Intelligencia és felelősség

Kedves Bandi!

Ha most itt ülnél közöttünk, bizonyosan udvariasan végighallgatnál. Ahhoz a generációhoz tartozol, amelyiknél a jó modor, a helyes és udvarias társasági viselkedés még a nevelés szerves és elválaszthatatlan része volt. Úriember vagy, még abból a korból, amikor ezt a fogalmat nem gúnyosan, vagy a "régimódi" szinonimájaként használták.
Ha most itt ülnél közöttünk, ugyanakkor valószínűleg kissé kényszeredett arckifejezéssel tennéd. Nem lenne túlságosan ínyedre, hogy "méltatnak", "köszöntenek", "szembe dicsérnek", mint ahogyan a díjaknak, kitüntetéseknek, elismeréseknek sem tulajdonítasz túlzott jelentőséget soha. Bizonyára sokan hallották már tőled ilyen alkalmakkor, amit én is, ha gratulációmat fogadod: "Hagyd csak, nem tartozik a szakmához". Persze mindnyájan tudjuk, még ha igazad van is: a pályatársak elismerése mindig jólesik. Ezért belül talán mégiscsak örülnél egy kicsit.
Ha most itt ülnél közöttünk, talán nehezebb lenne elmondanom, milyen megtiszteltetésnek érzem, hogy nekem jutott a szerep, hogy itt ma köszöntselek. A megtiszteltetések sora már azzal elkezdődött, amikor fiatal pályatársként először beszélgethettem veled, kérhettem a véleményedet valamelyik darabomról, és te - azonnal a kolléga egyenrangú szerepkörébe emelve engem - rögtön teljes bizalmaddal, szereteteddel és megértéseddel közeledtél felém és kompozícióimhoz. A sor azzal folytatódott, hogy később többször vezényelhettem műveidet, amelyek a mai napig egyik legkedvesebb részét alkotják a repertoáromnak. Nehéz szavakba foglalni, mi is az valójában, amit ezekből a beszélgetésekből és partitúráidból tanultam. Abból, ahogyan a zenéhez közelítesz, a tévedhetetlen intelligencián és ízlésen, a kérlelhetetlen renden kívül számomra talán az a művészi értelemben vett erkölcsi felelősség a legfontosabb, amellyel minden leírt hangjegyedhez viszonyulsz. Tudom, ha egy zenére vagy egy interpretációra azt mondod: "koszos", elsősorban a felelőtlenül, hanyagul papírra vetett hangokat, a végiggondolatlan vagy szellemi restségről árulkodó formálást vagy frazeálást érted. Zenei és zenével kapcsolatos szóbeli megnyilatkozásaidból árad, hogy ez ellen küzdöttél mindig, és küzdesz még ma is, amikor magad és leendő előadóid elé a lehető legmagasabb mércét állítod.
Ha most itt ülnél közöttünk, talán el sem merném mondani, mennyire csodállak az erődért, amellyel mertél makacsul és kompromisszumok nélkül végigmenni egy olyan úton, amely kezdettől fogva nem a gyors népszerűséget, a mindenható kultúrpolitikusok és néha még mindenhatóbb súgóik sűrű kegyeit, valamint a magyar zenei élettől kapott gyors és könnyű elismerést ígérte. Kevesen voltak, akik el tudtak hallgatni, amikor nem szólhattak saját mércéjük szerint. Neked talán minden pályatársadnál bővebben jutottak efféle önkéntes szilenciumok. Bizonyára ez is magyarázza, hogy nem tartozol a különösen termékeny szerzők közé. "Csak a remekműveit írta meg" - mondta rólad egy közös ismerősünk, szerintem nagyon találóan.
Ha most itt ülnél közöttünk, azt viszont biztosan elmondanám, mennyire tisztelem benned, hogy - akárhány barátod legyen is - alkotóként mindenkitől külön állsz. Teszed ezt olyan korban, amelyikben gyakoriak a csoportok, klikkek, vélt vagy valós közös érdekeken alapuló alkotói társulások, nemritkán szekértáborok, netán maffiák.
Te megmaradtál "fölöslegesnek", "nem csatlakoztál a hadhoz", ahogy József Attila írta, hiszen sem te, sem zenéd nem igazán alkalmas erre. Így most magában áll az a pompás és jelenleg is gyarapodó életmű, amelynek késői hajtásai fiatalabb pályatársaid szeme láttára, füle hallatára és gyönyörűségére születnek. Csak sajnálhatjuk, hogy barátaid közül sokan már nem hallhatják ezeket a szívbemarkolóan szép zenéket, hiszen sokszor valamelyiküket siratod el velük.
Ha most itt ülnél közöttünk, odamennék hozzád, és megszorítanám a kezed. Őszinte barátsággal, tisztelettel és igaz szeretettel.

