|
- Történeti szempontból igen izgalmas a korszak, amelyben ön a Szovjetunióban
karriert csinált. Fényes pálya ez, de cudar körülmények között bontakozott ki.
Mi tartotta ott, és mi tartotta önben a lelket?
- Hittem, hogy jó, amit csinálok. Ezért nem is hagytam abba soha, megpróbáltam
nem odafigyelni az ostoba hivatalnokokra és intézményekre, akikkel és amelyekkel
mindenkinek állandó harcot kellett vívnia. Valóban nem volt ez könnyű időszak,
sőt nagyon nehéz volt, de hittem a zenében, és nem érdekeltek a körülmények. Sem
a Szovjetunióban, sem a Szovjetunión kívül.
- Ön köztudomásúan Sosztakovics közvetlen környezetéhez tartozott. Milyen emlékeket
őriz a zeneszerzőről?
- Minden egyes találkozásunk sokat jelentett számomra. Sosztakovics eljárt
a próbáimra, és elmondta a véleményét. Megjegyzései nagy hatást gyakoroltak rám.
Azt hiszem, ő volt a legfontosabb tanárom, tőle tanultam a legtöbbet.
- Milyen típusú instrukciókat adott?
- Mindig nagyon konkrét észrevételeket tett, ha művei előadásáról esett szó.
Azt javasolta, ez az ütem legyen kicsit gyorsabb, mint az előző, vagy legyen valamivel
lassabb, jobban ki kell emelni az oboát, mint a klarinétot. Ha jól emlékszem,
valamennyi szimfóniáját vezényeltem a jelenlétében, sőt Az orr című operáját is.
- Ennek hangfelvételét magam is őrzöm egy régi Melogyija-lemezen.
- Ez a darab egyetlen "hivatalos" hangfelvétele. Persze rögzítették operaelőadások
hanganyagát is, és ezek is megjelentek, de igazi lemezfelvétele máig sincs másik.
- Egy rendkívül érdekes angol dokumentumfilmben részleteket láttam Az orr bemutatójának
előkészületeiről. Úgy emlékszem, a filmben felbukkan Sosztakovics is, aki akkor
már nagybeteg volt, de részt vett a próbákon. Itt sem beszélt arról, milyen mondanivaló
rejlik a zene mögött?
- Az orr volt az egyetlen darab, amelynek esetében a szerzői instrukciók túlmutattak
a technikai utasításokon, de Sosztakovics akkor is Gogolról beszélt: a darab mondanivalójáról
és arról, hogyan kell kiejteni a szavakat, hogy elérjék a kívánt hatást. Számára
rendkívül fontos volt a Gogol-szöveg intonációja és a zene összhangja.
- A szóban forgó dokumentumfilmben ön arról nyilatkozik, hogyan vágták ki a
szovjet hatóságok a Szovjetuniót elhagyó zsidó zenészekről készült kockákat a
filmekből. Brutális és primitív eljárás volt ez, s ön nagyon keserűen beszél róla.
Naiv a kérdés, hiszen ma sokkal többet tudunk erről, mint ameny-nyit jó tudni,
de milyen érzés volt ott élni?
- Mivel önök is tudják, milyen a diktatúra, könnyebb erről beszélni, hiszen
jobban értik. Ami a személyes érzéseimet illeti, nehéz volt a Szovjetunió polgárának
lenni. De a legjobb borok is a mocskos, fekete földben teremnek. Az igazán nagy
művészetnek kedvez, ha harcban születik. Ha nincs harc, ha túl könnyű az élet,
az eredmény sem annyira meggyőző.
- A Szovjetunió azért adott olyan sok nagy művészt a világnak, mert rémes volt
ott élni?
- Igen, bizonyos tekintetben ez így igaz. Az élet nem volt táncmulatság, és
ez hasznára volt a művészetnek.
- Hol él most?
- Moszkvában, Párizsban, Stockholmban és a repülőgépen.
- Az orosz művészek közül kevesen váltak világpolgárrá. Őrzik a szokásaikat, mentalitásukat,
és honvágytól szenvednek. Prokofjev például visszatért, és ezzel a nehezebb
életet vállalta, Rosztropovics még ruházatában is hangsúlyozza orosz származását.
Oroszország anyácska nyilvánvalóan nagyon erős kötődést jelent.
- Igazán kozmopolita csak Stravinsky lett, de ő viszonylag könnyű helyzetben
volt. Sosztakovics például képtelen volt otthagyni hazáját, mint ahogyan én sem
tudtam otthagyni. Meg sem fordult a fejemben, hogy emigráljak. Úgy éreztem, ez
az én hazám, ezért maradok.
- Oroszország ma szabad és demokratikus ország. Hogyan érzi most magát?
- Ma lelkileg sokkal könnyebb a helyzet, hiszen nincs kötelező ideológia.
Most gazdasági problémáink vannak. Az orosz kormány egyáltalán nem támogatja a
művészetet, egy kopejkát sem áldoz rá. Úgyhogy most a gazdaság rabjai vagyunk,
de tény, hogy senki sem törődik vele, mit gondolunk, ideológiailag szabadok vagyunk.
Csak azt nem tudjuk még, mit kezdjünk a szabadsággal, hogy ne váljon anarchiává.
- Ön az utóbbi évtizedekben nem járt Budapesten, inkább csak a lemezeit ismerjük
- azokat viszont annál jobban, hiszen igen sok művet így hallottunk először.
- Utoljára jó harminc éve jártam Budapesten, a Rádiózenekarral adtam koncertet,
Dohnányi Ernő Szimfonikus perceit vezényeltem, meg Gyenyiszov Hegedűversenyét.
Ezenkívül mindössze három-négy alkalommal léptem fel Magyarországon, orosz zenekarokkal.
- Dohnányi 2. szimfóniáját, Erkel Hunyadi-nyitányát és Weiner Leó Bach-hangszerelését
tűzte műsorra Budapesten. Az operanyitány koncertteremben nemigen szólal meg,
a Dohnányi-szimfóniát pedig soha nem hallottam eddig.
- Éppen tegnap mondta ezt nekem valaki, és ha ez igaz, akkor teljesen értetlenül
állok az előtt a tény előtt, hogy egy nagy magyar komponista művét nem játsszák
a tulajdon hazájában.
|
