|
Magdeburg, mint minden volt NDK-beli város, évről évre egyre tisztább, rendezettebb
képet mutat. Idén talán az volt a legfeltűnőbb változás, hogy a március 13-17.
között 16. alkalommal megrendezett nemzetközi Telemann Fesztivál helyszíneit,
a kolostort, a dómot, a városi színházat és a fejedelmi palotát összekötő villamos
sínjei közé füvet és apró virágokat ültettek. A fesztivál programja, a zenetudományi
konferencia, a hangszeres kurzusok, valamint a hangversenyek is színesebbé váltak
a két évvel ezelőttihez képest. A nemzetközi konferencia a Magdeburgban született
Georg Philipp Telemann biográfiájával foglalkozott. Az ülések mindhárom napon
rendkívül élénken folytak: szinte minden referátumot - úgy, ahogy annak minden
konferencián lennie kéne - számos kérdés, vita, beszélgetés követett. Az előadások
többek között az életrajzírás metodikai problémáival, a társadalmi jelenségek
és a zeneszerzői életmű összefüggéseivel, Telemann három önéletrajzának objektivitásával
foglalkoztak, s a zeneszerző életének néhány új részletére is fény derült. Ilyen
történet például az, mely szerint a Bach-kortárs Telemann egy lusta kántor megleckéztetésére
John Cage módszerével, azaz a kottapapír rücskeinek megjelölésével szerkesztett
kantátát.
A hat nap alatt lezajlott 14 egyéb rendezvény, a zenés istentisztelet, az operaelőadás,
a Telemann gyerekkorának helyszíneit érintő kirándulókoncert, a kurzus diákjainak
és tanárainak hangversenyei, a környék iskoláit is bevonó gyerekprogramok és a
multimédiás összeállítás is különleges élményt adott, hiszen a majdnem kizárólag
Telemann-kompozíciókból álló előadásokon estéről estére ez idáig alig vagy egyáltalán
nem hallott remekművek szólaltak meg színvonalas előadásban, a magyarországi repertoárhoz
szokott hallgató őszinte örömére.
Egyedüli kivételnek talán a fesztivál idei kitüntetett résztvevője, a kölni Reinhard
Goebel nevezhető, aki kiváló műsorválasztása ellenére sem győzte meg a közönséget.
A nyitókoncerten mutatott túlhajtott lendülete ugyan még magyarázható volt azzal,
hogy az általa dirigált, historikus előadásmódhoz nem szokott helyi zenekart kívánta
merészségre sarkallni. A szokatlanul kimunkáltan hangszerelt ünnepélyes nyitányban
jótékonynak is bizonyult ez a vezetési stílus, ám a szopránra írt dramatikus szólókantáta,
az Ino gáláns színei, érzékeny hangulatváltásai teljes mértékben elsikkadtak.
Ugyanezt érezhettük azonban Goebel saját együttesével, a Musica Antiqua Kölnnel
adott hangversenyén, amelyen Telemann 1716-os Deutschland grünt und blüht im
Friede kezdetű serenatája szólalt meg. Annak ellenére, hogy Telemann
zenéje, akárcsak Händelé, általában megkívánja a jó interpretációt, ezen az estén
a kompozíció kis túlzással durvának nevezhető tolmácsolásban is lenyűgözte a közönséget.
Nem csoda, hogy ezt a Frankfurt számára, a Habsburg trónörökös születésére készült
művet a szerző még hét évvel később Hamburgban, aktualitásából kiragadva is alkalmasnak
találta egy újbóli előadásra (a kis herceg ugyanis hathónapos korában meghalt).
A hat allegorikus figurát megszólaltató alkotás legfeltűnőbb jellegzetessége talán
a rendkívül gazdag és sokszínű hangszerelés (négy-négy kürt és trombita, f-klarinétok,
oboák stb.), s ezek idiomatikus, differenciált használata, amellyel a kecses,
idillikus jelenetek és a monumentális pompa ellentétének folytonos feszültsége
tartható fenn.
