A hajdani mű megjelenése óta huszonöt év telt el, így a könyvhöz az idők során mind nehezebben lehetett hozzájutni, nagyon vártuk tehát az újabb kiadást. "Az elmúlt időszakban bekövetkezett történelmi változások természetesen a kulturális életre - és ezen belül a jazzre - is erősen hatottak. Megváltozott a társadalmi háttér, megváltoztak a gazdasági körülmények, új szervezetek létesültek, és jelentősen átalakult a műfaj mögöttes intézményrendszere. Az 1979 óta eltelt közel negyed évszázad során alapvetően megváltozott maga a jazz is, amely rövid története során mindig is igen gyorsan változott és fejlődött. Végül pedig bizonyos esetekben a műfajjal való saját szemléletem is módosult: több évtizedes hazai és külföldi tapasztalataim alapján van, amit ma másképpen látok és értékelek, mint amikor korábbi könyveimen dolgoztam" - írja előszavában a szerző. Ez is magyarázza, hogy a szokásos felfrissítés helyett Gonda János az eredeti mű gyökeres átdolgozása és kibővítése mellett döntött: olyan munkát végzett el, melynek során csak kisebb részben tartotta meg a régi könyvek anyagát.

A tartalomjegyzéket áttekintve világossá válik, hogy újabb "bibliát" vehetünk kezünkbe. Gonda hatalmas feladatra vállalkozott: minden oldalról megvilágítani a műfajt, felvázolva eredetét és történetét, történelmi és társadalmi hátterét, analitikusan közelíteni meg a zeneelmélet felől, ismertetni a társművészetekkel fenntartott kapcsolatait, irodalmát és intézményrendszerét. Ez a volumenét tekintve is nagy feladat (a könyv több mint 600 oldalas) szerzőjétől óriási szakmai és elméleti felkészültséget, lényeglátást és tapasztalatot, formaérzéket és sok egyebet igényel, ráadásul az is szükséges, hogy az aktualitásokat illetően - divatos szóhasználattal élve - "képben legyen". Ez a könyv Gonda János korábbi munkáihoz hasonlóan bizonyítja, hogy alkotója rendelkezik ezekkel a képességekkel.

Az Előszó az említett megközelítéseknek olyan frappáns összefoglalásával szolgál, hogy e rész teljes terjedelemben való idézése betölthetné a könyvismertető feladatát. (Mindig csodáltam Gonda tanár úrnak azt a képességét, ahogyan az idővel, az arányokkal, a formával bánik. Képes egy témáról akár több részből álló előadássorozatot tartani, ha azonban csupán három mondat - vagy három perc - áll rendelkezésére, ebbe a keretbe is úgy sűríti a lényeget, hogy hallgatója világos képet nyerjen a tárgyról. Ez a gondolat gyakran felötlött bennem a könyv olvasásakor, hiszen ez a forma- és arányérzék a teljes művet meghatározza.) Az előszót követő fejezetek elé egy-egy idézet került íróktól, muzsikusoktól. Az Eredet című rész az egyetlen, amelyet szerzője az előző kiadásból szinte változtatás nélkül vett át. Ez természetes, hiszen már az 1979-es könyv is tartalmazta az afrikai és afro-amerikai zene kimerítő ismertetését a történelmi és társadalmi háttér megvilágításával, kottapéldákkal és blues-szövegekkel illusztrálva. Azért ebben a fejezetben is találunk kiegészítést: A. M. Jones Nyayito Dance című művének kottapéldája nem szerepelt az előző kötetben.

