Az első nap (január 24.) SOPRONI JÓZSEF 12. vonósnégyesével indult. Biztosan akadnak olyanok, akiket zavar az az időutazás, melyre Soproni ezzel a művével (is) invitál, engem felvillanyoz a mű szecessziós atmoszférája és az a felszabadult írásmód, mely az egész kvartettet jellemzi. A Somogyi Vonósnégyes ihletett előadása híven érzékeltette, hogy a kompozíció folyamatossága érdekében Soproni milyen sokat bíz a melodikus rajzolat, a motívumok apró módosításaira. Különösen a két középső tétel ragadott meg. Amikor Somogyi Péter egy teátrális mozdulattal jelezte, hogy vége a kompozíciónak, nem is sejtettem, hogy napok múltán legtisztábban ez a darab fog élni emlékezetemben.
A Neptun átvonulása, TIHANYI LÁSZLÓ zongoradarabja nem keltette fel az asztrológia iránti érdeklődésemet, de a majdan elkészülő darab iránt igen. Eckhardt Gábor teljes értékű előadása is táplálta abbéli kíváncsiságomat, hogy vajon hogyan illeszkednek (hogyan illeszthetők) majd nagyzenekari színek ehhez a jövőben befejezendő kompozícióhoz.
A koncert első portugál szerzője SÉRGIO AZEVEDO volt. Négy klarinétra írt műve, a Monumentum pro Góra Kalvaria jellegzetes példája annak, hogy egy ügyes, de nem agyonterhelt ötlet, kellően szolid keretek között akár egy fél darabot is életben tud tartani. Szünet után hetet hallhattunk NUNO CÔRTE-REAL 11 kívánságából. A basszusklarinétra (Maczák János) és hegedűre (Szecsődi Ferenc) írt duó beszédes tételcímei (mint például "a csók", "a tenger", "a repülő madarak") érdekesebbnek bizonyultak, mint maga a kompozíció. FEKETE GYULA Two Hesitations című zongoraműve (1995) gondos, lelkes, felkészült és odaadó előadásban hangzott el. A nem titkoltan improvizációszerű (a szerző a "vázlat" kifejezést is nyugodtan vállalhatná) mű mélyén szunnyadó gondolati magot Bozay Melinda könnyű kézzel hozta felszínre.
A Mini Fesztiválon hallott portugál szerzők közül LUÍS TINOCO rendelkezik a legnagyobb nemzetközi ismertséggel. Őszi szél című darabját A Magyar Rádió Fúvósötöse szólaltatta meg. Gondosan és alaposan megírt, semmitmondó kompozíció. A koncert DECSÉNYI JÁNOS Régi magyar szövegek című oratóriumának hetedik tételével, a Petőfivel zárult. Kolonits Klára és Fried Péter szépen oldották meg feladatukat, a Serei Zsolt irányította Componensemble tagjai a Duna-parti oldalról beszűrődő tűzijáték durrogásával dacolva, hidegvérrel látták el feladatukat. Kolonits élt a szöveg-kollázs adta drámai lehetőségekkel, tőle pódiumprodukciót láttunk, hallottunk. Fried statikusabb előadása elvontabb volt, nemigen reagált Szendrey Júlia szavaira: "Én megvallom, hogy szeretem Önt".

