Merényi Judit, az Óbudai Társaskör igazgatója

- Az Óbudai Társaskör szimbiózisban él a Liszt Ferenc Kamarazenekarral, hiszen 1990 óta itt található az együttes próbaterme, és a Társaskörben rendszeresen föl is lép a zenekar. Nem meglepő hát, hogy a Zempléni Művészeti Napokon is közösen vettetek részt és most közösen szálltatok ki. Hogyan kezdődött a fesztivál története?

- Úgy, hogy Rolla Jancsi azt mondta: csináljátok. Indult az egész négymillió forinttal, ennyit adott az Antenna Hungária Rt. Ezt a fesztivált ők hozták létre, és sokáig egyedüliként tartották fönn, amíg János ki nem jelentette: ideje, hogy az állam is részt vállaljon a költségekből. Akkor kezdtünk pályázni a Nemzeti Kulturális Alapnál. Így állt mellénk az NKA, majd a kulturális miniszter is. Előfordult, hogy a Gazdasági Minisztérium - időben kiírt - pályázatát is sikerült elnyernünk. Körülbelül a 8-9. fesztiválra sikerült elérni, hogy fele-fele arányban, 15-15 millióval finanszírozta a Művészeti Napokat az Antenna Hungária Rt. és az állam. Ekkor vált igazán látványossá. Időtartama is bővült: három-négy napról egy hétre, s egyre több helyszín kapcsolódott be. A kultúra finanszírozásában egészen új jelenség volt, hogy egy cég kezdeményezett egy eseménysorozatot, és ehhez társult az állam - nem pedig fordítva. Érdekes, hogy a 12 év alatt az Antenna Hungária Rt. négy vezérigazgatót "fogyasztott el", de mindegyikük tovább vitte a fesztivált.

- Nem kevés fáradság lehet ezt Budapestről szervezni; gondolom, emiatt kapcsolódott be a munkába a sárospataki Művelődés Háza.

- Igen, nálunk valamennyi munkatárs az előkészítésen dolgozott szabadidejében és a szabadsága alatt. Nem hivatalos munkaidőben. Az ottani lebonyolításra pedig a zempléniek kapcsolódtak hozzánk. Remekül.

- A város átvállalt valamennyit a költségekből?

- Nem. A sárospataki önkormányzat a Művelődési Házat támogatta, amely tevékenyen részt vett a Művészeti Napok lebonyolításában, s erre kapott a várostól egy összeget. A megyétől három éve kaptunk egymillió forintot, tavaly 1,3 milliót, aminek az volt a feltétele, hogy az egyébként már Abaújba eső Kékeden, a kastélyban is rendezzünk programot. Az idén semmit sem kaptunk a megyétől, csupán bátorítást, hogy adjunk be pályázatot a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mecénás Alaphoz, ami persze nem abból a célból jött létre, hogy egy budapesti bejegyzésű alapítványnak ítéljen meg jelentős összeget a helyi születésűek rovására. Legkevesebb ötmillió lett volna, amivel kezdeni tudtunk volna valamit, hiszen az idei, karcsúsított fesztivál is 37 millióba került. Nem éreztem sem reálisnak, sem etikusnak, hogy ott ekkora összegre pályázzunk.

- Azért szálltál ki, mert Rolla János is kiszállt?

- Fordítva. Én szóltam neki, hogy nem szeretném megszervezni a 13. fesztivált.

- Ezek szerint te robbantottál. Milyen szerencse, hogy veled kezdtem a beszélgetéseket.

