Strém Kálmán - ma a Strém Koncert Kft. ügyvezetője - az alapítás évében került az intézményhez, mint mondja, afféle kezdő, "hozd ide-vidd oda" munkatársnak. 1952 és '58 között tizenhárom főnöke volt, szinte minden év átszervezést hozott, a könnyű műfajt, az "esztrád" előadásokat hol a Filharmóniához rendelték, hol nem. A Filharmónia szervezeti keretébe került az Állami Hangversenyzenekar, és akkor hozták létre a szólistarendszert - mindenki legnagyobb megelégedésére, hiszen korábban a magyar művészek számára csak csekély számú lehetőség kínálkozott. A fix fizetés, a garantált feladat roppant vonzónak látszott, a filharmóniai lista élén olyan kimagasló muzsikusok voltak, mint Fischer Annie vagy Zathureczky Ede.
1958-ban új korszak kezdődött a Filharmónia életében, ekkor nevezték ki az intézmény élére Lakatos Évát, kortársai véleménye szerint "büntetésből": a félreállítás szándékával csináltak belőle igazgatót. Hangversenyrendező tapasztalatai nem voltak, de minőségérzéke, vezetői erényei annál inkább. Hozzá nem lehetett bemenni fúrni valakit, mert az első mondatok után a másik felet is berendelte szembesítésre. A nagyon jó és a nagyon rossz meghallására volt füle - ami a kettő közé esett, abban Enyedi György, Kovács János, Kroó György szakértelmére támaszkodott.
Azzal érkezett, hogy mindenekelőtt Fischer Annie és Ferencsik János tehetségét kívánta szolgálni - mert pozícióját szolgálatnak tekintette. E két művész mindvégig figyelmének középpontjában állt, de ez nem akadályozta meg abban, hogy minden támogatást megadjon a Kocsis Zoltán-, Ránki Dezső-féle fiatal zongorista nemzedéknek, vagy a Zeneakadémia zenekarát vezető Simon Albertnek. Mindig lehetett vele vitatkozni. Korábban üzemi műsorokkal próbálták megváltoztatni a munkások ízlésvilágát, remélve, hogy ha a gyári kulturális műsorban megtetszik egy szép dallam, az behozza az embereket a Zeneakadémiára, vagy az Operába. Hamarosan rájöttek, hogy ez nincs így: az ízlésformálást az ifjúság körében kell elkezdeni. Didaktikus felépítésű koncertsorozatokat szerveztek, melyeknek hálózata az egész országban elterjedt. A koncertek száma évről évre nőtt, a Filharmónia megbecsült intézménnyé vált, de a további évek során egyre inkább megmutatkoztak a túlméretezett, monopolisztikus és szükségszerűen bürokratikus szervezet hibái.
Fel kellett ismerni, hogy a nyugdíjas állás biztonsága többnyire nem szolgálja a szólista művészi fejlődését, különösen akkor nem, amikor ott kell szolgálatban versenyművet játszania, ahol a pianínón a billentyűk egy része is hiányzik.
Kérdésessé vált az ifjúságnak rendezett koncertek hatása is. Strém átfogó szociológiai felmérést és elemzést készített Az ifjúsági hangversenyek hatása címmel. Arra az eredményre jutott, hogy ha valaki családi indíttatással vagy zeneiskolai háttérrel ül be a hangversenyre, vagy pedig fölkészítette az élményre egy jó pedagógus, akkor a koncertek hatnak. Ha csak sorba állítják az iskolában, és úgy viszik a hangversenyre, akkor hamar elenyészik a hatás.
Strém úgy gondolta, hogy a művészi minőséget mindenekelőtt a közönség kontrollja, a verseny biztosítja. 1968-ban, amikor úgy látszott, elkezdődik a gazdaság modernizációja, Strém javaslatot tett a Filharmónia átszervezésére. Tudta, hogy külső piac nincs, emiatt a megmérettetést belső produkciós csoportok versengésével kívánta lehetővé tenni. Az ötlet nem keltett visszhangot, de a '70-es évek második felében, amikor a javaslatot megismételte, Lakatos Éva hajlott a megvalósításra. Az ügy belső ellenzéke azonban 1978-ban is meghiúsította a tervet, és Strém akkor felmondott, majd távozott az intézménytől.
