A szeretetet nem lehet megköszönni. Minél nagyobb, annál kevésbé. Különösen azt a szeretetözönt, amely - úgy érzem - árad felém mindazokból, akik előadják darabjaimat, akik beszélnek róluk, s akik hallgatják őket. A szeretetet csak viszonozni lehet. De hogyan viszonozhatnám? Öregen, betegen arra sincs módom, hogy Veletek legyek, s megszoríthassam a kezeteket. Ezt a kézszorítást szeretném legalább szóban elküldeni köszönetül azoknak, akik hihetetlenül sok munkát áldoztak ennek a néhány napnak a jó fogadtatására - ezekkel a szavakkal üdvözölte a távolból az idén 81 éves Szőllősy András a Földvári Napokon, 2002. június 19. és 23. között az ő tiszteletére és ünneplésére összegyűlt közönséget. A köszönet valóban megilleti a szervezőket - mindenekelőtt Strém Kálmánt, Kárpáti Jánost, Farkas Zoltánt, Halász Pétert és Tihanyi Lászlót -, akik emberfeletti erőfeszítéssel munkálkodtak az idei Földvári Napok létrehozásán. Mégis elsősorban Szőllősy Andrásnak tartozunk hálával: az ő alkotásai nélkül - amelyeket éppoly élményteli játszani, mint hallgatni és elemezni - a hetedszer megrendezésre került esemény- sorozat nem nyújtotta volna azt az érzelmi-intellektuális többletet, amelynek köszönhetően még évek múltán is boldogan fogunk visszaemlékezni rá.
Omaggio a Szőllősy - ezt a címet adták a szervezők a fesztiválnak, s a tudományos konferenciát - a címnek megfelelően - a zeneszerző életművének és személyiségének szentelték. Mivel a Zeneakadé- mia után Szőllősy Rómában, Goffredo Petrassinál tökéletesítette zeneszerzői tudását, magától adódott, hogy az ülésszak másik témája a mai olasz zene és irodalom legyen. A konferenciához hat hangverseny, Konok Tamás festőművész kiállítása, filmvetítés és Esterházy Péter felolvasóestje társult (az Egy halacska csodálatos életéből hallhattunk részleteket), valamint lezajlott egy beszélgetés A kortárs zene oktatásának lehetőségeiről és gátjairól. A balatonföldvári Bajor Gizi Közösségi Ház nagyterme esténként a szokatlanul nagy hőség ellenére is megtelt érdeklődőkkel.
Már a konferencia első napjának négy előadása is arra világított rá, hányféle aspektusból lehet megközelíteni a zeneszerző életművét. Jegyzetlapok Szőllősy Andrásról címmel Breuer János Szőllősy pályakezdésének dokumentumaiból adott ízelítőt: beszélt az érettségi előtt álló ifjúról, aki már 16-17 évesen jól tájékozódott Bartók és Kodály írásaiban, s felvázolta a diplomás fiatalember minisztériumi, operai és zeneakadémiai tevékenységének legfontosabb állomásait. Éles kontrasztot képezett Breuer előadásával Wilheim András Az egyéni szempont című felolvasása, amely csak érintőlegesen foglalkozott életrajzi adatokkal, s inkább a posztmodern komponálás jellemzőit mutatta be a zeneszerző életművében megmutatkozó kérdések kapcsán. Abból indult ki, hogy a 20. század végén, a hagyományos művészetfelfogás megszűntével a zeneszerzők felszabadulnak az újat mondás kényszere alól - új műveik újraértelmezésként-helymeghatározásként szolgálnak. Szőllősy esetében e tapasztalat feldolgozása sokáig tartott, s talán ezzel magyarázható a második zeneszerzői pályakezdés látszólagos megkésettsége. Művei a hagyományos értelemben nem újak, inkább új javaslatot tesznek a régi elemek újfajta elrendezéséhez - véli Wilheim. Ezért is válik olyan meghatározóvá számára a tradíció, elsősorban Bach, Bartók, Stravinsky, Kodály zenéje, amelyre - a stiláris pluralizmus jegyében - mindig tudatosan utal.
