|
Jacques Chirac, a Francia Köztársaság elnöke 1997-ben Magyarországra látogatott,
s bejelentette, hogy 2001-ben Franciaországban megrendezik a Magyar Kultúra
Évét. Így hát az új évezredben elsőnek Magyarország művészete mutatkozhatott
be Franciaországban (Csehország 2002-ben, Lengyelország 2004-ben lesz a Kulturális
Évad vendége).
A program szervezését Bernard Faivre d'Arcier kormánybiztos vezetésével
különböző francia intézmények látták el, a Párizsi Magyar Intézet és igazgatója,
Csernus Sándor segítségével. Magyarországon Szabó Miklós miniszteri
biztosra hárult az irányítás, a programokat a Hungarofest Kht. koordinálta.
A munka dandárja az ő háromfős csapatukra, Rubovszky Rita főigazgató
asszonyra, Moldovai Viktor gazdasági igazgatóra és a programigazgatónak
kinevezett Reményi Krisztinára hárult.
A hazai közvélemény szórványosan értesült egyes események sikeréről, Magyarországon
és külföldön élő alkotók, előadóművészek fellépéseiről, fesztiválszereplésekről,
kiállításokról, de átfogó képet nem kapott az Évadról. A Muzsika nem az események
leltárszerű felsorolását várja a programigazgatótól, hanem tájékoztatást az
eseménysorozat megszervezéséről, és szeretne valamiféle tanulságot, értékelést
kapni - természetszerűleg a komolyzene eredményeiről.
Reményi Krisztina pályája - mint majdnem minden magyar menedzseré - az egykori
Interkoncertben kezdődött. A rendszerváltás után Prágába került, s ott évekig
fontos posztot töltött be a magyar kulturális értékek közvetítésében: kilenc
évig dolgozott - az utolsó öt évben igazgatóként - a Prágai Magyar Intézetben.
- Tudomásom szerint az Évad tervezése, illetve a gyakorlati munka nehezen
indult el, ezért meglepő, hogy Prágából hazatérve majdhogynem azonnal ilyen
nehéz feladattal bíztak meg, s egyenesen a munka kellős közepébe csöppentél.
- Voltaképpen nem éreztem idegennek a feladatot, hiszen kilenc év alatt
jó kapcsolatom alakult ki a Prágai Tavasz vendégeivel, s az Interkoncertben
töltött korábbi évek alatt is módomban állt megismerni művészeket, impresszáriókat.
Amikor hazatértem Prágából - finoman fogalmazva - csakugyan nem állt még a lábán
a Magyar Évad. A francia bemutatkozás tehát igazán baljós előjelekkel indult.
Ekkor kérdezték meg tőlem, tudok-e franciául. Igennel válaszoltam, mire az volt
a válasz: akkor állj be!
- Ez mikor történt?
- 2000 szeptemberében.
- Nem mondhatni, hogy túl sok időd maradt. Mihez kezdtél?
- Először megpróbáltam az előkészületek halmazából kimazsolázni azt, ami
kivitelezhetőnek látszott. Mondhatom, hatalmas kásahegyen kellett keresztülrágnom
magam. Ráadásul október végén, megbízatásom kezdete után egy hónappal kiderült,
hogy az első francia kormánybiztos lemondott, így a programok jelentős részét
nem lehetett készpénznek venni. Hamarosan kinevezték az új francia kormánybiztost,
aki az Avignoni Fesztivál igazgatójaként nagy tapasztalatokkal rendelkezett.
2000-ben rendezték meg a marokkói kulturális évet, nagy sikerrel. A Marokkói
Év azonban rövidebb ideig tartott, s jó fogadtatásához hozzájárult a szorosnak
mondható marokkói-francia kapcsolat. Ilyen előzmények után mindkét csapat nagyon
keményen kezdett el dolgozni. Végül közel 600 program jött létre, s ezek a szervezés
minden pillanatában alakultak, és hál'istennek jó irányban változtak.
- Mire vonatkozik a "hál'istennek"? Gondolom, a munka intenzitása önmagában
még nem eredményezett volna szerencsés fordulatot.