- Én is örülök, mert így sok lábra kapott pletykát cáfolhatok. Például azt, hogy az Antenna Hungária Rt. nem hajlandó tovább finanszírozni a fesztivált; hogy Rolláék a ráfizetés miatt hagyták abba; hogy kifúrtak bennünket stb. Nem igaz. Hatalmas új munkát kaptam Óbudától, ahol 33 éve dolgozom, ahol díszpolgár vagyok, amelynek intézményét vezetem: az Óbudai Nyár háromhónapos rendezvénysorozatát. Ebbe nem fér bele sem az egyhetes zempléni program, sem a megszervezése. Az Óbudai Nyár a könyvhéten indult, és szeptember 20-án a Liszt Ferenc Kamarazenekar hangversenye zárta le a 33 rendezvényből álló sorozatot. Egyrészt kutya kötelességem a III. kerületi Önkormányzat által rám rótt feladatot a lehető legjobban ellátni, másrészt szívesen is teszem. Ez az életem, erre szerződtem 1970-ben, amikor ebbe a házba jöttem dolgozni. Tizenkét év alatt a Zempléni Művészeti Napokkal erőinkhez és lehetőségeinkhez képest létrehoztunk valamit, minőséget tettünk le az asztalra - nem akarom értékelni, de ennek a fesztiválnak itthon és külföldön egyaránt rangja van. Nem lenne tisztességes, ha félgőzzel csinálnám. Amit eddig a fesztiválért tettem, kultúraközvetítés volt, nem valamiféle buli. Most pedig továbblépek, másik feladatot vállalok.

László Géza, az Antenna Hungária Rt. vezérigazgatója

- Mindennapos, hogy olyan nagy cégek, mint az önöké, szponzorálják a kultúrát. De általában fővárosi eseményeket, nemzetközi fesztiválokat, nagyzenekarokat támogatnak. Miért érte meg önöknek egy regionális rendezvény szponzorálása, és miért éri meg ezután is? Hiszen tudtommal folytatják a támogatást.

- Nem annyira szponzorálás ez, mint mecenatúra. Kezdetben mindenképpen így volt.

- De hiszen egyedüli fönntartók, sőt létrehozók voltak.

- Az Antenna Hungária Rt. nagy telekommunikációs szolgáltató vállalat. Fontos felmutatnunk, hogy támogatjuk a nemzeti kulturális értékeket, ráadásul konzekvensen, sok éven át. Ez valóban fontos az arculatunk szempontjából. Én ezt örökségként kaptam az elődeimtől, és mindanynyian szívügyünknek tekintettük. Igyekeztünk persze publicitásra is szert tenni mindezzel, mert úgy vélem, mindez az Antenna Hungária Rt.-nek is termel értéket. Ma, ha valaki megvizsgálja, hogyan kapcsolódik össze cégünk a Zempléni Művészeti Napokkal, szerves kapcsolatot talál, és ez köztudottá is vált a tizenkét év során. Azzal, hogy tartunk beharangozó és utókoncertet is, azzal, hogy folyamatosan kommunikálunk a rendezvényről, hidat próbálunk építeni Zemplén és Budapest között, s mára ez sikerült is, hiszen rengeteg budapestit vonz a fesztivál. Továbbá itt nem egyszerűen kulturális értékek születnek, ez ugyanis alulfejlett, sőt mindinkább leszakadó vidék, amiből az következik, hogy az idegenforgalomnak hatalmas a jelentősége. Ha tehát mi főszezonon kívül tudunk oda látogatókat vonzani, akkor ez sok hasznot hajt, szükséges az életben maradáshoz. Így gazdasági s egyúttal kulturális misszió is, amit végzünk. Ez fontos a cégnek, s személy szerint nekem is.

- Ezért viszik tovább a jövőben is. Vagyis hídszerepük abban is megnyilvánul, hogy összekötik a lezárult 12 évet és a jövőt.

- Rolla János és az Óbudai Társaskör mellett mi voltunk a harmadik pillér. Ha ezt is kihúzzuk, összedől az építmény. Kár lenne érte. Ezért tavasszal, amikor Rolla János és Merényi Judit közölte elhatározását, ahelyett hogy elegánsan kiszálltunk volna, amire akkor jó lélektani pillanat kínálkozott, úgy döntöttünk, megóvjuk a létrejött értéket. Adunk még egy esélyt, ezért összesen még egy évre elvállaltuk a folytatást. Segítünk a megújulásban.

- Egy év? Még egy esély? Némi bosszankodást, kis ingerültséget vélek kihallani ebből.

