Muzsika 2002. április, 45. évfolyam, 4. szám, 9. oldal
Csengery Adrienne:
A közösség céljaiért
Csébfalvi Éva köszöntése
 

Szívünkből köszöntünk mindannyian: művészek és zenetanárok, munkatársaid, barátaid, zeneszerető gyerekek, vagy akik csak távolról ismernek, az öt földrész bármely pontján, ahol megfordultál, s ahol szavaid és tetteid egyaránt hirdették, hogy zene nélkül lehet élni, de nem érdemes.
Bizony igazad van, hogy kacagsz ezen a plakátszövegen, hiszen az effajta fogalmazás nem a te világod.
Számomra mesefigurát idéz kicsi és törékeny, de kihúzott derekú alakod, ezüst hajad, csillogóan okos tekinteted, derűs, mégis huncut mosolyod: nekem te Holle anyó vagy. Pedig tudom, a derű és a kedvesség olykor kemény, elszánt, határozott jellemet takar - olyan ember jellemét, aki, ha kell, férfiakat megszégyenítő vitapartner három világnyelven, szóban éppúgy, mint írásban. De mindig a közösség céljai érdekében.
Pécsett, ahol Csébfalvi Éva született, muzsikusnak, zenetanárnak tanult. Hangszere a hegedű és zongora mellett a fagott volt - de nemcsak zenekarban dolgozott, karnagyként énekkart is vezetett, szolfézst is tanított. A korai családalapítás, a három gyerek mellett 1971-ben a Magyar Zeneművészek Szövetségének előbb ügyintézője, majd ügyvezető titkára lett. Éveken át fáradhatatlanul képviselte a muzsikusok érdekeit a Szövetségben, s az országot-világot járva megismerte a zeneélet minden eredményét, de a gondokat is. Óriási tapasztalatát a demokratikus közgondolkodás szellemében kamatoztatta a Szövetségen belül, már a rendszerváltozás előtt is. A rendszerváltás megérlelte benne a vágyat a komoly változtatás iránt a Szövetség életében is. Megálmodott egy alulról szerveződő, választott, nem kinevezett tisztségviselők által vezetett, önálló szakmai szervezetekből önkéntes alapon szerveződött "ernyőszervezetet", majd a Zeneművészek Szövetségének megszűnését kimondó gyűlésen minden résztvevőt meggyőzött álmainak igazáról.
Így született a Magyar Zenei Tanács, amelynek tíz éven át, nyugalomba vonulásáig ügyvezető titkáraként, majd főtitkáraként tevékenykedett. S nem is akárhogyan. Tökéletes egyetértésben a mindenkori elnökök és elnökségek véleményével, a politika Szküllái és Kharübdiszei között egyensúlyozva mindenkor a szakmai érdekeket tartotta szem előtt, példát adva az utána következőknek.
Sorsom szerencsés fordulatának tartom, hogy éppen alakulása idején kerültem a Magyar Zenei Tanács, s ezzel Éva közelébe, először az elnökség tagjaként. Később mint elnök élveztem egy tökéletes munkatárs állandó jelenlétének sugárzását, ami a döntések meghozatalánál kreatív gondolkozásra sarkallt, s egyben kontrollált is. Hihetetlenül sokat tanultam ezalatt. Éva megtanított arra, milyen nagy szükség van az emberekkel való kapcsolat kialakításakor az odafigyelésre, a türelemre, a toleranciára, hogy mennyi előnyt jelenthet adott esetben az okos kompromisszum - s azt is, hol van ennek a határa. Erőt kaptam és segítséget anélkül, hogy kértem volna, vagy hogy ezzel megalázott volna. Az is előfordult, hogy nem értettünk egyet valamiben - de ezt is megtanultam kezelni. Azt mondta, azért megy nyugdíjba, mert kinevelte az utódját, a jelenlegi ügyvezető titkár, Páldy Ágnes személyében, s mert bízik bennem is, hogy nem teszem tönkre az életművét. Erre a bizalomra vagyok a legbüszkébb.
Tudom, hogy a család, a szaporodó unokák minden idejét lefoglalják, hogy a társadalmi megbízatások az idővel lassan csökkennek, ezért nem is akarom zavarni a zeneélet napi gondjaival. Úgy érzem, mint a szüleim gondoskodó szeretetét, azzal hálálom meg leginkább a tőle tanultakat, ha igyekszem a gyakorlatba átültetni, tovább örökíteni.
Isten éltessen hát, drága Éva, az emberi kor legvégső határáig, szívemből kívánom.


Férjével, Csébfalvi Károllyal