Manapság akadnak előadó-együttesek, amelyeknek első jubileumát nem érdemes köszönteni, mert anyagi vagy szervezési nehézségek felőrlik szépreményű jövőjüket. A Budapesti Csellóegyüttes félévtizedes fennállása azonban hosszú út első mérföldkövének látszik. Erről beszélgetünk Boldoghy-Kummert Péterrel, az együttes vezetőjével és Déri György művészeti vezetővel, koncertmesterrel.
- Milyen becsvággyal kezdtetek az együttes szervezéséhez?
B-K. P.: Egyrészt úgy gondoltuk, a szimfonikus zenekarok minősége javul attól, ha minél több kamaraegyüttes képződik soraikban, másrészt ki akartuk használni a magas szintű magyar csellistaképzés eredményeit.
- De ti nem valamiféle zenekari szólamnevelő vagy továbbképző intézményként működtök...
B-K. P.: Remélem, akképp is, hiszen egy kivétellel mindannyian játszunk zenekarban. S mindegyikünk kamarázenél is.
- Nemcsak zenekaraitok, hanem tanáraitok is különböznek. Azért sikerül más és más akolból jó nyájjá terelődnötök, mert a magyar csellistaképzés közös erényeket mutat?
D. GY.: Ha ilyeneket keresünk, Popper Dávidig nyúlhatunk vissza, ám jellemzőbbnek tartom kamarazene-oktatásunk közös jegyeit. Weiner Leó, Mihály András, Rados Ferenc, Kurtág György iskolája ez. Weinernek - Banda Edén át - csak "unokája" lehetek, nemzedékünk Radosnál és Kurtágnál szerzett személyes élményeiből táplálkozik. A közös élmények fedezhetők fel "hormonzavaros vonósnégyesünkben", a csellóegyüttesben.
B-K. P.: A tagok kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy különbözőek legyünk. Minden társunktól olyasmit akarunk megtanulni, amiben különösen otthonos: akad például, aki a régi zenében az.
- Egymás tartjátok (tartalék tagjaitokkal együtt) a tízegynéhány legjobb csellistának, vagy adódhat olyan megbecsült kollégátok, akit - vállalt heterogeneitásotok ellenére - szakmai különbözősége miatt mégsem tudnátok befogadni?
D. GY.: Nincs ok, amely innen bárkit kizárna, s azt sem gondolom, hogy mi lennénk a tizenkét legjobb csellista Magyarországon. Mi tucatnyian baráti kört is alkotunk, s a külső tagok is így kerülnek közénk, nem versenyhelyezések vagy próbajáték alapján.
B-K. P.: Ha alkalmilag megüresedik egy hely, egymást kérdezzük, ki kit látna szívesen a sorainkban, s a többség dönt. Így szerepel idén először az együttesben Onczay Zoltán. Eredeti válogatási szempontjaink: tagunk legyen profi a hangszerén, ki lehessen bírni vele egy hosszabb távú turnét is, legyen jó kamarazenész és rendelkezzék humorérzékkel.
- Alakulásotok idején elég tartalékot ismertetek a repertoárban, vagy úgy gondoltátok, majd átírjátok, amit játszani szeretnétek? S mennyi fellépésre számítottatok?
B-K. P.: Minden együttes a piactól függ. Ha megfelelő anyagi hátterünk lenne, mind otthagynánk az együttesért az állásunkat - de erre semmi esély.
D. GY.: Én mindig különleges összeállításokban dolgoztam (hegedű-gordonka-duó, klarinét-zongora-gordonka-trió), így megszoktam az irodalom keresését. Biztos voltam benne, hogy ha kell, találunk elég darabot. Mára több mű került a kottatárunkba, mint amennyit eljátszottunk. A legkülönfélébb műfajokhoz értők akadnak köztünk, így több kéztől is származnak átiratok, amelyek készítése végtelen lehetőség. S örvendetesen szaporodnak a nekünk írt kompozíciók is.
- A világban létező csellóegyüttesek közt akad 6, 8, 10 tagú is. Ti miért a 12 mellett döntöttetek?
D. GY.: Sok a négyszólamú darabunk, melyeknek a tizenkét fő ideális kamarazenekari hangzást biztosít. Törekvésünk, hogy a laikus hallgató ne tudja megkülönböztetni hangzásunkat egy igazi kamarazenekarétól.
- Akadhat olyan jó darab, amely egyenértékűen szólalhatna meg tizenkét klarinéton is, vagy akár vonószenekaron. Ti a hangszerszerű alkotásnak örültök jobban?
B-K. P.: Feltétlenül. Sokkal nehezebb dolgunk van, mint egy kamarazenekarnak, hiszen első hat szólamunk a "hóhatár" fölött, "az örök gyanta birodalmában" jár, s ha ott nem hangszerszerű a zene, akkor lejátszhatatlan. A különbség egy kamarazenekar és a csellóegyüttes között az, hogy nálunk tizenkét azonos felhangtartományú hangszer játszik. Ez hátrány is, ugyanakkor sokkal nagyobb dinamikát ad.
- Hogyan kerül kezetekbe 12 elektronikus cselló?
B-K. P.: Egyelőre nincs a kezünkben, de addig nem nyugszunk, míg nem lesz. Nyitottak vagyunk az újdonságokra, így arra is kíváncsiak vagyunk, milyen, ha hangzásunkat nem a teremakusztika határozza meg, hanem mi állíthatjuk be. A tizenkét cselló már önmagában is perverz, de ha még elektronikus is, az már nagyon erős... Csellóhangzása van, ám az elektronikus kivezérlés további lehetőségeket nyújt. Másképp kell rajta játszani, mint az akusztikus hangszeren, de érdemes megtanulni.
- Lesz mecénás a hangszervásárláshoz?
B-K. P.: Az együttes piaci értéke nőttön-nő. Médiakapcsolataink reklámértéke vonzó a szponzorainknak. Megengedhetjük magunknak, hogy - a felkészülés költségeit fedezendő - drágábbak legyünk akár egy szimfonikus zenekarnál is. Tagjaink zenekarokból kérik el magukat: az ebből fakadó anyagi kiesést pótolni kell a próbadíjakkal. A szakmai komolyság hosszú távon csak üzleti komolysággal együtt él meg.