2001 novemberének első hetében a magyar tudomány napja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya ülésszakot rendezett a magyar zenetudomány bemutatására. Biztosra veszem, egyetértenek velem: a Zenetudományi Tanszék alapítása 50. évfordulójának megünneplésére rendezett hallgatói szemlénket teljes joggal értékelhetjük úgy, mint a második reprezentatív alkalmat e hónapban, amelyen a magyar zenetudomány képviselői bemutathatták a nyilvánosságnak a magyar zenetudomány munkálkodásának eredményeit. A témaválasztás szuverenitása, a megközelítés metodikus megalapozottsága és az előadás biztonsága az utánpótlás-válogatott tagjainak szinte minden egyes fellépésében a hivatásbeliség oly biztonságos színvonalát mutatta, amely a napi iskolai teljesítmény alapján az iskolák, vagyis a szak és a doktori program vezetőinek várakozását jócskán felülmúlta. Ami az előadók istenadta alkalmasságán, zenei és szakmai szenvedélyén és szorgalmán kívül e magasra értékelhető produkciók kidolgozásának alapját és hátterét biztosította, az csak részben írható a Zenetudományi Tanszék javára, úgy, ahogy az e pillanatban létezik. Kárpáti János és Somfai László többször utalt a nagy elődökre és hagyományaikra - olyan nyomatékkal, amely a kevésbé tájékozottak elől talán elfedi, hogy éppen ők ketten a magyar zenetudomány legönállóbb szellemei közé tartoznak. Magam ifjaink örvendetesen bimbózó tudományos szellemének e nagy hagyományvonalat részben folytató, részben kiegészítő további forrásaira kívánok rámutatni. Az egyik a Rajeczky Benjamin által alapított magyar zenei medievisztikai iskola, amelynek vezető alakjai a jelenben sem vonták meg támogatásukat a zenetudományi képzéstől. Hogy az ülésszakon nem hangzott el gregorián témájú előadás, az nem a tárgy kihalását, ellenkezőleg, sikerét mutatja: a doktorandus hallgatók egyike azért nem tartott itt előadást, mert mestereivel Rostockba utazott gregorianisztikai tapasztalatátadásra. A második kiemelkedő eredményű iskola az iskolán kívül a Liszt-kutatóközpont, amelynek vezetője, Eckhardt Mária, és munkatársa, Kaczmarczyk Adrienne összesen három hallgató fölkészülését segítették. A harmadik beszállító a kolozsvári zeneakadémia - két hallgatót és egy tanárt kaptunk onnan; remélem, a juttatást egyszer módunkban lesz kamatostul visszafizetni. A negyedik kihelyezett iskolánk az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtára, melynek vezetője, Szerző Katalin túl azon, hogy a szakmai utánpótlást valósággal elkényeztető kutatási körülményeket biztosít, irányító módon működik közre a tárgyválasztásban is. Ötödik műhelyként említem a Zenetudományi Intézetet - nem csak azért, mert helyet biztosít a doktori iskolának, és az adminisztratív feladatok jelentős részét önzetlenül átvállalja, könyvtára pedig kiszolgálja a hallgatókat, ami e hónapokban éppenséggel nem volt kis feladat. Azoknak az ott működő munkatársaknak mondok köszönetet, akik a Tanszéktől és személyemtől függetlenül irányítólag kapcsolódnak be a hallgatók és doktorandusok kutatói képzésébe: Berlász Melindának, a Magyar Zenetörténeti Osztály más munkatársainak, valamint Falvy Zoltánnak, a Zenetörténeti Múzeum vezetőjének. Említést nyert a korábbiakban hallgatóink némelyikének kettős élete - mondanom sem kell, hogy történeti, nyelvészeti vagy pszichológiai kutatói előiskolázottságukat nem a Zeneakadémián szerezték. Nem említem külön Egyetemünk Könyvtárának és más tanszékeken oktató tanárainak közreműködését. A köszönetnyilvánítást itt megszakítom, azzal, hogy kérek mindenkit, akit nem említettem volna, higgye el: azért mulasztom el név szerint felsorolni, mert közreműködése magától értődő szememben. Sajnos a hozzá legközelebb állókkal szemben követi el az ember a legnagyobb tapintatlanságokat.
Mindezek után kérdezhetik: mit ad hát maga a Zenetudományi Tanszék neveltjeinek. Talán nem tűnik szerénytelenségnek, amit válaszolni szándékozom rá. Adja a hagyományokon alapuló, véleményem szerint éretten és körültekintően kialakított tanulmányi rendet a falakon belül, és adja a nyíltságát a falakon kívüli zenetudományi-zenei világ irányában: ha a Zenetudományi Tanszék nem állna jó szakmai viszonyban a felsorolt intézményekkel, és nem fáradoznék szüntelenül azon, hogy a magyar zenetudomány munkásainak lehető legszélesebb körét vonja be az oktatásba, bizonyára nem tudná őrizni centrális helyét az utánpótlás-nevelésben, amit a jelek szerint mégiscsak őriz. A másik nem elhanyagolható tényező a Zenetudományi Tanszék nyitottsága a zenei publicisztika és újabban a zenei előadóművészet irányában: tudomásul kell vennünk, hogy a külvilág a zenetudomány eredményeit elsősorban a publicisztikán és egyéb, tudomány melletti tevékenységeken keresztül ismeri meg, illetve hogy a zenetudomány kulcsfontosságú felismeréseit nem tudjuk a muzsikustársadalomra ráerőltetni - sikeresebb módszere a disszeminációnak, ha a muzsikusokat csábítjuk be a zenetudományba. (A legnagyobb örömöt az szerezte, hogy a konferencián bemutatkozott a Zenetudományi Szak vonósnégyese). Harmadik és utolsó érdemeként és értékeként a budapesti Zenetudományi Szaknak, hadd hozzam fel az oktatók és oktatás nagyjában-egészében ma is érintetlen szakmai-erkölcsi integritását. A felsőoktatásban, különösen a bölcsészeti karokon, a hallgatói színvonal és ambíció rohamosan hanyatlik. Erre a Zeneakadémia egészében véve és a Zenetudományi Szak a maga részéről csak azzal válaszolhat, hogy egyrészt mind újabb módszereket keres az önhibájukon kívül kérdéses előképzettséggel és elkötelezettséggel belépő hallgatók felzárkóztatására, másrészt nem enged örökölt szakmai és diszciplináris standardjaiból - elsősorban a tanári kar szakmai és fegyelmi standardjaira gondolok, hiszen csak az követelhet sokat másoktól, aki a legtöbbet önmagától követeli.