|
Szívünkből köszöntünk mindannyian: művészek és zenetanárok, munkatársaid, barátaid,
zeneszerető gyerekek, vagy akik csak távolról ismernek, az öt földrész bármely
pontján, ahol megfordultál, s ahol szavaid és tetteid egyaránt hirdették, hogy
zene nélkül lehet élni, de nem érdemes.
Bizony igazad van, hogy kacagsz ezen a plakátszövegen, hiszen az effajta fogalmazás
nem a te világod.
Számomra mesefigurát idéz kicsi és törékeny, de kihúzott derekú alakod, ezüst
hajad, csillogóan okos tekinteted, derűs, mégis huncut mosolyod: nekem te Holle
anyó vagy. Pedig tudom, a derű és a kedvesség olykor kemény, elszánt, határozott
jellemet takar - olyan ember jellemét, aki, ha kell, férfiakat megszégyenítő vitapartner
három világnyelven, szóban éppúgy, mint írásban. De mindig a közösség céljai érdekében.
Pécsett, ahol Csébfalvi Éva született, muzsikusnak, zenetanárnak tanult. Hangszere
a hegedű és zongora mellett a fagott volt - de nemcsak zenekarban dolgozott, karnagyként
énekkart is vezetett, szolfézst is tanított. A korai családalapítás, a három gyerek
mellett 1971-ben a Magyar Zeneművészek Szövetségének előbb ügyintézője, majd ügyvezető
titkára lett. Éveken át fáradhatatlanul képviselte a muzsikusok érdekeit a Szövetségben,
s az országot-világot járva megismerte a zeneélet minden eredményét, de a gondokat
is. Óriási tapasztalatát a demokratikus közgondolkodás szellemében kamatoztatta
a Szövetségen belül, már a rendszerváltozás előtt is. A rendszerváltás megérlelte
benne a vágyat a komoly változtatás iránt a Szövetség életében is. Megálmodott
egy alulról szerveződő, választott, nem kinevezett tisztségviselők által vezetett,
önálló szakmai szervezetekből önkéntes alapon szerveződött "ernyőszervezetet",
majd a Zeneművészek Szövetségének megszűnését kimondó gyűlésen minden résztvevőt
meggyőzött álmainak igazáról.
Így született a Magyar Zenei Tanács, amelynek tíz éven át, nyugalomba vonulásáig
ügyvezető titkáraként, majd főtitkáraként tevékenykedett. S nem is akárhogyan.
Tökéletes egyetértésben a mindenkori elnökök és elnökségek véleményével, a politika
Szküllái és Kharübdiszei között egyensúlyozva mindenkor a szakmai érdekeket tartotta
szem előtt, példát adva az utána következőknek.
Sorsom szerencsés fordulatának tartom, hogy éppen alakulása idején kerültem a
Magyar Zenei Tanács, s ezzel Éva közelébe, először az elnökség tagjaként. Később
mint elnök élveztem egy tökéletes munkatárs állandó jelenlétének sugárzását, ami
a döntések meghozatalánál kreatív gondolkozásra sarkallt, s egyben kontrollált
is. Hihetetlenül sokat tanultam ezalatt. Éva megtanított arra, milyen nagy szükség
van az emberekkel való kapcsolat kialakításakor az odafigyelésre, a türelemre,
a toleranciára, hogy mennyi előnyt jelenthet adott esetben az okos kompromisszum
- s azt is, hol van ennek a határa. Erőt kaptam és segítséget anélkül, hogy kértem
volna, vagy hogy ezzel megalázott volna. Az is előfordult, hogy nem értettünk
egyet valamiben - de ezt is megtanultam kezelni. Azt mondta, azért megy nyugdíjba,
mert kinevelte az utódját, a jelenlegi ügyvezető titkár, Páldy Ágnes személyében,
s mert bízik bennem is, hogy nem teszem tönkre az életművét. Erre a bizalomra
vagyok a legbüszkébb.
Tudom, hogy a család, a szaporodó unokák minden idejét lefoglalják, hogy a társadalmi
megbízatások az idővel lassan csökkennek, ezért nem is akarom zavarni a zeneélet
napi gondjaival. Úgy érzem, mint a szüleim gondoskodó szeretetét, azzal hálálom
meg leginkább a tőle tanultakat, ha igyekszem a gyakorlatba átültetni, tovább
örökíteni.
Isten éltessen hát, drága Éva, az emberi kor legvégső határáig, szívemből kívánom.
|
