Nehéz dolgom van: fiatal a művész (21 éves), rövid a pályaív. Hiszem én.
Ám a dolgom könnyű, a pálya meg nem is olyan rövid, ám annál fényesebb. Szinte
árnyék nélküli. Ami alkalmat adott az interjúra: a Gramophone magazin és a BBC
kiváló minősítésű kritikája, amit hanglemezfelvétele kapott 2002 novemberében.
NÉVJEGY
Szalai Antal (1981)
A több mint ígéretes fiatal hegedűművész a budapesti Zeneakadémián tanul,
mestere a Bartók Vonósnégyes primáriusa, Komlós Péter. Szalai ötéves korától
hegedül; zeneiskolai és konzervatóriumi tanulmányait Dénes Lászlónál végezte,
részt vett Fenyves Loránd, Varga Tibor és Pauk György mesterkurzusain;
tehetségéről Yehudi Menuhin és Isaac Stern is elismerően nyilatkozott.
Több zenei verseny nyertese, rendszeresen hangversenyezik itthon és külföldön;
fellépett a moszkvai Csajkovszkij Konzervatórium nagytermében, a washingtoni
Kennedy Központban, a párizsi UNESCO Teremben és a genfi Victoria Hallban.
A londoni Kensington Palotában Károly herceg jelenlétében muzsikált. 2001-től
egy évig a New York-i Manhattan School of Music ösztöndíjasa volt, Pinchas
Zukerman tanítványaként. 2002-ben a negyedik internetes Web Concert Hall
verseny díjazottja. A Gramophone című szaklap szerint "kiváló technika
és magas fokú zenei intelligencia jellemzi a jelentős ifjú tehetséget".
|
- Annyira fiatal, hogy még nem is diplomázott.
- Harmadéves vagyok, és elvileg két év múlva kaphatnék diplomát. Persze
lehet, hogy összevonok két évet, és akkor jövőre jutok hozzá, de ezt nem tudom
még. Már negyedéves lennék, csak egy évig New Yorkban tanultam.
- Beszéljünk a kezdetekről. Azért merem szóba hozni, mert tudom, hogy nem
veszi zokon, hiszen előszeretettel szokott hivatkozni az édesapjára: Szalai
Antalra, a kiváló cigányprímásra. Ön már ötévesen elkezdett hegedülni, ami egy
ilyen családban nem is csoda. Hogy történt, hogy nem az édesapja nyomdokaiba
lépett, hanem a "komolyzenészi" pályát választotta?
- Édesapám döntése volt.
- Ő nem akarta, hogy szórakoztató zenész legyen?
- Igen, és így utólag visszatekintve hálával gondolok erre a döntésére.
- Mert?
- Azért, mert az a műfaj már túljutott a csúcspontján. Másrészt meg nem
is biztos, hogy lett volna hozzá tehetségem. Nem ő maga tanított, hanem amikor
látta, hogy érdekel a hegedű, meg a zene, meg hogy talán tehetséges leszek,
rögtön beíratott zeneiskolába.
- És ezzel a műfajjal Ön nagyobb megbecsülésnek örvend?
- Nem, de jó ez így. Egyébként édesanyám nem cigány származású és ő nem
is zenész. Tulajdonképpen nem is volt szó arról a családban, hogy apám műfaját
kövessem. Mindig egyértelmű volt, hogy a klasszikus zenét választom.
- De az, hogy ötéves korától hegedül, mégis az édesapja hatása. Nyilván tőle
kapta az első gyerekhegedűt.
- Otthon állandóan zenét hallgattam, látta, hogy nagyon érdekel, és akkor
kaptam egy negyedes hegedűt, vagy egy tizenhatodosat. Aztán hallott egy tanárról,
aki arról volt híres, hogy nagyon jól foglalkozik pici gyerekekkel. Balogh Jánosnénak
hívták, Kőbányán tanított. Hozzá jártam a zeneiskolába hetente kétszer, ötéves
koromtól.
- Nem utálta gyerekként a gyakorlást?
- Nem, sőt családi legendák szerint nagyon szerettem, de alig emlékszem
már rá. Nagyobb léptekkel haladtam, mint a többiek, annyira lelkesen tanultam.
Két évig maradtam a növendéke, utána Dénes Lászlónál tanultam 7-től 14 éves
koromig, amikor átkerültem Komlós Péterhez, aki mai napig is a tanárom, leszámítva
azt az egy évet, amit Zukermannál végeztem New Yorkban.
