A hetvenes évek elején ismertem meg őt személyesen, amikor meghívtam a Magyar
Rádió akkoriban létrejött elektronikus zenei stúdiójába. Több évtizedes munkakapcsolatunk
azóta - talán kifejezhetem így - őszinte barátsággá mélyült.
Ötvenes éveiben járt már Pongrácz Zoltán, amikor művészi érdeklődése az elektronikus
zene felé fordult, s kezdett ez irányú tanulmányokat az Utrechti Egyetem szonológiai
tanszékén. Ma pedig - külföldön is nagy sikert aratott műve, a szeretett felesége
nevére komponált Mariphonia megalkotása óta - reprezentáns alakja s egyben doyenje
is a magyar elektroakusztikus zenének. A kezdeti tűz, a fiatalos hév későn választott
tárgya, az elektronikus zene iránt, mely őt megismerkedésünk éveiben is jellemezte
(és amelyet mindig annyira csodáltam) a mai napig sem csillapult.
1912-ben született Diószegen, a mai Szlovákia területén. Zeneszerzés-tanulmányait
Kodály Zoltánnál végezte a budapesti Ze-neakadémián - 1935-ben kapott diplomát.
Ezután összehasonlító zenetudományi stúdiumokat folytatott a berlini Humboldt
Egyetemen, karnagyképzőbe járt Rudolf Niliushoz Bécsben és Clemens Krausshoz Salzburgban.
A negyvenes években korrepetitorként tevékenykedett a Magyar Királyi Operaházban,
majd karnagyként folytatta munkáját a Budapesti Rádiónál és a Debreceni MÁV Filharmonikusok
élén. 1954-től tíz esztendeig a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Főiskola
tanára volt, 1975-től pedig húsz éven át a Liszt Ferenc Zene-művészeti Főiskola
professzoraként oktatta elektronikus zenére a fiatal komponistákat.
Zeneszerzői munkássága műfajok széles körét öleli fel. Komponált operát, kantátát,
szimfonikus és kamaraműveket és - természetesen - elektroakusztikus zenét. Már
korai darabjaiban is megmutatkozott a specifikus hangzások, színek iránti érdeklődése.
Két könyvet is írt (Mai zene, mai hangjegyírás - 1971; Az elektronikus
zene - 1980). Néhány évvel ezelőtt a franciaországi Bourges-ban rendezett
elektroakusztikus zenei kompozíciós versenyen hivatalosan is elnyerte a mester
fokozatot. Mi mást kívánhatok neki, mint további munkás esztendőket, a hozzá való
jó egészséggel együtt!
|