A július 2-5. között megrendezésre kerülő debreceni XX. Bartók Béla Nemzetközi
Kórusverseny eseményeiről több ízben tudósít a rádió. Az 1961-ben Gulyás György
alapította patinás kórusfesztivál idei seregszemléjére 13 ország 25 énekkarát
várják, s hagyományosan több újdonság (Csemiczky Miklós, Huszár Lajos, Fekete
Gyula és Gyöngyösi Levente művei) bemutatójára is sor kerül. Július
5 én este a Nagydíjversenyen az I. díjat nyert énekkarok lépnek dobogóra; a
koncertet este 8 órától közvetíti a Bartók Rádió. A teljes versenyről készült
összeállításokat ősszel hallgathatják meg. (Szerkesztő: Vass M. Katalin)
A július 19-én induló BBC Promenádkoncertekből ezen a nyáron is számos hangversenyt
közvetít élőben a Bartók Rádió. Az idei Proms fő témája a spanyol zene
és miliő, a spanyol hatás Európa komponistáinak muzsikájában. William Walton
születésének centenáriumán elhangzik az angol szerző nagyszabású bibliai oratóriuma,
a Belsazzár ünnepe. Néhány kiemelkedő esemény a londoni közvetítésekből: Muszorgszkij
Borisz Godunovját a szentpétervári Kirov Opera adja elő Valerij Gergijev vezényletével,
elhangzik Szofja Gubajdulina Szt. János-passiója, Simon Rattle Mahler 7. szimfóniáját
dirigálja, a Concertgebouw Zenekara élén Riccardo Chailly áll, James Levine
most mutatkozik be először a Promenádkoncerteken müncheni zenekarával, fellép
Londonban Bernard Haitink, Pierre Boulez, Christoph Eschenbach és Mariss Jansons
is. A BBC felkérésére új madrigálok születtek a King's Singers számára, a BBC
Szimfonikus Zenekara számos kortárs kompozíciót is bemutat. (Szerkesztő: Terdik
László)
|