|
Hetvenöt év, háromnegyed évszázad, háromnegyede az elmúlt évszázadnak. Annak a
századnak, amely minden korábbinál erősebben bízott a ratióban, a technikában,
a matematika segítségével önmagát szigorúan fegyelmező emberi szellemben. És annak
a századnak, amely félrehajítva minden ratiót, olyan felfoghatatlan borzalmakkal
terhelte meg az emotiót, amit ép ésszel és lélekkel megélni és feldolgozni
alig is lehet.
Decsényi János nemcsak véletlen adottságként, hanem minden idegszálával ennek
az elmúlt évszázadnak az embere. Alkotóként mindig együtt, egymást feltételezve
igyekszik egyensúlyban tartani e kettőt, a ratiót és az emotiót.
És ugyanilyen harmonikus egyensúlyt tart a múlt és a jövő, a tragikus és a groteszk
között. Sugár Rezső tanítványaként belenőtt a Kodály-iskola örökségébe, majd Szervánszky
Endrénél továbbtanulva ráébredt arra, milyen irányban tágíthatja horizontját.
Számos kortársához hasonlóan a hatvanas években elindult a kísérletezés, az új
hang keresésének útján, de számos kortársától eltérően a kilencvenes években is
hűséges maradt korábban felismert ideáljaihoz. Talán ez a hűség tette pályáját
töretlenül emelkedő, megszakítatlan crescendóvá.
Írt szimfóniát és versenyművet, dalt és kamarazenét, oratóriumot és elektroakusztikus
zenét; csupán egyetlen műfaj nem kísértette meg soha: az opera. Pedig mindig hősöket
választott magának, festőt a Csontváry-képekben, filozófust a Marcus Aurelius-kommentárokban,
és írókat, Weöres Sándortól Rilkéig, Petőfitől és Adytól Shelley-ig és Morgensternig.
Ez a széles körű tájékozódás, az ihlető források, a megzenésített nyelvek sokfélesége
valósággal védjegyévé vált alkotó egyéniségének. Ám érdeklődése sohasem muzeális;
amikor kultúránk emlékein veti meg a lábát, mindig valami személyes és egyúttal
általános emberi felé akar elrugaszkodni. Változatlan célja - egy régi darabja
címe szerint - a melodiæ hominis megszólaltatása. De nemcsak gondolatok
népesítik be világát; mióta a nyolcvanas évek vége óta elektroakusztikus zenét
is komponál, egyre inkább fülel a természet hangjaira is. Soundscape-eiben arra
törekszik, hogy a minket körülvevő világot akusztikus eszközeivel mindnyájunk
számára otthonosan berendezze.
Hetvenöt év, háromnegyed évszázad. Számvetésre figyelmeztet a naptár, de Decsényi
Jánost mintha már egy évtizede főként ez a számvetés foglalkoztatná. Trilógiává
kiteljesedett oratóriumciklusa ezer év magyar történelemkönyvét lapozza végig,
főként az utolsó, a megélt évszázad személyes és kollektív emlékeire összpontosítva.
Purista kritikusai fölróják neki, hogy nem csak alapkarakterében, de minden egyes
elemében, képszerűen transzformálja zenévé a költői szót. Ám mielőtt pálcát törnénk
látszólag naiv, bár tisztes múltra visszatekintő madrigalizmusai felett, gondoljunk
inkább bele: mit is jelentenek? Bizalmat abban, hogy e zenei gesztusok ma is értelmes
"szavak", amelyekkel a zeneszerző elmondhatja azt, amit nem lehet nem elmondania.
Optimizmust, hogy ha valakinek beszélnie kell, mindig talál valakit, aki meghallgatja.
És hitet abban, hogy aki hallgatja, meg is érti.
Hetvenöt év, háromnegyed évszázad, kerek születésnap. Kedves János, Isten éltessen!
|