Az Akademie für Alte Musik Berlin ouverturesuite-ekből és versenyművekből
álló lendületes hangversenyét is a változatos telemanni színvilág, a természeti
képek iránti fogékonyság és optimista életfelfogás hatotta át. A természeti jelenségek
zenei megjelenítésének leginkább a francia hangszeres zene, elsősorban a 17. század
végén Németországba importált ouverture-suite adott teret. A koncerten elhangzott
mindkét e műfajhoz tartozó kompozíció, a Hamburger Ebb' und Flut és a kürtkvartettet
előíró Alster-Ouvertüre is szellemes ötletekkel, a táncok affektusait felnagyító
karakterdarabokkal, allegorikus címadásokkal vázolja fel a korabeli Hamburg életét,
a tenger hatalmát, a matrózok dorbézolását és a városi életet meghatározó eseményeket.
A két ouverture-suite között, a fuvolára, oboa d'amoréra és viola d'amoréra írt
hármasversenyben a különleges hangzáskombináción és a hangszerek "megszemélyesítésére"
utaló elemeken keresztül megcsillanhatott a zeneszerző líraibb, érzékenyebb oldala
is.
Valódi unikumnak számított a 16. Telemann Fesztivál idei programjában a szintén
helyi muzsikusok, a magdeburgi színház zenekara és szólistái által létrehozott
operaelőadás, amelyen Händel Ottone című operája szólalt meg Telemann átdolgozásában,
Otto címmel. Az 1723-ban Londonban bemutatott művet három évvel később
Telemann az általa igazgatott hamburgi opera igényei szerint alakította át: a
recitativókat német nyelven, az eredeti librettóhoz visszanyúlva zenésítette meg,
az olasz operában előszeretettel alkalmazott kasztrált szerepeket pedig bariton
és basszus énekesekre osztotta. Emellett két hangszeres tételt és tíz áriát toldott
a műbe, az eredetiben ábrázolt karakterek erősebb hangsúlyozását célozva meg.
A betoldások stílusukban teljesen belesimulnak barátja olaszos írásmódjába. Az
opera szövevényes történetét a berlini rendező, Alexander Herrmann a szereplők
egymáshoz való viszonyainak realisztikus ábrázolásával tette átélhetőbbé. Az absztrakt
színpadkép, az egyszerű, átlátható terek alkalmazása is a figurák lelki történéseire
irányította a néző figyelmét. A jelmezek érzékien követték a szereplők áriáiban
megragadott affektusokat. A néhány kellék pedig, a koffer, a kép, korona vagy
kard takarékos szimbolikával, vezérmotívumszerűen illusztrálta az eseményeket.
Egy másik, egészen más jellegű színpadi alkotás is megelevenedett Magdeburgban:
a derűs egyfelvonásos serenata, a Don Quichotte, amelyet a baseli Il
teatro amoroso adott elő. A 80 éves zeneszerző a 17-18. századi dramatikus
szerenád, a korabeli német Singspiel és az olasz opera elemeit elegyítve alkotta
meg táncokból, lendületes kórusokból, da capo-áriákból és recitativókból felépülő,
zenei tréfákban gazdag, jó humorú művét. Az előadóknak sikerült feleleveníteni
a valódi "színházi mulattatást", egy korabeli vándortársulat előadói gyakorlatát.
A zene, tánc, a színes díszletek és jelmezek, a commedia dell'arte elemei lekötötték
a produkció célközönségének, a gyerekeknek a figyelmét, akik közül néhányan ugrálva
tapsoltak lelkesedésükben. Én pedig irigykedve néztem őket, hogy anyanyelvükön
élvezhetnek egy barokk operát.
Telemann 1745-ös, stilisztikai önállóságot és tartalmi komplexitást mutató János-passióját
a stuttgarti kamarakórus és barokk zenekar szólaltatta meg Frieder Bernius
vezényletével. A zeneszerző több mint húsz fennmaradt passiója közül ez az
egyetlen, amely még életében megjelent nyomtatásban, s így egész Németország területén
elterjedhetett. A szöveg a félelem, a vigasz és az együttérzés emocionális dimenzióiban
mozog. Annak ellenére, hogy a librettó inkább heroikus Jézus-képet fest, és a
zeneszerző követi a szövegíró dramaturgiai szándékát, a zene érzékeny plaszticitása
és kidolgozottsága által mégis lehetővé válik a szenvedő emberrel való érzelmi
azonosulás.
|
