Hangversenyrendező, műsorszerkesztő. Kalocsán született 1955-ben. Tanulmányait
a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Zenetanárképző Intézetében végezte, ahol
1987-ben szerzett zongoratanári diplomát. 1988-tól a Nemzeti Filharmónia, majd
a Filharmónia Budapest Kht. műsorszerkesztője. Közel másfél évtizeden át szerkesztette
a zeneakadémiai ifjúsági koncerteket és számos kamarazenei estet. Kiemelt figyelmet
fordított a fiatal, pályakezdő művészek segítésére: szándékában állt egy alapítvány
létrehozása zeneakadémiai növendékek támogatására. A Szól a Szív Alapítvány alapító
kurátora volt. 2000-ben Artisjus díjat kapott. Életének 47. évében, 2002. október
9-én hunyt el Bostonban.
|