Történet. Az iménti logikát követve azt mondhatnánk, a 25 évvel ezelőtti időszakig bezárólag itt sem volt szükség kiegészítésre. Valóban, az előző kötet is tartalmazza az archaikus és New Orleans-i klasszikus jazz történetének, stílusjegyeinek és előadóinak ismertetését, kiegészítve a jazz szó etimológiájával. A swing-korszakkal foglalkozó rész új fejezettel gazdagodott: Duke Ellington munkásságát tekintélyes külön fejezet tárgyalja. Ehhez hasonló megbecsülést a modern jazz területén Charles Mingus, Miles Davis és John Coltrane művészete kap még a könyvben, de korántsem ilyen terjedelemben. Ezek a kiemelések formailag kissé megbontják a szerkezetet. Kérdezhetnénk azt is, miért éppen ők - vagy miért csak ők - érdemelnek külön fejezetet, hiszen a jazz történetében számtalan muzsikus alkotott maradandót, és sokan akadnak még, akik az említettekkel azonos jelentőségűek. Ezzel nyilván a könyv szerzője is tisztában van. Gonda János magyarázata szerint Ellington munkássága azért kapott önálló fejezetet, mivel ő nemcsak jazzmuzsikus és zenekarvezető, hanem mindenekelőtt nagyszerű komponista volt, a jazz egyedülálló alakja. Az önálló fejezet a történeti áttekintés két nagy korszaka közé kívánkozott, remekül köti össze azokat - ahogy Ellington munkássága is. "Ez a sajátságos, a ragtime-tól a modern kompozíciós muzsikáig ívelő életmű sehová sem sorolható kizárólagosan. A jazztörténet különálló része". Ami engem illet, ezt a módszert szívesen fogadnám a további kiadásokban - érdemes volna több művész munkásságával külön is foglalkozni (bár lehet, hogy ez már egy kifejezetten jazztörténettel foglalkozó könyv feladata lenne).

Ezzel átléptünk a modern jazz korszakába, amely a jazztörténeti áttekintés legjelentősebb fordulópontja, hiszen a tudatos zenei forradalmi törekvés, az új stílus, új zene megteremtésének jelszava a jazz történetében először ebben a korszakban került előtérbe. Külön fejezetek részletezik a progresszív jazzt, a klasszikus zenei hatásokat, a big band jazzt, a bebop, a cool, a west coast, a klasszicista, a hard bop, a free és a jazzrock stílust. A hetvenes évek főbb irányzatai újabb fejezetben kaptak helyet, hiszen ettől az időszaktól kezdve a műfajban nincs vezető, meghatározó irányzat. Rendkívül színes a műfajok palettája, semmi sem "kötelező", minden zenésznek magának kell döntenie stílusbeli hovatartozásáról. Ezért a történeti rész ezt követő fejezetei ennek a palettának a felvázolásával nyújtanak képet az adott korszakról. A nyolcvanas évekkel kezdődő jazztörténeti eseményekről természetesen teljesen új fejezetekkel bővült a könyv, hiszen az előző kiadás, mint említettem, 1979-ben látott napvilágot, így abban a hetvenes évek főbb irányzataival és a jazzrockkal lezárult a jazz története. A kilencvenes évek eseményeiről évekre lebontva külön fejezetekben olvashatunk, egészen 2000-ig. Ebben a tizenegy fejezetben ismét a szerző bámulatos tájékozottsága tűnik fel. Gonda János frappánsan és lényegre mutatva közli az adott év jazztörténeti szempontból legfontosabb eseményeit.

A muzsikus és hangszere újabb nagy fejezet. Hasznosságát saját példámmal igazolhatom: éppen először vettem kezembe a könyvet, amikor egy tanítványom fuvolásokról és felvételeikről kért információt - az adott fejezetben természetesen megtaláltuk. A billentyűs hangszerekkel és művelőikkel foglalkozó fejezet a szintetizátorokkal, a fuvolát, hegedűt és vibrafont tárgyaló rész pedig a harmonikával bővült, és természetesen minden fejezet kiegészült az említett hangszerek újabban feltűnt jeles művelőinek említésével. Bár a jazz története "nagyjában-egészében az amerikai jazz története", hiszen ezen a földrészen született meg a műfaj, elterjedése mégis "törvényszerű folyamat, amely semmiképpen sem rekedhetett meg Amerika határainál",

A jazz elterjedése a világon. Európai jazz. Itt átfogó képet kapunk a műfaj elterjedésének körülményeiről, amelyeket gyakran a politika is jelentősen befolyásolt. Hogy mi módon és milyen eszközökkel akadályozta a folyamatokat, azt a könyv később, a Jazz és politika című szakaszban tárgyalja.

A jazz európai térhódításának felvázolása után a szerző az összes európai ország, sőt Japán, Ausztrália, és - felsorolásszerűen - Dél-Afrika, Brazília és Argentína jazzéletével és rövid történetével is foglalkozik.

