Idestova nyolc éve indította el a Muzsika interjúsorozatát, amelyben a kultúrát támogató üzletembereket, vállalatok vezetőit kérdezi segítőkészségük indítékáról. Ebben a sorozatban éppen öt évvel ezelőtt (1997 májusában) látott napvilágot a Matáv PR-igazgatójával, dr. Nagy Bálinttal készült beszélgetés. Azóta igen sokat változott mind a kultúra helyzete, mind a Matáv szponzorálási stratégiája. Mivel megkezdődött a távközlési piac liberalizálása, többen aggódni kezdtünk: vajon továbbra is vállalja-e az eddig majdhogynem monopóliummal bíró távközlési vállalat a művészetek megsegítését?

- Ön 1997-ben kijelentette, a Matáv azért támogatja a zenét, mert éles konkurenciaharcra számít, s jó előre kedvező arculatot szeretne magáról kialakítani. A harc most elkezdődött, az a veszély is fennáll, hogy kevesebb lesz a bevételük. Változik a stratégiájuk?
- A Matáv azért támogatja a zenét, illetve tágabb értelemben a kultúrát, mert meggyőződésem, hogy az ország egyik legnagyobb, felelősen gondolkodó vállalatának jelen kell lennie a civil szférában is. A körülmények tehát változtak, de elveink nem. Öt évvel ezelőtt azt a célt tűztük magunk elé, hogy a magyarországi kulturális élet kiemelkedő támogatói legyünk, s örömmel mondhatom, hogy ezt sikerült elérnünk. Kérdésére válaszolva: egy stratégia mindig annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle, ezért érzek büszkeséget, ha visszatekintek az eltelt időszakra. Hogy így történt, az nemcsak a csillagok szerencsés állásának köszönhető, hanem annak is, hogy a Matáv vezetése minden szinten stabil: a tulajdonosi bázis éppúgy, mint a vezérigazgató személye vagy e speciális terület szakmai vezetése.
- Vagyis ön...
- Igen. Hetedik éve állok ezen a poszton, és remélem, nem hangzik szerénytelenül, ha azt mondom: büszke vagyok rá, hogy a kialakított stratégiát, az eltervezett programot meg tudtuk valósítani a gyakorlatban is. Elértük, hogy a kultúra igen jelentős támogatójának tartanak bennünket, s azt is, hogy ebben elsődleges szerepet játszik a zene. Ennek a magyarázata közhelyszerűen hangzik, mégis igaz. A zene nyelve épp annyira nemzetközi, mint a kommunikációé, tehát egy kommunikációval foglalkozó, alapvetően konzervatív arculatú vállalatnak elsősorban a komolyzene segítését érdemes a zászlajára tűzni, és vállalni, hogy márkanevét ilyen jó céllal kapcsolják össze.
- Visszagondolva öt évvel ezelőtti beszélgetésünkre, úgy érzem, elméletét és akkor még formálódó stratégiáját csakugyan sikerült véghezvinnie. A szerencsés elgondolás mára kiszélesedett és a Matáv valóban jelentős tényezője lett a zenei életnek. Éppen ezért aggaszt a folytatás.
- A múlt év óta csakugyan több szereplő tűnt fel a távközlés piacán, és ez nagyon érdekesen igazolja vissza eddigi stratégiánk helyességét. Az a néhány cég, amely ma legerősebb versenytársunknak számít vagy várhatóan azzá válik, szponzorálási politikájával is azonnal a mi bástyáinkat kezdte el ostromolni - legalábbis mi így tapasztaljuk. Nyilván ők is úgy látják, hogy ha egy üdítőitalt forgalmazó vállalathoz a popkultúra menedzselése illik, akkor a telekommunikációs céghez a nemes kultúráé. Lehet, hogy szerénytelenül, de úgy érzékeljük, talán meg is irigyelték a Matáv sikereit, mert konkrét információkkal rendelkezünk arról, hogy évek óta kiépített kapcsolatainkat környékezték meg, sőt szponzorált művészeinknek is tettek ajánlatot. Őszintén mondom, örülök ennek a jelenségnek, mert azt mutatja, hogy egyrészt presztízse lett kultúratámogató tevékenységünknek, másrészt ezt a Matáv ostromolni érdemes, erős bástyájának hiszik.
