A Muzsika olvasóinak nem kell bemutatni Székely Andrást. Nemcsak
azért, mert zenetörténész, zenei szerkesztő és rendező, a Zenetudományi és a
Haydn Társaság elnökségi tagja, hanem azért sem, mert hosszú éveken át a lap
munkatársa, majd főszerkesztő-helyettese is volt. Hat évvel ezelőtt adott hírt
róla a Muzsika, hogy őt választották meg a Nemzetközi Telemann Társaság elnökének.
A posztot azóta már a harmadik választási periódusban tölti be, most pedig abból
az alkalomból beszélgetünk, hogy szeptemberben Telemann-hétre kerül sor Budapesten.
- Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy Telemann nevű zeneszerző, akit a
maga korában igazán jó nevű komponistaként ismertek. Manapság nem az. Sok mindent
szabad vele csinálni, csak egyet nem: összehasonlítani Bachhal. Mint ahogy soha
nem jut eszünkbe összehasonlítani a töltött káposztát az aranygaluskával. Két
külön világ. Még azonos műfajú műveiket sem szabad összevetni, mert Lipcsében
teljesen mások voltak a liturgia előírásai, mint Frankfurtban vagy Hamburgban,
ahol Telemann működött. Más szerepet játszott ugyanaz a műfaj.
- Miért nem eleven ma Telemann a zenei világban? Más zenét írt, de a másság
nem feltétlenül jelent minőségi különbséget.
- Rossz a sajtója. 150 éve rossz. Már Spitta elkezdi őt kritizálni, az 1873-ban
megjelent Bach-életrajzában. Összehasonlítja Bachot és Telemannt, példaként
szembeállítva két kantátát, ám a "Bach-kantátáról" később kiderült, hogy szintén
Telemann írta... Kérdezem ezek után: nem arról van-e szó, hogy (a vitathatatlanul
egyedülálló) Bachnak jobb a sajtója? Ennek következtében amióta "modern" zenefilológia
létezik, azaz 1850 óta, amikor az első Bach-összkiadás megjelent, Telemann halmozottan
hátrányos helyzetű zeneszerző. Ráadásul a lemaradás napról napra nő, hiszen
Bach esetében már a második összkiadás végénél járunk, míg a Telemanné el sem
kezdődött. Még nem is álmodunk róla! Telemannt a világ lebecsüli - csak épp
nem egészen tudja, mit becsül le. Teljes műjegyzéke is csak három éve létezik.
A vokális művek jegyzékéről tudjuk, hogy nem jó, de ahhoz nem is mer senki hozzányúlni,
mert létezik egy 1941-es doktori disszertációra épülő valamilyen műjegyzék,
aminek a tökéletesítése anyagilag lehetetlen. Ehhez ugyanis egész Németországot
és fél Európát be kellene utazni.
- Hatalmas az uvre.
- Szokták mondani, hogy nagyobb, mint Baché és Händelé együtt, de ez sem lehet
az értékítélet alapja. Az NDK-nak több sem kellett, mint hogy ezt az elhanyagolt
szerzőt - magdeburgi születésű lévén - kisajátítsa. Bár a városba iskolás évei
után soha nem tért vissza (legfeljebb egy futó látogatásra), ám ettől ő még
az NDK saját komponistája lett. Ezelőtt úgy negyven évvel létrehoztak egy kis
munkacsoportot (Telemann-Zentrum der DDR), magdeburgi székhellyel. Csodák
csodája, ez olyan műhely volt, amely azzal politizált, hogy csak Telemannt kutatta.
Vezetője egy akkor fiatal muzikológus, Wolf Hobohm lett. Pillanatnyilag
alighanem náluk érhető el és tekinthető meg a világon a legtöbb Telemann-mű.
Sok kompozíciót kéziratból rendeztek sajtó alá; szólamokból, több helyen fellelhető
partitúrák összevetéséből állt össze az anyag.
Amikor a német újraegyesítés bekövetkezett, a német tudományos és művészeti
akadémiák (mert több is van belőlük) áttekintették a zenei-tudományos intézményeket,
és azt a verdiktet hozták, hogy Bach: Lipcse, Händel: Halle, Telemann: Magdeburg.