Kárpáti János Hangszeres dramaturgia Szőllősy András műveiben című előadása újabb nézőponttal szolgált: ellentétben Wilheim erőteljesen esztétizáló tanulmányával, a Szőllősy műveiben megmutatkozó zeneszerzés-technikai megoldásokra, gyakorlati zenei kérdésekre irányította a figyelmet. Kárpáti a kontrapunktikus eljárások, a kánon- és tükörszerkesztések, valamint a színeffektusok helyett - amelyekről korábban már esett szó Szőllősy alkotásainak értelmezésekor - most a zenéjében megjelenő drámai folyamatokat vizsgálta. Elemzésében három szempontot vetett fel: a drámai beszéd (az harnoncourt-i Klangrede) jelenségét, amelynek modelljét Beethovennél és Bartók Divertimentójának 2. tételében ismerte fel, a tényleges drámai folyamatokat, amelyekben valahonnan valahová jutunk el, illetve a drámai mozgásokat, amelyek során - akárcsak Bachnál - a dallam, a harmónia és a hangszín háttérbe szorul. Farkas Zoltán Szőllősy András legújabb művét, a májusban bemutatott, Kroó György emlékére komponált Addiót elemezte. A szólóhegedűre és vonós együttesre írt darab Szőllősy életművének egyik legkarakterisztikusabb műcsoportjába, az emlékkompozíciók közé tartozik, s így a Musica per orchestra, a Pro somno Igoris Stravinsky quieto, a Planctus Mariae, a Tristia és a Passacaglia Achatio Máthé, in memoriam című művek társa. Farkas kísérletet tett a darabban megjelenő Bach-idézetek (h-moll fúga, Komm süsser Tod) értelmezésére is.
A konferencia második napjának első előadója, Szénási Ferenc nagy fába vágta fejszéjét, amikor A '45 utáni olasz irodalomról kívánt ösz- szefoglalást nyújtani; negyven perc alatt természetesen csak apró villanásokban mutathatta be a meghatározó irányzatokat, s emelhette ki a legfontosabb neveket. Petrassiról szóló, leginkább lexikonszócikk szerű előadásá- ban az olasz zenetörténész, Enzo Restagno felvázolta a zeneszerző életét, történeti kontextusba helyezte pályakezdését és rámutatott az śuvre kulcskompozícióira; az Itáliából érkezett másik vendég, a zeneszerző Simone Fontanelli pedig - Berio, Maderna, Donatoni művei kapcsán - rendkívül emfatikus, show-szerű elemekkel tarkított, ám alapjában véve kevés érdemlegeset tartalmazó előadást tartott A zenei gesztus a kortárs olasz zenében címmel.
A nagyon gondosan összeállított hangversenyek mindenképpen kárpótoltak a csalódásért, amelyet a konferencia második napja okozott. A koncertek egy része ugyan kissé hosszúra nyúlt, de a közönség örömmel hunyt szemet efelett, mert így Szőllősy sajnos csak ritkán játszott művei közül többet is meghallgathatott. Modellértékűnek tekinthető az a mód is, ahogy az ünnepelt alkotásait más zeneszerzők műveivel kapcsolták össze. A június 19-i nyitóhangverseny műsor-összeállítása is ezt példázta: a Liszt Ferenc Kamarazenekar Szőllősy III. concertóját és a Tristiát Bach Kunst der Fugéjának egyes tételeihez és Bartók Divertimentójához társította. A hangverseny mintegy előlegezte Kárpáti János másnapi előadásának azt a felvetését, miszerint Szőllősy Bachtól a folyamatos mozgást, míg Bartóktól a dallami gesztusokat örökölte. A kamarazenekar kissé forszírozott hangzású előadása nem a heroikus-barokk, hanem a klasszikus Bachot állította elénk, ritmikája leginkább a Brandenburgi versenyekhez közelített, a Bartók-mű interpretációján pedig a túljátszottság jeleit figyelhettük meg. Kedvezőbb képet adott az együttes állapotáról a két Szőllősy-mű, ami nyilván azzal is magyarázható, hogy e kompozíciók előadása nagyobb koncentrációt igényelt. Ennek köszönhetően a hangzás differenciáltabbá vált, a hangos felkiáltások éppúgy megszülettek, mint a suttogó pianók, s így - a zene hullámzó kedélyállapotának intenzív átélése révén - eljuthattunk a Szőllősy számára oly fontos, realitásokon túli világba.