- De az igen, hogy stabilizálódott a feltételrendszer, mindkét ország minisztériuma
maximális támogatást adott, s ez kedvezett a szponzorok megnyerésének. Nem állítom
persze, hogy a támogatók maguktól jelentkeztek, de csak azután kereshettük meg
őket, amikor már látszottak a program körvonalai. Jelentős segítséget adott
például egy reklámcég, amelynek jóvoltából a Champs Élysées-n szeptemberben
két hétig csak magyar plakátokat lehetett látni. Az eseménysorozat júniusban
az államelnök látogatásával kezdődött, ekkor protokollszerűen fellobogózták
a Champs Élysées fáit és oszlopait, s ez máris felhívta a figyelmet a magyarok
bemutatkozására. Aztán szeptember közepén, amikor a vakáció végeztével Párizs
élete újra elkezdődött, az említett reklámcég ingyen kinyomtatta a Kulturális
Évad eseményeinek óriásplakátjait, s a város legnevesebb sugárútja ismét magyar
színekkel volt tele. E cég szponzorálásának köszönhető, hogy az óriásplakátok
mellett minden nagyobb produkció reklámja megjelent, s a város egységesen tele
lett a magyar események hirdetésével.
-Térjünk vissza a kezdetekre. Amikor hozzákezdtél a tervezéshez, akkor a
magyar együttesek, előadóművészek egy része már rendelkezett önálló meghívással,
turnétervvel. Ezeket beépítetted a programba?
- Ezek természetesen már a program gerincét képezték, én pedig azzal kezdtem
a munkát, hogy megnéztem, a magam teljesen szubjektív szempontjai szerint kik
maradtak ki ebből a listából. Bizony találtam fehér foltokat. Ezért régi kapcsolataimra
építve megkerestem azokat, akiket hiányoltam, s megkérdeztem: te miért nem szerepelsz?
Mindenkinek volt valamilyen válasza, tehát neki kellett állni a lyukak betöméséhez,
a közreműködők listájának megkomponálásához úgy, hogy kiegyensúlyozottabb legyen.
Szerencsémre a budapesti Francia Intézet vezetője, Stanislas Pierret éppen
akkor vezette Prágában a Francia Intézetet, amikor én a magyart, s nagyon jó
kapcsolatban álltunk. A Francia Intézet csapata tehát jól együttműködött a magyar
féllel. Ők abban segítettek, hogy miután már kialakult az általunk sokszínűnek
tervezett paletta, meghívták Magyarországra azokat a francia szakembereket,
akik az egyes területek szakértői, hogy válogathassanak.
- Jól gondolom, hogy - mivel egy meglévő lista kiegészítéséről volt szó -
olyan hozzáértőket hívtak meg, akikkel meg akarták ismertetni a magyar művészetet?
-Természetesen, hiszen akik tájékozottak voltak, tudták, mit akarnak. A
meghívottak viszont meghallgattak néhány együttest, szólistát, műsort, s eldöntötték,
hogy kit vagy mit szeretnének. Így volt ez a múzeumi területen is, a kortárs
képzőművészet esetében, s főként a könnyűzenében. Ezeken a válogatásokon alakult
ki, hogy milyen műveket vagy együtteseket hívtak meg.
- Programigazgatóként milyen lehetőségeid voltak?
- A szervezés nyugati gyakorlatot és gondolkozásmódot tükrözött, és köszönetet
mondok mindazoknak, akiknek ez eszébe jutott. 2001 márciusában ugyanis a párizsi
Magyar Intézet mellett létrehoztak egy külön irodát, amely a párizsi Magyar
Év programjaival foglalkozott, s ennek lettem én a vezetője. Márciustól tehát
a helyszínen kellett a megtervezett projektet valóra váltani.
- Vagyis a munkádnak volt egy tervező és egy szervező szakasza?
- Igen. S az a nagy szerencse ért, hogy mindkét részben aktív szerepet vállalhattam,
de nemcsak a munka elejét és végét, hanem a közepét is figyelemmel kísérhettem.
- Beszélgetésünk az évad végén zajlik, most már nyugodtam megkérdezhetem,
milyen visszhangja volt az eseményeknek.