- Aki hallotta az ön lemezét, és annyira megtetszett neki, hogy meghívta
a Fiatal Tehetségek Kongresszusára.
- Igen, ezt a zenei fesztivált Ottawában tartották másfél éve, 2001 nyarán.
Ott találkoztam először Pinchas Zukermannal, és akkor hívott meg New Yorkba,
ahová tavaly szeptemberben utaztam el.
- Az ember csak álmodik arról, hogy húszévesen Zukerman hívja meg tanulni.
- Ez úgy történt, hogy küldtem neki egy válogatás-CD-t. Komlós Péter nagyon
régen, talán 1969-ben találkozott vele egy zenei fesztiválon, onnan ismerik
egymást. A tanár úr írt neki egy ajánlólevelet rólam, Pinchas Zukerman természetesen
emlékezett Komlós Péterre, és így meghallgatta a lemezemet. Utána a titkára
hívott fel engem.
- Egyszer csak cseng a telefon: "Hallo, this is Mr Zukerman's secretary speaking..."?
- Így volt. Amikor feladtam neki a csomagot, elkönyveltem, hogy úgyse fog
írni, el se hittem, hogy válaszolhat. De szerencsémre volt ideje meghallgatni.
Utólag kiderült, hogy az autójában hallgatta meg, és nagyon megtetszett neki.
Kanadából hívott fel a titkára, hogy a Mesternek nagyon tetszett a lemez, és
szeretne meghívni a Young Artists' Festivalra, amelynek ő a vezetője. Részt
vett rajta sok-sok fiatal zenész, nem csak hegedűsök. Ott találkoztunk személyesen,
és akkor kaptam tőle a meghívást szeptembertől. Ez júliusban történt. Megtettem
a szükséges lépéseket, és ki tudtam utazni szeptemberben. Ehhez anyagi segítséget
is kellett kérnem, szerencsémre megkaptam a Soros Alapítvány ösztöndíját.
- Zukermantól csak meghívást kapott?
- Az iskolában kaptam ösztöndíjat, de az csak annyit jelent, hogy nem kell
tandíjat fizetni. Ami húszezer dollár.
- Ez sem kis kedvezmény. Egyedül kellett magáról gondoskodnia?
- Igen, albérletet kellett találnom. Nem volt az luxuslakás, de arra jó
volt, hogy ott aludjak. És nem esett messze az iskolától, földalattival húsz
perc alatt odaértem. Az iskola a 122. utcában van, én meg a 205.-ben laktam,
csaknem Bronxban. De nem volt veszélyes környék. Zukerman egyébként nagyon keveset
tanított. Azért sem maradtam tovább, mert kevés órám volt vele. Van egy tanársegédje,
őrá hárul az összes feladat, és ő tartja meg az órák zömét. Körülbelül másfél
havonként volt egy órám a Mesterrel, és ez azért nagyon kevés. Személyesen vele
nem lehetett komoly munkát folytatni. Emiatt döntöttem az egy év mellett, és
emiatt jöttem vissza Komlós tanár úrhoz. Mégis nagyon sokat tanultam Pinchas
Zukermantól, tökéletesen megérte, hogy New Yorkba költöztem át, de hogy egy
második évet is eltöltsek ott, ahhoz kevés órát tartott. Hétfőn Japánban, szerdán
Európában, csütörtökön meg Amerikában koncertezik.
- Kötött ismeretségeket? Nagy lehetőség nemzetközi helyszínen, különböző
nyelvű társakkal együtt tanulni.
- Elég sok barátot szereztem. Egyébként Zukermanhoz nem jártunk többen,
mint öten. És New Yorkban élni természetesen nagy élmény volt, jártam hangversenyekre,
kávéházba. Világváros, ahol jól éreztem magam, és hiányzik is, bár az első két
hónap még nagyon kellemetlen volt.
- 2001 szeptemberében ment ki. Telibe kapta a World Trade Center elleni támadást?
- Aznap utaztam ki.
- 11-én?
- Igen, igen. Szörnyű történet.
- Amikor megérkezett, már túl voltak a támadáson?
- Nem. A jegyem nem a Malév gépére szólt, ami ott maradt Kanadában, hanem
egy osztrák járatra, és amikor a terrortámadás bekövetkezett, már a partoknál
jártunk, körülbelül két óra lehetett hátra a leszállásig.
