- Soproni József napjainkban sokkal termékenyebben alkot a korábbiaknál. Ez csak a más munkáktól - például tanítástól - való szabadulás következménye, vagy mélyebb oka van?
- Mintegy húsz éve kezdtem sűrűn készre írni darabokat, amikor a legnagyobb teher volt rajtam, rektorságom és magas óraszámom idején. 1988-89 táján érett be zenei gondolatrendszerem, akkor kerültem tisztába azzal, mit tartok sajátnak, illetve felhasználandónak a világ impulzusaiból. Egyre személyesebbnek éreztem, amit írok, mindinkább megválogattam az eszközöket. E folyamatba tartoznak egyre szaporodó vonósnégyeseim és zongoraszonátáim, a viszonylag sűrű egymásutánban keletkezett három zongoraversenyem és oratorikus egyházi műveim. Ez utóbbiakat már 17-20 éves koromban elhatároztam, de emberi érésem most jutott odáig, hogy - egykori szándékaimat teljesítve - saját nyelvemen tudjam megzenésíteni a kiválasztott szövegeket.
- Az utóbbi másfél-két évtizedben írt műveidben más hang tűnik föl, mint amely a '60-as, '70-es években jellemzett.
- Ez nem hirtelen következett be, és nem is elhatározás kérdése volt. Műről-műre változott a hangom.
- Az utóbbi időben elkészültek közül melyeket érzed fontosabbnak?
- Például Missa orbis factor a cappella misémet, mely a XI. számú gregorián mise anyagára épül, hol rejtettebben, hol nyíltabban. Mindez saját kompozíciós rendemmel feldúsítva, kiegészítve vagy épp azzal kontrasztálva szólal meg. Egyik napról a másikra készültek el a tételek, annyira megérintett Béres György felkérése, melynek nyomán megpróbáltam a gregoriánt a magam nyelvén újrafogalmazni. Közel áll hozzám legutóbbi három zongoraszonátám, a 14., 15. és kivált a 16., főként ezek indító, illetve lassú tételei. Mindhárom - egyenként négytételes - szonátát az jellemzi, hogy nyitótétele lírikus hangvételű, nem berobbanó jellegű, inkább meditatív, amely a lélek rejtelmeit kutatja. Szívesen gondolok a Mária élete (Marienleben) című, szopránra írt Rilke-dalciklusomra is (ezzel már félszázra rúg Rilke-dalaim száma) és a baritonra szánt, ugyancsak zongorakíséretes Michelangelo-dalokra. Michelangelo versei már legalább tíz éve foglalkoztatnak, Rónay György fordításában tizenegyet zenésítettem meg, főleg a magvas négysorosak közül. Ezek illeszkedtek leginkább a dalról alkotott fogalmaimba, melyeket Schubert szellemisége határoz meg. A Marienleben szinte kommentálja Rilke csodálatos költői képeit, s ebben a zongora tekintélyes szerepet játszik.
- A szonátákban és zongoraversenyekben kereshetünk-e rejtett ciklikus rendet, olyan jegyeket, amelyek révén a következő darab logikus következménye az előző(k)nek?
- Gyakran két darabon dolgozom egy időben, sőt, nemegyszer "egymás ellen" írom a kompozíciókat. A Második zongoraversenybe annak nyomán kezdtem, hogy meghallottam az Elsőt Várjon Dénes előadásában. Eszembe jutott egy, az elsőben el nem mondott gondolatrendszer, amelyet egy másik darabban láttam kibonthatónak. A műfaj, a zongora és a zenekar szembeállítása húrt pendített meg a lelkemben, a párbeszéd lehetősége alkotókedvet ébresztett, olyannyira, hogy szinte emblematikus műfajjá vált számomra. Mozart, Beethoven és Bartók voltak a mintaképeim, hiszen nem romantikus zongorafaktúrát használtam.
- Mit jelent, hogy egymás ellen írod a darabokat? Az egyik válaszol a másikra, vagy egyidejűleg keletkeznek feljegyzések a különböző művekhez?
- Amikor meghallom az előzőt - így van a vonósnégyeseknél és a szonátáknál is -, már hallom a következőt. Nem írom túl a darabokat, így gyakorta élem meg, hogy egy másik mű anyaga is benne van egy előzőben. Szívesen húzok, s az így megtakarított részekből virágzik ki egy következő mű. Ha van saját eszköztára az embernek, lehet szimultán komponálni, sőt a művekkel ellenpontozóan is. A zeneirodalomban a ciklikus művek hármasával, hatosával keletkeztek. E kompozíciók ugyanazt a gondolatvilágot másképpen, más oldalról megvilágítva hozzák, egy bizonyos elemét helyezik a következő mű középpontjába.
- Miért nem adsz mankót életműved követőinek opusz-számokkal?
- Rendetlenség van kottáim között, azt sem tudom, megvan-e minden művem. Ha előveszek egy-egy régebbi partitúrát, rögtön javítási kedvem támad. Nehezen találnék op. 1-et. Ha az utókor rendet akar teremteni, megteszi. A dátumok tájékoztatnak. Sokan elkezdték az opusz-számozást, de abbahagyták - például Bartók, Kodály.
- Említsünk még két új művet, amelynek már kitűzték a bemutatóját.
- A 12. vonósnégyes a Mini Fesztiválon hangzik el, január 24-én. Először lírikus zárótételt szántam neki, nem a gyors zene írása problematikájának megkerülésére, sokkal inkább Bartók 6. kvartettjének szellemét idézve. Majd egy éjszakán megjelent fejemben a valódi zárótétel nagyszabású rondótémája, mozgása, a 19. század ideáljai szerinti emelkedő finálé jelleggel - fölkeltem, papírra vetettem, s nemsokára kidolgoztam. Az Oboaversenyt a Budapesti Vonósok felkérésére Lencsés Lajosnak ajánlottam, júliusban a fertődi Esterházy-kastélyban mutatják be a 20-22 perces, háromtételes kompozíciót.