- Mielőtt bekapcsoltam a magnetofont, ön azt kérte, beszélgetésünk ne legyen protokolláris, sőt, kérdezzem bátran olyan témákról, amelyeket tapintatból elhallgatnék. Az imént mondottakkal voltaképp válaszolt arra a kényes kérdésre, amit biztatása nélkül nem tettem volna föl. Amikor ön az Operaház főigazgatói posztját megpályázta, lábra kapott a pletyka: azért próbálkozik, mert veszélyben a Matáv ön által kiépített szponzorálási tevékenysége.
- Jó, hogy megkérdezte, legalább cáfolhatom: erről szó sincs. Válasszuk ketté a két tényezőt. Arról ma már nem nagyon érdemes beszélni, hogy miért pályáztam az Operaház főigazgatói tisztségére, hiszen az egy másik történet. Ha mégis érdekli, elmondom. Úgy véltem, az operai vezetés megváltozott konstrukciójában - amelyben kettéválasztották a főzeneigazgatói és a menedzseléssel megbízott főigazgatói feladatkört - a főigazgatónak olyan tulajdonságokkal kell rendelkeznie, amilyeneket nem éreztem magamtól idegennek. A művészeti kérdésektől mentesített vezetőnek a menedzselés és a marketing területén kell tapasztaltnak lennie, sőt az sem árt, ha némi gyakorlatot szerzett a művészek menedzselésében és a művészet szponzorálásában a versenyszféra világában - akármilyen furcsán hangzik is ez egy operaház esetében. Kihívásnak, sőt kifejezetten a személyemre szabottnak éreztem a feladatot. Ezzel az epizóddal semmiféle összefüggésben nem áll a kérdés másik fele, vállalatom kultúratámogató tevékenységének változása. Akik e két, egymástól különálló tényezőt összefüggésbe hozzák, tévednek.
- Ha jól értem, akkor mégis változik a Matáv szponzorálása...
- Jól érti. Valóban változni fog a szponzori tevékenységünk, de a Matáv változó lehetőségeinek kiaknázása is inspiráló feladat. A változásnak több tényezője van: egyrészt, s erről már beszéltünk, a piac többszereplős lett, tehát más módon kell döntéseket hozni. Többen osztoznak a piaci tortán, kevesebb pénzből kell gazdálkodnunk, s ennek következtében valószínűleg szűkmarkúbb lesz a támogatás is. A másik tényező viszont új szempontokat hoz a döntésekbe. Figyelnünk kell, kit támogat a konkurencia, milyen irányba mozdulnak a versenytársak, hiszen a szponzorálás fontos célja, hogy egyedi arculatot teremtsen a szponzornak. Ha tehát meg akarjuk tartani a komolyzenét pártoló profilunkat, akkor az eddigiektől eltérően főként olyan koncerteket, eseményeket kell támogatnunk, amelyeknek óriási a visszhangja vagy nagy feltűnést lehet velük kelteni. Nem véletlenül kezdtük el az utóbbi két évben exkluzív sorozatunkat: szükségünk van rá, hogy ezzel is felhívjuk magunkra a figyelmet.
- Az exkluzív koncertek említésével megelőzte kérdésemet: feltűnt, hogy szponzorálási technikájuk megváltozott. Úgy találom, korábban inkább a pályakezdő vagy a háttérben álló művészeket segítették, most mintha nem őket támogatnák, hanem a közönséget - azzal, hogy rangos külföldi művészek meghívásához nyújtanak segítséget. Öt éve még az akkor pályakezdő Bogányi Gergely lemezével büszkélkedett - joggal, mert az időközben roppant népszerűvé vált fiatal művész karrierjén nagyot lendítettek -, és arról beszélt, hogy örömmel támogatják a Debreceni Filharmonikusok pályafutását, a közelmúltban viszont már Schiff András budapesti fellépéséihez járultak hozzá, s most immár másodszor a Filharmónia indíthatott exkluzív sorozatot az önök segítségével.
- Ez igaz. Tevékenységünknek korábban erősebb volt a tömegkultúra-terjesztési funkciója. Ezt az elvet természetesen nem adjuk fel, de kényszerűen egy kicsit a háttérbe szorítjuk, mert döntéseinket az előbb jelzett szempontok is motiválják.
