- Orbán György műhelyében tevékenysége mindkét fő vonulatából találunk bemutatás előtt álló művet: egyházi oratóriumot és kamarazenét is. Melyikről beszélnél előbb?
- A Magnificatról. Szinte hivalkodóan hagyományos mű, szoprán és mezzoszoprán szólóra, vegyeskarra és zenekarra. Nemrég írtam egy Stabat matert, amely Pergolesi inspirációját követte, s azt az apparátust tartottam meg itt is. A tételekre tagolódás, s azokban az áriák, illetve duettek és a tuttik váltakozása merőben tradicionális, akárcsak a szövegkezelés.
- Az egyházzenészek éles különbséget tesznek liturgikus, illetve koncert-egyházzene között. A te darabjaid alkalmasak-e liturgikus használatra, vagy inkább hangversenyre szánod őket?
- Zenész vagyok, nem teológus, tehát zeneileg közelítek a témához. Inkább pódiumra szánom e darabokat, s ennek megfelelően merészen kezelem az apparátust is. Eddig 11 misét írtam, s azok hangszer-összeállítása klarinét és nagybőgő kettősétől egészen a nagyzenekarig terjed. Ugyanakkor kitüntetésnek érzem, ha darabjaim liturgikus keretek közt is megszólalnak, s erre is számos példa akadt már. Egyes miséim alkalmasak templomi használatra, mások kevésbé.
- Akkor tehát téged e művek írására - nem elvitatva a hit szerepét - elsősorban e szövegek mint költői művek inspirálnak?
- E szövegek nagy előnye, paradox módon, hogy viszonylag ismertek, tehát nem kell azokat tájékoztatóan "komunikálni" a hallgatónak. Miként a csendéletnek is megvannak az aránylag zárt hagyományai, s azokon belül élheti ki alkotói szabadságát a festő, akként nagyobb alkotói fantáziát mozgat meg a zeneszerzőben mondjuk egy behatárolt jelentéstartalmú, emocionálisan és dramaturgiailag szűk keretek között mozgó Stabat mater. A szűkebb mondanivalót tágabb és fantáziadúsabb eszközökkel lehet megjeleníteni, az ismert szöveg új és új megoldásokat sugall.
- Jelent-e távolságot, valamiféle szűrőt számodra e szövegek latin nyelve? Hiszen egy zeneakadémiai közönség ugyan tudja, miről szól egy Magnificat, de aligha idézi föl magában szó szerint, tehát nem is pontosan követi, hol tart tartalmilag a mű.
- Úgy szerettem meg az operairodalom java részét, hogy egy kukkot sem értettem belőle. Ha a zene nem mondja el, amit kell, fabatkát sem ér. A latin textus távolságtartása nem baj, a műnek zeneileg kell megteremtenie szuggesztivitását.
- Magnificatod 25 perces és 8 tételre oszlik. Hasonlóan osztottad-e tételekre a szöveget, mint Bach, s milyen szempont szerint?
- Nem Bach mintájára. Tartalmilag. A Magnificat eredetileg monológ, amit a barokk szerzők több szólistára bontottak, köztük férfiakra is. Nálam a keretek zártabbak, hiszen csak szoprán és mezzo váltakoznak. Mária magasztaló éneke tehát nálam is több Mária hangján szólal meg, spirituálisan áttevődik, s néha két szólamban nyilvánul meg.
- Az apparátust a megrendelő határozta meg?
- Igen. Gyümölcsöző együttműködés része a darab: Baross Gábor kért fel a megírására, s az ELTE Bartók Béla Énekkara és Koncertzenekara adja elő. A vonós zenekart orgona és ütősök egészítik ki.
- A Zongoraötös is megrendelésre készül?
- Igen. Triómat eljátszotta az Aperto Trió, s felbuzdulva annak fogadtatásán, másik triót rendelt tőlem. Engem azonban akkor más foglalkoztatott, s beleegyeztek, hogy kvintett legyen belőle. Aligha van elhanyagoltabb és a 20. századból kikopottabb kamarazenei műfaj a zongoraötösnél. Mostanában kerültem megint közel Dohnányi kamarazenéjéhez, akitől szenzációs élmények értek e téren, s egyre több gondolat keletkezett bennem is, amely ezt az apparátust kívánta meg. Valami furcsát terveztem, nagyon nem mait, így sok helyen ki is kellett találnom, milyen a zongoraötös-hangzás. Hiszen a késő romantikus, zaftos, dús hangzás akkori zenei idiómákhoz kötődött, amelyek az én zenei nyelvemnek nem sajátjai. A hangszerek párbeszédén, a felrakáson sokat dolgoztam, ez újdonságokat hozott számomra. Az ember mindig élvezi, ha nem ragad bejáratott megoldásokba.
- Megütötte fülemet a "nem mai" jelző. Utóbbi két évtizeded hangja voltaképp egybefüggően "nem mai", hiszen nem kísérletező, sokkal inkább zenetörténeti utalásokat tartalmaz. Ilyen értelemben nem mait, vagy éppen a mai Orbántól eltérőt akartál írni?
- A kortárs zenének az a vonulata, amelynek súlypontja a '60-as-'80-as évekre esik, lecsengőben van. Mai zenének nevezett ideálom sokkal szélesebb, régebbi korokat is magába foglal. Az előbb említett korszak együttesei szöges ellentétben állnak a kamarazene hagyományával, tehát ha ma a tradícióba illő apparátust választ a szerző, nagyon is mait alkot. A vonósnégyes iránt a 20. század avantgárdistái körében is mutatkozott érdeklődés, de a zongoraötöst belengi a 19. század köde. A zongora nagyromantikus letétje nem talált közös hangot a 20. század szikárabb és konstruktivistább kvartettkezelésével.