Így ez a város lett a nemzetközi Telemann-kutatás központja. A Zentrum mellett
1991-ben nemzetközi Telemann Társaság alakult. Ma mintegy 130 egyéni és 12 testületi
tagja van. Elnöknek akkor Martin Ruhnke professzort választották meg,
aki a legnagyobb Telemann-szaktekintély volt: sok egyéb mellett ő írta például
az MGG és a Grove-lexikon Telemann-szócikkét.
- Őt követed ebben a tisztségben, 1996-tól.
- Az én munkásságom e tárgykörben összehasonlíthatatlanul kisebb ugyan,
ám jól ismerték német területen. Most márciusban harmadszor választottak meg
egy újabb három éves periódusra. A Zentrum vezetője, Hobohm januárban nyugdíjba
ment, helyén most megbízással (tehát kinevezve, nem választva) Carsten Lange
dolgozik három állandó munkatárssal.
- A tiéd társadalmi pozíció?
- Igen. Mint szinte minden egyéb tevékenységem is. De - a megtiszteltetésen
kívül - vannak előnyei: a kapcsolatrendszer és az utazás németországi fesztiválokra,
kutatási helyekre, amelyek egyébként számomra elérhetetlenek lennének. Kapcsolatom
a Telemann-kutatással egyébként úgy kezdődött, hogy a Magyar Zeneművészek Szövetségéhez
az 1970-es években minden évben érkezett egy meghívás a hallei Händel-Festspielére.
Többször engem küldtek, s onnan ismertek a Telemann-kutatók. 1981-ben ünnepelték
Telemann születésének 300. évfordulóját: nagy fesztivált rendeztek Magdeburgban,
amelyre itthonról én mehettem, hiszen már Halléban is beváltam... Ettől kezdve
vált rendszeressé a közös munka. Közben itthon a Hungarotonnál fölvettük A
türelmes Szókratészt- majd a Brockes-passiót, ez is erősítette a
kapcsolatot. Már az egyesült német Telemann-Zentrumtól kaptam aztán felkérést
a Telemann-önéletrajzok lefordítására (a munka 1996-ban jelent meg), és már
ekkor felmerült, hogy milyen érdekes lenne, ha a Telemann-Zentrum munkatársai
egyszer ellátogatnának Budapestre.
- Ez érett be mostanra?
- Tisztázatlanok voltak az anyagi feltételek. Végül az általam Telemann-hétnek
nevezett rendezvénysorozatot a Zeneakadémia és a Zenetudományi Társaság közösen
rendezi az NKA támogatásával, a magdeburgiak pedig szereznek egy szponzort az
útiköltségekre. A találkozó szeptember 16-án, kedden kezdődik, és péntekig tart
a Régi Zeneakadémia Liszt-termében. Mind az öt tudományos munkatárs, beleértve
a már nyugdíjas Hobohm doktort is, tart egy két, két és fél órás nagyelőadást
a maga témakörében, demonstrációval. Az előadások egyben szemináriumok is. Bárki
megszólalhat, ezért az előadókat megkértem, ne hozzanak megírt szöveget. Mindannyian
gyakorlott előadók, számukra nem okozhat gondot az improvizálás. Mivel nálunk
Telemann vokális zenéje még annyira sem ismert, mint az instrumentális, kértem,
ezt állítsák fókuszba. Telemann operáit Magyarországon senki nem ismeri, egyházi,
világi vokális termését sem. Pedig írt mintegy 1800 (ezernyolcszáz!) egyházi
kantátát! Igaz, Kijevből most előkerült 200 további, eddig nem publikált egyházi
kantáta is... Nem két passiót írt, hanem 48-at, mert minden évben szerzett egy
újat (és mindegyik egészen más). Ezekből 23 máig fennmaradt. Nálunk a Brockes-passió
mellett egyet ha eljátszottak. Kinyomtatott kotta is csak ezekből áll rendelkezésre.
Születtek emellett kisebb és nagyobb világi és egyházi oratóriumai, némelyik
partitúrája már itthon is hosszú évtizedek óta megismerhető. Érdemes tehát az
előadóknak erről beszélniük.
- Hangversenyek?
- Az előadások mellett két koncertet tartunk, ennyit engedhetünk meg magunknak.