- Mit jelent ez a gyakorlatban?
- Egyes ígéretes fiatal tehetségeket továbbra is igyekszünk tudatosan magunkhoz láncolni, mert, marketingkifejezéssel élve, arculatunk "jó hordozói" lehetnek. Azt hiszem, szponzorálásunkat több tekintetben folyamatosság is jellemzi, s ez feltehetően a következő évben sem változik. A Bartók Rádiót például olyan értéknek tartom, amelynek segítése nagyon fontos, s nem valószínű, hogy ezzel felhagynánk. De az is kétségtelen, hogy ha kevesebb pénz jut támogatásra, azok esnek ki a rostán, akik nem keltenek olyan feltűnést a zenei életben, mint mondjuk Schiff András koncertjei, vagy a közeljövőben idelátogató Berlini Filharmonikusok kamaraegyüttese vagy a Giardino Armonico. Az érdeklődés középpontjában álló eseményekkel nő az esélyünk, hogy a Matáv támogató tevékenysége is ismertebbé válik. Lehet, hogy ez önzésnek látszik, de sajnos ilyen a marketing: a vállalat azért ad, hogy kapjon is érte valamit.
- Ezért gondolom, hogy új típusú szponzorálásuk kevésbé kedvez a rászoruló művészeknek, helyette viszont a közönséget támogatja, mert olyan élményekben részesíti, amilyeneket az elszegényedett hangversenyrendezés nehezen szerezhetne meg neki.
- Emiatt alakítottunk ki már három éve jó kapcsolatot a Filharmóniával. Ennek lényege, hogy olyan exkluzív koncerteket tudnak szervezni, amelyek előzetes anyagi kötelezettségvállalás nélkül elképzelhetetlenek lennének. A neves művészek naptára évekkel előre betelik, tehát jó előre szerződést kell kötni velük. Az intézmény jó kapcsolatokkal rendelkezik, de tőkehiányban szenved. Mi éppen az anyagi háttér szavatolásával segíthetünk.
- Úgy látom, Schiff András jövő évi koncertjei már nem állnak "Harmóniában a Matávval". Ennek mi az oka? Hiszen éppen az imént fejtegette a figyelemkeltő események jelentőségét.
- Említettem, hogy a viszonylag állandó, hosszú távú szponzorálás kisebbik része költségvetésünknek. A nagyobbik rész változik; igen ritkán kötelezzük el magunkat tartósan egy-egy művész vagy együttes mellett. A ritka kivételek közé tartozik Bogányi Gergely, aki szinte összenőtt a Matávval, és szándékaink szerint ez a közeljövőben is így marad, hiszen a közönség imádja, koncertjeire másodpercek alatt elkelnek a jegyek. Egyrészt tehát nagyon sok ember hall szereplései kapcsán a Matávról, másrészt az asszociációk igen pozitívak. Egy szponzornak erre a két tényezőre van szüksége, s ha ezt megkapja, akkor sikeresnek mondható az együttműködés.
- Felhatalmazott kényelmetlen kérdésekre, ezért nem hagyhatom szó nélkül, vajon tudja-e a kommunikációs igazgató, hogy az embereket mennyi bosszúság éri, amikor a Matávval kapcsolatos mindennapi ügyeit szeretnék elintézni? S ha tudja, képesek-e ezen javítani élményszerzéssel és a szponzorálás kulturált módjával?
- Nem vagyok olyan naiv, hogy azt higgyem, ezekkel a koncertekkel kiengesztelhetjük azon ügyfeleinket, akiket esetenként joggal bosszantanak a Matáv szolgáltatásai. E hatalmas vállalatnál igen sok ember dolgozik, s elég nehéz elérni, hogy minden alkalmazottunk egyformán udvarias és segítőkész legyen, s azt sem remélhetjük, hogy mindenkit szerető ügyfelünkké tehetünk. Szerencsére a statisztikákból tudjuk, hogy a Matáv szolgáltatásaival egyre kevesebben elégedetlenek. Nem lehet célunk, hogy a bosszús ügyfelek szívét szponzorálásainkkal lágyítsuk meg. Amikor azonban a semleges "tömeget" kezdi bombázni a konkurencia azzal, hogy nála talán három forinttal olcsóbban telefonálhat, akkor szükséges, hogy a "semlegesek" rokonszenvesnek találjanak, és ne pártoljanak el tőlünk. Tehát sokkal fontosabb, hogy a pártatlanokban valamiféle tudat alatti vonzalmat ébresszünk a Matáv iránt, mint hogy kiengeszteljük azt a pár ezer embert, aki esetleg pillanatnyilag elégedetlen velünk.
