|
A Hungaroton első szuperaudió-CD-je (SACD) egyszerűen szenzációs! Kocsis Zoltán, akit már jó ideje az egyik legkiválóbb élő Bartók-zongoristának tartanak, ugyanilyen pompásan teljesít a karmester szerepkörében is. A Tánc-szvitnek nem létezik jobb felvétele. Kocsis nem csupán a zene éles ritmuskaraktereit adja vissza tökéletesen, de képes a zenekarból démonok csapatát varázsolni; az élmény izgalma egyetlen pillanatra sem hagy alább. Eközben nem téveszti szem elől a mű sok-sok érdekes fafúvós állását sem, és a zongoristáktól is kristálytiszta és színes játékot követel meg (a zongora-négykezes nagyon fontos a darab textúrájában). Ugyan mit mondhatnék arról az interpretációról, amelyben még egy olyan, általában eseménytelen pillanat, mint az első ritornellhez vezető hárfaglissando is kitűnik a maga nagyszerű időzítésével? Röviden: a lemezt már a Tánc-szvitért is érdemes megvásárolni, de a többi hallgatnivaló sem marad el mögötte.
A magyarok Bartók-játékának sarkalatos problémáját hosszú időn át a zenekarok jelentették, melyek korántsem képviseltek első osztályú színvonalat. Ennek vége. A Nemzeti Filharmonikusok rézfúvósai virtuóz könnyedséggel ugranak neki a Concerto első tételbeli fugatójának. A vonósok (hagyományosan a magyar együttesek erősségei) a mikroszkopikus pontosságot a szenvedélyes előadásmóddal ötvözik a finálé pörölycsapásszerű nyitó hangjaiban. Szépen fújják a rezek és a fák is, de a fagottoktól leesett az állam. A Concerto második tételének elején, a finálé fugált epizódjaiban vagy a Tánc-szvit első ütemeiben a szó szoros értelmében elhomályosítják kollégáik kitűnő teljesítményét. No de Kocsis minden zenészét képes föltölteni energiával - Bartók gondos előírásaihoz képest egy hajszálnyival gyorsabban is játsszák a művet. A harmadik tételtől az előadás hullámzása mindenkit magával ragad, a rivális hangfelvételek között egyet se találni, amely ekkora zsigeri izgalmat váltana ki, s közben ennyire hű maradna Bartók partitúrájának betűjéhez és szelleméhez. A ritkán hallható Magyar parasztdalok remekül egészítik ki az elképesztő műsort.
A Hungaroton-lemezek hangzása, akár többcsatornás szuperaudióról, akár egyszerű sztereofóniáról van szó, hál'istennek mindig méltó az előadáshoz. Aki szereti Bartókot, annak számára kötelező hallgatnivaló ez a CD, amely az utóbbi években talán legjobb példája a mesterségbeli tudás és a stiláris beleérző képesség egyesülésének. Voltaképp mindig ezt várjuk az anyanyelvi előadóktól, de ritkán sikerül megkapnunk az élményt. Ez a lemez a tízes skálán tizenegy pontot érdemel!
David Hurwitz, Classics Today
Barabás András fordítása
|