- Nagyon sok cikk jelent meg Franciaországban, három vastag dosszié telt
meg ezekkel. Az összes országos napilap a Le Monde-tól a Figaróig rendszeresen
foglalkozott velünk, hasonlóképpen a vidéki újságok, s igen sok dicsérő kritika
látott napvilágot. Természetesen megjelentek egyes produkciókat bíráló cikkek
is, és olyan leíró jellegű beszámolók, amelyek nem akarnak állást foglalni,
de elhallgatni sem akarják az adott eseményt. Szerencsére az utóbbiakból kevés
akad. Negatív tartalmú cikket nem láttam. A hazai sajtóban természetszerűleg
kevesebb írást publikáltak, hiszen a magyar újságírók az események többségén
nem lehettek jelen.
- A MAGYart nevet utóbbit több zenekritikus is kifogásolta.
- Elhiszem, de meg kell védenem, ugyanis a fesztivál nem Magyarországon
zajlott, s a franciák számára a szóösszetétel jól csengett, mert egyfelől mágiára-varázslatra,
másfelől művészetre utal. A két miniszteri biztos alakította ki a végleges címet,
s ezzel a francia nyelv tudósai is egyetértettek.
- Idehaza kétféle véleményt hangoztattak a kulturális évad megrendezéséről.
Az egyik szerint a kitűnő magyar művészek nemzetközi ismertsége, népszerűsége,
együttesek már lekötött turnéja önmagától is megteremtette volna a magyar kultúra
jelenlétét, a másik vélemény szerint a koncentrált jelenléthez szükségeltetett
a központi akarat és támogatás.
- Azt hiszem, valójában mindkét vélekedés igaz. Ha nem lenne eleven a magyar
kultúra tradíciója, s ha ezt nem képviselnék olyan hatékonyan a magyar kulturális
intézetek, a menedzserek, régi interkoncertes kollégák, akkor bizony nagyon
nehéz lett volna ennek a projektnek a megszervezése. Viszont egy hatszáz programot
tartalmazó évre nem lehet azt mondani, hogy önműködően is létrejött volna. Ezt
csak nagyon megfeszített munkával és körültekintő előkészítésessel lehetett
megvalósítani. Szeretném is megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem elődeimnek
és azoknak, akiktől a zenei impresszálás munkáját elsajátíthattam, hogy megkönnyítették
a szervezést.
Franciaországban a magyar zene ismert, tehát nem volt különösebben nehéz dolog
bekopogni valahová és kérni a befogadását, de azt sem lehet mondani, hogy mindez
automatikusan történt. Igenis be kellett kopogni, beszélgetni kellett: megkérdezték,
milyen támogatást tud adni a magyar és a francia állam. Az utóbbi sok esetben
bizonytalan volt, a magyar államról pedig elmondhattuk - s ez nyílt titok -,
hogy fedezi az utazási költséget és a propaganda kiadásait. A helyi szervező
aztán ennek függvényében döntött, hogy kockáztat-e, vagy fut még három kört
a francia állam hozzájárulásért. Úgy gondolom, s ezt igazolták az események,
hogy a zenei szervezés könyvelhette el a legtöbb sikert, éppen azért, mert a
magyar zenének jó híre van.
- A szervezők körében?
- Igen. Már az Interkoncertben dolgozva tapasztaltam, hogy nagyon jók a
komolyzene francia kapcsolatai. Az elmúlt tíz évben ez lazult ugyan, de a kitűnő
együttesek és szólisták állandó franciaországi jelenléte valóban elősegítette
a sikert.
- Hatszáz rendezvényről beszéltél. Mennyit foglalt el ebből a komolyzene?