Strém Kálmán úgy látja, hogy a "szocialista hangversenyrendezés" elemei az elmúlt években is kísértettek, nem volt esélyegyenlőség, nem a feladatokat, nem mindig a minőséget támogatta a kulturális kormányzat, hanem mindenekelőtt a tőle függő szervezeteket.

Vidéki égtájak

Dr. Ambrus Zoltánné a kilenc megye munkáját összehangoló Filharmónia Kelet-Magyarország Kht. Békés megyei irodáját vezeti. Régi motoros a szakmában, így nem volt meglepő, hogy a miskolci konferencián érdekes történelmi visszatekintést adott.
1913-ban a csabai főgimnázium egyik tantermében alakult meg a Békéscsabai Auróra zenei, irodalmi és képzőművészeti kör. Zenei szakosztálya létrehozott egy folyamatosan bővülő létszámú zenekart, és hangversenyeket is szervezett: 1916 júniusában Fleischer Antal karmester zongorakíséretével neves operaházi énekesek adtak műsort. Fleischer mellett - aki később koncertszerű operaelőadásokat is dirigált - Bartók Béla, Basilides Mária, Zathureczky Ede, Budanovits Mária, Burián Károly, Dalnoki Viktor, Kálmán Oszkár, Medek Anna, Rösler Endre, Székelyhidi Ferenc, a Waldbauer- Kerpely Kvartett, Németh Mária, Engel Iván, Fischer Annie, Kósa György, Dohnányi Ernő és a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara, a Doni Kozák Kórus, a Berlini Filharmonikusok Kamarazenekara is föllépett a városban. 1921 és 1944 között 280 koncertet rendeztek, 8-10 előadásból álló bérletet vezettek be. A második világháború után a kör mögül elfogyott a középosztály. Egy időre a tarhosi zeneiskola vált a zenei élet központjává, s 1961/62-ben elindultak az Országos Filharmónia Ifjú Zenebarát-hangversenyei. 1962 őszétől a felnőtteknek is újra hirdettek bérletsorozatot. Az 1979 és 1997 közötti évekről ezt mondja Ambrusné: "Úgy éreztük magunkat, mint aki nem tud feljebb kapaszkodni a kötélhágcsón, sőt mintha a hágcsót évente egy fokkal lejjebb engednék. A központi források beszűkülése miatt a gazdálkodás javításának egyetlen módját ismerte a Filharmónia, az előadások számának csökkentését. Meglazultak a szálak a közönséggel - az ő visszaszerzésük a legfontosabb feladatuk. Erre a közhasznú társasági formában kerülhet sor. Csakhogy - teszi hozzá - a versenyfeltételek aránytalanságait nehéz tudomásul venni. A Jókai Színház egyetlen előadásának díszletkészlete annyiba kerül, mint a Békés megyei filharmóniai hangversenyek évi állami támogatása. Helyben nincs felsőfokú zenei képzés, hivatásos zenekar, zenés színház - hiányzik a pezsgés, amit ezeknek az intézményeknek a tevékenysége adhat." Pécsett is tartott egy konferenciát a koncertrendezéssel foglalkozók köre, s itt is egy fesztiválhoz, a Zenei Napokhoz társult a megemlékezés. A pécsi kirendeltséget 1956-ban létesítették Várnagy Viktor vezetésével: ma a Filharmónia Dél-Dunántúl Kht. élén fia, Várnagy Attila áll. Szerinte a személyes gyarapodás errefelé talán gyorsabb volt, mégis nehezebb mecénásokat találni, mint keleten. Kircsi László oboaművész, a Pécsi Tudományegyetem művészeti karának intézetigazgatója fél évszázadnak volt aktív szereplője. Az elmúlt ötven évben a Filharmónia Pécsett és Baranyában több mint 6000 hangversenyt rendezett, ez évi 120 koncert, vagyis az évad hónapjaira átlagosan 15 hangverseny jut. Pécsett 1956 szeptember elsején alakult meg a Filharmónia félig független Szimfonikus