- A zenekar működését a hetvenes évek óta figyelemmel kísérő zenekedvelők számára
az English Concert definíció szerint egy régi hangszeres kamarazenekar megjelölése.
Mióta használják ezt a nevet kamarazenei produkciók esetében is?
- Évek óta fellépünk kamarazenei produkciókkal - idén otthon, Londonban, azután
egy francia turnén is szerepeltünk ilyen összeállításban. Most pedig itt, Budapesten.
- Mi az a legkisebb létszám, amellyel még fellép az együttes?
- A hangszeres szonáta billentyűs kísérettel, tehát két személy, például egy
hegedűs és egy csembalista - például Bach hegedűszonátáit játszottuk így. Rameau
pièce de clavecinjei, amelyeket az idén játszottunk lemezre, kissé bővebb
összeállítást kívánnak.
- No és mi a felső határ? Az opera?
- Erre konkrétan tudok válaszolni: az a Messiás-előadás, amelyre nemrégiben
került sor, és amelyben 400 amatőr énekesből állt a kórus. Három hónapon át készültek
erre a koncertre...
- És mi teszi mindezeket a formációkat egyaránt English Concertté? A közös
előadói stílus?
- Igen, és az előadók személye. Egyébként nem csupán a szűken vett zenei tényezők
meghatározóak, hanem az érzelmi tartalom is, tehát mindaz, amit az előadó "ad
hozzá" a zenéhez.
- Mennyire volt nehéz az indulás éveiben megtalálni egyéni hangjukat? Mikor
érezték úgy, hogy elérték ezt a célt?
- Az első jelentős mérföldkövet a Brandenburgi versenyek lemezfelvétele jelentette
számunkra.
- Igen, abban megvolt valami, amit Haydn és Mozart úgyszólván terminus technicusként
nevez a leveleiben "Feuer"-nak, tűznek. És számomra ennek a megléte mindig jellemző
volt az együttesükre. Ön is így érzi?
- Igen, egyetértek. Ennek a bizonyos tűznek a milyensége azonban változik
az életkorral! Az érzelmi intenzitáshoz egyre több mélység járul. De hogy folytassam:
a zenekar egyéni hangjának kialakításában a hat Händel-concerto grosso felvétele
jelentette a második fontos stációt. A Carl Philipp Emanuel Bach műveivel való
találkozás volt a következő kihívás, majd a harmadik meghatározó lépcsőfok a Haydn-szimfóniák
világa, amelyből azután Mozart felé is kimozdultunk.
- Mi vitte rá arra az elhatározásra, hogy jövőre visszalépjen a zenekar vezetésétől,
és átadja a kormányrudat a fiatal, Magyarországon sem ismeretlen Andrew Manze-nek?
- A döntés hatalmas elhatározást igényelt, de már évek óta érlelődik bennem.
Végül is csaknem harminc éven át volt ez a zenekar az életem középpontja. Ennek
a zenekarnak a működése teljes egészében az én felelősségem. Ám egyre erősödik
bennem az érzés, hogy több időt kellene fordítanom szólóhangversenyeimre. Vendégszólistaként
természetesen a jövőben is szeretnék visszatérni az English Concerthez. Jövőre
már több időm lesz szólóhangversenyekre - Olaszországban és Spanyolországban fogok
körutat tenni. Vendégkarmesterként a Freiburgi Barokk Zenekar mellett kedvenc
modern hangszeres zenekaraimat: a salzburgi Cameratát és az Európai Kamarazenekart
is vezényelni fogom. Egyébként teljes szimfonikus együtteseket is szoktam dirigálni,
például a lipcsei Gewandhaus zenekarát. Azáltal, hogy szimfonikus zenekarokat
vezénylek, arra törekszem, hogy megőrizzem nyitottságomat, és minél többféle muzsikussal
találkozzam. Mindenképpen célom, hogy kitörjek a historikus zenélés gettójából.
Itt is létezik feladatmegosztás: míg karmesterként meglehetősen széles repertoárral
dolgozom, szólistaként a régi angol szerzők műveire koncentrálok.
- Ön tehát nem szorítható bele a historikus zenész skatulyájába...