Ratkó Ágnes, a szegedi régizene-tanszék csembalótanára klavichordozni
fog. Telemanntól maradt 36, szóló billentyűs hangszerre írott fantázia: 12-12
német, francia, olasz. Ágnes ezekből válogat. Egy másik koncerten a francia
neve ellenére magyar L'Éclisse együttes játszik, amely két éve a Telemann
Társaság első nemzetközi kamarazene-versenyén 3. díjat nyert Magdeburgban. Minden
délután rendezünk műbemutatót is, lemezekkel.
- Kiknek szól a rendezvény?
- A zenetudományi tanszak hallgatóinak; a részvétel aláírási kötelezettséggel
is jár. Ezenkívül persze meghirdettük zenei fórumokon, a Goethe Intézetben,
és meghívtuk az egyházzenei tanszakot és a doktoriskolát. Sajnos ugyanerre az
időre esik egy amerikai Dufay-kutató kurzusa is, s ez némiképp megosztja a közönséget.
30-40 főre számítok szemináriumonként.
- A belépés ingyenes?
- Igen.
- Ennyit a Telemann-napokról. Ám most is nagy munkában zavartalak meg. Min
dolgozol éppen?
- Sok mindenen. Először is: évek óta készítek egy Quantz-fordítást. Johann
Joachim Quantz Nagy Frigyes udvari zeneszerzője volt, az egyetlen ember, aki
bírálhatta(!) a király kompozíciós tevékenységét. 1752-ben németül és franciául
is megjelentetett egy fuvolaiskolát, amely máig nélkülözhetetlen kézikönyve
(kellene hogy legyen) a mindenféle régi zenét játszóknak. Ugyanúgy, mint Carl
Philipp Emanuel Bach zongora- vagy Leopold Mozart hegedűiskolája.
- Leopold Mozart-fordításod már megjelent.
- Igen, és el is fogyott mind az ötszáz példánya.
- Tehát Quantz. Ezenkívül?
- Folyamatosan dolgozom egy Telemann-kantátaévfolyam kiadásán. Ő a kantátákat
nem egyesével írta, hanem stílusban és szerkezetben összetartozó évfolyamonként;
egy évfolyam 72 kantáta, azaz az 52 vasárnap és 20 további egyházi ünnep: karácsony
másnapja, vízkereszt stb. Az 1748/49-es évre megjelent kantátákon dolgozom.
Ezeket már nem (a kottakiadással is foglalkozó) Telemann tette közzé, hanem
egy sziléziai zeneműkiadó, amelyik megbízta őt a munkával. Minimális létszámú
együttesre komponálta őket, azaz minden vidéki templomban előadhatók voltak:
egy énekes, két hegedű és orgona már elég hozzájuk. Ha van kórus, a kantáta
elején és a végén énekelheti a korált, ha nincs, ez a feladat a szólistára marad.
Az öt legnagyobb ünnepre reprezentatívabb darabok szólnak, négy szólistával
és két trombitával. 15 kantátával készültem el a 72-ből. Nincs korabeli partitúra,
a művek szólamokban jelentek meg. A 72 kantáta minden szólama egyetlen helyen
található meg együtt: Schwerinben. Fénymásolatot kaptam tőlük. Egyszer jutott
rá időm, hogy Halléból elvonatozzam oda, ki volt készítve a teljes anyag, két
órám volt, hogy belenézzek, azután vissza a vonatra. Azonban most már tudom,
milyen az eredeti, hogyan jelentek meg, milyen kötésben. Számítógépbe írom a
szólamokat, s amivel kész vagyok, küldöm Magdeburgba. Eddig egyet adtak elő
a 15-ből.
- Ezt is "társadalmi munkában" csinálod?
- Igen. Ezenkívül 1999 óta megbízás alapján szerkesztem a Magyar Zenét,
ami harminchat éven át Breuer János munkája volt. Jók a visszajelzések,
olvassák a folyóiratot, örülök neki. És van még egy munkám. Megkeresett egy
egyesület, amely az Informatikai Minisztérium pályázatára a 18. századi magyar
rezidenciális, főúri életet bemutató - példaként Eszterházát és az Esterházyakat
használó - honlapot készít. A zenei rész szerkesztését akarták rám bízni. Azt
sem tudtam, eszik-e vagy isszák a weboldal-készítést, de hosszas fejtörés után
támadt egy jó ötletem. Talán sikerült jól elkapnom a dolog lényegét. Most ezen
is dolgozom. Haladni kell a korral...
|