Zenekara. E dátumig alkalomszerűen zajlott a hangversenyszervezés, alkalmi jellegű volt a város zenekara is. A Filharmónia megbízottja a Pécsett élő Antal György volt, akinek lehetett mire alapoznia: a mai Magyarország területén Pécsett alakult meg (Budapest után) az első világi zeneiskola, működött itt kőszínház, hivatásos katonazenekar, több nagyhírű kórus. Koncertezett Pécsett Bartók Béla és Liszt Ferenc, a második világháború után a városban élt Kodály Zoltán. Rövid ideig Baranyában tanított Takács Jenő és Maros Rudolf is - sorolja Kircsi László. A kilenc megyei irodát egyesítő Filharmónia Kelet-Magyarország Kht. az általa szervezett konferencia mellett a harminc esztendeje kitartó bérlők köszöntésével ünnepelte az évfordulót. Hűségoklevelet nyújtottak át harminc régi hívüknek, s közülük tíznek ingyen belépőt adtak a következő évadra. Gonda Ferenc, a cég ügyvezető igazgatója kedélyesen számol be arról a változásról, amely 1997-ben egyik napról a másikra szakadt rá. Addig az Országos Filharmónia munkatársaként állami alkalmazott volt, a hangversenyek pénzügyi hátteréről, a kifizetésekről megfelelő osztály gondoskodott, a közhasznú társaság létrehozásával viszont a vállalkozói világban találta magát. Nem volt egyszerű, hiszen a közhasznú társaságok működtetésében nem lehetett tapasztalatokra támaszkodni, Gonda mégis azt mondja, fogyatékosságai ellenére jelenleg mégiscsak ez a legjobb forma. Valamelyest járatosnak kell lenni adó- és járulékügyekben, és a napi munka mennyisége is megnőtt, viszont a kereteket rugalmasan kezelhetik. A kilenc iroda képviselői mellérendelt kapcsolatban állnak egymással, közösen döntenek az állami támogatás szétosztásáról: ha az egyiknek valamilyen évfordulós program, kibontakozó külföldi kapcsolat miatt több forrásra lenne szüksége, megkaphatja. A következő alkalommal a másik juthat többlethez, feltéve, hogy megfelelő célt tud fölmutatni, és esetleg a saját mecénási köréből is hozzá tud tenni. Ami a miskolci feladatokat illeti, a Szimfonikus Zenekar biztos partner, viszonzásképp, ha az együttes önálló produkciót tervez, annak technikai lebonyolításához jutalékért szívesen nyújtják a technikai hátteret (jegynyomtatás, eladás, plakátkészítés, -kihelyezés stb.) Miskolcon évente 1600-1800 bérletet adnak el a különböző sorozatokra. Gonda a személyes kötődés fontosságát hangsúlyozza: a törzsközönségből mindenkit számon tartanak, a hangverseny előtt egy-egy szóval köszöntik őket - az ilyesféle gesztusok elengedhetetlenek. A kapcsolatok a vendégek meghívásában is jelentősek, így olykor megkerülhetik a százalékra vadászó impresszáriókat, és közvetlenül a művésszel tárgyalhatnak. Centrumban, de nem előnyben A Filharmónia Budapest és Felső-Dunántúl Kht. igazgatója, Igric György, vélnénk, páholyból nézi a kollégák igyekezetét. Elvégre a vízfejű ország fővárosára is kiterjed a cég tevékenysége, s itt a hangverseny-látogatói szokások kevésbé épültek le, másrészt az idegenforgalom amúgy is buszszám szállítja a közönséget. Igric azonban hamar kiábrándít: Budapesten a túlkínálat okozza - számukra legalábbis - a fő nehézséget. A kilencvenes évek közepe előtt, húsz év átlagát tekintve havonta mintegy ötven hangversenyt rendeztek az évadban. Ma csak a Koncert Kalendáriumba bekerülő események száma legalább