|
Amikor 1947 őszén a soproni Városi Színházban a Széchenyi Gimnázium ünnepségén
először megpillantottam, fiatalember volt még. Tudtam, sokan tudták a soproniak
közül, hogy földink, hiszen a közeli Cinfalván - ma Siegendorf - született. Középiskolai
tanulmányait a városban, a híres főreáliskolában - a későbbi Széchenyiben - végezte.
Így hát iskolatársaknak tekintettük egymást. Csak hát egyikünk 1920-ban, másikunk
1949-ben érettségizett. De Lauringer Ernő tanár úr, illetve igazgató úr személyén
keresztül valamiféle pedagógiai folytonosság is összekapcsolt bennünket. Ezen
az említett ünnepségen mindketten saját kompozíciónkat zongoráztuk. Ő akkor már
Európa-szerte és a tengerentúlon is ismert volt mint zongoraművész és zeneszerző
- én hetedik gimnazistaként a pályám legelején álltam. Később is sokszor emlegettük
találkozásainkkor közös iskolánkat, az egyre fakuló, szép emlékeket.
Sopron mindkettőnknek a szárnybontogatás városa. Szellemisége, zenei élete, a
kamaramuzsikálás hagyományát ápoló polgárság művészetkedvelő lelkesedése és összefogása,
az irodalmi, színházi élet mozgalmassága, a festők rajzása a régi negyedekben:
mind feledhetetlen hatás és emlék. A tradíciókban gazdag város Takács Jenő számára
elsőként mutatta meg, miképpen élhet egy összeforrott közösség a szellemi építkezés
sokszínű eszközeivel.
Azután Bécs következett. A metropolisz éppen felocsúdni látszott az 1918-as nagy
összeomlás és a kibontakozó társadalmi feszültségek okozta bénultságból, amikor
a nagy reményű fiatal zongoraművész és komponista - kezében az akadémiai diplomával
- útnak indult a nagyvilágba. Számára sem akkor, sem a következő fél évszázadban
nem léteztek politikai és szellemi határok. Mindig fenntartotta magának a sorsa
feletti döntés jogát: ő akarta megmondani, hol tud és szeretne élni, dolgozni.
Belső és külső szabadságigénye óriási. Kereste és meg is őrizte személyes függetlenségét.
Megvetette a jogokat korlátozó rendszereket; egy pillanatig sem habozott távozni
onnan, ahol autonómiáját veszély fenyegette. Történelmi helyzetfelismerő képessége
és lélekjelenléte remekül vezette távoli kontinenseken átívelő útjain. Igazi nagyformátumú
világpolgár, aki mindenütt jól érezte magát, ahol értékelték művészi és pedagógiai
munkásságát. Kairó és Manila a Fülöp-szigeteken, az amerikai Cincinnati egyetemi
katedrája egyképpen jelentettek számára lehetőséget, kihívást. Érdemes lenne elidőzni
a kelet-ázsiai népek vagy az egyiptomi arabok zenei hagyományait vizsgáló munkásságánál.
Gyűjtései új utakat nyitottak e területen, s ennek feldolgozása hálás feladatot
jelentene egy fiatal kutató számára.
Kiváló zongoraművész. Saját művei interpretálásán túl mindenekelőtt Bartók előadóművészete
és életműve foglalkoztatta. Ő volt számára a világítótorony, az igazodási pont
és mérce. Bartók, a zeneszerző, a folklorista különleges hatást gyakorolt Takács
Jenő életútjára. Többször elgondolkodtam azon, vajon sokat ígérő zongoraművészi
tevékenysége milyen mértékben befolyásolta zenei nyelvezetének kialakulását, kompozíciós
eszköztárának gazdagodását. Bizonyos, hogy a zongora jelenléte életművében markáns
és karakterisztikus, mert alkotói portréját rendkívül gazdaggá és vonzóvá teszi.
Bartókhoz igazodik abban is, hogy nagyszámú, az ifjúságnak írott kompozíció került
ki műhelyéből. Rendkívül kedveltek és elterjedtek ezek az ötletes és hangulatos
karakterdarabok. Nagyobb szabású zongora- és kamaraművei - az utóbbiak a legkülönfélébb
hangszercsoportokat foglalkoztatják - kiváló hangszerismeretről, ötletgazdagságról
tanúskodnak. Vonzó feladatot kínálnak az előadóknak, de a közönség is szívesen
fogadja őket. Sok kompozíciója tudatosan használ folklórelemeket. Ebben ráismerhetünk
nyitottságára, befogadóképességére.
Ilyen Takács Jenő a napi életben is. Realisztikus és gyakorlatias szemléletű,
elfogadó és továbbadó szellemiségű. A világ minden táján hangot talált és kapcsolatot
tudott építeni az emberekkel, kultúrákkal, népekkel. Kevés olyan emberrel találkoztam,
aki értékőrző, de egyben minden új iránt szenvedélyesen érdeklődő humanistaként
éli ma is az életét. Alkotásaiban ezt a magatartást személyes hangvételű idiómává
tudta nemesíteni. Hangja magyarként, pannóniaiként, burgenlandiként sokszínű és
erőteljes. Befogadta a Duna-völgy népeinek dallam- és ritmusvilágát, zenei hagyományaiknak
formarendjét. Nyelve egyszerre tradicionális és korszerű, elgondolkodtató és szellemes,
elvont és közérthető. Ebben rejlik népszerűségének titka.
Élmény vele társalogni. Töretlen memóriája ma is felidézi találkozásait korunk
nagy alkotóival. Bartóknak segítségére volt egyiptomi útjának előkészítésében.
Milhaud-val és Hindemithtel személyes barátságot ápolt, Weöres Sándornak ifjú
kora óta barátja volt.
Amerikából visszatérve immár több mint 30 esztendeje él ismét szülőfalujában,
szülei egykori lakóhelyén, a burgenlandi Siegendorfban. Otthona nyitva áll a világ
minden tájáról érkező barátok, muzsikusok és tisztelők előtt. Innen küldi üzeneteit,
híradásait és invitálását, ide várja számtalan barátját. Ide küldjük mi is, magyar
muzsikusok, nagyrabecsülésünk jeléül jókívánságainkat 100. születésnapjára.
|