A Magyar jazzélet témakörében 1999-ben látott napvilágot Simon Géza Gábor könyve, a Magyar jazztörténet. A könyvet "impozáns gyűjtő- és kutatómunka, a jazzközönség részéről pedig komoly várakozás előzte meg." Az eredmény azonban sokakban csalódást keltett, sőt tiltakozást váltott ki a szakmai tárgyilagosság és megbízhatóság hiánya miatt. A Jazzvilág azonos tárgyú fejezetében ilyen hiányosságokról szó sincs. Gonda körültekintő alapossággal foglalkozik a magyar jazz kialakulásával, történetével és irodalmával. Megtudjuk például, hogy Molnár Antal 1928-ban megjelent Jazzband című kötete a világ egyik első jazzkönyve. Képet kapunk a magyar jazz legjelentősebb művészeiről és zenekarairól. Itt ismét említést érdemel a lényegre törő, frappáns fogalmazás, amellyel a szerző egy-egy művészt vagy zenekart jellemez. A fejezet foglalkozik az ország jazzoktatásával (megint egy érdekesség: "jazzképzés terén is - Seiber Mátyás személyében - magyar muzsikus tette meg az első lépéseket"), irodalmával, intézményrendszerével és a jazznek a társművészetekkel fenntartott kapcsolataival. A fejezet végén a szerző különálló egységben szól a magyarországi cigány jazz szerepéről és jelentőségéről. Furcsa módon a szakma nemigen foglalkozik ezzel a jelenséggel, pedig "a magyar jazz kiemelkedő sajátosságáról és egyben nagy értékéről van szó",

A Elemzés című - kottapéldákban bővelkedő - fejezet egyes részei az előző kötethez képest jelentős változáson estek át. A szerző egyedül az Improvizáció című részt vette át korábbi könyvéből, bár azt is kibővítette, mivel az improvizáció "az a híd, amely a jazzt a zene más világaival leginkább összeköti". Az elméleti szakasz nagyobb része azonban kimaradt. A kiadó a könyv ismertetésében ehhez hozzáfűzi, hogy "ettől nyilvánvalóan még szélesebb körű érdeklődésre tarthat számot a kötet". A magyarázat számomra logikátlan: nem hiszem, hogy egy könyv attól lenne népszerűbb, hogy kimarad belőle valami. Sokkal logikusabb Gonda János magyarázata: időközben Magyarországon hozzáférhetővé váltak különféle külföldi kottakiadványok, és megjelent Gonda háromkötetes kiadványa, A rögtönzés világa, melynek második kötete kifejezetten jazzelmélettel foglalkozik. Helyet kapott viszont az elméleti részben a Tengelyrendszer, amely a 20. századi zene és a modern jazz egyik legjelentősebb 12 fokú funkciós elméleti rendszere.

A könyv utolsó nagy egysége a Jazzélet címet viseli. Az olvasót bizonyára belülről is érdekli a jazz világa: hogyan él a jazzmuzsikus, hogyan alakult a különböző korszakokban társadalmi, egzisztenciális helyzete? Ezzel foglalkozik a Muzsikus és társadalom című fejezet. Ezt követően a szerző különféle oldalairól világítja meg a műfajt és annak társadalommal, üzlettel, médiumokkal, irodalommal, politikával való összefüggéseit, foglalkozik a jazz oktatásával és intézményrend- szereivel. Érdekes a Jazz és politika című fejezet, amely megdöbbentően tárja elénk, hogy a különféle politikai rendszerek miképp szabtak gátat a műfaj terjedésének. (Bár megjegyzem: áttételesen maga a jazz is egy politikai döntésnek köszönheti születését. A Jim Crow néven ismert diszkriminációs törvénycikkelyre gondolok, amelynek következtében a New Orleans belvárosában élő kreolok kénytelenek voltak a külvárosba költözni, és együtt muzsikálni a hangszertudásban náluk gyengébb, de őserőből játszó feketékkel).

A könyv végén Kislexikon található, majd a Függelék következik, amelynek diszkográfiája és bibliográfiája bőséges hanglemez- és könyvajánlatot ad. A könyv az előző kiadásban közölt fényképeken kívül sok újat is bemutat (például magyar muzsikusokról), melyeknek javarésze egyben kitűnő fotóművészeti alkotás is. Hangulatilag is tükrözik a jazz világát. "Bizonyos, hogy a jazz még ma sem nyerte el a zenekultúrában az őt megillető, méltó helye... Az egyik ok, amiért vállaltam a többéves munkát, az volt, hogy előmozdítsam a közeledést... Ki más tett többet ennek érdekében, mint Gonda János? Köszönjük, tanár úr!