Zenei rendező. Budapesten született 1925. június 20-án. Tanulmányait 1944 és 1948
között a Nemzeti Zenede orgona szakán végezte Hammerschlag János és Gergely Ferenc
növendékeként, majd 1948-tól 1952-ig a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola
középiskolai ének-zenetanár és karvezetőképző szakán tanult tovább Vásárhelyi
Zoltán osztályában. 1952-ben, nem sokkal a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat megalakulása
után kezdett zenei rendezőként dolgozni, s még élete utolsó évében is készített
felvételt a Hungarotonnak. Nevéhez fűződik Bartók A kékszakállú herceg vára című
misztérium-operájának mindhárom felvétele - Székely Mihállyal, Melis Györggyel
és Jevgenyij Nyesztyerenkóval -, Liszt Krisztus-oratóriuma Doráti Antallal, Beethoven-szimfóniák,
Mozart- és Schubert-mise Ferencsik Jánossal, Puccini Gianni Schicchi című operája
Melissel és Ferencsikkel. Igényessége mérce lett a cégnél: már 1958-ban művészeti
vezetővé nevezték ki, s e tisztséget töltötte be nyugalomba vonulásáig. Neve elválaszthatatlan
a Hungaroton fél évszázadának sikereitől. Életének 78. évében, 2003. január 3-án
hunyt el.
|