- Amikor az első időszakban jártunk, a magyar állam annyit adott, amennyit mi. Sajnos az eddigi 50-50 százalékos támogatásból az állam visszahúzódott 25 százalékra. Másrészt abban a régióban is sok cég erősödött meg annyira, hogy tudna némi áldozatot hozni a saját térségében zajló fesztiválért. De nem teszi senki. A város és a megye sem segít. Sokat tárgyaltam mostanában polgármesterekkel, abból a célból, hogy ezen gyökeresen változtassanak. Mi számítunk a helyi kezdeményezésekre, amennyiben beleillenek a fesztivál logikájába, szellemiségébe. Ám sokkal több támogatásra, anyagi segítségre van szükség helyi szinten. Meg kell érteniük az ottaniaknak, hogy a fesztivál nem maradhat örökké pesti adomány. Nekik is tenniük kell érte. Ezért ad az Antenna Hungária Rt. még egy évet, hogy meglássuk, változik-e a helyzet. Ha azt látjuk, változik a helyi, önkormányzati és az országos politika, akkor mi is tovább támogatjuk a Zempléni Művészeti Napokat.

Még egy szempontunk volt az egyéves határidőnél: az Antenna Hungária Rt.-t jövőre privatizálják. Biztos vagyok benne, hogy az új igazgatóság is arra fog törekedni: olyan rendezvényben vegyen részt, amely fejlődik, virágzik, dinamikus - és nem sorvad, nem áll egyre gyengébb lábakon. A fesztivál egyike az ország legrangosabb művészeti rendezvénysorozatainak. Nem hiszem, hogy ne volnának rajtunk kívül is mozgósítható helyi és központi források a továbbvitelére. Ha a konkrét számokat nézzük, világosan látszik a tendencia: az egész program költségvetése - noha a fesztivál időben és térben is terebélyesedett - jelentősen kisebb, mint pár évvel ezelőtt. Azt mondom, most jött el a pillanat, amikor ezt minden érintettnek végig kell gondolnia, és cselekednie kell.

Szeretném leszögezni, hogy a Liszt Ferenc Kamarazenekarral és az Óbudai Társaskörrel példaértékűen jó volt és most is jó a viszonyunk, semmiféle veszekedés nem áll a változások mögött, csak az elmondottak. Mindaddig, amíg hiszek abban, hogy ez a fesztivál mindenki számára értéket termel, nem szabad hagyni, hogy meghaljon. Ahhoz, hogy kiszálljunk, nyomós okok kellenek, de ha ezek bekövetkeznek, megtesszük. Most azonban úgy látom, mindenki megértette a problémát, és mindenki erejéhez mérten a zsebébe nyúl - helyi és országos szinten is. Remélem, hogy az NKA és az NKÖM is így tesz. Hiszem ezt azért is, mert ezekről a helyekről is látogatják a fesztivált... És ez viszonylag olcsó eseménysorozat; megéri támogatni...

Stumpf Gábor, a sárospataki Művelődés Háza munkatársa

- Milyen szerepet tölt be Sárospatak, a megye és a környék életében a fesztivál?

- Amikor 1991 tavaszán először leültünk Rolla Jánossal, egyetlen Liszt Ferenc Kamarazenekar-koncertet terveztünk, hiszen a kamarazenekar mindaddig nem csak Patakon, de az egész Zemplénben sem szólalt még meg. Mi évek óta terveztük a meghívásukat. Ám mire Rolla János megérkezett, már bejárta Zemplént, és lelkesedett a helyekért, amelyeket látott. A vidék inspirálta a fesztivált - ez minden reménységünket felülmúlta. A pénz miatt éppen kétségbeestünk volna, de addigra ő már megszerezte az Antenna Hungária Rt.-t mint szponzort. Számunkra az egész műfaj és maga az összművészeti fesztivál (amivé mára vált) is teljesen új volt. Bele kellett tanulnunk. Teljes szívünket beleadtuk. Az első évben négy helyszínnel indultunk: Sárospatak, Sátoraljaújhely, Szerencs és Karcsa. A lebonyolítást teljes egészében a pataki Művelődés Háza (melynek két évvel ezelőttig igazgatója voltam) végezte, itt helyben. Rutin híján mindez sok izgalommal járt. Még a színpadot is magunk építettük a várudvaron, a világítást is mi szereltük. Nem állítom, hogy minden profi módon sikerült, de a célnak megfelelt.

