|
Nem lehet requiemet nem írni, gondoltam Lendvay Kamilló Requiemjének bemutatója után, azon töprengve, mi a szakrális zene sine qua nonja? Hát, nem a tradicionális requiem-szöveg, Lendvay Kamillóé sem a latin szövegtől az. Úgy hiszem, végül is minden zene requiem, minden zene zsoltár, mise, ima. Még Haydn "világi" művein, szimfóniáin is ott áll a felirat: In nomine Domini, Stockhausen elektronikus partitúrái végére írja: Gloria Dei. Persze az imát imádkozni - úgy gondolom, ahogy Hamvas Béla - nem csak papi szavakat mormolva lehet. Zeneakadémiai mesterem, Szervánszky Endre kétféle zenéről beszélt, imádságos és megtáncolni valóról. Lendvay Requiemje után tudom, e kettő nem különbözik. Dávid király vallásos eksztázisában a palotája tetején táncolt Istennek. A Lendvay-mű nem csak áhítatos, nem csak a gyász megrendülése, de némely részletében akár tánc is, nem csak a halál, az élet zenéje is. A szakrális és a profán nem egy-egy fele a teljesnek, mert a profán az csak profán, de a szakrálisban benne él minden profán is. Így, szakrálisan profán ez a requiem. Milyen naiv volt Zsdanov, azt hitte, lehet nem szakrális zenét írni! A szakrálisnak ez a teljessége, ez az univerzalitás, ahogyan a magasrendű tartalmazza, magába öleli az alsóbbat is, ez adja a mű totalitását. Nincs benne semmilyen bigott attitűd, ahogy Füst Milán mondaná, semmi "égbe kancsalgás".
Tartja magát egy hiedelem, még muzsikusok között is, hogy komponálni "nehéz", habár, mint az avatatlanok mondják: "ma már bármit lehet…". Valójában éppen fordítva van. Hangokat írni könnyű, a felelősség, az nehéz. Lendvay Requiemje épp e kettősség: a megszenvedett könnyedség, a gondtalan problematikusság jeleit hordozza. Egy impulzív alkatú, született zeneiségét spontán megnyilatkoztatni képes mester évtizedek "gályapadján", sok munkával csiszolta fölényes technikáját - ám annak csillogása mögül megérezhető a hangok magasrendű megszervezése iránti morális obligó.
A remekmű tovább írja műfajának történetét. Úgy hiszem, Lendvay Requiemje után a requiem mint műfaj jelent többet, mást, mint előtte. A szerző keze nyomán alakuló műfaj új vonásai a szakszerű analízis precíz lajstromán túl a remekmű sokarcú talányosságának világába tartoznak.
Kedves Kamilló, a művedben jó volt Rád ismerni. A zenemű, mint élőlény, hordozza teremtője vonásait, ahogy a mű is visszaigazolja, tovább árnyalja alkotójáét. Ez a zene úgy mozog, mint a szerzője, úgy lép, úgy gesztikulál. Úgy indulatos és úgy derűs, mint Te, Kamilló. Olyan a mimikája, mint a Tiéd. A Requiemed a Te hangodon énekel. Requiemedben, Kamilló, magától értetődő, természetes minden hang - nem organizált, hanem organikus. A remekmű evidensként mutatja fel azt, ami épp a szerző munkája nyomán lesz azzá.
Az Artisjus vezetősége nevében mondom: számunkra megtiszteltetés, hogy megtisztelhetünk e díjjal.
|