Tihanyi László

Kutatás, élő népzene, tanítás

Kedves Imre, Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ünnepelni jöttünk össze, tiszteletünk kifejezésére egy tudományos életmű értékei előtt. Mielőtt Olsvai Imre munkásságának jelentőségét méltatnám, a történeti távlat és e díj értékrendjének kedvéért szeretném felidézni Önök előtt, kik voltak azok a tudós személyiségek az elmúlt évtizedekben, akik a népzenekutatás területén a mai ünnepelt előtt e kitüntetésben részesültek. E visszatekintés két okból is jelzés értékű: egyrészt rámutat a tudományterület kimagasló elődeire, másrészt felvázolja a közvetlen szellemi előzményeket, szakmai környezetet, amelyből Olsvai Imre pályája kiindult, s ahol egy nemzedékkel ifjabban a folytatás elkötelezettségét vállalta.
A Magyar Alkotóművészek Nagydíjának 1970-ben történt alapítása óta a zenetudomány népzenei ágazatában működő tudósok kitüntetése nem túl gyakori (összesen hat ilyen alkalom volt), különösen jelentős esemény. 25 évre kell visszatekintetünk, 1977-ig, amikor elsőként Rajeczky Benjamin kapta meg a kitüntetést, és őt követően szoros egymásutánban következtek a népzenetudomány nagyjai, Kerényi György, Domokos Pál Péter és Vargyas Lajos. E rangos tudósokat követően egy évtized telt el - egészen 1991-ig -, amikorra az ifjabb generáció munkásságának eredményei a hazai és a külföldi szaktudományban egyaránt ismertté váltak. Ekkor (1991-ben és 1993-ban) ismét egymást követően Vikár László és Sárosi Bálint nyerte el a Művészeti Alap elismerését (a díjat ugyanis 1992-ben nem adták ki). Életkorát és munkásságát tekintve Olsvai Imre értékelése ekkortól vált időszerűvé.
Napjainkig újabb évtized múlt el, amikor ismét a népzenetudományra összpontosult az elismerő figyelem.
Olsvai Imre pályája a Kodály Zoltán által alapított Népzenekutató Csoport kutatógárdájának egyik legfiatalabb hajtásaként értékelhető. 1958-ban, 27 évesen csatlakozott e kutatócsoporthoz, s még megadatott számára, hogy mintegy évtizedig személyes részese lehetett Kodály szellemi-emberi irányításának - e közvetlenül érvényesülő történeti hagyománynak. Saját feladatai és eredményei e nagy nemzedék által indított programhoz kapcsolódtak, elsősorban a Magyar Népzene Tára népzenei összkiadás-sorozatához, amelynek keretében Járdányi Pál közvetlen utódaként a VI. és a VII. kötetet szerkesztette.
Az évtizedek során munkássága fő témája a magyar népzene rendszertana és változásvizsgálata volt, továbbá a szomszéd- és a rokonnépi összehasonlítás, illetve az irodalmi, műzenei és tánckapcsolatok kutatása. Egész pályáján a Magyar Tudományos Akadémia intézményi kötelékében dolgozott, és itt tevékenykedik ma is nélkülözhetetlen személyiségként, mint tudományos tanácsadó. Gyűjtői érdemei is említésre méltók: 1947-től napjainkig mintegy 1500 dallamtípusnak körülbelül 7000 változatát kutatta fel.
De ne essünk tévedésbe, Olsvai Imre tudományos pályája nemcsak a szaktudomány területén, hanem az élő, népzenei mozgalom körében is kiemelkedő szerepet tölt be.
Nem túlzás, ha kijelentjük: Olsvai Imre a mai népzenei mozgalom egyik legnépszerűbb egyénisége. Manapság aligha tartanak az országban és a magyar nyelvterületen olyan rangos népzenei találkozót, amelyen zsűritagként, elnökként ne számítanának Olsvai szakmai ítéletére.
Harmadik tevékenységként Olsvai ugyancsak intenzív részt vállalt a népzenei oktatásban is. Munkásságát csak néhány ismertebb intézmény nevével jelzem: dolgozott az ELTE Folklór Tanszékén, a Zeneakadémián, a kecskeméti Kodály Intézetben, a Miskolci Nagy Lajos Király Egyetemen és a Nyíregyházi Tanárképző Főiskolán.
Munkám során sok konzultatív kérdésben és egy meghatározó témában dolgoztam együtt Olsvai Imrével, aki Járdányi Pál írásainak sajtó alá rendezésében volt segítségemre személyes tanúként, szakmai tanácsadóként. Többen elmondták róla, hogy tudományos ismereteit olyan természetes ügyszeretettel adja át az ifjabb nemzedékeknek, hogy közben nem érezteti tekintélyét. Ezen a fórumon ismételten köszönöm az együttműködést.
Olsvai Imre három területen kifejtett - tudományos, pedagógiai és népművelői - munkásságának elismeréseként számos kitüntetésben részesült. Ezek sorából itt csupán két legutóbbi elismerését említem meg: a Magyar Köztársasági Érdemrend 1998-ban elnyert Középkeresztjét és idei megtiszteltetését, amikor a Miskolci Nagy Lajos Király Egyetem díszdoktorrá avatta. A mai kitüntetéshez szívből gratulálok, jó egészséget és további eredményes munkát kívánok mindnyájunk nevében.