- Mikor jött el a további helyszínek bekapcsolásának ötlete?

- Ez első pillanattól szerepelt az elképzelések között. Szebbnél szebb helyek kínálták magukat, noha sokuk felújításra szorult. Rolla János szólt először, hogy a mesés, ám katasztrofális állapotú füzérradványi Károlyi-kastélyt is jó volna bekapcsolni, ám ehhez fel kellene újítani, nehogy elpusztuljon egy hatalmas érték. Most készült el a mádi zsinagóga felújítása. A határon túli területek bevonását is korán terveztük, így jutottunk el Kassára, Királyhelmecre stb.

- Mérhető volt-e az érdeklődés növekedése a helyiek között, a megye, illetve az ország más tájain?

- Határozottan. Évről évre nő a látogatók száma. Mindenhonnan érkeznek, persze maga a Liszt Ferenc Kamarazenekar óriási vonzerőt jelent. A törzsközönség már várja az augusztusi fesztiválhetet. Kezdettől fogva a külföldi előadók is hírét vitték a világba.

- Érezhető-e, hogy a fesztivál hozadékaként az év többi részében is megpezsdült a régió kulturális élete?

- Feltétlenül. Maga a Művelődés Háza is érzi ezt, noha nem fő helyszíne a fesztiválnak. De ennek hozadéka a Dixieland és Blues Fesztivál 1998 óta, amely új réteg érdeklődését vívta ki. Ráébredt a város, hogy a kulturális élet bővüléséből a vendéglátás is hasznot húz. A szálláshelyek és éttermek hatalmas fejlődésen mentek át. A város is megszépült; szembeszökően virágos város lettünk.

- Mindennek fényében egyre kevésbé értem, hogy a város, illetve a környék önkormányzatai miért nem támogatják anyagilag a fesztivált.

- Ez az első pillanattól kezdve probléma. A térség azonban rendkívül hátrányos helyzetű. Patakon ma is húsz százalékos a munkanélküliség. Az önkormányzatnak nincsenek nagy lehetőségei. Képviselőként azonban biztosra veszem, hogy ha a kérdés úgy kerül napirendre, hogy a fesztivál léte függ tőle, a város nyilván kinyilvánítja a további működtetés szándékát. Nagyságrendekkel kisebb összeget tud erre fordítani, mint az Antenna Hungária Rt., de tárgyalni kell. A többi település nevében persze nem beszélhetek. Mégis feltétlenül bízom abban, hogy a fesztivál tovább él a jövőben is.

Hollerung Gábor, a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar vezetője

- Talán nem világos mindenki előtt, hogy ön nem mint zenekarvezető vesz részt mostantól az eseményekben, és nem is a Liszt Ferenc Kamarazenekar helyét veszik át, hanem az Interkultur Hungaria Kht. rendezvényszervező cég fejeként lép az Óbudai Társaskör helyére, és a szervezést végzi majd.

- Igen, de azért nem ennyire egyszerű a helyzet. Amikor Merényi Judit tavasszal bejelentette, hogy abbahagyja, az Antenna Hungária Rt. megpályáztatta a szervezői helyet. Olyasvalakit kerestek, akinek az elképzelései mögött a megfelelő technikai háttér is rendelkezésre áll, hisz álmodni mindenki tud, de a megvalósításhoz apparátus is kell. Mögöttem áll egy ilyen, szervezésben tapasztalt Kht., ugyanakkor van a kezemben egy hivatásos zenekar - a Dohnányi -, egy hivatásos kórus - a Honvéd -, egy jó amatőr énekkar - a Budapesti Akadémiai Kórustársaság -, és nemzetközi kapcsolatokkal is rendelkezem, hiszen sokat dolgozom külföldön. Az Antenna Hungária Rt.-vel egy évre kötött házasságot a Kht.

