1998 óta egy kivételével minden nyáron részt vettem a Földvári Napokon. Ne értsen félre az Olvasó: annyira azért nem vagyok nagyképű, hogy az előbbi kijelentést jelzésértékűnek szánjam. Legfeljebb magamat emlékeztetem ezzel arra: valamit bizonyosan tud Földvár, ha ennyi idő után sem enged vonzásából. Motívumaim évről évre változtak, s mindig akadtak - hogy stílszerűen fogalmazzak - "zenén kívüliek" is. Mindenesetre idén szerepelt köztük először a tudósítás penzuma.
Földvár persze mindenekelőtt találkahely - s hadd említsem meg anyagiasan, hogy az ott-tartózkodást támogató ösztöndíj valóban lehetővé teszi, hogy mindenféle illetőségű, korú, rendű s rangú zenész vagy zeneközeli ember számára az lehessen. A találkák hangulatát ha nem is kormányozza, de a háttérből jelentősen befolyásolja két tényező: az időjárás és az esti koncertek után kancsókban felszolgált házi bor és pogácsa minősége. Ami az időjárást illeti, azzal bizony évek hosszú során át kevés szerencséje volt a földvárazóknak. Éppen a Balaton mellett megtapasztalni, hogy milyen is a júniusi ősz - frusztráló egy kicsit. Tavaly viszont a tetőző kánikula tette próbára koncentráló képességünket az esti hangversenyeken. Az idei időjárási viszonyokat ideálisnak ítélem. Angol hidegvér híján is lehetett fürödni a tóban, de a meleg sem fejtett ki szignifikáns szellemtompító hatást. A borral kapcsolatban javuló tendenciáról számolhatok be; a pogácsa-komparatisztikától - nem akarván visszaélni az Olvasó figyelmével - e helyütt eltekintenék.
A Földvári Napok diszkrét bája - s most a diszkrétet is és a bájt is komolyan gondolom -, avagy - még keresetlenebbül fogalmazva - sajátszerűsége előttem ezúttal is a zenés irodalmi esten tárult fel. Kint ül, illetve áll a színpadon Jeney Zoltán, Vallai Péter, Lukin Zsuzsa és Klenyán Csaba. Lukin Zsuzsa Tandori, Weöres és Orbán Ottó verseire komponált Jeney-dalokat énekel a szerző kíséretével; Vallai pedig Petri, Tandori és Orbán költeményeiből ad elő. Figyelnek egymásra, s mi rájuk figyelünk; meg a melankólia és az irónia sajátos vegyülékére; Vallai széles gesztusaira és Jeney dalainak varázslatosan pontos megformálására. Lukin Zsuzsa ritkaságszámba menően tisztán intonál, de éneklése eleinte nem ragad magával. Aztán elérkezik az Orbán Ottó versére komponált dal, a "Hallod-e, te sötét árnyék", s úgy tűnik, csoda történik; nevezhetem átszellemülésnek vagy az önnön határainkon való túllépés pillanatának is. Megtörténik az, amiről tudjuk, hogy nem történhet meg: az előadói puritanizmus - vagy gyakorlatiasabban fogalmazva: az előadói eszközök behatároltsága -, valamint a művel való habozás nélküli, önfeladó azonosulás az inter-pretáció anyagszerűségét megkerülve mintha magához a mű ideájához érne el. Persze az atmoszférához hozzátartozik Földvár, ahová annak idején, az utolsó időkben Orbán Ottó is eljött. S beszélni kell még az estét lezáró bemutatóról, Jeney Wohin? című kompozíciójáról, amelyet Klenyán Csaba szólaltatott meg. A darab válasz egy folyóirat körkérdésére: Mi az Ön véleménye az iraki háborúról? A végtelenül szomorú zenei tréfában szűkjárású, kromatikus dallamot hallunk; a hangkészlet fokozatosan bővül elhangolt támasztóhangokkal. Lekerekített frázisok követik egymást, melyekben a hallgató végül felismeri az Örömóda témáját.
A négy esti koncert fókuszában két jubiláns magyar komponista: a hatvanéves Jeney Zoltán és a nyolcvanesztendős Ligeti György zenéje állt; a kortárs zene előadása iránt elkötelezett előadók legtöbbje már visszatérő vendég Földváron. A koncertekről szólva csupán néhány fontosnak érzett mozzanatot szeretnék kiemelni.