- Ötven százalékra becsülöm. A hatszáz rendezvénybe persze nemcsak szigorúan
vett előadóművészeti események tartoztak, hanem ide soroltuk a múzeumi területet,
a kiállításokat, az utcaszínházakat, sőt - bár ezek száma elenyésző - a piaci
árusításokat s a fiataloknak szóló könnyűzenei nyári fesztiválokat is. Ezeknek
a felét adta ki, pontosabban 293 eseményhez jutott a komolyzene, és volt olyan
fesztivál, a colmari, amelyen ha történetesen robbantott volna egy terrorista,
akkor a magyar zenei élet színe-java ott veszett volna. Colmarban szerepelt
Baráti Kristóf, Kelemen Barnabás, Kocsis Zoltán, Perényi Miklós, Ránki Dezső,
Schiff András, Várjon Dénes, a Kodály és a Takács Kvartett,
a Fesztiválzenekar Fischer Iván, a Nemzeti Filharmonikusok Kocsis
Zoltán vezetésével, egyszóval a magyar zenei élet krémje, de a zeneakadémisták
ifjú csapata is. Két héten át hazai, európai, tengerentúli magyarok reprezentálták
a magyar kultúrát lenyűgöző módon, és minden napra jutott valamilyen zenei csemege.
Vlagyimir Szpivakov Szigeti József emlékére rendezte meg ezt a fesztivált:
a nagy magyar hegedűs tradíciót akarta bemutatni. Jelentős anyagi támogatás
állt mögötte, ezt nyugodtam állíthatom, de azt is, hogy megérte.
- Visszatérve ahhoz a gondolathoz, hogy a Magyar Évad létrejöttéhez kellett
egy központi akarat, meg kell kérdeznem, hogyan nyilvánult ez meg a gyakorlatban.
- A magyar kultúra franciaországi bemutatkozása olyan önszerveződés eredménye,
amely a két állam elnökének és kulturális miniszterének jóval korábbi megállapodásán
alapult. Az államférfiak 1997-ben határozták el, hogy 2001-ben megrendezik a
Magyar Kultúra Évét Franciaországban. A profi koncertszervezők és menedzserek
természetesen jó előre gondolkodnak, s komolyan vették a megállapodást, tehát
ennek szellemében tervezték programjaikat. Így született meg már négy évvel
ezelőtt Boulez Bartók-sorozatának terve, e szerint gondolkodott például
Eötvös Péter menedzsere is, aki idejekorán kezdett hozzá a kortárs zenei fesztiválok
megrendezéséhez, amelyeknek egyik középponti alakja volt 2001-ben Eötvös. Hasonlóképpen
Vlagyimir Szpivakov is tudta, hogy jelentős támogatáshoz fog jutni fesztiválja,
ha azt 2001-ben a magyarok bemutatásának szenteli. Ne hallgassuk el szemérmesen
a támogatás tényét: Szpivakov nyíltan megkérdezte, milyen segítségre számíthat.
A mi számunkra egyértelmű volt, hogy az ő jelentős fesztiválját érdemes támogatni,
tudtára adtuk tehát, hogy vállaljuk az utaztatás költségeit és egyebekben is
segítünk. Így hát Szpivakov másfél-két évvel ezelőtt tárgyalni kezdett a zenekarokkal,
szólistákkal.
- Névsorolvasás nélkül: melyek voltak azok a legfontosabb események, amelyek
bizonyára nyomot hagynak maguk után, s amelyek állami segítség nélkül nem, vagy
nehezebben valósulhattak volna meg?
- Megpróbálom tömören összefoglalni ezeket, vállalva, hogy esetleg fontos
szereplőket kihagyok. Boulez Bartók-sorozatát már említettem, hasonlóképpen
a Colmari Zenei Fesztivált. Számos nagyzenekarunk, többek között a Nemzeti Filharmonikusok,
a Rádiózenekar, a Fesztiválzenekar, a Danubia Ifjúsági Zenekar turnézott
Franciaországban. A Sorbonne-on egy hetet szenteltek a magyar zenének; itt többek
között elhangzott a Missa brevis, s fellépett Krausz Adrienne, a Fesztivál
Fúvósötös és a Tomkins Énekegyüttes. Jelentős szerephez jutott a
kortárs zene: elsőként Kurtág György tartott mesterkurzust, amelyen a
Zeneakadémia fiatal zongoristái is részt vettek, zárókoncertjüket a legnagyobb
párizsi színházban, a Châtelet-ban tartották. Az Ensemble InterContemporain
Kurtág- és Eötvös-műveket tűzött műsorára, melyet az évad folyamán többször
megismételtek. Az avignoni kortárs zenei műhely, a Centre Acanthes főszereplője
Eötvös Péter volt, aki Jeney Zoltánnal, Tihanyi Lászlóval
és Vajda Gergellyel, az UMZE Együttes közreműködésével elemezte és tanította
a kortárs zenét. (Erről
a sorozatról a Muzsika novemberi számában olvasható beszámoló. - A szerk.)
