A Wallace Collection magyar matinéinak várható közreműködői 2003 őszén november 16. Ewald Rézfúvós Kvintett november 23. Kelemen Barnabás - hegedű Bogányi Gergely - zongora november 30. Csalog Gábor - zongora Bach, Ligeti György és más kortárs magyar szerzők művei december 7. Trio Lignum (Klenyán Csaba, Rozmán Lajos - klarinét, Lakatos György - fagott) Eljátsszák Sáry Lászlónak a trió számára komponált darabját is A Wallace Collection egyike London legjelentősebb magángyűjteményeinek. Az Oxford Street közelében, a Wigmore Hall hangversenyterem és a Trinity College of Music szomszédságában található; zenei lapba pedig nem gazdag képzőművészeti anyaga miatt kerül, hanem egy szenvedélyes zenei menedzser és impresszárió, Hannah Horovitz révén, aki néhány éve minden ősszel hangversenysorozatokat szervez a múzeum nagytermébe Music at the Wallace Collection címmel.
Hannah Horovitz édesapja magyar, de Bécsben nőtt föl, családot is ott alapított, Hannah is Bécsben született. Ő lett később Schiff András első külföldi menedzsere, aki elindította a zongoraművészt világsiker felé. Ma is jó barátok. Hannah Horovitz más magyar művészekkel is barátságot tart, elsősorban a külföldön élőkkel, például Frankl Péterrel vagy Pauk Györggyel. Londoni lakása házi hangversenyek helyszíne, ahol magyar művészek is szívesen muzsikálnak.
Az impresszárió idén tavasszal Budapestre látogatott tehetségeket felkutatni, mert Bogyay Katalin, a londoni Magyar Intézet igazgatója felkérte, hogy 2003 őszén a Wallace Collection hangversenyeit szentelje a magyar muzsikának. Ezért ültünk le beszélgetni.

- Mikor jutott eszébe, hogy hangversenysorozatokat szervezzen egy múzeumban?
- 1996-ban. Akkor mentem nyugdíjba, ám még nagyon is aktívnak éreztem magam. Ebben a múzeumban szinte soha nem tartottak koncerteket. Mert az meghívandó művészeket jelent és kifizetendő honoráriumot; honorálni kell a koncertszervezőt, egy ügyintézőt, ki kell egyenlíteni a rezsit, hangszert kell bérelni - és így tovább. Mire mindent kifizet az intézmény, hangversenyenként ötezer fontnál tart. Horribilis összeg. Új utakat kellett hát keresnem. Ráadásul nagy hiány és igény is mutatkozott a zenei élet egyik területén. Mérhetetlenül sok ifjú művész várja a bemutatkozás lehetőségét. Azaz nem csak honoráriumot nem kér, hanem még fizetne is bármilyen igényes lehetőségért, hogy a közönség megismerhesse. Így vált fő célommá a fiatal tehetségek felkutatása, bemutatkozásuk lehetőségének megteremtése, s egyben a múzeum őszi programjának felvirágoztatása. Azaz sikerül ötvözni a kellemeset a hasznossal, s közben betömni egy rést a piacon. A művészeknek nem kell fizetniük a lehetőségért, így örömmel fogadják el a meghívást. Körbenéztem tehát a zenei világban, elkezdtem keresgélni a tehetségeket.
Az is szerencsésen alakult, hogy a Wallace Collection épületében a 2000. év tiszteletére felújítások kezdődtek, és figyelembe vették a koncertrendezés igényeit is. Vasárnapi matinékat tartunk a múzeumi nyitva tartás előtt, és percek alatt kell átrendezni a helyszínt, 250 széket becipelni. Eleinte ezt is én csináltam, egy kisegítővel. Elkezdtem a közönség toborozását, ehhez hírverést kellett csapni az eseménysorozatnak, ideszoktatni a sajtót. Elérni, hogy a szaklapok foglalkozzanak vele. Törzsközönséget kinevelni, hozzászoktatni a matinékhoz. Vendéglátásra berendezkedni. A közönséget megkínáljuk egy pohár pezsgővel és egy friss croissant-nal, ennek árát a 15 fontos jegy magában foglalja. Ezt azért találtam ki, mert eleinte nem volt konyha, mosogató, ahol kávét, teát lehetett volna főzni... Az első években olyan volt az egész, mint egy házi vendégség: kerestem egy péket, aki olcsón friss süteményt sütött, anyám bejárónője szervírozott stb.