Az első koncerten hangzott el a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján keletkezett 12 dal, Jeney kompozíciója. E dalokban a női énekhanghoz a zongora mellé hegedű is társul. Kolonits Klára, Csalog Gábor és Keller András előadása intenzíven és sokoldalúan mutatta be e dalok világát. A két klarinétosból (Klenyán Csaba és Rozmán Lajos) és egy fagottosból (Lakatos György) álló Trio Lignum plasztikusan formálta meg Soós András, Jeney, Kondor Ádám, Sáry László és Vidovszky László műveit, ízelítőt adva abból, amit talán az elmúlt tíz-húsz év magyar konstruktivizmusának nevezhetnénk.
A Componensemble másnapi hangversenyéről az együttest vezető Serei Zsolt művének megszólaltatását emelném ki. A L’ombre sur les structures pliées két klarinét hangját fűzi össze gyönyörködtetően gazdag, artisztikus polifóniában, érzékenyen kiegyensúlyozott vonósakkordok kíséretével. (A darab előadásában Klenyán Csaba és Szabó Bálint működött közre.) Ugyanezen a koncerten hangzott el Jeney Zoltán kamaraegyüttessel kísért dalciklusa, a Spaziosa calma. Jónás Krisztina szép hangú éneklése ezúttal is igényesnek tűnt, de az énekesnőt túlságosan is lefoglalta a hangképzés precízségére való törekvés, s nem engedte át magát igazán a dalok tartózkodó, de mégis intenzív expresszivitásának.
A következő, Ligeti György műveiből öszszeállított kamaraesten hangzott fel a Zongoraetűdök közül hat, Csalog Gábor előadásában. Nem először hallom ezeket a különösen jó csillagzat alatt született, ihletett és bravúros darabokat Csalogtól. Előadásában az evidencia erejével hatott az Ördöglétra ámokfutása, a Varsói ősz és az Üres húrok magányos tájai. Érdekes volt meghallgatni egyazon koncerten Ligeti 1953-as Hat bagatelljét és 1968-as Tíz darabját fúvósötösre. Az azonos apparátusra írt két mű meghallgatása lehetőséget adott arra, hogy az evidens különbségek mellett felfigyeljünk az emigráció előtti és utáni Ligeti stílusának állandó elemeire, s az általa képviselt muzikalitásban valami Stravinskyval nagyon rokon lelkületet fedezzünk fel. (A darabok Gyöngyössy Zoltán, Salvi Nóra, Klenyán Csaba, Lakatos György és Szőke Zoltán üzembiztos, s olykor játékosan oldott előadásában hangzottak fel.) Rohmann Ditta megnyerő lendülettel és nagyvonalúsággal játszotta a korai Csellószonátát; emellett a dinamika és az akcentuálás szelídebb volt annál, mint amit a darab sugall - olykor helyénvaló lett volna egy erőteljesebb, nyomatékosabb játékmód.
Kelemen Barnabás, Bujtor Balázs, Kokas Katalin és Rohmann Ditta már másodszor állnak ki vonósnégyesként a földvári pódiumra. Technikailag mindvégig fölényes játékuk ezúttal Ligeti 1. vonósnégyesének karaktergazdag előadásában tűnt igazán koncepciózusnak. Brahms zárószámként elhangzó B-dúr vonóshatosában Winkler Zsófia csatlakozott hozzájuk, valamint Perényi Miklós, akinek csellóhangja nemes fénnyel, odafigyelő és közlékeny játéka pedig a romantikus kamarazene igazi éthoszával vonta be a produkciót.
A délelőtti programok között ezúttal zenepedagógiai bemutató órákon is részt lehetett venni. Sáry László a földvári közönség vállalkozó szellemű tagjaiból rekrutált magának tanítványokat reggeli utáni hangulatos szeánszaihoz. A külső szemlélő úgy találhatta: a Kreatív zenei gyakorlatok célja az lehet, hogy a zene történetiségen és stílusokon inneni alapvető jelenségeit megélt tapasztalattá, szellemi-fiziológiai élménnyé; a zeneiségnek az idő fogalmához fűződő kapcsolatát minél evidensebbé tegyék.
Apagyi Mária és - a Földvári Napokon képzőművészeti kiállítással is részt vevő - Lantos Ferenc videófelvételekkel illusztrált, imponáló prezentációja ízelítőt adott abból a holisztikus művészeti nevelési programból, amelyben az improvizáció és a spontán formaképzés központi szerepet játszik. A Lengyelországban élő Esztényi Szabolcs a maga zongoraimprovizációs oktatási gyakorlatáról számolt be. Az eseményt végül improvizációs kamarakoncert zárta.

Jeney Zoltán és Sáry László

Lakatos György és Klenyán Csaba

Serei Zsolt

Csalog Gábor

Gyöngyössy Zoltán és Sári József

Kelemen Barnabás, Bujtor Balázs,
Kokas Katalin és Rohmann Ditta

Sáry László és hallgatói

Szitha Tünde
Felvégi Andrea felvételei