százhúsz! A régi idők kulturális kínálatában nagy hangsúlyt kapott a minőségi szórakoztatás, a komolyzene - mára csökkent a részaránya. Azelőtt az Országos (Nemzeti) Filharmónia szervezte csaknem mind az ötven koncertet, most a százhúsznak csak töredéke fűződik nevükhöz. Nevük tekintélyének helyreállítása és hiánypótló szolgáltatások nyújtása a fő céljuk. Nyilvánvaló, hogy az erős túlkínálatban olyan szegmenst kell elfoglalniuk, amelyre más nem, vagy ritkán tart igényt. Egyediségük alapja most a neves, pályájuk zenitjén álló külföldi művészek felléptetése, ami azonban rendkívüli anyagi terhet jelent. Az anyagi áldozatvállalással sokszor nincs összhangban egy-egy hangverseny megítélése - állítja Igric. Hozzáteszi: a hazai közönség sajnos meglehetősen tájékozatlan, és életkorából eredően konzervatív. Sztárként azokat fogadja el, akikhez emlékek kötik - ők azonban már leszálló ágba jutottak. Hozzájuk megváltanák a jegyet, ám ezeket a művészeket a szakmai értékrend okkal minősíti csupán tűrhetőnek. Mégis megpróbálnak kikerülni ebből a csapdából, és igyekeznek egy-egy fiatal művészt bevezetni a hazai piacra - például a cseh Magdalena Kozenát, Nikolaus Harnoncourt és Marc Minkowski kedvelt mezzoszopránját. További nehézséget okoz, hogy míg a másik két Kht. saját koncerthelyszínen és zenekarral dolgozhat, ők mindkettőt nélkülözik. Igaz, a Nemzeti Filharmonikusokat a közszolgáltatási szerződés köti a Filharmóniához - de mind a három közhasznú társasághoz. Energiájuk legnagyobb részét változatlanul az ifjúsági koncertekre fordítják, ezekből egy-egy évadban legalább kétszázötvenet rendeznek. Épp emiatt tekintenek aggódva a jövőbe. A Zeneakadémia nagyterme egykor független volt, ma az egyetem rendelkezik vele: az kap benne helyet, aki hamarabb lefoglalja, hozzon bár pártrendezvényt vagy hakniműsort. A nagyterem nemsokára bezár, hogy 2007-re a Liszt Ferenc téri épület rekonstrukciója befejeződjék. Az új koncertpalota építése viszont jóformán el sem kezdődött, működtető szervezetét létre sem hozták. A Hagyományok Háza programját szervező Kft. nem valószínű, hogy képes megfelelni a hangversenyrendezői szakma elvárásainak, nem készítheti elő az új terem műsorát, amelynek kidolgozásával egyébként máris ledolgozhatatlan késésben vannak. Igric másik aggálya, hogy egy külső szervező még a Zeneakadémiánál is inkább fog függeni a pénztől. Az építési, intézményi kérdések egyúttal tartalmiak is: nem mindegy, hogy két év múlva hány nagyzenekari koncertet kínálhatnak a rendezők. Az új terem a tervek szerint 1800 személyes lesz. Kérdés, hol lehet a kamarazenei és a kisebb érdeklődésre számot tartó produkcióknak helyet szorítani? A Budapesten és hét dunántúli megyében működő cég igyekszik visszanyerni a közönség bizalmát. Igric némi keserűséggel jegyzi meg, hogy a szakmai elit bizonyos része Kovács János elhunyta óta ellenségesen kezeli őket. A fiatal és vidéki közönség fölnevelésével akarják saját szerepüket a magyarországi a hangversenyéletben megtalálni, és ezzel kívánnak megkerülhetetlen tényezővé válni. Az idegenforgalmi helyszíneken rendezett nyári koncertjeik is sikeresek. Megrendezésükhöz idén a Széchenyi-terv adott segítséget. Az ügyvezető reméli, hogy a cége számára fontos kulturális turizmus fejlesztését a szaktárcák a jövőben sem hanyagolják el.