- Mint a politikában...
- Igyekszem a hangversenyek szünetében figyelni a reakciókat, s bizony szereztem néhány kellemes tapasztalatot akkor, amikor a papírlátcsőt osztogattuk vagy almával kínáltuk a közönséget. Láttam a mosolygós arcokat, hallottam a nagyon kedves megjegyzéseket, amelyek minket dicsértek.
- Meg kell hagyni, jó néhány hivalkodó szponzorral ellentétben Önök nagyon elegánsan teszik a dolgukat: nem aggatnak ki zászlókat, inkább ajándékot, telefonkártyákat osztanak.
- Erre csakugyan nagyon ügyelünk, csupán egyetlen feltételhez szoktunk ragaszkodni, ahhoz, hogy a mi nevünkhöz kötődjék az adott esemény. Éppen ezért szeretjük, ha kizárólagos szponzorok vagyunk. Ezt a célt szolgálja a "Harmóniában..." vagy a "Matáv exkluzív..." jelige. A helyi önreklámozástól tartózkodunk, inkább kedves gesztusokkal szeretnénk tudatosítani jelenlétünket.
- Most egy másik kényelmetlen kérdés következik. Ön megerősítette, hogy kevesebb lesz a pénzük, s ezzel talán alátámasztotta a pletykát, amely szerint zenekaruk a korábbi cáfolat ellenére megszűnik.
- Tény, hogy a Matáv Szimfonikus Zenekar sorsa a közelmúltban szóbeszéd tárgya lett, és számos pletyka kapott lábra. Mint a pletykának általában, ennek is van alapja, de a hír nem úgy igaz, ahogy sokan spekulálnak. A Matáv Zenekart feltehetően csakugyan nem tudjuk ugyanúgy működtetni, mint az elmúlt évtizedben. Vagyis nem tudunk fenntartani egy hagyományos nagyzenekart a hozzá illő repertoárral, hangszerparkkal, koncertigényekkel. Amikor Ligeti András átvette az együttes irányítását, kikötöttük, hogy Magyarország legjobb zenekarai közé kell emelnie az együttest. Már csak a vállalat neve miatt sem állhat a ranglista nyolcadik vagy tizedik helyén, hanem az élbolyba, az ismert 3-4 zenekar társaságába kell tartoznia. Eddig megfelelő forrásokat tudtunk teremteni ehhez. De a Nemzeti Filharmonikus Zenekar átalakulása, jelentős összeggel járó finanszírozása - aminek zeneszerető állampolgárként, zenehallgatóként és a zenekar régi ismerőseként, kedvelőjeként nagyon örülök - átalakította a bérstruktúrát. Korábban ha nem is a legjobban fizetett zenészek ültek együttesünkben, honorálás terén mindenképpen az élen jártunk. Három éve a legmagasabb jövedelmet még nálunk élvezték a muzsikusok, ez az előny lassan felmorzsolódott, de még tartani tudtuk a bérek színvonalát. Az NFZ kiugrása után viszont már nem vagyunk képesek lépést tartani az élmezőnnyel. Észre kellett vennünk, hogy egyre nő a jó muzsikusok elvándorlásának esélye. Perceken belül a Filharmóniai Társaság Zenekara is kimagasló jövedelemhez fog jutni, s talán jobban fizet a Rádiózenekar is.