Szombaton (január 25.) észt-magyar esttel folytatódott a Mini Fesztivál. DUBROVAY LÁSZLÓ 3. vonósnégyesét a Somogyi Vonósnégyes szólaltatta meg. Az 1980-as évek első felében keletkezett kompozíció 1989-ben szerepelt már a fesztivál műsorán. Akkor is, most is bátran kísérletező és eredeti alkotóként láttatta szerzőjét. A hangszerek legmélyebb húrjait egy oktávval lejjebb hangoltatta a komponista. A kitáguló ambitus ötletes kiaknázásán túl a kompozíció számol a komótosan lebegő vibratók, a "csúnya", zörejes hangok színezetével is. A kvartett után megszólalt fuvoladarab, SÁRY BÁNK Önarckép fuvolára című műve Dubrovay mesterséges atomokból és mikro-élettartamú izotópokból álló univerzumával ellentétben a periódusos rendszer hétköznapi atomjaiból építkezett. A művet Hegedűs Mónika kiérlelt előadásában hallgathattuk meg. Sáry Bánk, általam ismert munkáihoz hasonlóan, ebben a műben is a hangszer természetes lehetőségeire korlátozta fantáziáját, törekedett az instrumentum legelőnyösebb arcának megmutatására, s darabjának kompozíciós terve is messzemenően "befogadópárti". A zenei percepció természetének figyelembevételével kialakított, világosan tagolt forma egyszerre keltette a befejezettség érzését (időtartama telitalálat) és hagy jóleső hiányérzetet, mely más körülmények között ismételt meghallgatásra csábítana. Sáry Bánk nemzedéktársa, ANTAL MÁRIA ősbemutatóként felhangzott kompozíciója, a Három dal Dsida Jenő verseire is természetességével hatott. A képekben gazdag szöveg azonban helyenként naiv madrigalizmusokra csábította a szerzőt: a "Mit máshol ketyegő / kis óra méreget, / itt melled dobaja / méri az éveket" szövegrésznél ketyegés és súlyos dobütések, az "ezüst virág" szókapcsolatnál obligát hang-csillogás következett. Csereklyei Andrea tiszta és értelmes szövegmondással, kevés eszközzel, de igen szuggesztívan énekelte szólamát. A hárfát, cselesztát és ütőket felvonultató kamaraegyüttest Tihanyi László vezényelte.
A szünet után BOZAY ATTILA szólóhegedű-darabja, az 1963-ban keletkezett Ritornelli hallgatásakor ismét rácsodálkoztam a fiatal Bozay tehetségére, inspiráltságára és szenvedélyére. SUGÁR REZSő 1946-os Szonátáját Söregi-Wunderlich Nelly (hegedű) és Körmendi Klára (zongora) adta elő. A kéttételes művet a tételek kontrasztja élteti, amit az Allegro feliratú második tétel visszafogott és óvatos előadása nem tudott élménnyé avatni. HOLLÓS MÁTÉ Három triója (Hegedűs Mónika - fuvola, Varga Gábor - klarinét, Kovalszki Mária - zongora) különböző hangulatú és rendeletetésű kompozíciókból alkotott ciklus, mely tetszetős formálásával szerencsésebb időkben a házi muzsikálás céljait is szolgálhatná.
Nem példa nélküli a Mini Fesztiválok történetében, hogy egy kamarazenei koncert kórusművek bokrétájával zárul. VELJO TORMIS Hosszú árnyékunk árnyékában című kórusművét a Honvéd Együttes Férfikara adta elő. Erőteljes, nagy levegőjű, messzeséget és tágasságot vizionáló kompozíció. Kellemes meglepetést szerzett DURKÓ ZSOLT két kórustanulmánya, a Hallucináció és az Atmoszféra, utóbbi ősbemutatóként hangzott el. (E tételeket merészeltem statisztikámban "fél" ősbemutatóként számításba venni.) A művek kvalitásán túl igen meggyőző volt a Honvéd Férfikar előadása. A nagy felkészültséget igénylő, összetett textúrájú darabok kidolgozottan, méltó interpretációban hangoztak fel, s méltán arattak szép sikert. ARVO PÄRT néhány nagyobb lélegzetű kórusműve (például a Te Deum vagy a Berlini Mise) ismeretében a most elhangzott Magnificat-antifóna semmilyen meglepetéssel nem szolgált. Hacsak azzal nem, hogy Pärt nálam ezúttal alulmaradt a honfitársával, Tormisszal való összehasonlításban.

Az utolsó napra (január 26.) két koncert is jutott. Egy kórushangversenyt hallgathattunk meg késő délután, egy zenekari koncertet (melynek második része valójában kamarazenekari volt) este. Elsőként Szebellédi Valéria irányításával a Magnificat Gyermekkar lépett fel. A kórus kicsit feszélyezetten adta elő KOCSÁR MIKLÓS 1974-ben komponált négy gyermekkarát (Sársokalló; Levélsöprő; Csilingelő; Félelem) és az 1997-es Missa secunda Glória tételét, valamint REMÉNYI ATTILA Hét gyermekkarából (1986) kettőt. Reményi darabját, különösen a Ping-Pong címűt szemmel láthatóan nagy örömmel énekelték, és az ezúttal helyénvalónak számító "kínaizmusok" sem voltak zavaróak, bár viccnek egy kicsit sokszor ismétli őket a szerző. A kórus szövege (a versből megtudjuk: a kopasz császár feje oly üres volt, hogy még egy légy lépteitől is kongott) néhány évtizede még politikai izgatásnak számított volna.