- Önök is csak egy évre vállalták?

- Hiába is akartuk volna most hosszabb távra vállalni - logikusan mi is próbának tekintjük ezt az évet, több szempontból is.

- Ennek anyagi feltételeiről László Géza már beszámolt. Melyek az egyéb szempontok? Együttesei, gondolom, fellépnek majd.

- A fesztivál mottója ez lesz: tradíció és megújulás. Szeretnénk megőrizni mindazt, ami komoly érték volt: a színvonalat, Rolláékat, a művészi rangot, és azt a kettőséget, ahogy a művészettel összefonódott a régiófejlesztés, mert ez példaértékű. Ám változtatnánk is. Az Antenna Hungáriával közös álláspontunk, hogy jó lenne, ha a jövőben nem egyetlen művész, művészeti műhely nevéhez kötődne a fesztivál. Ezért a Dohnányi szívesen társulna a Danubia Ifjúsági Zenekarral, Héja Domonkossal mint partnerrel. Óriási lehetőség, ha két fiatal, sikeres, ám sok tekintetben megoldatlan létű, mostoha sorsú zenekar egymást erősítve vehetne részt a Fesztiválon, és ezzel markánsabb helyet vívna ki a zenei életben. Egyszersmind vállalható költséggel két nagy szimfonikus zenekar jelenik meg Zemplénben. Létrehoztunk egy kuratóriumot: kettőnkön kívül Batta András és Gőz László a tagjai. Ok függetlenek, nem tartoznak semmilyen zenei táborhoz. Szeretnénk találni a régióból is egy megfelelő személyiséget, aki segítségünkre lesz. Az én szerepem is elég különleges. Miután sosem tartoztam a magyar zenei élet dédelgetett személyiségei közé, sőt inkább a kiátkozottak sorsa az enyém, emiatt sok támadásnak leszek én és rajtam keresztül esetleg maga a fesztivál is kitéve. Már most hallani sok ilyen hangot. Én azonban nem tartok ettől. Az elmúlt években - mivel a zenei élettől nem sok segítségre számíthattam - megtanultam az önállóságot, létrehoztam egy csapatot, amely mögött sok rangos nemzetközi és hazai esemény, kórusversenyek, fesztiválok, kórusolimpia stb. megrendezése áll. Reményeim szerint mára professzionálissá lett a cég, nem félünk a nehézségektől. "Kell egy csapat" - nekünk ez megvan. Megtanultuk "kiszolgálni" a rendezvényeket, a közreműködőket, a közönséget. Megtanultuk, hogy egy fesztiválhoz nemcsak maga a zenei esemény tartozik, hanem a vendéglátás is. Az a cél, hogy mindenki jól érezze magát. Ezért tizenöt éve turizmussal is foglalkozunk, vagyis teljes körű szervezést látunk el.

- További újítások?

- Szeretnénk fiatalítani a művészi koncepciót is: néhány olyan dolog is bekerülne, ami eddig nem volt jelen, a világzenétől a jazzig. Emészthető kortárs zenét is szeretnénk. Gondolunk a napok tematizálására is. Szeretnénk jobban hangsúlyozni a fesztiváljelleget, életet lehelni a városba is. Nem vásáriasodást akarunk persze, hanem egész héten működő fesztiválutcát, egy éjjel is nyitva tartó "kultúrkocsmát", ahol a koncertek után beszélgetni lehet. A célirányos nyugati marketinget szeretnénk meghonosítani. Talán a helyi vállalkozásokat is sikerül élénkíteni, és megérzik mindebben a lehetőséget. Reményeim szerint mindannyian hasznot húzunk a tradícióból és a megújulásból is.

Rolla János, a Liszt Ferenc Kamarazenekar vezetője

- Meghívtak egy koncertre, te körülnéztél a megyében, és kész volt a fesztivál ötlete.

