Muzsika 2002. március, 45. évfolyam, 3. szám, 6. oldal
Halász Péter:
Melodiae hominis
Decsényi János 75 éves
 

Hetvenöt év, háromnegyed évszázad, háromnegyede az elmúlt évszázadnak. Annak a századnak, amely minden korábbinál erősebben bízott a ratióban, a technikában, a matematika segítségével önmagát szigorúan fegyelmező emberi szellemben. És annak a századnak, amely félrehajítva minden ratiót, olyan felfoghatatlan borzalmakkal terhelte meg az emotiót, amit ép ésszel és lélekkel megélni és feldolgozni alig is lehet.
Decsényi János nemcsak véletlen adottságként, hanem minden idegszálával ennek az elmúlt évszázadnak az embere. Alkotóként mindig együtt, egymást feltételezve igyekszik egyensúlyban tartani e kettőt, a ratiót és az emotiót. És ugyanilyen harmonikus egyensúlyt tart a múlt és a jövő, a tragikus és a groteszk között. Sugár Rezső tanítványaként belenőtt a Kodály-iskola örökségébe, majd Szervánszky Endrénél továbbtanulva ráébredt arra, milyen irányban tágíthatja horizontját. Számos kortársához hasonlóan a hatvanas években elindult a kísérletezés, az új hang keresésének útján, de számos kortársától eltérően a kilencvenes években is hűséges maradt korábban felismert ideáljaihoz. Talán ez a hűség tette pályáját töretlenül emelkedő, megszakítatlan crescendóvá.
Írt szimfóniát és versenyművet, dalt és kamarazenét, oratóriumot és elektroakusztikus zenét; csupán egyetlen műfaj nem kísértette meg soha: az opera. Pedig mindig hősöket választott magának, festőt a Csontváry-képekben, filozófust a Marcus Aurelius-kommentárokban, és írókat, Weöres Sándortól Rilkéig, Petőfitől és Adytól Shelley-ig és Morgensternig. Ez a széles körű tájékozódás, az ihlető források, a megzenésített nyelvek sokfélesége valósággal védjegyévé vált alkotó egyéniségének. Ám érdeklődése sohasem muzeális; amikor kultúránk emlékein veti meg a lábát, mindig valami személyes és egyúttal általános emberi felé akar elrugaszkodni. Változatlan célja - egy régi darabja címe szerint - a melodiæ hominis megszólaltatása. De nemcsak gondolatok népesítik be világát; mióta a nyolcvanas évek vége óta elektroakusztikus zenét is komponál, egyre inkább fülel a természet hangjaira is. Soundscape-eiben arra törekszik, hogy a minket körülvevő világot akusztikus eszközeivel mindnyájunk számára otthonosan berendezze.
Hetvenöt év, háromnegyed évszázad. Számvetésre figyelmeztet a naptár, de Decsényi Jánost mintha már egy évtizede főként ez a számvetés foglalkoztatná. Trilógiává kiteljesedett oratóriumciklusa ezer év magyar történelemkönyvét lapozza végig, főként az utolsó, a megélt évszázad személyes és kollektív emlékeire összpontosítva. Purista kritikusai fölróják neki, hogy nem csak alapkarakterében, de minden egyes elemében, képszerűen transzformálja zenévé a költői szót. Ám mielőtt pálcát törnénk látszólag naiv, bár tisztes múltra visszatekintő madrigalizmusai felett, gondoljunk inkább bele: mit is jelentenek? Bizalmat abban, hogy e zenei gesztusok ma is értelmes "szavak", amelyekkel a zeneszerző elmondhatja azt, amit nem lehet nem elmondania. Optimizmust, hogy ha valakinek beszélnie kell, mindig talál valakit, aki meghallgatja. És hitet abban, hogy aki hallgatja, meg is érti.
Hetvenöt év, háromnegyed évszázad, kerek születésnap. Kedves János, Isten éltessen!



Felvégi Andrea felvétele