20-án este két hangverseny is követte egymást: az elsőn Szesztay Zsolt vezényletével a Debreceni Egyetem Konzervatóriumának Bárdos Lajos Leánykara lépett fel, s műsoruk kereteként kétszer is megszólaltatták Szőllősy Planctus Mariae című női karát. A nagyra törő, bár az intonáció terén néhol még bizonytalan előadás élesen rávilágított arra, milyen nehéz ez a sűrű polifóniába, disszonáns együtthangzásokba burkolózó kompozíció. A kereten belül felcsendült darabok közül Bárdos Ne félj! és Nagy Olivér Párizsban járt az ősz című kórusa a Kodály kitaposta ösvényen halad; ellenpólusként üdítő volt hallani egy kevésbé kodályos Kodály-művet, a Fancyt. A Szőllősy-kompozíció méltó társaként szólalt meg Jeney Zoltán Madárhívogatója, amelynek játékos virtuozitása még a leánykar arcára is mosolyt csalt, és Járdányi Kodály meloszára csak távolról emlékeztető, Már vége című kórusa, amely lemondó gesztusai, halálvágya folytán Szőllősy poétikájához is közel áll.
A második hangversenyen, amelyen Gyöngyössy Zoltán, Kollár Zsuzsa, Csalog Gábor, Horn András, Jónás Krisztina, Déri György és Fejérvári János működött közre, Szőllősy kompozíciói olyan darabokkal álltak párba, amelyek az ő tiszteletére születtek. Szőllősy fuvolára és zongora írott Tre pezzi című darabja igazolta Kárpáti beszédszerűségről megfogalmazott állítását, a Paesaggio con morti egyértelműen mutatta, miként épül be a konferencia több előadója által is emlegetett hagyomány Szőllősy műveibe, de az újfajta elrendezés, a wilheimi "egyéni szempont" imperatívusza is világosan megmutatkozott benne, míg a Töredékek Szőllősy műveinek haláltematikájára és a Bach világával való azonosulásra hívták fel a figyelmet. Az Hommage-kompozíciók egy részét - így Sári József Hódolat Szőllősy Andrásnak, Kurtág György Kósza gondolatok az Alberti-basszusról és Tihanyi László 80 hang Szőllősy Andrásnak című darabjait - a legegyszerűbb zenei elemekkel, beszédszerű gesztusokkal való játék jellemezte. A két Jeney-mű közvetlenebbül szólította meg az ünnepeltet: A kínai vers című dalciklusában Jeney Karinthy álbölcs szövegeihez - utalva Szőllősy fanyar humorára, s az élet visszásságait minden helyzetben kitapintó habitusára - minden zenei magyarázattól mentes, lakonikus zenét társít, amely felhívja figyelmünket az idill látszólagosságára. A csellóra és zongorára írott Consolazione viszont - Seneca Vigasztalásainak értelmében - olyan, mint egy levél, amelynek címzettje nem más, mint a halál értő megéneklője, Szőllősy András.
Az Intermoduláció Kamaraegyüttes június 21-i hangversenyén először két olasz kompozíciót (Donatoni: Arpège, Fontanelli: Fugerit invida aetas) hallhattunk Simone Fontanelli vezényletével; ezután Tihanyi László vette át az irányítást. A koncerten felhangzott három Szőllősy-kompozíció közül a Pro somno Igoris Stravinsky quieto azt a kérdést teszi fel, miként lehet ma, Mozart és Verdi után Requiemet írni. A szöveget a hangszeresek mormolják, tartalmát azonban a zene mondja el. Ez a nem e világi zenei elbeszélés, amely a szólamok sűrű ellenpontja, a dallamindák rajzos egymásba fonódása és az akkordszínek érzékeny váltakozása révén születik meg, visszaköszönt a koncerten felcsendülő másik két Szőllősy-darabban, a Musica concertantéban és az Elégiában is. Szőllősy kompozíciói közé ékelődött egyfelől Stravinsky Szeptettje, valamint Petrassi szép műve, a szintén Stravinsky emlékére írott Sestina d'autunno "Veni creator Igor", amely azt a folyamatot mutatja be, ahogyan a zajból-zörejből mindenféle feszes konstrukció nélkül, pusztán kósza dallamfoszlányokból létrejön a zene.
