A Wiener Festwochen programján kiemelkedő szerepet kapott az új magyar zene három
világszerte elismert alkotója: Ligeti György, Kurtág György és Eötvös
Péter. A salzburgi mandátuma lejártával a Bécsi Ünnepi Hetek élére került
új zeneigazgató, dr. Hans Landesmann jóvoltából június utolsó hetében négy
alkalommal került közönség elé a világsiker útján járó, s az osztrák főváros konzervatívnak
ismert közönsége körében is viharos tetszéssel fogadott Eötvös-opera, a Három
nővér, s egy koncertet szenteltek a három zeneszerző műveinek előadására. Az eseményeknek
Schikaneder egykori színháza, a Theater an der Wien adott otthont, s bár az opera
legszebb előadásának rendezője , a japán Amagatsu a lyoni operaház fekete színterébe
komponálta a látványt, egy csöppet sem zavarta meg a hatást A varázsfuvola bemutatójának
helyszíne. Sőt amit a vizuális kontraszt hiányával veszített az előadás, azt megnyerte
a lyoni bemutató óta szerzett előadássorozat gyakorlatával. Az énekesek sokkal
otthonosabban érezték magukat a színpadon, pantomimikus mozgásuk félreérthetetlenül
reagált a zene tagoltságára és ritmikai elemeire. A hihetetlenül nagy érdeklődést
kiváltó darab immár 70. előadása felé közeleg, de a többféle rendezés közül a
legnagyobb sikert a japán koncepció elvontsága eredményezte számára, ezért választotta
a Festwochen igazgatója is ezt a - képletesen szólva - föld felett lebegő, a zene
elvontságát hangsúlyozó változatot. Ezúttal magyar közreműködők is hozzájárultak
a sikerhez: a zenekari árokban ülő, a szereplők jellemzésére szolgáló zenekart,
a Klangforum Wien együttesét a zeneszerző vezényelte, a történés reflexióját
a színpad háta mögül közvetítő nagyzenekarban most a Savaria Symphonieorchesternek
nevezett Szombathelyi Szimfonikusok ültek, és játékuk Tihanyi László
vezetésével semmivel sem hangzott kevésbé intenzíven, mint a bemutatón a lyoniaké,
akiket akkor a zeneszerző dirigált.
A hangverseny ezúttal kuriózumként Ligeti és Kurtág zeneszerző fiainak műveit
is prezentálta: a műsorösszeállításról elmondható, hogy lélektani-pedagógiai célzattal
igyekezett legyőzni azt a terhet, amelyet a két apa zsenialitása helyezett
ifj. Kurtág Györgyre és Lucas Ligetire. A darabok megszólaltatásának
sikerét ismét magyar előadóművészek szavatolták, a Kurtág házaspár jól ismert
játéka mellett most az UMZE Zenekar és az Amadinda Együttes (illetve
az id. és ifj. Kurtág György közös darabjában játszó Keller Vonósnégyes,
Ligeti Magyarországon is bemutatott Síppal, dobbal, nádihegedűvel című darabjának
énekeseként pedig ezúttal s lépett föl. Közülük Kurtág Márta és György
kettős zongorajátéka mellett vitathatlanul Rácz Zoltán virtuozitása, vezető
egyénisége és Klenyán Csaba klarinétjátékának gyönyörű hangszíne vitte
el a pálmát, nekik köszönhető, hogy az Eötvös-darab, a Triangulum nem egyszerűen
elhangzott, hanem a szerző szándékát közvetítve: megszólalt.
|