Valóságos eseményt kellett kreálnunk, és mindehhez pénzt szerezni. Ami azt jelenti, hogy tevékenységem nagy részét a pénzszerzés teszi ki. Az elmúlt években sikerült szponzorokat találnom. Ma már három állandó, nagy támogatónk van. Az első hangversenysorozat 1997-ben indult hat matinéval. Van egy teljes listám valamennyi művészről, akik eddig felléptek - impozáns névsor kerekedett ki. Mára igazán népszerű lett az esemény, amit a művészvilág is számon tart. Meghívok kritikusokat, akik recenzeálják a fellépőket, és mondhatom, hogy szakmai körökben is rangot vívott ki a rendezvény. A közönség pedig egyszerűen imádja, és minden évben nagyon várják a koncertnapokat. Honlapot nyitottunk az interneten, sokan fel is keresik az oldalt információért. Még Kaliforniából és Spanyolországból is felhívtak telefonon az eseményekkel kapcsolatban.
- Mit mutatnak a számok?
- Hét év alatt 40 hangversenyt rendeztünk, 55 művészt mutattunk be a világ minden tájáról, több mint 7000 hallgatót szórakoztattunk, ebből 5000 először látogatott el ebbe a múzeumba. 2500 pártoló tagot szereztünk, akik évi díjat fizetnek a tagságért. Több mint kétszázezer fontot adtak támogatásunkra közintézmények és egyéni támogatók. 1999-ben alapítványt hoztunk létre. A koncertek 80 százalékáról jelent meg kritika a brit és nemzetközi sajtóban.
- Sikerül az ifjú művészeket valóban elindítani a pályán ezzel a lehetőséggel? Figyelemmel tudja kísérni a sorsukat?
- Örülök a kérdésnek. Sokan koncerteznek, lemezfelvételeket készítenek, de persze annyira szétszóródtak a világban, hogy lehetetlen mindenkiről tudni. Előrelépést jelent számukra a Wallace Collection-beli matiné, igen. Most éppen azt tervezem, hogy mindannyiuknak kiküldök egy kérdőívet, hogy foglalják össze, milyen hatást tett pályafutásukra a bemutatkozás.
- Gondolom, a koncerteken intim a hangulat.
- Igen, nagyon meghitt, otthonos, családias: kis tér, közvetlen kapcsolat, lelkes közönség. A művészek nagyon élvezik.
- Úgy tűnik, bejáratódott a sorozat. Vajon önjáró is lett? Eltartja magát, vagy most is folyik a szponzorkeresés?
- Állandóan. Enélkül nem működhetnénk, hiszen az apparátus is fejlődik, mára személyzet segít a kiszolgálásban, jegyszedőket is felvettem, hangszereket bérlünk, azaz a költségek nőnek.
- Az utazásokra is költeni kell. Nyilván nem csak Budapesten végez tehetségkutatást.
- Anglia eléggé központi fekvésű és gazdag lelőhely ahhoz, hogy ne kelljen utazni. Tulajdonképpen ez az első ilyen utam a hét év alatt. Igaz, most különleges a helyzet a magyar estek miatt. Magyarországon élő ifjú művészeket kell találnom, hiszen ők várnak bemutatásra, nem azok, akik máris utaznak, esetleg Londonban is fellépnek. Bogyay Katalin tavalyi kérésére természetesen igennel feleltem, csak a megfelelő anyagi források biztosítását kértem. A költségek felét tehát a londoni Magyar Kulturális Intézet fedezi. Így már sikerülhet a négy hangversenyből álló program, kizárólag magyar résztvevőkkel. Az időpont 2003. november, december. Emiatt vagyok tehát most itt néhány napig. Több hangversenyt és sok tehetséget hallgatok meg, sok emberrel beszélek.
- Mit kapnak a meghívott művészek?
- A londoni fellépés lehetőségét és ellátást. Honoráriumot nem, de azt a többi művész sem kap.
- Az ön megélhetését biztosítja ez a munka?
- Á, dehogy, csak hobbiból csinálom. Jó mulatság. Csak ne szólna az egész a pénzért való kuncsorgásról. De annak nagyon örülök, hogy itt lehetek és zenét hallgathatok a muzsika egyik fellegvárában, a zeneoktatás egyik legnevesebb központjában, Magyarországon.
- Remélem, meg lesz elégedve a művészekkel, akiket Budapesten hallani fog, és a londoni közönség is élvezi majd a magyar muzsikáló délelőttöket a múzeumban.
- Jöjjön el, hallgassa meg. És másokat is szeretettel várunk.