Június 22-én délután, a kőröshegyi római katolikus műemléktemplomban a kiegészített Ewald Rézfúvósötös és a Voces Æquales énekegyüttes lépett fel. A rezesek, akik már Esterházy Péter felolvasóestjén is közreműködtek a Musiche per ottoni részleteivel, most Szentpáli Roland átiratában Frescobaldi-, Scheidt-, Corelli-kompozíciókat szólaltattak meg, valamint egy meglehetősen közhelyszerű, álközépkori darabot, Desportes-tól. A Voces Æquales Costanzo Festa Lamentója és Josquin Ma bouche rit című chansonja közé illesztette Szőllősy két férfikari művét, a Misererét és a Fabula Phaedrit. A páratlanul nehéz kompozíciókat a kis férfikórus gondosan megtanulta, sőt még arra is jutott energiájából, hogy kidomborítsa a darabok reneszánsz vonatkozásait, a sűrű ellenpontot, a komplexitást és a Fabula Phaedri esetében a madrigálkomédia-jelleget. A két kórusmű között csendült fel Szőllősy harso- nanégyese (Quartetto di tromboni), amely humorának, játékosságának köszönhetően a Miserere éles ellenpontját képezte, és jól készítette elő a Fabula Phaedrit.
A Földvári Napok utolsó hangversenye ékesen bizonyította, mennyire fontos, hogy a kortárs szerzők művei a lehető legjobb előadásban szólaljanak meg. Kelemen Barnabás, Bujtor Balázs, Kokas Katalin és Rohmann Ditta vonósnégyese Perényi Miklós közreműködésével egyértelművé tette azt is, hogy ha vérbeli muzsikusok oly módon nyúlnak mai darabokhoz, mintha azok már régen a zenetörténeti kánon részét képeznék, akkor ezek a művek - a hangversenyen Szőllősy Vonósnégyese és a Máthé Ákos emlékére írt Passacaglia csendült fel - nemcsak homályos benyomást hagynak maguk után, hanem a megmunkáltságnak, az artikuláltságnak, a színek sokféleségének köszönhetően megmutatják egyéni arcélüket is, s akkor éppoly élvezettel lehet befogadni őket, mint Schubert alkotását, a hangverseny második felében megszólaltatott C-dúr vonósötöst. A két Szőllősy-interpretáció - s ez egyenesen következett a művek példaszerű érzelmi-szellemi átéléséből - rámutatott e kom- pozíciók klasszicitására. Nemcsak remekmű mivoltukra, ami persze önmagában véve sem csekélység, hanem éppenséggel a klasszicitás szerzői szándékára. Arra, ahogyan Szőllősy organikusan kapcsolja össze a sokféle zenei elemet, ahogyan páratlan érzékkel hozza létre a formai arányokat, s ahogy megszabadítja a zenei folyamatot a felesleges sallangoktól. A művek potenciálja, a másként oly nehezen megragadható poézis tárult fel így. A felkiáltások, az elrévedések, az elcsuklások, a vágyakozó dallamok ebben az előadásban mind-mind arra utaltak, hogy ez a túlvilágról szóló e világi művészet, akárcsak a Schuberté, azáltal hogy megszépíti az elkerülhetetlent, tompítja a haláltól való félelmet. Mindezért mi tartozunk köszönettel Szőllősy Andrásnak.

Enzo Restagno, Simone Fontanelli és Kárpáti János

Szesztay Zsolt és a Bárdos Lajos Leánykar

Gyöngyössy Zoltán és Horn András

Jónás Krisztina
Felvégi Andrea felvételei