A kérdés tehát így szólt: vagy újból jelentős béremelést hajtunk végre, hogy megtartsuk muzsikusaink javát, vagy megindul az elvándorlás, és az együttes szép lassan elveszíti már kivívott rangját. Mivel a korábban mondottak értelmében nyilvánvaló volt, hogy nem tudunk nagyságrendekkel magasabb összeget előteremteni, sőt a jelenlegi támogatást is nehezen tudjuk szinten tartani, egyetlen megoldás kínálkozott: a zenekar profiljának átalakítása. Ezért arra kértük Ligeti Andrást, gondolkozzon rajta, miként tudná a 89 tagú zenekar létszámát csökkenteni úgy, hogy azért szimfonikus jellege megmaradjon. Ehhez természetesen a repertoárt is át kell alakítani, hogy kisebb létszámú együttest igényeljen. Ma már elmondhatom, jó kompromisszum született. Ennek lényege, hogy eredeti elképzeléseinkhez képest csekélyebb a létszámcsökkentés: nagyjából 70 muzsikus állandó tag marad, viszont kisegítők alkalmazásával a nagyzenekari karakter sem változik, s három év áll a rendelkezésükre, hogy fokozatosan megváltoztassák a repertoárt. E kompromisszum elfogadásához azért hozzá kell fűznöm feltételünket: a zenekar addig élvezi a Matáv bizalmát és támogatását, amíg képes megőrizni színvonalát, mert nevünket nem adhatjuk egy közepes teljesítményt nyújtó együtteshez. Őszintén mondom: optimista vagyok, bízom Ligeti szakmai tudásában, s az elmúlt három-négy év teljesítményét elismerve hiszem, hogy képes lesz a zenekar és a repertoár átalakítására.
- Ha kisebb létszámú az együttes, tudnak fizetést emelni?
- Igen, hiszen ez a csökkentés egyik értelme. Ragaszkodom hozzá, hogy versenyképes béreket kapjanak a muzsikusok, ez 10-20. százalékos jövedelemnövekedést eredményezhet.
- További kényes kérdés: hogyan döntik el, kit tartanak meg, és kiket vesznek fel?
- Ez csakugyan kényes kérdés, nem is akarok beleszólni, ez a zenekar belügye. Azt azért elmondhatom, hogy - a jelenlegi helyzettől függetlenül - hosszú évek óta működik egy nagyon módszeresen kidolgozott minősítési rendszer, s ennek szempontjai alapján egy testület és a vezető karmester értékeli a zenészek teljesítményét. A minősítési rendszer alapján differenciálják a zenekari tagok fizetését.
- Azokat fogják kiszűrni, akik e lista alján szerepelnek, vagy számítva a Nemzeti Filharmonikusoknál történt botrányokra, szociális-humánus szempontokat is figyelembe vesznek?
- A logika úgy diktálja, hogy a minősítési rendszer szerint kell a szelekciót végrehajtani, és csak remélhetem, hogy a valóságban így is történik majd. Tudjuk, mekkora feszültségekkel jár az elbocsátás, és sajnos nem mindig a racionális elvek győznek.
- A koncertek száma nem fog csökkenni?
- Nem jelentősen, de jövőre eggyel kevesebb bérletünk lesz.
- Két-három év múlva hozzákezdenek a Zeneakadémia rekonstrukciójához, és ideiglenesen bezárják a Nagytermet. A tervek szerint addigra már elkészül az új hangversenyterem, s oda, meg egyéb helyiségekbe fogják terelni a koncerteket. Gondoltak rá, hogy saját épületüket jobban kihasználják, és abból is valami hasznot húzzanak?
- A Matáv Zeneházat sok mindenre lehet használni, és részben már használják is. Alkalmas a hely ifjúsági és egyéb ismeretterjesztő koncertek, kisebb közönséget vonzó események, alternatív zenei, jazz- és egyéb műsorok megrendezésére. Mivel az épület a IX. kerületben áll, légvonalban néhány ezer méter választja el az új, épülő kulturális komplexumtól. Feltételezhető, hogy ez a közelség vonzóvá teszi a kisebb kulturális intézményeket, és a Matáv Zeneház szeretne ezek közé tartozni. Nagyon jó a kapcsolatunk a kerületi önkormányzattal, tehát remélhetjük, hogy az eddigieknél több helyi kulturális eseményt tartanak majd a falai között, de számottevő bevételre nem lehet számítani, s mivel a befogadó képessége kicsi, valóban jelentős koncert megrendezésére sem alkalmas.
