezt 1997 márciusa óta emléktábla örökíti meg a ház falán).
A szoboravatáson részt vett az alkotó, valamint a kerület: Chelsea és Kensington alpolgármestere; beszédet mondott Bogyay Katalin, a londoni Magyar Kulturális Központ igazgatója, Michael Portillo, Chelsea és Kensington konzervatív párti parlamenti képviselője, David Mellor, a nemzeti örökség egykori minisztere és Szombati Béla londoni magyar nagykövet.
A Bartók-szobor felállítását sok évi egyezkedés előzte meg. Nem csoda: külföldi művésznek valószínűleg még soha nem állítottak ilyen méretű emlékművet a brit szigeteken. A siker a Magyar Kulturális Központ mellett elsősorban Malcolm Rudlandnek köszönhető. Az orgonaművész és karmester Rudland két okból is szívén viselte az ügyet. Egyrészt anyai ágon magyar származású, más-részt ő a Peter Warlock Society tiszteletbeli tikára (gyakorlatilag: a Társaság lelke). Peter Warlock angol zeneszerző sokat tett Bartók angliai népszerűsítéséért és első, 1922-ben lezajlott szigetországi útja megszervezéséért. Warlock egyébként Philip Heseltine néven született, s zenetudósként és kritikusként működött (és dörgedelmes írásokat tett közzé Warlock műveiről.)
Rudland buzgalmának gyümölcseként hallgathatta végig a több száz érdeklődő az avatással egybekötött műsort, majd a chelseai Szent Lukács-templomban megrendezett ünnepi hangversenyt. David Mellor joggal nevezte csodálatraméltóan különcnek az ünnepséget ("a wonderfully eccentric ceremony" - mondta), a zeneszámokat ugyanis a Warlock Társaság úgy válogatta össze, hogy Bartók művei kisebbségben maradtak. A szobornál tartott megemlékezésen a Brompton Oratory Gyermekkórusa adott elő három egynemű kart (Senkim a világon, Kánon, Játék) értelmesen és kitűnő szövegmondással, az Ohióban élő Laki Péter zenetudós énekelt el két dalt, és a Guildhall Rézfúvós Együttes játszotta el a Mikrokozmosz utolsó, 153. darabjának átiratát Sir Charles Mackerras vezényletével. (A hangszerelés Chris Mowat munkája.) A műsor zömét - köztük egy vaskos tréfát - Peter Warlock írta.
Hasonló arányok jellemezték a két és fél órás templomi hangversenyt is. A Bartók-blokk kiegészült az 1. vonósnégyessel (az Elysian Vonósnégyes előadásában), és a Guildhall Együttes ezúttal hiánytalanul tolmácsolta a Hat tánc bolgár ritmusban rézfúvós változatát. A különcséget elsősorban a Bartók-átirathoz prezentált balett, A karperec című kompiláció képviselte. A Chelsea Balett Ross Barker-Chesterton koreográfiájában lejtett el egy fülledt délszaki féltékenységi sokszöget - a cselekmény a legkevésbé sem illett, a táncprodukció pedig nem volt méltó Bartók zenéjéhez. A Warlock-művek és egy Rózsa Miklós-darab mellett szintén extravagáns választás volt Richard RodneyBennett nek, a Warlock Társaság elnökének keringője a Gyilkosság az Orient expresszen című film kísérőzenéjéből. A mű valószínűleg először szólalt meg egy templom falai között.
A szombati szoboravatásból teljes Bartók-hétvégét kerekítettek a Magyar Magic szervezői. Pénteken Laki Péter tartott előadást a Magyar Kulturális Központban "Költői kritika, kritikai költészet - Bartókról" címmel, azt tárgyalva, miként viszonyul Bartók személyéhez és művészetéhez a sok, versben kifejezett reflexió. Vasárnap (majd hétfőn és kedden) a Magyar Állami Operaház művészei vendégszerepeltek a londoni Sadler's Wells Színházban Bartók két színpadi művével. Fried Péter és Meláth Andrea A kékszakállú herceg várát énekelte; A csodálatos mandarinban Szakály György és Hágai Katalin táncolta a főszerepeket. A meleg fogadtatásban részesült előadásokon Ligeti András vezényelte a Royal Ballet Sinfonia együttesét.
Bogyay Katalinnak és munkatársainak a Magyar Magic előkészítése során le kellett küzdenie a szokatlannal szembeni önkéntelen ellenállást. Jól érzékelteti Magyarország távol-európai státusát egy egész oldalas újságcikk, amely a Magyar Kulturális Központ lobbizása nyomán szeptember 29-én jelent meg a csaknem félmilliós példányszámú Evening Standard című délutáni lapban a Bartók-hétvégéről. Szerzője Norman Lebrecht, akinek Művészek és menedzserek, avagy rekviem a komolyzenéért, valamint Maestro! A karmestermítosz című könyvei magyarul is szép sikert arattak (mindkettőről a Muzsika 2001 júniusi számában jelent meg recenzió). "Milyen keveset is tudunk erről a vad vidékről!" - sóhajt föl Lebrecht, aki Európa veszedelmes peremének nevezi Magyarországot, Budapestet pedig a Beszlán-Belgrád-tengely végén található pontnak, a hadüzenet nélküli háború frontja közelében elhelyezkedő határvárosnak. Lebrecht szerint a Bartók-centenárium éve, vagyis 1981 óta a zeneszerző háttérbe szorult; Mahlert, Schönberget, Janáčeket, Stravinskyt vagy Sosztakovicsot sokkal gyakrabban játsszák, míg Bartók zenekari művei csak szülőföldjén hangzanak el. A szerző szerint az amerikai emigrációban mindössze a Concerto és a Szólószonáta a zeneszerző termése - mintha a 3. zongoraverseny, a Brácsaverseny nem is létezne. A Kékszakállú herceg - Lebrecht interpretációjában - a nemi aktus után megöli asszonyait. Balázs Béla szövege ("Élnek, élnek, itten élnek!") valamivel bonyolultabb viszonyrendszert sugall.
Az írás nyilvánvalóan eleget tett hírverő feladatának, s pontatlanságai nem befolyásolják a végeredményt. Bartók Béla szobra megérkezett Londonba, és a Gramophone beszámolójának kifejezésével "őrt áll" South Kensingtonban.
