- Az utóbbi évek oratorikus "korszaka" után Csemiczky Miklós meseoperát ír.
- A Filharmónia Budapest és Felső-Dunántúl Kht. nevében még a nemrég elhunyt
Kovács Róbert kért fel néhány éve, hogy a Mesélő muzsika bérletébe komponáljak
valamit. Régi kedves tervemet valósítom meg: A brémai muzsikusok című Grimm-meséből
írok operát. Átnéztem, de használhatatlannak ítéltem hajdani jegyzeteimet. A mindössze
másfél oldalas meséből zenés színpadi darabot létrehozni jelentős szövegkönyvírói
feladat. Előbb a feleségem írt néhány mondatot, mert eljátszottunk a gondolattal,
hogy közös művet hozzunk létre. Majd Györgyfalvay Katalin folyt bele a
munkába, aki nemcsak koreográfus, de kitűnő dramaturg is. Azok után pedig, hogy
gyerekeimtől Varró Dániel verskötetét kaptam ajándékba, szövegkönyvírónak
- ismeretlenül - őt kértem fel. Ki kellett találni, a drámai műfajnak megfelelően
meg kellett teremteni a figurákat - ebben nyújtott például nagy segítséget Kati,
mondjuk a Szamár alakjának létrehozásában.
- Mekkorára kerekedik a történetet adaptációja?
- A 40 percnyi egyfelvonásos három részre tagolódik. Az állatokat a hálátlan
gazdák kiverik, s ők mit is tehetnének, muzsikusnak állnak Brémában. Az első szakaszban
mind elpanaszolják méltánytalan sorsukat, a másodikban erdei útjuk Brémába vezet.
A harmadik pedig találkozásuk a betyárokkal, ahol átveszik a hatalmat, s elfelejtik,
miért is indultak Brémába. Az operában olyan szereplők is megjelennek, akik a
mesében nem: egy gazda és egy gazdaszszony. Így duettekre és megannyi replikára
is lehetőség nyílik. A zsiványok közül - akiket kis létszámú férfikar jelenít
meg - egy a főszereplők közé lép elő.
- Az állatokat milyen hangfaj személyesíti meg?
- A Kakas tenor - ez magától értetődő volt. A többieken sokat gondolkodtam,
míg végül a Szamár basszus, a Macska szoprán, a Kutya pedig mezzoszoprán lett.
Varró Dani nevet is adott az állatoknak. A macska Girhes, a kutya Burkus (noha
ez inkább férfinévnek hangzik), a kakas Trubadúr, a szamár pedig Tróger.
- Burkust nevezzük "nadrágszerepnek"... A zenekart hogyan állítottad össze?
A hangszerelés vagy maga a zene jellemzi a figurákat?
- Kis vonóskart alkalmazok egyes fákkal, ütővel és zongorával. Nem társítok
az állatokhoz zenei motivikát úgy, mint a Péter és a farkasban Prokofjev, de egy
indulóban hangszeren is játszanak majd az állatok. Ezt a lehetőséget annak ellenére
nem akarom kihasználatlanul hagyni, hogy a márciusi bemutató hangversenyszerű
előadás lesz. Reménykedem persze a majdani színrevitelben is.
- A bemutatón annyi szcenírozás sem lesz, amennyit a koncertkörülmények lehetővé
tesznek?
- Györgyfalvay Kati ötlete nyomán minden kottapult az ott éneklő emblémáját
fogja viselni, de ennél több színpadi elemet nem használunk.
- Varró Dániel virtuóz verselésének ritmikai világa megköti vagy felszabadítja
zenei fantáziádat?
- Segíti. Kértem tőle, hogy minél ritmikusabb versezetet kapjon a szöveg.
Ilyen műfajnál kívánatos, hogy a szöveg zeneisége is inspiratív legyen. Mindenkinek
olyan librettistát kívánok, amilyen Varró Dani.
- Meseoperának nevezed A brémai muzsikusokat, nem pedig gyermekoperának. Ennek
van jelentősége?
- Nagyon is. A gyermekopera elnevezéssel épp annyira nem értek egyet, mint
a hangszeres "gyermekdarab"-bal. A Mikrokozmosz, a Gyermekeknek, a Játékok nem
korosztályokat céloznak meg, hanem a hangszerjáték kezdő fokától a haladóig, a
zeneileg-technikailag felnőttig ívelnek. Megkockáztatom: e sorozatoknak még az
alacsonyabb technikai fokú darabjai is megállják helyüket nagy klasszikus zongoraművek
mellett a koncertpódiumon. Az ilyen alkotások érvényességi körének a gyerekkorra
való leszűkítése álságos megoldásokat szül zenében, irodalomban egyaránt. Amiként
egy Tolkien-, Milne- vagy Saint-Exupéry-mese sem csak a gyerekek által élvezhető,
a mesezene sem csak őket célozza meg. A brémai muzsikusokban nincs semmi, ami
"gyermekzene" volna. Ezekben az operai figurákban már a gyerekek is ráismerhetnek
rokonokra, ismerősökre, barátokra, s ha ez bekövetkezik, akkor a darab a helyére
került.
- A zeneileg tájékozott felnőttek operai asszociációkat is felfedezhetnek?
- Szándékoltan nem, ám jellegzetes operai helyzetek lesznek a darabban. Mondjuk:
így szokott viselkedni a tenorista. Nem tudom, Varró Dániel fiatal kora ellenére
mennyire jártas az opera világában, mindenesetre ráérzett ilyen jellegzetességekre,
s én mint már nem fiatal zeneszerző ordas módon kihasználom ezeket a lehetőségeket.
|