Örülök, hogy végre megépül egy hangversenyterem, és reménykedem benne, hogy nemcsak nevében lesz az. Mert koncertteremnek hívják a Vigadót meg a Budapest Kongresszusi Központot is, de más-más okból mindkettő alkalmatlan. Bízzunk benne, hogy az újat hozzáértő emberek tervezik, olyanok, akik nemcsak az építészethez és az akusztikához értenek, de többször megfordultak már a Zeneakadémián, és számos más külföldi helyszínen, a szakmai kívánalmakon kívül tehát megérzik, milyen a hangulata, a miliője egy valódi hangversenyteremnek. Más kérdés, hogy számomra, de sok koncertező művész számára is a Zeneakadémia kisugárzása egyszeri és utánozhatatlan. Meg vagyok róla győződve, hogy Liszt, Bartók, Kodály, Dohnányi, Zathureczky, Richter, Fischer Annie és számos nagy művész szelleme beleivódott falaiba, s esténként jelen van. Több olyan külföldi művésszel beszéltem, akik osztják ezt a véleményt, s nem is hajlandók Budapesten másutt játszani. A Zeneakadémia szellemiségét, levegőjét sehol másutt nem lehet újra alkotni, mert ez nem pénz kérdése, és nem a tervezés zsenialitásán múlik. Az Akadémia mögött álló egy és negyedszázad valószínűleg egyedülálló a világ zenetörténetében, s ezt a hagyományt minden energiánkkal őrizni kellene, mert legfontosabb kulturális értékeink közé tartozik. Személy szerint meggyőződésem, hogy legnagyobb kulturális örökségünk.
- Gondolom, a felújítás is ezt célozza, bár csakugyan kellemetlen lesz az a néhány év, amíg a termet nélkülöznünk kell.
- Tudom, hogy manapság több, más-más méretű teremmel rendelkező épületkomplexumot szokás létrehozni, de én szkeptikusan szemlélem ezeket a monstrumokat, és nem hiszek a multifunkcionális épületekben. Az a személyes tapasztalatom, hogy ezeknél sokkalta nagyobb presztízzsel rendelkeznek, sokkal nívósabbak, elegánsabbak azok a hangversenytermek, színházak, operák, amelyek egyterűek. Ezekre számos példát lehetne felhozni a Wigmore Halltól a Concertgebouw-ig (bár ez utóbbinak kamaraterme is van) és a bécsi Staatsoperig.
- Visszatérve a szponzorálás kérdéseire: ön öt évvel ezelőtt azt mondta, az államnak el kell döntenie, mely intézményeket akarja fenntartani, és melyeknek kell megteremteniük a saját egzisztenciájukat - vagyis támogatókat keresni. A kérdés első fele pillanatnyilag eldőlt, kérdés, megtalálta-e minden arra érdemes előadói társulat, művész a maga szponzorát. Azt hiszem, a tehetős vállalatok még mindig nem látják át ennek fontosságát.
- Nagyon szerencsésnek tartom, hogy az állam ez irányú döntése megszületett. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar, a Magyar Állami Operaház, a Nemzeti Táncszínház költségvetési ellátása előtt le a kalappal. Idesorolom leendő hangversenytermünket is. Más lapra tartozik az a furcsa szituáció, hogy bár több pénz jut egyes kulturális intézményeknek, sokszor hiányzik a szakértelem annak elköltéséhez. A marketinghez értő szakemberek hiányára gondolok. Mondok egy példát. Nagyon örülök annak, hogy az Operaház hatmilliárd forintot kap. Amikor a pályázatra készültem, tanulmányoztam gazdálkodását, de legmerészebb álmaimban sem számoltam ilyen összeggel. És nemcsak azért, mert nem merek nagyokat álmodni, hanem azért, mert hiszek abban, hogy egy intézménynek szervezetileg is, szakmai kompetenciájában is fel kell nőnie bizonyos összegek ésszerű felhasználásához. Természetesen nincs annyi pénz, amennyit ne lehetne elkölteni, vagy amelyiknél nem lehetne többet kívánni. Mégis úgy hiszem, ha egy intézmény módot kap rá, hogy egyik napról a másikra a korábbi költségvetés három-négyszereséből gazdálkodjon, csak akkor tudja ezt megtenni, ha kiépült mögé az a szervezet, amelyik tudja, hogyan kell a pénzt értelmesen felhasználni. Örülnünk kell a kiemelt intézmények kiemelt támogatásának, de drukkolnunk kell, hogy minél előbb megtalálják azokat a szakembereket, akik kompetensek a kiadások dolgában, akik azon vannak, hogy a tisztes összeg valóban az intézmény presztízsét, megújítását szolgálja. E téren, őszintén szólva, egyelőre szkeptikus vagyok.