- Közölték az utasokkal, mi is történt?
- Visszafordult a gép, lehetett érezni a bajt, de a pilótáknak sem mondtak
el mindent. Szóval akkor még semmit nem tudtunk az egészről. Csak annyit mondott
a pilóta, hogy ledőlt a két torony.
- Ezt bemondta?
- Igen, és azt is, hogy lezárták a légteret. Tehát, hogy se ki, se be nem
lehet menni most Amerikába. Ez is hihetetlenül hangzott: megyek a repülőn, és
ledől a World Trade Center. A mai napig hihetetlen. Visszafordultunk, és a pilóta
csak annyit mondott be, hogy úgy értesült, leesett egy utasszállító gép is.
De azt nem tudta, hogy ez a kettő összefügg. Bemondta később, hogy még egy utasszállító
gép lezuhant. Ráadásul a mi repülőnkön ült harminc iráni bevándorló is. ők azt
hitték, hogy mivel Irán támogatja a terroristákat, az iráni terroristák akarják
a mi gépünket lelőni. Meg voltunk győződve arról, hogy most mi következünk.
Iszonyatos pánik uralkodott a fedélzeten. Mindenki össze-vissza szaladgált,
mindenki sírt. Pár perc idejére az is elterjedt, hogy a mi gépünkön is tartózkodik
valami terrorista. Azután arra is gondoltunk, hogy ha nagyon nagy a baj, azt
úgysem fogják megmondani, nehogy még nagyobb pánik törjön ki. Lehet, hogy a
stewardess azt mondja, nem nálunk van a gond, de mégis. Tetézte a bajt, hogy
mi gépünk 747-es volt, amelynek nincs elég üzemanyaga a visszaútra. Valahol
tehát le kellett szállnunk.
- Tehát visszaindultak Európa felé.
- Londonban akartunk volna leszállni, de London nem engedte, ám akkor valahol
már okvetlenül landolnunk kellett. Végül Manchesterben szálltunk le. Azt is
furcsa körülmények között: le kellett húznunk a rolókat, hogy ne lássanak be
a gépbe, aztán utólag kiderült, hogy Manchesterben is elhangzott valami fenyegetés.
Szabályellenesen úgy töltötték fel a gépet üzemanyaggal, hogy mi benne ültünk.
Feltöltötték, és visszarepültünk Bécsig.
- Bécsben megálltak, kiszálltak?
- Igen, és akkor tudtuk meg, mi történt. Nagy megkönnyebbülés volt, hogy
minket mégsem lőttek le.
- Az utasokat szállodákban helyezték el?
- A többieket igen, de értem eljöttek a szüleim.
- És mikor indult el újra?
- Szeptember 21-én. Akkor már simán bejutottam. Iszonyatosan nagy káosz
volt az egész városban. És így kellett az iskolába bejelentkeznem. Az iskolában
is meghalt valaki, mindenki gyászolt. Kilenc hónap alatt lecsillapodott a város,
de maga a kiutazás szörnyű volt. Életem legrosszabb napja. Én nem estem pánikba,
de a bizonytalanság nagyon kellemetlen volt.
- A New York i tanév során koncertezett?
- Kétszer, Moszkvában. És márciusban hazajöttem.
- Nem tipikus helyzet, hogy valaki harmadévesként nemzetközi pódiumokon játszik.
- Nem az, de szerencsére már megszereztem a rutint. Nyolcéves korom óta
mindig engem szemeltek ki a fellépésekre, tévé, rádió, Cimbora-sorozat. A megmérettetésekhez
hozzászoktam. 1989-ben, nyolcévesen indultam egy ifjúsági hegedűversenyen, amit
megnyertem. Attól kezdve érkeztek a meghívások. Most látom a hasznát, mert önbizalmat
kap tőlük az ember. 1992-ben már felsőbb korcsoportban indultam, és 11 évesen
16 évesekkel versenyeztem. Ott is első díjat nyertem.
- Csodagyerek-sors.
- Szerencse. A legnagyobb, hogy Komlós tanár úrhoz kerültem.
- Az ő együttesével, a Bartók Vonósnégyessel fellépett valaha?
- Még nem. De nagyon jó lenne. Bár 45 éves az együttes, még mindig nagyon
sokat utaznak. A kvartett egy másik tagjához, Hargitai Gézához is járok, tőle
kamarazenét tanulok.