- Az megvolt, és a hely is, melyet mint elmaradott területet szándékosan be akartunk kapcsolni az ország kulturális vérkeringésébe, és egyúttal gazdaságilag, turisztikailag is szerettük volna fellendíteni, ám pénzünk nem volt. Akkor találkoztam véletlenül Bartha Józseffel, az akkor Műsorszóró Vállalat (a mai Antenna Hungária Rt.) igazgatójával, aki azonnal felkarolta az ügyet. Nagyszabású terveink voltak. Létrehoztunk egy kuratóriumot: tagjai Merényi Judit, Várbíró Judit, Petrovics Emil, Szirányi János, dr. Tamásy Sándor és én. Külön ezekre az alkalmakra összeállított, új programokat vittünk, új darabokat tanultunk be, rangos művészeket hívtunk meg. Fischer Annie-val és Richterrel is megállapodtunk már, de sajnos meghaltak, mielőtt vendégszereplésükre sor kerülhetett volna. Zemplénben játszottunk először Sukkal, Starker Jánossal, vagyis olyanokkal, akik számunkra is új partnerek voltak.

- Tehát szó sem volt konzerv műsorokról. Nem bulizás volt.

- Hihetetlenül kemény munka volt, amihez hozzájárult a szervezés és az ottani számtalan váratlan feladat, a protokoll és reprezentáció. Lassan túlnőtt rajtunk az egész. Napi három próba mellett a végén már arra sem maradt időm, hogy más programokra elmenjek. Ráadásul bekapcsoltuk Szlovákiát is, hívtunk ottani művészt, átjártunk koncertezni - egyre több lett a feladat.

- Ezért hagytátok abba?

- Igen. Jó szívvel, becsülettel nem lehetett tovább vállalni, ha azt akartuk, hogy a színvonal ne csökkenjen.

- Ha Merényi Judit nem száll ki, maradtok?

- Régóta gondolkoztam már ezen, sőt, egyszer kicsit meg is sértődtem, amikor év közben, februárban elmentünk Sárospatakra koncertezni egy rendkívüli, fiatal olasz csellistával, Enrico Dindóval, és ötvenen ültek a nézőtéren. Akkor megkeseredett a szájam íze. Megdöbbentő élmény volt, hiábavalónak tűntek az addigi erőfeszítések. A város nem pezsdült meg. A nyári érdeklődés zömét az odalátogatók adják, a helyiek alig reagálnak, a város utcái sem pezsegtek, csak mi csináltunk egy kis felhajtást.

- Ugyanezt látom más helyszíneken is: a soproni vagy fertődi zenei fesztiválokon csak elvétve akadnak helybeliek, osztrákok és budapestiek adják a közönséget.

- Csalódás. Mint az is, ahogy a helyi értékek, műemlékek, kastélyok pusztulnak. Igaz, most elkezdődött egy-kettő felújítása, de ez elenyésző mennyiség. A helyiek kicsit ránk hagytak mindent. Nem sikerült megmozdítanunk az ottani közvéleményt. Nem akarom nagyon részletezni, de az Alapítvány, amely ezt a fesztivált működtette, bizony sokszor ráfizetett, és a mi zenekarunk is. Hét éven át honorárium nélkül játszottunk. Erre az időszakra nem vállaltunk semmilyen fellépést, így vesztettük el teljesen például a spanyol piacot. Nem hogy hasznot nem hozott a tíznapos kemény munka, hanem nagy anyagi áldozatot hoztunk érte. A helyiek meg elfogadták, mint egy ölükbe pottyant ajándékot. Van több fal is tehát, amelyet nem sikerült áttörni. Biztos, hogy szemléletváltásra lesz szükség a jövőben. Belefáradtunk a pénzért való kuncsorgásba, a pályázatokba is, ráadásul legalább a duplája kellene annak, amit összekalapoztunk.

- Mindezek ellenére fölléptek a jövőben is.

- Nem mindezek ellenére. Szívesen. Szerettük, szeretjük. Csak meghaladja már az erőnket. És kissé csalódottak vagyunk, hogy ezt a szellemiséget, amit annyi szeretettel és áldozattal teremtettünk meg, az alapítókon kívül nem karolta föl az évek alatt szinte senki.