- Ez az állami mecenatúrára vonatkozik. De mi lesz azokkal, akiknek saját lábukon kell megállniuk?
- A többieknek nem az a dolguk, hogy az állam támogatására várjanak. Hiszek abban, hogy a civil szféra föléled. Nyisson ki egy Pesti Műsort vagy Pesti Estet, és elképedhet, mennyi kulturális esemény zajlik a fővárosban, vagy - szűkebb témánknál maradva - gondoljon a Koncert Kalendáriumban feltüntetett hangversenyek számára! Gyakran elmondom, sokszor vihart is kavarok kijelentésemmel, hogy a magyar kulturális életben rengeteg pénz van. Más kérdés, hogy ez megfelelő helyre kerül-e, és milyen csatornákon jut el az érintettekhez, mennyire kiszámítható a támogatás elosztása, hogyan lehet hozzájutni. De tény: rengeteg kulturális kezdeményezés valósul meg. Számos kisebb-nagyobb együttes, hagyományos vagy alternatív program, előadói formáció bukkan fel - ezek élnek valamiből, bár elismerem, a színvonal nem áll mindig arányban a támogatással. Mégis optimista vagyok. Kell, hogy kialakuljon az a civil mechanizmus, alapítványi elosztás, egyéni és cégmecenatúra, amely a támogatásra szánt pénzt a mostaninál egy kicsit átláthatóbban, pontosabban: kiszámíthatóbban, rendezettebben juttatja az arra érdemeseknek, s nem véletlenszerűen vagy az ügyeskedőknek engedve.
- Említette, hogy az NFZ és rövidesen a BFTZ kiemelt támogatása révén erős bérfeszültség alakul ki a zenekarok között. Mit tehet ebben a helyzetben a Rádió jobb sorsra érdemes együttese, vagy a hazai zenekari kultúra utazó nagykövete, a Fesztiválzenekar?
- Egyetlen olyan országot sem ismerek, ahol az állam zenekarok sorának finanszírozását vállalja magára. Jó esetben egyet ismer el a magáénak. Tehát e téren nem raknék nagyobb terhet az állam vállára, ugyanakkor azt hiszem, az államnak jogi keretek megteremtésével kellene ösztönöznie adakozásra a tehetős embereket. A mostaninál sokkal gyorsabban kellene kialakítani azokat a mechanizmusokat, amelyek arra késztetik a magánszemélyeket és cégeket, hogy még többet fordítsanak a művészetekre. Például: további adókedvezményeket kellene nyújtani. Sokkal vonzóbbá tenni, ha valaki a saját zsebéből, cége tartalékaiból vagy egyéb forrásból adományoz kulturális célra. Az államnak nem több pénzt, hanem a mostaninál lényegesen több kedvezményt kell adnia, vagyis a civil szféra ösztönzése lenne a feladata.
-Engedje meg, hogy beszélgetésünk végén még egyszer visszatérjek az önök támogatásának várható megcsappanására, hiszen ezzel jelentősnek mondható forrástól esik el a komolyzene.
- Megismétlem: igaz, hogy a Matávnak kevesebb pénze lesz támogatásra. A szponzoráltaknak - a magyar zenei élet szereplőinek és a közönségnek - ez végső fokon nem rossz hír, mert ugyanakkor minden jel szerint gyarapodik a potenciális szponzorok száma. A Matáv konkurensei nemcsak a távközlés piacán lesznek versenytársak, hanem, mivel ugyanazt a közeget célozzák meg, egész bizonyosan a szponzorálás terén is. A Matáv-támogatottak köre valószínűleg szűkül, összességében mégis a kultúra nyer vele, ha érte is megindul a vetélkedés.

Felvégi Andrea felvétele