|
- Pesti hangversenyén jellegzetes spanyol zenéket hallottunk: romanescákat
és foliákat, amelyek az Ibériai félszigeten terjedtek el. Néhány éve megjelent
egy folia-lemezük, amelyen a legrégibb darab 1490-ből, a legkésőbbi 1701-ből származik.
Vajon mennyire élő tradíció a folia?
- A hagyományos zenében sok olyan elem van, amely a foliához kapcsolható:
főként a flamencóra, seguidillára és boleróra gondolok. Rengeteg minden őrzi a
hagyomány e mélyrétegét. A folia hangszeres változatokban egész Európában elterjedt;
tudjuk, hogy a - főleg olasz - barokk szerzők hány variációsort írtak folia-témákra.
Spanyolországban a népzene némely témája őrzi a foliát, de ma már nem élő a hagyomány.
- Ön - amennyire ezt lemezei alapján megállapíthatjuk - három együttesével
széles és sokrétegű repertoárt játszik, amely kilenc évszázad sokféle műfaját
öleli fel. A legkorábbi a Sibilla dalai című gyűjtemény, a legkésőbbi mű - legalábbis
az általam ismert lemezek közül - Beethoven Eroicája. Mi a kiválasztás alapja?
- Alapvető szempontunk, hogy csak olyan műveket játszunk, amelyeket szeretünk
és értünk. Egyetlen specialitásunk, hogy gyakran választunk olyan zenét, amelyben
fő hangszerként a viola da gamba szerepel. A másik lényeges cél a felfedezés:
az a szándék, hogy a zenének mindig új színeit sikerüljön megtalálnunk. Ez állandó
törekvésünk; olyan ösvény, amelyről nem térünk le. A zene elveszett színei és
már nem beszélt nyelvjárásai izgatnak bennünket. Éveken át tanulmányozzuk egy-egy
kor zenéjét - a közelmúltban a 14. század állt kutatásaink fókuszában. Nem érhetjük
be azzal, hogy csak magát a zenét vizsgáljuk, a zene mindenkori funkciója legalább
ilyen érdekes. Ez éppúgy áll Beethoven Eroicájára, mint azokra a művekre, amelyek
az évszázadok során a feledés homályába vesztek. Számunkra minden zene új és ismeretlen,
mindent úgy kell nézni, mint egy új partitúrát, amelyet most látunk először. Igyekszünk
mindent eredeti kéziratból megismerni. Ezt a munkamódszert követjük azokkal a
muzsikusokkal, akikhez régi barátság fűz, és a fiatalokkal, akiket kiválasztok,
mert alkalmasak az együttműködésre.
- Lemezeiket hallgatva óriási meglepetéseket szerez a spanyol zene, amely nem
tartozik a koncertrepertoár fősodrába.
- Európa legtöbb országában a barokk és a klasszika kora a legfontosabb, a
spanyol zenének viszont több virágkora is volt, úgy is mondhatnám, szüntelenül
virágkorát élte. A mi szerzőink viszont nem köthetők egy-egy korszak- hoz - vagy
inkább több korszakhoz is köthetők. Az átlagos képzettségű zenésztől, aki egy
átlagos konzervatóriumban szerezte tudását, ez idegen. Ahhoz, amit mi csinálunk,
amikor különböző korokból származó darabokat keltünk új életre, rengeteg kreativitás
szükséges. A kotta olykor csupán elenyésző információt tartalmaz az előadásra
vonatkozóan. Morales egy motettája a mai kiadásban öt szólamú, de tudjuk, hogy
amikor a nizzai békekötéskor, I. Ferenc és V. Károly jelenlétében elhangzott,
negyvenen adták elő: énekesek, vonósok, fúvósok, ütők. A zene akkoriban élő dolog
volt, kreatív muzsikusok játszották. Vagy: a szerdai istentiszteleten egy művet
két énekes, egy harsonás és egy fagottos játszott, vasárnap viszont nagy létszámú
együttes. Orgona, öt fúvós, 12 énekes, és így tovább. A középkori és a reneszánsz
zenének nincs optimális előadói apparátusa. Vannak történelmi pillanatok, amelyekről
tudjuk, milyen együttes szólaltatott meg egy művet. Ismerni kell a megismerhetőt,
és rá kell érezni az érzelmi tartalmakra. Ebben a zenében hatalmas szerep jut
az improvizációnak és a díszítésnek. A zene soha nincs készen.
- Abban, amit budapesti koncertjükön játszottak, mekkora szerep jutott az improvizációnak?
- Kompozíciós könyvében Diego Ortiz leírja a formulákat, díszeket, amelyekkel
ékesíteni lehet zenéjét. Ezeket az előadónak meg kell tanulnia, és elegendő forrás
áll rendelkezésünkre, hogy megfejtsük, hogyan gondolkodtak a régiek. Igaz, ami
egy-egy kottában áll, néha alig több a morzsánál, mely leesett a szerző asztaláról.
|
