|
A Liszt tollából származó mondat, amely a Beethoven 5. szimfóniájának zongorapartitúrájához készült elszót vezeti be a Liszt-átirat publikált közreadásában, akár a kiállítás mottója is lehetne. Hiszen e kijelentés összegzi mindazt a tiszteletet, nagyrabecsülést és - talán nem túlzás itt a romantikus szófordulattal élni - "szent áhítatot", amelyet a 19. századi zeneszerző nagy elődje iránt érzett. A "Liszt és Beethoven" címet viselő időszaki kiállítás nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy bemutassa és sokoldalúan reprezentálja azokat a szálakat, amelyek Lisztet, a zeneszerzőt, előadót, közreadót, tanárt és zenei közéleti személyiséget Beethovenhez kötötték.
A gyűjtemény gazdag és értékes anyagot vonultat fel. Ez három intézmény, a Beethoven-Haus Bonn, a Stiftung Weimarer Klassik und Kunstsammlungen és a Liszt Ferenc Emlékmúzeum mintegy három évig tartó együttes munkájának köszönhető. A munka eredményét a szervezők vándorkiállítás formájában tárták-tárják a nagyközönség elé, így az egybegyűjtött anyag három helyszínre, német, osztrák és magyar területre jutott el: az első állomás 2002 nyarán a weimari Goethe-Schiller Archívum volt, ezt követte 2002 őszén és 2003 telén a bonni Beethoven-ház. Majd Budapestre költözött a gyűjtemény, ahol 2003. március 7. óta látogatható, és május 31-ig áll nyitva minden érdeklődő számára. A szervezőmunkát magyar részről Eckhardt Mária, a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont igazgatója irányította.
A kiállítás egyik fő érdeme, hogy az alaptémát tematikus alcsoportokra bontja, amelyek mindig a liszti Beethoven-recepció egyik új aspektusát mutatják be. Ily módon logikusan követhetővé válik ez az egyébként szerteágazó téma, s a korabeli dokumentumok tükrében az egyes zenetörténeti pillanatok - Liszt életének és munkásságának Beethovenre vonatkozó mozzanatai - élővé válnak, közelebb kerülnek hozzánk. Ehhez persze nem elég pusztán a kiállított tárgyakat szemügyre venni; az elmélyedést, az anyag komolyabb megismerését nagymértékben elősegítik a melléjük rendelt leíró szövegek, rövid magyarázatok, amelyek az adott dokumentumok jelentős elemeire, zenetörténeti érdekességeire irányítják rá a figyelmet. De aki a téma megismerésében még tovább szeretne haladni, az szép kiállítású, gazdagon illusztrált, részletes katalógust vehet kezébe, amelyet valóban élvezet forgatni. A katalógus szerkesztôje Evelyn Liepsch, a szerzôk és közreadók Eckhardt Mária, Michael Ladenburger, Silke Bettermann, Friderike Grigat, Ilona Macht és Jochen Golz.
A kiállítás a témából adódóan sokrétű, és egészen a kezdetektől követi nyomon, mit jelenthetett Liszt számára Beethoven. Amint az a "prelűdből" (az első teremben elhelyezett vitrinből) kitűnik, a gyermek Liszt zenei nagyapja valójában Beethoven volt: fiatal éveiben, Bécsben Carl Czernynél tanult zongorázni, aki pedig Beethoven zenei irányítása alatt sajátította el a zongorajáték fortélyait. Ez a szellemi átörökítés nyilvánvalóan fontos volt az ifjú Liszt számára. Az eredetiben kiállított Czerny-levelek tanúskodnak arról, hogy maga Czerny mennyire fontosnak tartotta és tisztelettel ápolta is ezt a hagyományt. Ez a tény határozta meg tehát Liszt indulását. Ebből a szempontból mellékes, hogy a Liszt-irodalomban sokat vitatott "Weihekuß", amellyel Beethoven a fiatal Lisztet tüntette volna ki, valóban létezett-e; a kiállítás rendezői mindenesetre megadják a látogatónak a lehetőséget, hogy az itt bemutatott, 1862-es keltezésű Liszt-levél megtekintése után maga döntsön: Lisztnek a csókra vonatkozó leírása csak egy romantikus látomás része, avagy megtörtént esemény felidézése.
Legenda vagy valóság? Tovább haladva a kiállításon egyértelművé válik, hogy - ha csak szellemi értelemben is - valóság: Liszt Ferenc zongoristaként és karmesterként éppúgy, mint zeneszerzői mivoltában, elmondhatatlanul sokat tett a beethoveni örökség megőrzéséért. Több kiállított tárgy tanúskodik arról, hogy Liszt repertoárjának jelentős hányadát Beethoven művei alkották, s egyúttal arról is, hogy Beethoven-interpretációja nemcsak mennyiségi, de minőségi szempontból is meghatározó jelentőséggel bírt. Érdemes közelebbről is megszemlélni a Liszt által vezetett "Programme général"-t, az 1838 és 1848 között előadott darabok jegyzékét (egy lapja Liszt kéziratában, egy másik pedig August Conradi másolatában látható), amely ékesszólóan bizonyítja a művész elkötelezettségét Beethoven művei iránt. De ugyanerre utalnak a kiállítás anyagát színesítő ikonográfiai és egyéb tárgyi adatok, eredeti plakátok, koncertprogramok. S aki időt szentel arra, hogy a tárlókban kiállított egykori kritikákat is alaposan áttanulmányozza (ebben segítenek a fordítások és szövegmagyarázatok), az arról is képet kaphat, hogyan értékelték a kortársak a zongoraművész Liszt Beethoven-játékát vagy később a dirigens Liszt Beethoven-értelmezését.