Számos kiváló művész lépett fel Montpellier-ben, a Radio France fesztiválján:
Marton Éva és Polgár László Fischer Ivánnal és a Fesztiválzenekarral
a Kékszakállút szólaltatta meg, fellépett Jandó Jenő és Fellegi Ádám,
valamint az Ökrös Együttes. A Périgord Noir Fesztiválon a Budapesti
Bábszínház A Varázsfuvola bábelőadásával szerepelt, játszott az Auer
Vonósnégyes, Vashegyi György és az Orfeo Kamarazenekar, fellépett
a Muzsikás együttes és Szabó Rozália fuvolaművész. A 26. Festival
Musique en Morvan kórustalálkozón többek között Liszt és Bartók kórusai hangzottak
el, s játszott a Bartók Béla Konzervatórium Zenekara. Az itt felsorolt
művészek egy része önmaga is kaphatott volna meghívást, a magyar állam hozzájárulása
koncentrált, mondhatom tömeges jelenétüket tette lehetővé, de bemutatkozási
alkalmat teremtett azok számára is, akik nem állnak a nemzetközi érdeklődés
előterében.
Eötvös Péter világsikert aratott Három nővérével más a helyzet: a lyoni ősbemutató
szenzációs színpadra állítása után már elhatározták, hogy az eredeti előadást
színre viszik Párizsban is, de hogy ez 2001-ben a Châtelet Színházban történt,
az a magyar évad eseményeinek rangját erősítette.
- Ez nyilván hozadéka a megtervezett, államilag támogatott bemutatkozásnak.
De marad-e nyoma a nagy felvonulásnak? Olyan egyszeri reflektorfény vetült a
magyar kultúrára, amely aztán kihuny, vagy utána tovább épülnek a kapcsolatok?
- Akadt olyan vélemény, amely szerint kevesebb több lett volna, mert félő,
hogy a nagy felvonulásnak meglesz a böjtje. De ez nem igaz, mert már most látható,
hogy a kapcsolatteremtés hatásos volt. A Colmari Fesztivál jelentős amerikai
kapcsolatrendszerrel büszkélkedhet, s a legjobb tematikájú fesztiválok között
tartják számon Európában, tehát olyan referenciaértékkel bír, amely megteremtheti
a folytatást.
Újabb találkozások szerveződnek a jelentős, rádiós Montpellier Fesztiválon.
Ez a fesztivál egyébként évek óta kapcsolatban áll a magyar művészekkel, gyönyörű
architektúrájú és szépséges páholysorokból álló, modern belső terű, remek akusztikájú
operaházában a Budapesti Fesztiválzenekar rendszeresen játszik, s az igazgató
már most azon gondolkozik, miként lehetne 2002-ben a Háry János bemutatását
megszervezni. A tervek szerint Gérard Depardieu-t narrátorszerepre kérnék föl.
A város környékén lévő településeken, ingyenes koncerteken népzenei és könnyűzenei
programokat kínálnak, s népzenei együtteseink sikere folytatást ígér; egyébként
a fesztivál szervezője, a Radio France tervez már egy magyar hétvégét.
A múzeumi területen ez valószínűleg másként alakul, nyilvánvaló ugyanis, hogy
olyan hatalmas kiállításokat, mint amilyeneket Szabó Miklós történész, miniszteri
biztos szervezett, nem lehet minden évben megismételni. De abban bízom, hogy
a magyar zenekarok, hangszeres szólisták, kamarazenei és népzenei együttesek
sűrűbben fognak ezután Franciaországba látogatni, mert máris számos impresszárió
jelentkezett. S nemcsak a már bemutatkozott művészeket várják vissza, hanem
újabbakat is szeretnének megismerni.
|