Az Ars Nova Énekegyüttes előadása újra meggyőzött arról, hogy prozódiai kérdésekben továbbra is érdemes FARKAS FERENC műveihez fordulni: Az öröm illan című, klasszikusnak is nevezhető kórusciklusát énekelték. A tökéletes megszólaláshoz csak egy valamivel bátrabb és magabiztosabb tenor szólam hiányzott. LAJTHA LÁSZLÓ Áprily Lajos versére komponált kórusa, A hegylakók: különös, vibráló kompozíció. Nehezen megfogható belső feszültsége talán a szöveg elvontságával magyarázható. Tanulmányozásra, ízlelgetésre sarkalló darab. Az előző napon is szerepelt VELJO TORMIS Szent János-napi dala vitalitástól duzzadó észt szövege ellenére szlávosan csengő mű. LIGETI GYÖRGY kánonjának előadását (Ha folyóvíz volnék) az énekesek forgatásával kívánták érdekesebbé tenni: bevallom, arról a helyről, ahonnan én követtem a produkciót, nem sok többletet sikerült felfedeznem. A Weöres-versre komponált Vásárt színpadi gegekkel színesítették. Ha jól láttam, néhány énekes mobiltelefont ragadott, ezzel is jelezve, hogy ez a vásár valójában bevásárlóközpont.
A délutáni fellépők sorát az ifj. Sapszon Ferenc irányította Cantate Kórus zárta. SZŐNYI ERZSÉBET művét, a Szűz Mária dicséretét és LAJTHA LÁSZLÓ Három Mária-himnuszát énekelték, mindkét esetben enyhén alulintonálva. A Lajtha-műveket érzésem szerint túlságosan is tartott tempóban tolmácsolta a kórus, ettől az előadás terjengősnek, vontatottnak hatott.
Az esti koncerten Ligeti András vezényelte a MATÁV Szimfonikus Zenekarát: először MAROS RUDOLF Kodály emlékére írt Gemmáját (1968) szólaltatták meg. A mű, melyet korábban nem hallottam, érzésem szerint bátrabb előadásban hatásosabb lehetne. Hiányzott a forma nagy ívű, lendületes megrajzolása. Lendület és bátorság dolgában a pálmát ezen az estén SZOKOLAY SÁNDOR Zongoraversenye érdemelte ki. A mű optimizmusát ("szabadon értelmezett C-dúr") híven adta vissza a szólót játszó Szokolay Balázs és a felvillanyozva muzsikáló zenekar. Olyan művel találkozhattunk, mely jótékonyan mozdíthatná elő a múlttal való szembenézés össznépi programját. A szembenézés során azonban el kell fogadnunk, hogy az 1958-ban komponált műre a mából visszatekintő szerző véleménye csak egy a lehetséges értelmezések közül. A programfüzetben Szokolay Lisztre és Bartókra hivatkozott - magam a műből kihallottam Csajkovszkijt és Ha- csaturjant is. Szokolay Balázs ráadásként eljátszott egy részletet az életmű egyik kikezdhetetlen sarokkövéből, a Vérnászból - a zongoraletét ezúttal valóban Lisztet juttatta eszembe.
A szünet után kamaraestként folytatódott a koncert. SZŐLLŐSY ANDRÁS Elegia című darabját a mű kvalitásához méltatlan érdektelenséggel szólaltatták meg a MATÁV Szimfonikusok muzsikusai. A Mini Fesztivál VÁNTUS ISTVÁN Maros Rudolf emlékének dedikált Harangszójával ért véget. A különleges összeállítású kamaraegyütteshez a Monteverdi Kórus és Csavlek Etelka csatlakozott.