Míg a különböző írásos és tárgyi dokumentumok zenetörténeti pillanatokat idéznek fel, addig a bemutatott kottaanyag magukra a művekre irányítja a látogató figyelmét; egyrészt Beethovennek azon műveire, amelyek Liszt számára különösen fontosak voltak vagy a liszti életműre is termékenyítőleg hatottak, másrészt Liszt Beethoven jegyében fogant kompozícióira. Egyik legnagyobb, sőt, talán a legnagyobb érdeme a kiállításnak, hogy ezt gazdag és rendkívül értékes - majd' minden esetben eredeti - zenei forrásokkal dokumentálja. Beethoven Kreutzer-szonátájának kéziratos részlete (az autográf első tétel egy lapja) idézi emlékezetünkbe, egy sajtó- és több ikonográfiai adattal kiegészítve, hogy Liszt kamaraművészi mivoltában is ápolta a beethoveni hagyományt, épp ennek a műnek gyakori, szinte kizárólagos tolmácsolása révén. A legtöbb kiállított kézirat, vázlat és korabeli publikáció azonban a zeneszerzői recepciót állítja előtérbe.
Liszt nagy vállalkozását, a szimfónia-átiratok, vagy ahogy Liszt maga nevezte őket, a "zongorapartitúrák" elkészítését több eredeti kéziratlap (a 3., a 7. és a 9. szimfónia liszti verziójának egy-egy részlete) és publikált forrás illusztrálja. S továbbra is az átiratoknál maradva: látható a c-moll zongoraverseny kétzongorás változatának és a Nagy Szeptett zongoraverziójának korabeli kiadása, az Athén romjaira készített fantázia egy részlete Joachim Raff kézírásában, Liszt bejegyzéseivel. A hangszeres művek mellett Beethoven ouvre-jének vokális rétege is hatással volt Liszt alkotói munkásságára; e talán kevéssé ismert tényt az a kottacsoport reprezentálja, amely Beethoven-dalokat és azok Liszt által zongorára átdolgozott változatait tartalmazza, valamint olyan vokális kompozíciókat állít párba a két szerzőtől, amelyeket az azonos szöveg kapcsol össze. Ebben a kiállítási csoportban kap helyet többek között az An die ferne Geliebte autográf fakszimiléje - Lisztnek a műből készült átirata mellett -, vagy a Freudvoll und Leidvoll című, Goethe versére készült Beethoven- és Liszt-dal (az előbbi fakszimilében, az utóbbi eredeti kéziratban). A Kreutzer-szonáta kéziratán kívül még egy eredeti Beethoven-autográfot láthat most Budapesten a magyar közönség: az op. 110-es Asz-dúr szonátáét, amely a Liszt közreadásában publikált verzió mellett látható.
Természetesen nem maradhatott ki a kiállításból az a két nagyszabású Liszt-kompozíció sem, amelyben a szerző a beethoveni eszménynek állít jelképesen emlékművet - az 1. és a 2. Beethoven-kantáta kottaanyagai két 19. századi Beethoven-ünnep egyéb dokumentumaival kerültek egy tematikus csoportba. Így az első kantáta kéziratos partitúrája a bonni Beethoven-emlékmű felállításának történetét bemutató vitrinben, a második pedig - korabeli nyomtatásban - a Beethoven-centenárium tárgyi és írásos emlékei között látható. E két zenei esemény megidézése ad képet arról a Lisztről is, aki művészként, szervezőként és közéleti emberként egyaránt sokat tett a Beethoven-kultusz fennmaradásáért. A mai kor embere számára is tanulságos lehet egy, a kiállításon szereplő adat a bonni emlékműavatásra készített ünnepi kiadványban, ahol a szerkesztő feltünteti az adakozók listáját. Ezen több név is szerepel, köztük Liszt Ferencé, aki hatalmas összeggel, 2666 tallérral járult hozzá a szobor költségeihez - szemben tíz főnemesi rangú személy együttes, 611 talléros adományával... Génie oblige!
A kiállításon végigtekintve zenetörténeti pillanatok, kibontakozó művek és nagy személyiségek elevenednek meg előttünk. Értékes dokumentumok, kéziratritkaságok és tárgyi relikviák tükrében villan fel két zeneszerző-óriás jelképes találkozása. E rövid beszámoló azonban nem törekszik és nem is törekedhet teljességre: a tartalmas élményt nyújtó kiállítást ki-ki fedezze fel önmaga számára.
|