- Nézze, a zenében egyáltalán nem a címkék számítanak. Meggyőződésem, hogy
a hangszer és az előadói stílus megválasztása az előadó magánügye. A lényeg az,
hogy hűek maradjunk önmagunkhoz és a zenéhez. Végül is a múltbeli előadás körülményeit
semmiképp sem tudjuk újra felidézni. Ami számít, hogy megtaláljuk azt, ami hat,
és hogy mi hat, azt maga a zene árulja el nekünk.
- Vannak egyáltalán éles határok régi és "nem régi" zene között?
- Ilyenek természetesen nincsenek. De köztudott, hogy minél régebbi egy zene,
annál nehezebb az előadása modern hangszereken. Még Mozartot és Haydnt is nehézségekbe
ütközik mai hangszereken játszani. Nos, a mai zenekarok repertoárjából eltűnőben
is vannak. A 20. század nagy részében még rengeteg Haydnt és Mozartot játszottak
a szimfonikus zenekarok, és ennek rendkívül fontos szerepe volt az együttesek
fejlődésében. Ha egy zenekar úgy játszik Haydnt, hogy ott minden megszólal, és
igazán a helyén van, abból szinte automatikusan következik, hogy Dvořákkal sem
lesz gondjuk.
- Milyen a viszonya a vokális zenéhez a canterbury-i székesegyház egykori kórusénekeséből
lett csembalista-karmesternek?
- A székesegyház kórusában eltöltött évek kiválóan megalapozták zenei tanulmányaimat.
Hallatlanul értékes adomány, ha egy 8-10 éves gyermek közelről megtapasztalhatja,
mit jelent a zenéléshez való strukturált és professzionista közelítés.
- Tanulmányai során honnan kapott döntő impulzusokat?
- Először is: az ember sohasem szűnik meg tanulni. Amit a konzervatóriumban
elsajátítottam, az mai tudásomnak csupán kis hányada. Egyetemi szintű intézménybe
sohasem jártam. Ösztöndíjasként orgonálni tanultam, azután csembalótanulmányokba
fogtam. Tanárnőm egyszersmind zongoratanárként is működött, és a csembalózásról
alkotott elképzelései végső soron Wanda Landowska elveire voltak visz- szavezethetők.
De fiatalon nagy hatással voltak rám Gustav Leonhardt és Nikolaus Harnoncourt
korai felvételei is. Majd elkezdtem csembalókoncerteket adni, és mellette zongorát
tanítani - a megélhetésért.
- Manapság is tanít még?
- Csak mesterkurzusokat tartok; legközelebb jövőre, a Schleswig-Holstein-i
Fesztiválon.
- Kik azok a zeneszerzők, akik legközelebb állnak Önhöz? Bachnak nyilvánvalóan
a legelsők között kell lennie. Ha valóban ez a helyzet, van az Ön Bach-képének
valamilyen sajátos, egyéni vonása? Ön nem ír róla könyvet, mint egy-két világhírű
vonósjátékos?
- A kérdésre szinte lehetetlen válaszolni. Mindig az áll hozzám a legközelebb,
akivel éppen foglalkozom. Bachról meg nem akarok elkezdeni beszélni, mert akkor
senki másra nem kerül sor. Azt azonban megjegyzem, hogy osztom Bach csodálatát
Vivaldi iránt. Bachban az is nagyszerű, hogy sokra becsülte a magánál kisebb nagyságrendű
zsenikben az igazán eredeti tulajdonságokat, ahogyan később Schubert is lelkes
híve volt Paganini művészetének.
- Szólistaként mindig csembalón játszik?
- Legtöbbször igen; néha azért fortepianózni is szoktam. Tavaly nagyon érdekes
koncertet adtunk Makszim Vengerovval: a szünet előtt barokk szonátákat játszottunk,
ő barokk hegedűn, én csembalón, a hangverseny második felében pedig ő modern hegedűre
tért át, én meg egy Steinway zongorára...
- Visszatérve az English Concerthez - hogyan ér majd véget ez az utolsó évad?
- Az utolsó nagy közös hangversenykörutunkat most decemberben tartjuk, a Karácsonyi
oratóriummal. Az évad végén pedig zárókoncertet adunk Bach-szvitekkel és versenyművekkel.
Ezen vendégként fellép majd Ton Koopman is, akivel lényegében egyidősek vagyunk,
és tevékenységünket tekintve mindenképpen konkurensek, ám ennek és eltérő előadói
stílusunk ellenére mindig nagyon szívesen játszottunk együtt.
|