- Kivel gyakorolja a kamarázást?
- Szonátázom egy nagyon kedves zongorista barátommal, Balog Józseffel, aki
egy tizenkétezer dollár díjazású verseny győztese lett Lengyelországban. Az
első kamarazenei versenyt Székesfehérvárott nyertük, amikor én nyolc éves voltam,
ő meg tíz. Jandó Jenő tanítványa, idén végez. Most készült el közös lemezünk
is. Sokat koncertezünk együtt itthon és külföldön. Annyira ismerjük egymást,
hogy hamar össze tudjuk próbálni a darabokat.
- A remek partner mellett egy mesés 18. századi hegedűvel is bír. Hogy jutott
hozzá?
- Komlós Péter egyik tanáráé, Garay Györgyé volt. Komlós Garay özvegyétől
vette meg, én pedig tőle. Komoly szakemberek szerint Stradivari. Egyes részei
biztosan azok. 1998-ban egy spanyol turnén szólistaként léptem fel, de nem volt
jó hangszerem - erre az alkalomra megkaptam tőle, utána nálam maradt, azóta
pedig megvettem.
- Úgy látom, professzora morálisan és más módon is támogatja.
- Remek emberi kapcsolat is kialakult köztünk. Olyan, mintha a második apám
lenne.
- Kikapcsolódásnak jazzt játszik, zongorán.
- Valóban, azóta zongorázom, amióta hegedülök. Nővérem, aki már nem zenész,
gyerekkorában zongorázott, így azután volt otthon egy pianínó. Én is megtanultam,
magamtól. Azóta kedvtelésből játszom (néha nyilvánosan is). Jó kikapcsolódás.
- Repertoárjából mit kedvel? Játszik sok kortárs zenét is.
- Néhány darabot, de ez nem számottevő. Az igazán jó hozzáállás az, hogy
mindig az a kedvencem, amit éppen játszom. Most például a Mendelssohn-koncertet
és Paganini D dúr hegedűversenyét. Ha mégis választanom kell, azt mondom, Brahms
a kedvencem. A kamarazenéjét is nagyon szeretem. A kortárs művek közül Petrovics
Emil Rapszódia szólóhegedűre című darabját játszottam sokszor, lemezen is. Szeretem
azt a darabot, igazán jó. A zeneszerzőnek is tetszett, ahogy játszottam, és
ez nagy öröm. Egyelőre azért inkább az alaprepertoárt igyekszem elsajátítani.
Ha az biztosan megvan, akkor szeretnék bővíteni kortárs zenével, kamaradarabokkal.
Most 10-15 hegedűversenyt játszom hangversenyen.
- Korához képest nem kevés. Itthon mintha kevés koncertje lenne.
- Ez hullámzó. Néha sok fellépés jut, máskor egy se.
- Ügynökséggel dolgozik?
- Sajnos nem. Most éppen keresek egy céget, elsősorban persze külföldön,
itthon ugyanis közvetlenül a művészt keresik meg. A Matáv Zenekar évek óta rendszeresen
hív, velük lépek föl a legtöbbször. Novemberben németországi turnén jártunk.
- Mennyi időre látja előre az életét?
- Februárban visszamegyek New Yorkba. Hlavacsek Tihamér zongorista kint
tanul, vele is régóta játszunk együtt, négy-öt évvel ezelőtt például megnyertük
a Weiner Leó Szonátaversenyt. A Carnegie Hall kamaratermében lépünk fel február
25-én, és New York állam más városaiban is adunk hangversenyeket.
- Létezik olyan verseny, amit nem nyert meg? Vagy olyan, amit igen, de nem
beszéltünk róla?
- Nem szeretem a versenyeket, nem vagyok versenyző alkat, ezért ritkán megyek,
és most nem is tervezem. Kezdem felfedezni az internetet, a Web Concert Hall
oldal remek lehetőség. Húszezer látogatója van, koncerteket is szerveznek, és
az embert az egész világon megismerhetik, csak oda kell kattintani. Még jazzfelvételeimmel
is szerepelek ott.
- Édesapjával is játszik néha?
- Igen, otthon, szoktunk házimuzsikálni. Olyankor zongorán kísérem.
- A pályája sikeresen indult, és továbbra is sikeresnek ígérkezik. Kívánom,
hogy így folytatódjon, de terrortámadások nélkül...
|