Felkészült, sokra hivatott ifjú zenetudósnak ismerem Dalos Annát előadásai, írásai alapján. Érdeklődéssel olvastam a Muzsika 2002/1. számában Illúziók című, hanglemezekről szóló recenzióját. Csak a Bárdos Lajos kórusműveiről szóló írásával kívánok foglalkozni.
Tiltakozom végkövetkeztetése ellen: "Amilyen lebilincselők egyediségükben Bárdos egyházi kórusai, oly kevéssé meggyőzőek népdalkórusai. Mert a motettákban egy kultúra illúzióját teljes meggyőződéssel, belülről fakadó elkötelezettséggel építi, népdalkórusaiban azonban ugyanazt az illúziót akarva-akaratlan végleg lerombolja."
Korábban azt írja Bárdos Lajos kórusra írt népdalfeldolgozásairól, miszerint azok "...alkalmi, használati zeneként láttak napvilágot. A népdalkórus Bárdos számára tehát nem az önkifejezés terrénuma, hanem a felmerülő igények kiszolgálásának eszköze." Ebből az alkalmi, használati megjelölés részben igaz. De az egyházi művek esetében is! Bárdos Lajos - miként anno J. S. Bach is - gyakran a mindennapok feladataiként, templomi és világi kórusai mindennapjai részére komponált. Művei gyakorta "csupán" mestermunkák, mindkét területen. Még ha köztük egy-egy Libera me, Boldogasszony-kánon, illetve I. népdalrapszódia, Magos a rutafa - és még jócskán sorolhatnám az idevágó példákat - a kodályi mérce mélységeit és magasságait járják be, igazi katarzist szerezve előadónak és hallgatóságnak, mindkét műfajban.
Hogy a népdalkórus Bárdos Lajos számára nem tartozott volna az önkifejezés legigazabb terrénumai közé? Aki énekli, vezényli, hallgatja ezeket a kórusműveket, másként gondolja. Hát még, aki személyesen hallhatta, milyen magával ragadó szuggesztivitással próbálta, vezényelte ezeket a műveket Bárdos Lajos! Hogy gondolhat/mondhat/írhat olyat magyar zenetudós, hogy "Kodály tanítványainak többségénél azonban - s így Bárdosnál is -, mivel hiányzik a parasztokkal való személyes találkozás élménye, a feldolgozott népdal nem telik meg emberéletek, emberi sorsok sokaságával"! Noha Bárdos Lajos Lénártdaróctól Balatonkeresztúrig bizony találkozott - gyűjtőként is - parasztemberekkel, ennél sokkal fontosabb, hogy zenészként és emberként találkozott a magyar népdallal. Egymásra találtak! Ezt bizonyítják nagyszerű "népdalkórusai" mellett a népzenéről írt könyvei és tanulmányai, nem beszélve előadásairól, amelyek országszerte generációkat tettek a népdal elkötelezett híveivé, éneklőivé.
Kevésbé ártalmas, de ugyancsak választ kíván az egyházi műveket lényegében kizárólag elismerő fejezet summázása is, mely szerint "...művészete hátterében szükségképpen egy tiszteletre méltó, ám mégis délibábos heroizmus áll, mert a kultúrát nem lehet felépíteni, a kultúra önmagától keletkezik". Nem értem a gondolatot: a kultúra nem a Bárdos Lajosok műveiből, munkásságából épül fel?! Legalábbis többek között? Ez az életmű valóban aranykor (Dalos Anna kifejezése) és nem annak látszata. Nem illúzió!
Nem kívánok - itt és most - szembeszállni a recenzió valamennyi, általam hibásnak (félreértésnek) vélt kitételével. Azzal zárom indulatos gondolataimat, hogy Bárdos Lajos - szerintem - többségében zseniális népdalkórusai semmilyen illúziót nem rombolnak le, különösen végleg nem, hanem ugyanabból a teljes meggyőződésből, belülről fakadó elkötelezettségből építkeznek - a magyar költészetet feldolgozó kórusokkal együtt-, miként a motetták, az egyházzenei célokra szánt kompozíciók.
Kár lenne egy jelentős életműről alkotott illúziónkat, akarva-akaratlan, lerombolni. Mert azt végleg úgy sem lehet, legfeljebb ideig-óráig.